Mindig is gyakoroltam a hitemet

Gyulányi Eugenia színművésznő márciusban töltötte be 103. életévét

Solti Ferenccel, a KÉSZ törökbálinti csoportjának vezetőjével jutottam el a 103 éves Gyulányi Eugenia művésznőhöz. Izgatottan vártam a találkozást, mert már sokszor hallottam az Örökös Diplomás színésznő vitalitásáról, hihetetlen versmondó készségéről és memóriájáról. Előadásain a magyar irodalom hitről, hazaszeretetről és boldogságról szóló, legszebb gyöngyszemei hangzanak el.

 

Készségesen és örömmel válaszolt kérdéseimre, az interjú után még elszavalta Reményik Sándor egyik csodálatos versét, és a falon függő fotóiról is mesélt.

– Azt hallottam, hogy a pártfogoltja egy idős, katolikus pap, akit még meg is tornáztat!

– Igen, a drága atya szombatonként itt, a házban szokott misézni – az érvényes nekünk a kötelező vasárnapra –, nagyon hálásak vagyunk érte. Sajnos mostanra nagyon leromlott az egészsége. Korábban orvos barátaimhoz irányítottam, akik a reumájából így-úgy kigyógyították, de mára újabb problémái jelentkeztek. Érdekes módon a misét hibátlanul, magas fokon végzi, azonban csak csoszogva tud járni, így egy kicsit megtornáztatom. Ugyan nem vagyok tornatanárnő, de már többször eltört valamelyik végtagom, és akkor mindig jött egy gyógytornásznő és megmutatta, hogyan lehet a kisizmokat úgy megfeszíteni, hogy ne lazuljanak el. Ezeket a gyakorlatokat csinálom az atyával – kihúzom a sublótom fiókjait, mintha egy bordásfal lenne, abba kapaszkodik. Guggolunk, spiccelünk, „pipázunk”, mozgatjuk a vállunkat – ezek a gyakorlatok egy kicsit felvidítják. A lényeg azonban, hogy ne legyen egész nap egyedül a szobájában, mert az befelé fordulást jelentene. Én másféle ember vagyok, megyek ide-oda egész nap, szórakoztatom az embereket.

– Olyan lehet a mise az atyának, mint amikor egy színész beteg, de amint fellép a színpadra, elmúlik minden baja.

– Az biztos, hogy így van! Volt is példa erre. Udvarolt nekem egy fiatalember, aki nagyon tehetséges karmester volt, Furtwängler egyik tanítványa, egy magyar fiú. Borzasztóan meg volt fázva, és délután a Zeneakadémián kellett vezényelnie, de a vezénylés alatt mintha elvágták volna a nátháját. Tudok egy kolléganőmről is, aki a színpadon eltörte a lábát, de végigjátszotta a darabot. Utána még 40 fokos láza is lett a fájdalomtól. Ilyen hely a színház!

– Hosszú életében bizonyára akadt olyan helyzet, amikor a Jó Isten megsegítette.

– Ő mindig segített! Ő adta a hitemet, a magyarságomat, a tisztességemet. Azt a türelmemet is, ha valami baj történik velem, ne azt gondoljam, hogy milyen rossz nekem, hanem azt, hogy másoknak biztosan még rosszabb. S akkor az ember könnyebben viseli el a megpróbáltatásokat.

– Említette, hogy rendszeresen misére jár. Mindig is gyakorolhatta a hitét?

– Áldozom is, és mindig is gyakoroltam a hitemet. A kommunizmus alatt amennyire lehetett, mert sokszor karácsony este is működnöm kellett, fel kellett lépnem, nem lehettem a családommal sem. Például, amikor Miskolcon voltam szerződésben, és a társulatnak karácsonykor Nyékládházán, egy kocsmában kellett műsort adnia. Vonattal jöttünk vissza a színházba, de ott már várt egy csomag az anyósomtól diós-mákos beiglivel – akik ott voltak, azoknak rögtön szétosztottam.

– A színpadon, előadás közben érezte már, hogy Isten önnel van?

– A színpadon én csak a szerepemmel foglalkoztam. Fellépés előtt természetesen keresztet vet az ember, fohászkodik Istenhez és remeg, de amikor kimegy a színpadra, akkor azon már otthon van, s egy más állapotba kerül.

– Manapság, a tornán kívül hogyan köti le magát, mi a kedvenc elfoglaltsága?

– Köztudott, hogy szeretek verseket mondani. Van egy kedves, énekesnő barátnőm, aki 30 évig az Operaház kórusának tagja volt. Most is ragyogóan néz ki, és ápolja a torkát, rendszeresen énekel. Kivitt engem Albertfalvára, a közösségi házba, ahol egy különleges társaság létezik. Egyrészt olyanokból áll, akik klasszikus énekműsort adnak, másrészt egy olyan publikum tagjaiból, akik már nem tudnak bejárni a városba és több ezer forintért operajegyeket venni, azonban azt a házat megtöltik. Ott megszavaltattak, és azóta elmondhatom, hogy Albertfalván világhírű vagyok.

– Nem csak Albertfalván, hanem április 11-én Törökbálinton is bekövetkezhet ez az állapot, hiszen a törökbálinti KÉSZ-csoport meghívására ott fog fellépni 18.00 órakor.

– Igen, a Solti Feri révén megyek oda, és egy önálló műsort fogok adni.

– Milyen szempontok szerint állítja össze a műsorszámokat?

– Tulajdonképpen nekem már több önálló műsorom volt. Úgy szoktam összeállítani, hogy bizonyos „csokrokat” készítek. Arany-balladákkal kezdem – szeretném, ha a műsor közben zenés „feloldások” is lennének. Azok után Petőfivel, Karinthyval, egy kis vidámsággal folytatom. Majd a szerelmes dalokra teszem a hangsúlyt, Babitsnak a Dianácskájára, prózát is mondok majd Szabó Magdától. Utána kérek egy szép áriát valakitől, és áttérek a vallásos részre, amiben Ady-, Mécs László-, Reményik Sándor- verseket mondok. Majd a hazafias blokk következik, amit a Szózattal zárok.

– Bizonyára csodálatos lesz a műsor, sok sikert kívánok hozzá. Művésznő ismeri a kortárs költők műveit is?

– Hogyne! Ugyan már nem tanultam meg a verseit, de nagyon tisztelem például Varró Dánielt, mert nemcsak humora, hanem komoly gondolatai is vannak. Mert nem elég, ha valaki viccesen ír, amögött tartalomnak kell lennie.

– Nagyon elegáns, éppen ünnepi alkalomra készül?

– Igen, ma délutánra várom Kocsis Máté polgármester urat, akivel régóta személyes, jó viszonyban vagyunk. A VIII. kerületben éltem közel 60 éven keresztül, egészen 2016 végéig. Polgármester úr jelezte, hogy a Nemzetközi Nőnap alkalmából nemcsak saját maga, hanem Orbán Viktor miniszterelnök úr nevében is szeretne nekem egy virágcsokrot átnyújtani. Nagyon várom a ma délutáni találkozást!

Köszönöm szépen, hogy időt szakított a beszélgetésre! Nagyon szép ünneplést, és 103. születésnapja alkalmából is nagyon jó egészséget, sok boldogságot kívánok önnek. Isten éltesse még sokáig!

Sárközi Edit

 

 

Gyulányi Éva sz. Csapó Eugenia

(Kolozsvár, 1915. márc. 15.– ): színésznő. Apja, Csapó Jenő bonviván, anyja, Bátori Elza primadonna volt a Kolozsvári Nemzeti Színháznál. A SzAk elvégzése után, 1937-től egy évig a Nemzeti Színház ösztöndíjasa volt. 1938-tól 1939-ig Kardos Géza társulatában játszott. 1945 után alkalmi fellépésekből élt, majd 1951-ben Szolnokra szerződött. 1952-től két évet Miskolcon töltött, aztán visszatért Szolnokra. 1958-tól 1972-ig az Állami Déryné Színház tagja volt, innen ment nyugdíjba. Főszerepei: Zilia (Heltai J.: A néma levente); Lina (Móricz Zs.: Rokonok); Nanica (Örsi F.: Aranylakodalom); Berthe (Camoletti: Leszállás Párizsban); Margit (Németh L.: Villámfénynél).

(Magyar Színházművészeti Lexikon)

 

 

 

 

2018-05-09

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks