Ne bánts!

A különböző kultúrákban eltérő az emberek igazságérzete, mást és mást tartanak igazságtalan támadásnak, mást éreznek bántásnak.

 

Megígérted...

Amikor idehelyeztek a Fülöp-szigetekre, immár 11 éve, egyik legelső dolgom volt, hogy tanácsot kérjek a tartományfőnöktől a helybeli viselkedési szabályokat illetően. Heinz Kulüke, általános rendfőnökünk ezt válaszolta: „Sose adj kölcsön senkinek. Vagy csak az elöljáró engedélyével, hiszen a szerzetesnek úgysincs saját pénze. Ha adsz valakinek, csak azt add, amit rászántál. Amit úgysem kérnél vissza. Ugyanis európai igazságérzetünk a fizetési határidő lejárta után visszakérné a pénzt, már csak »pedagógiai szempontból« is. Ezt a megsegítettek nem értenék meg, különösen egy európaitól. Úgy gondolnák, hogy felesleges zaklatásnak vannak kitéve. Ebben a kultúrában az emberek közötti harmónia fontosabb, mint azok a tények, amelyeket az európai ember hajlamos igazságnak vagy igazságosságnak tekinteni. Sok itteni ember szerint a pénz visszakövetelése sértené önbecsülésüket. Ha pedig nyilvánosan, felháborodva kérünk vissza pénzt, igazságérzetünkre hivatkozva, azzal magunkat is súlyos problémáknak tesszük ki. A közvélemény a külföldit fogja elítélni. Nem lesznek barátai. Nemcsak azért, mert itteni felfogás szerint egy helybelivel szemben a külföldinek csak ritkán van igaza, hanem azért is, mert úgy érzik, hogy a kölcsönvett kis összeg mértékével szemben aránytalanul nagy lenne a veszteség, ami az illetőt ért szégyen jelentene. Az amor proprio, az önbecsülés elve ugyanis nemcsak azt jelenti ebben a kultúrában, hogy a magunk önérzetét, önbecsülését védelmezzük, hanem másokét is. Ez a kultúra inkább lemond a saját igazság védelmezéséről, semhogy másokat kitegyen annak, hogy »elveszítsék« arcukat.” Ma már én is látom, hogy az amor proprio (szó szerint önszeretet) határozza meg Fülöp-szigeteki ember sajátos elképzelését azt illetően, hogy mi jogos és mi nem.

Mi is az amor proprio?

Ezt a spanyol gyarmatosítóktól örökölt szót önszeretet helyett inkább önbecsülésnek kellene fordítani, de semmi esetre sem önzésnek. Ami szép benne, az a harmónia. Tizenegy év alatt sohasem tapasztaltam, hogy az utcán autósok ordítanának egymásra, vagy összeverekednének. Érezhető egy bizonyos harmónia. De a harmónia keresésének ára is van: a konfliktuskerülés.

Ahogyan én tapasztalom, az amor proprio két fő kötelességet jelent. Az egyik, hogy védelmeznünk kell magunkat mindenféle szégyenérzet ellen. A másik jelentése pedig, hogy védelmezzük magunkat mások előítéleteivel szemben. Ez nem engedi meg, hogy társadalmi rangunknál alacsonyabb munkát végezzünk, hogy engedjük magunkat kizsákmányolni. Az ilyen helyzetek kikerülése olyan helyzetekhez vezet, amelyet a külföldi első pillanatban alig ért, de a helybeliek igen. Egyszer egyetemi oktatókkal mentünk egy mozielőadásra. Mivel csak később tudtam odaérni, megkértem egyiküket, hogy amikor már ott lesznek, legyen szíves megmondani a várakozóknak, hogy nem tudok időben odaérni, de később ott leszek. Legnagyobb megdöbbenésemre az illető nem volt hajlandó teljesíteni a kérést. „Mondd meg egyenesen a szervezőknek, én nem vagyok szervező” – mondotta. Azt akarta érzékeltetni, hogy ő fontos ember, nem csak üzenetek rögzítésére és átadására való. Erre megkértem egy hasonlóan képzett és nagyrabecsült külföldi (indiai) kollégát, aki nagyon készségesen elvállalta ezt az apró szívességet.

Akiket nem kötelez az amor proprio

Megfigyelésem szerint a Fülöp-szigeteki társadalom élén ma azok állnak, akiket az amor proprio nem kötelez, vagy soha nem is kötelezett. Két csoportot lehet megkülönböztetni: az egyik az uralkodó osztály, az úgynevezett „politikus családok”, melyek közül a vezető politikusok kerülnek ki. Őket valaha a spanyol vagy az amerikai közigazgatás választotta ki a gyarmati vezetéssel való együttműködésre. Ma is ők irányítanak, mert megtanulták a politika mesterségét. Nem félnek a nyilvános megszégyenítéstől, hiszen magas társadalmi rangjuk miatt még kritikus hangok sem kezdik ki önbecsülésüket. Tudatában vannak, hogy nekik nem kell tartaniuk a társadalom megszégyenítő támadásaitól. Ez ebben a társadalomban nagy kiváltság, amire büszkék. Kiváltságuk jeleként rendszeresen nyilvánosan áthágják a szokásjogot, ami a mostani elnökre, Rodrigo Dutertere különösen jellemző. Dutertet a nemzetközi közvélemény nagyon kritikusan szemléli, mert más kultúrákban egy politikus szégyellné azokat a kijelentéseket, amelyeket Duterte nálunk megengedhet magának.

A másik csoport pedig az „arctalan” bevándorlóké, akik érkezésük után még nem tartoznak sehová. Jelenleg kevés a bevándorló, akik jönnek, azok a filippínók külföldi családtagjai. Régebben azonban, különösen a II. világháború után sokan érkeztek ide Kínából. Ezeket a helybeliek, különösen a helybeli uralkodó osztály tagjai nagyon lenézték. Mivel nincs „arcuk”, a közvéleményt nem érdekelte, hogy mit tesznek. Kereskedők voltak, a munkájuk nagy részét lenézték, pl. az áruk cipelését. Így senki sem vette észre, hogy egyik napról a másikra átvették a gazdasági hatalmat. Sok dúsgazdag kínai filippínó család ma sem akarja, hogy jómódba született gyerekeik elfelejtsék: gazdasági erejük a semmiből keletkezett néhány évtized alatt. Ezért gyermekeiknek ma is dolgozniuk kell a családi vállalatnál. Magam is találkoztam ilyenekkel.

A többségi lakosság ezt egyáltalán nem tudja megérteni. Miért kötelezik a dúsgazdag család tízéves gyerekét a szülők arra, hogy a nyári szünidőben bolti segédmunkásként dolgozzék? Méghozzá olyanokkal együtt, akik mélyszegénységből jönnek. Hiszen a többségi társadalom tagjai, ha sikeresek, amikor már gazdaságilag egyenesbe jött a vállalkozásuk, azonnal otthagyják a lenézett fizikai munkát, és a gyerekeiket is úgy nevelik, hogy sohase kelljen ilyen munkát végezniük. A szülő, az áruház tulajdonosa jól tudja: a megaláztatástól való félelem hiánya igazi önbizalmat ad! Legalábbis e népréteg gondolkodásában. Ma Cebuban a lakosságnak legfeljebb 15 százaléka kínai származású, de a helyi gazdaság 80 százaléka a kezükben van.

A mai társadalomban

Helyi újságokban gyakran lehet arról olvasni, hogy a mai társadalom működtetéséhez szükséges döntéseket mennyire nehéz meghozni az amor proprio miatt. Ugyanis ha senki sem akarja megbántani a másikat, akkor olyan helyzetek eleve kizárandók, ahol a másik esetleg nem teljesítene. Egy százmilliós országban, ahol nagy projektek (pl. a városi tömegközlekedés) csak az egész lakosság összefogásával lennének megoldhatók, a döntések elhalasztása igazi problémát jelent. Cebu városában magántulajdonban lévő jeepney-k közlekednek, szervezetlen módon. Hogy milyen jellegű új tömegközlekedést kellene bevezetni, azt mind a mai napig nem tudják eldönteni. Már 11 éve állandóan hallom a vitákat, de kerülik a döntést. Ezt nagyon sokan, főleg a fiatal nemzedék tagjai inkább gyengeségként élik meg, mint a harmónia megnyilvánulásaként.

Az amor proprio és a politikai korrektség

A Fülöp-szigeteken az önbecsülés hagyományos ázsiai felfogását, a konfliktusok kerülését csak erősítette a nép története és fizikai elszigeteltsége. Nehéz azonban nem észrevenni a mindenki önbecsülésének védelmében a fontos tennivalókról lemondó gondolkodásmód hasonlóságát a Nyugaton oly divatos politikai korrektséggel. Minden vélemény elfogadása és befogadása csak azért, hogy „ne bántsuk” a kisebbségeket, tulajdonképpen konfliktuskerülés. Míg Ázsiában a harmónia, sok ázsiai filozófiai és vallási hagyomány közös értéke képezi az amor proprio alapját, addig a politikai korrektség Nyugaton azon a látszaton alapul, hogy birtokában vagyunk mindazoknak a forrásoknak, amelyek minden elképzelés befogadásához szükségesek. Hogy a történelmi fejlődés csúcsán állunk. Mindkét gondolkodásmódot a világ globális fejlődése hívja ki, kérdőjelezi meg.

A keresztény válasz

A kereszténység a konfliktusok kerülése helyett azok megoldását, igazi öntudatra alapozását javasolja. Annak elérése helyett, hogy „Ne bánts!”, inkább azt kellene elérnünk, hogy legyenek emberi értékeink. Nem a gyengeség elkerülése vagy éppen elfeledése a cél, hanem annak felismerése, hogy mi az igazi gyengeség és mi az az igazi erő, ami gyakran erőtlenségben nyilvánul meg.

Krisztus gyenge, nem pedig hatalmas és gazdag emberként testesült meg, és keresztre is feszítették. Olyan elképzelésekkel szemben, mintha a harmónia vagy a világfenntartó erő itt és most birtokunkban lenne, a keresztény tanítás azt mondja, hogy mindezek Istentől függenek, és még csak kialakulóban vannak. Vagyis nagy túlzás lenne kijelenteni, hogy már itt a Földön eljött Isten országa. „Isten ugyanis, aki azt mondta: »A sötétségből támadjon világosság«, a mi szívünket is megvilágosította, hogy Isten dicsőségének ismerete (Jézus) Krisztus arcán felragyogjon nekünk. Ez a kincsünk azonban cserépedényben van, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk” (2Kor 4,6–7). Hitünk keresztény értelmezésben azt jelenti, hogy van mit tennünk, de még nem tettük meg, viszont Istennel megtehetjük.

Lányi Béla SVD

 

 

2018-05-21

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

1 %

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks