Minden énekem hálaének

„Sok mindent elvehetnek tőlünk életünk során, de amit másoknak adunk őszintén és szeretetből, az örökre megmarad” – vallja Szvorák Katalin. A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekessel családi örökségről, a teremtett világ csodáiról, művészi hitvallásról, szolgálatról, a nehézségek értelméről és a megtalált békéről beszélgettünk Pilisszentlászlói otthonában.

 

– Katalin mindig vidám és derűs természetű, igazi napsugár lélek. Honnan ered ez az örök optimizmus?

Nálam ez zsigeri alapon működik, már egészen a kezdetektől. A boldogságot a génjeinkben hordozzuk, s ezt az általam nagyra becsült professzor asszony, Bagdy Emőke is megerősítette. Hálás vagyok a Teremtőnek, hogy megszülethettem erre a világra. Kevesen tudják, hogy édesanyám a farsangi bál tomboláján bölcsőt nyert, utána áldott állapotba került velem. Nem véletlen az sem, hogy a Katalin nevet kaptam. Nagy példaképeim, Alexandriai Szent Katalin és Sienai Szent Katalin, kiknek kolostorát fel is kerestem. Lelkületük és tetteik életre szóló útmutatások előttem és ezek a személyek megerősítettek a hitemben is.

– Ehhez az érzékeny lelkivilághoz a Pincen töltött gyermekévek is hozzájárultak?

Igen, nagyon is. Többgenerációs családban nőttem fel. Egy háromszáz lelkes kis faluban éltünk az Ipoly mentén, ahol mindenki tudta a helyét és a szerepét. Gyermekként ezt láttuk, ebbe nőttünk bele. Nagyapám hajnali 4-kor kelt, hogy megetesse az állatokat. Utána kiment a földre dolgozni. Délben pihent. Mindennek megvolt az ideje, s az emberek meg is tartották ezt. Tekintetünk felfelé nézett, hiszen ki voltunk szolgáltatva az időjárásnak. A Jóistenben bíztunk, hogy lesz-e termés. A természet szeretete egyébként is az életünk részét képezte. A kertünk végében volt egy Árpád-kori templomrom, itt nézegettük a gólyákat, miközben a békák brekegése hallatszott. Azért is volt mindez idilli, mert hagytak szabadon élni. A jó példák elegendőnek bizonyultak. Nem kellett külön elmondani, hogy ebben vagy abban segítsünk. Két öcsémmel fogtuk a kiskapánkat, és beálltunk mi is dolgozni…. A másik fontos tapasztalat gyermekkoromból az ünnepnapok tisztelete. Vasárnap nagyapám a legszebb vasalt ingjét vette fel a templomba. A szentmiséken gyönyörűen szólt az ének. Érezni lehetett, hogy az valóban az egekig hatol. Ez a csodálatos gyermekkor meghatározta az egész későbbi életemet.

– A zene világa is ilyen korán megérintette?

Háromévesen a pinci kultúrházunk színpadán szerepeltem először. Kislányként félszeg voltam és érzékeny. Zavart az emberek tekintete. Bár tudtam, hogy ez fontos, még nagyon korainak bizonyult. Az éneklés intim dolog, hiszen az érzelmekről szól. Úgy éreztem, ez nem tartozik másra. Nagyon sok időbe telt, míg a színpadi gátlásaimat leküzdöttem. Mindezek ellenére mégiscsak úgy rendezte az utamat a Teremtő, hogy az éneklés legyen a hivatásom.

– Milyen adottságra van szükség ahhoz, hogy az ember egész életében az énekművészi pályán maradjon?

A jó hang önmagában nem elég. Kell, hogy legyen szív és lélek. Ezt vagy kapja az ember, vagy nem. Minden a Jóisten kegyelme és ajándéka, amit miután felismer az ember, tudja, hogy közvetítőként van jelen ég és föld között. Az éneklés ezért is szolgálat a számomra. Úgy érzem, így tudom a leginkább meghálálni mindazt, amit kaptam. Az éneklés által én magam is töltődöm és az egyik legnagyobb örömforrásom. A pandémiás bezártságban nagyon hiányzott az emberek közelsége. Hiszen értük vagyunk. Közönség nélkül egy előadás vagy koncert értelmét veszti. Ebben a koronavírusos időszakban mi, előadóművészek olyan helyzettel kerültünk szembe, mint még soha. Maradt az online tér, s nekem is az éneklés otthoni bejelentkezésekre korlátozódott. Ennek ellenére nagy áldásként éltem meg, hogy mindezt legalább a kertemből, madárcsicsergés közepette tehettem. Most még inkább megtapasztaltam, hogy kint a természetben ilyenkor velem, velünk van az egész teremtett világ is. Ebben a hullámvölgyben a természet rendezettsége adta meg a választ, hogy nem kell aggódni. Ha a növény- és állatvilág képes a megújulásra, akkor nekünk, embereknek is újra lehet kezdeni.

– Említette a közelmúlt nehézségeit. Élete során a kálváriákon hogyan jutott túl?

Ha hiszünk önmagunkban és a teremtő erőben, akkor minden válságon és betegségen felül tudunk kerekedni. Még ha olykor rettentő fájó is mindez, úgy vélem, szükség van ezekre a kisebb-nagyobb figyelmeztetésekre. Az idő múlásával megtanultam, hogy az ember életútjához nemcsak a vidám, pozitív szakaszok tartoznak, hanem a mélypontok is a részei. Ezek a tapasztalatok és történések mind-mind edzenek minket, és végső soron a javunkat szolgálják. Sok évvel ezelőtt egy nagyon súlyos rákbetegségből gyógyultam meg. Akkor átértékeltem az életemet. Ma már tudom, hogy mi, miért történt, és ezek szerint a Jóistennek még terve volt velem…

– Mikor ismerte fel, hogy a népzene lesz az élete fő hivatása?

Sok zenei stílust kipróbáltam ifjúságom hajnalán. Népzenei szárnypróbálgatásaim mellett tizenhat évesen a Szabadság szerelem c. operettben énekelhettem Judit főszerepét. De előszeretettel adtam elő Kovács Kati számokat is a Táncdalfesztiválokon. Aztán megéreztem, hogy a népdal annyira mélyről jön és rólunk szól, hogy semmi mással nem lehet felcserélni. A népdalokban önmagamra találtam. A lelkem mélyén visszafogott, érzékeny ember vagyok. Talán ezért is szólítanak meg a drámai hangvételű dalok. Ha jobban megnézzük, a legtöbb dal szomorú. A régi időkben is ezzel nyugtatta az ember a lelkét. Imádkozott és énekelt. Ez a kettő, ami vigaszt hozott. A dal gyerekkortól egészen a halálig végigkísérte az életet.

– A halál kérdéséhez miként viszonyul?

Gyerekkoromban, vidéken, a halál teljesen természetes volt. Emlékszem, mikor négyéves koromban édesanyám keresztanyját temették. A nyitott koporsó képe mélyen belém ivódott, de nem valami rossz élményként. Inkább úgy vittem ezt magammal, hogy aki megszületik erre a világra, az egyszer el is megy majd. Erre tanítom az unokáimat is. Különben is, úgy tudjuk a halottainkat élővé tenni a fiatal generáció számára, hogy mesélünk róluk. Ha gondolati és lelki síkon is velünk vannak, márpedig hitünk szerint ők most is élnek.

– Ebből a hitből adódik az is, hogy a cselekedeteinknek súlya van a földi létünkben is…

Igen, a haláltudat az itteni életünket is más perspektívába helyezi. Nem mindegy, hogy mit közvetítünk a környezetünknek. Rövid ez az élet ahhoz, hogy rossz dolgokra fordítsuk az időnket. Egy mosollyal annyi mindent el lehet érni. Teréz anya azt mondja: „Ha mindenki tisztára seperné a maga portáját, az egész világ tiszta lenne.” Ha az ember önmagával békében van, az a környezetére is hatással lesz.

– Hogyan lehet ezt a lelki békét egyensúlyban tartani?

Az éneklésen túl imával, csendességgel és a természet közelségével. A csend olykor súlyos is tud lenni, de csak ezen keresztül lehet az utat megnyitni felfelé. Ma már tudom, a rákbetegségem sem történt véletlenül. Arra tanított, hogy szeressem és fogadjam el önmagam, és ne akarjak másoknak megfelelni. Sokáig küzdöttem a színpadon a saját gátlásaimmal. Ez az érzés akkor oldódott fel bennem, mikor megértettem, hogy nem én vagyok a lényeg, hanem amit közvetítek. A tiszta forrásnak, őseink bölcseletének a csatornája vagyok a dalainkon keresztül.

– Tizenöt éven keresztül tanított a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában. Mi volt a legfontosabb útravaló, amit a tanítványainak továbbadott?

Mindig azt mondtam nekik: önmagad hangját találd meg. Végül két tehetséges egykori tanítványomnak, Tímár Sárinak és Sasvári Borinak adtam át a stafétát. A gyerekekkel mindvégig személyes kapcsolatot őriztünk, és ez nekem is rengeteg pozitív energiát adott. Az éneklésen túl próbáltam őket életvezetési tanácsokkal is ellátni. Úgy kezdtük az órát, hogy megkérdeztem, kivel, mi történt a nap során. Ők meg csak mondták… Kimondva, kimondatlanul, minden ember a szeretetre és az odafigyelésre vágyik. Sok mindent elvehetnek tőlünk életünk során, de amit másoknak adunk őszintén és szeretetből, az örökre megmarad.

– Szavaiból úgy érzem, a béke különösen is fontos helyet foglal el a lelkében.

Igen, nagyon fontos. Azon munkálkodom a megbékélés jegyében, hogy a szomszédos népek és a népek barátsága mélyüljön a kultúrán és a népdalokon keresztül. Lelkünk titkai leginkább az éneklés által mutatkoznak meg. Egy nép mentalitása is az énekein keresztül nyilvánul meg. A születésben, a halálban, a jeles ünnepeinkben menthetetlenül egyek vagyunk. Ez köt össze bennünket, és pontosan ez a művészet célja, hogy jobbá és nemesebbé tegye a világot és az emberek lelkét.

– A népek sokszínűségét alkalma nyílt az utazásai során is felfedezni?

Igen, férjemmel, nagy utazók vagyunk. Más kultúrákkal megismerkedni nemcsak élmény, de tanulság is. Évekkel ezelőtt, betekintést nyerhettünk a Karib-tenger világába. Eljutottunk a Dominikai Közösségbe, az indiánok közé. Megdöbbentett a felismerés, hogy az ott élők mennyire együtt élnek a természettel és valóban mindent tudnak róla. Vezetőnk, aki egyébként biológus, pontosan tudta, hogy melyik növény, mire való. Ilyen romlatlan világba érkezni és ilyen emberekkel találkozni óriási ajándék. Legutóbbi utunk, még a vírusjárvány előtt történt, akkor Kenyába utaztunk. A mély szegénység ellenére ekkora hitet még sehol máshol nem tapasztaltam. Arról nem is beszélve, hogy a természeti népeknek minden megnyilvánulása őszinte. Afrika kapcsán nagy példaképem a félévnyi missziós szolgálat után Nigériából hazatérő, Fodor Réka doktornő. Sok ilyen missziós lelkületű emberre lenne szükség!

– Beszélgettünk hitről, hivatásról, mélypontokról és repülésekről, s mindezt tettük egy gyönyörű idilli környezetben, az otthonában. Életére tekintve meg van elégedve a sorsával?

Teljes és boldog az életem. Visszatekintve is minden úgy volt jó, ahogy történt. Mára megtaláltam a békémet. Mindig is a család volt a legfontosabb. Ez most sincs másképp. Férjemmel negyvenkét éve vagyunk együtt. Két gyermekem megtalálta a helyét a világban. Lányomnál várjuk a negyedik unokát. Bízom abban, hogy a Jóisten ad még olyan feladatokat, amelyekben megmutathatom az ő gyönyörűségét. Végül is minden énekem hálaének. Ezzel a lelkülettel szeretném továbbra is szolgálni az embertársaimat és mindenkit, akivel még találkoznom kell.

Lonkay Márta

 

 

 

2020-11-05

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks