Nem kell temetni

Ferenc pápáról, a német egyházról és a ministráns világszövetségről kérdeztük Csiszár Klárát, aki a német katolikus püspöki kar világegyházzal és a misszió kérdéskörével foglalkozó intézetének kutatója és a jezsuiták frankfurti filozófiai és teológiai főiskolájának oktatója.

 

A szatmárnémetiben született hölgy a kolozsvári egyetemen szerzett teológiai és germanisztikai diplomát, pasztorálpszichológiából magiszteri fokozatot, egyháztörténelemből doktori címet, majd a bécsi egyetemen pasztorális teológiából habilitált.

– Világegyház és misszió intézet kutatója. Mit értsünk ez alatt?

– A Német Katolikus Püspöki Konferencián belül 14 bizottság működik, mindegyik sajátos feladattal, témakörrel. E bizottságok közül a tízedik a világegyház különböző témáival, kihívásaival, illetve a misszió időszerű kérdéseivel foglalkozik. Ehhez a bizottsághoz tartozik a 2009-ben alapított Világegyház és Misszió Intézet, melynek tudományos munkatársa vagyok.

– Mekkora most a német katolikus egyház?

– Az egyházmegyék száma 27, ebből 7 érsekség. A katolikusok száma közel 24 millióra tehető, az összlakosság mintegy 82 millió.

– A hívek száma csökken vagy emelkedik? Közismert, hogy az elmúlt évtizedekben évente több ezren léptek ki az egyházból. Ez a folyamat ma is tart?

– Túljutottunk azon az időszakon, amikor drasztikusan csökkent a katolikusok száma, éppen a kilépések miatt. Most az általános demográfiai helyzet hatásai érvényesülnek a létszám alakulásában, illetve a katolikus népességű területekről érkező bevándorlók javítják katolikus szempontból a felekezeti arányokat.

– Kutatásai milyen kérdésekre terjednek ki?

Kutatási területem a holisztikus misszió fogalom, melyben feloldódik a martyria és a diakónia közötti dichotómia úgy, hogy mindkettő a misszió fogalom konstitutív egyenértékű részét képezik.

– Ez mit jelent?

– A német egyházban gyakran azt tapasztaljuk, hogy a tanúságtétel, a hit megvallása háttérbe szorul. Amiben az egyház itt erős, az inkább a karitatív munka, a dialógus, a szeretetszolgálat. Kutatásom során próbálom tanúságtétel (marytria) és a szeretetszolgálat (diakónia) egymástól elválaszthatatlan voltát hangsúlyozni. Ha a megtestesülés logikáját követjük, akkor ugyanis ez a kettő elválaszthatatlan. A jézustól kapott küldetésben ez a kettő szorosan összetartozik, egymástól szétválaszthatatlan. Úgy is fogalmazhatnék, hogy az aki szóban hirdeti Isten igéjét, azaz tanúságot tesz Istenről, annak életében, legalább is a megtestesülés logikájának értelmében, a szeretetszolgálat gyakorlata is meghatározó helyen kell hogy legyen, és fordítva. Ezt láttuk a jézusi gyakorlatban is. Ezt a mintát kell követnünk.

– Miért csökkent az utóbbi évtizedekben az igehirdetés és a tanúságtétel hatékonysága?

– Azt mondanám, hogy az elmúlt évtizedekben sok hívő úgy érezte, hogy az egyháznak gyakran nincs releváns mondanivalója a konkrét mindennapi életre vonatkozóan. Életidegenné vált a tanítás. Sokan az egyházban továbbra is kötelességüknek tartották, hogy tegyenek valamit embertársaikért, úgymond jelen voltak a szeretetszolgálatban, de nem tartották annyira fontosnak, hogy például szentmisére járjanak, hogy meghallgassák a prédikációt, elmaradozott a szentségekhez való járulás is. Úgy érezték, nem szólítja meg életüket az, amit az egyházban hallanak, az Istenről való beszéd, a tanúságtétel így egyre inkább kiszorult a hétköznapokból. Az életidegen egyház ideje úgy tűnik a múlté. Ez az idő lejárt, mert egyre inkább, most Ferenc pápával különösen is látjuk azt, hogy az egyház keresi annak módját, hogy az embereket az igehirdetés, a tanúságtétel révén is elérje, mégpedig úgy, hogy az ember érezze az Örömhírnek igen is van köze a konkrét élethez.

– Mi a titka Ferenc pápának?

– Én úgy értékelem, hogy Ferenc pápa felnőttként kezeli az embereket, nemcsak a megkeresztelt és megbérmált katolikusokat, hanem minden jó szándékú embert. Felnőtt keresztény voltunkhoz ugyanis hozzá tartozik, hogy felelősséget vállalunk döntéseinkért, tetteinkért és nem egy bizonyos lista alapján kell kipipálnunk a bűneinket, hogy ez bűn, ez súlyosabb bűn, ez meg halálos bűn. A pápa sebekről beszél. Mindannyiunk életében jelenlévő zavart, sebzett kapcsolatokról: a teremtett világgal való kapcsolatunk sebzett voltáról, a családon belüli kapcsolataink sebzettségéről, az Istennel való kapcsolatunk törékenységéről. Ezek láttán a Szentatya megpróbálja a jézusi tanítás gyógyító voltát közvetíteni, hiszen Jézus halála és feltámadása ezeket a sebzett kapcsolatokat gyógyítja be, állítja helyre. Az egyháznak azt kell közvetítenie az emberek felé, hogy az életünk e sebek ellenére is, ezekkel együtt feltétel nélkül értékes, és van esélyünk sőt lehetőségünk a gyógyulásra.

– Ferenc pápa működése nem osztja meg a német közvéleményt?

– A nagy többség örül Ferenc pápának. A tanítványaimmal egy egész féléven át Ferenc pápa missziófogalmát dolgoztuk fel. Az ő visszajelzésükből is azt szűröm le, hogy pozitívan értékeli a német egyház Ferenc pápát. Ezt látom a sajtóban is. Ez azért van, mert Ferenc pápánál elsősorban nem arra kell összpontosítanunk, hogy megőrizzük a hitet, hanem hogy továbbadjuk azt, illetve, hogy hogyan adjuk azt tovább. És ez aktív konkrét munka. Ferenc pápát idézem, ha azt mondom, hogy Jézus a klasszikus kép szerint kopogtat szívünk ajtaján, hogy beengedjük. A pápa viszont saját bevallása szerint gyakran képzel el olyan helyzeteket, amikor Jézus belülről kopogtat szívünk ajtaján, hogy kiengedjük őt a világba. Jézust tovább kell adjuk a világnak.

– A talentumokkal való gazdálkodásról van szó? Nem félteni, elásni, hanem kamatoztatni, amink van, amit kaptunk?

– Erről van szó. Éppen akkor veszítem el, amim van, ha nagyon attól félek, hogy elveszítem. A félelem óriási akadály abban, hogy a hitemet megéljem, abban, hogy szeretni tudjak. Akiben nagyobb a félelem, mint a szeretet, az gyógyulásra szorul. És Ferenc pápánál látjuk, hogy ezt a félelmet gyógyítani kell, és gyógyítani lehet a krisztusi örömhírrel.

– Mostanában olyan hangokat hallani, hogy a Nyugat elkereszténytelenedik. Kell-e temetni a német kereszténységet, a német egyházat?

– Közel sem olyan rossz a helyzet, mint ahogyan az sokan Kelet-Európában gondolják. A német egyháznak a más kultúrákkal való találkozásban nagy tapasztalata van, ami a kelet-európai egyházakra kevéssé jellemző. Nem kell temetni a német egyházat, mert óriási erőbedobással van jelen az egész világon. Évi 600 millió Eurót fordít arra, hogy ezt a világot jobbá tegye. Templomokat épít, kórházakat, öregotthonokat, iskolákat, renovál, képzési programokat finanszíroz a világ minden részén papoknak és világiaknak, és még sorolhatnánk. Kelet-Európát konkrétan évi kb. 70 millió Euróval támogatja. Ez mind a német keresztények áldozatkészségének köszönhető, melyből hála Istennek az elnyomás alól felszabadult helyi egyházak a volt szocialista országokban építkezhettek és építkezhetnek sok helyen a mai napig.

– Tudományos munkája mellett a Nemzetközi Ministránsszövetségben is tevékenykedik. Ott mi a feladata?

– E szervezetnek az a feladata, hogy összefogja a különböző európai egyházmegyékben dolgozó ministráns referenseket és megszervezze a négyévenként esedékes római nemzetközi ministránstalálkozót. 2008 óta vagyok a szövetség elnökségének tagja, négy éve pedig alelnöke. Az érdekessége az amúgy nemzetközi szervezetnek, és nemzetközi összetételű elnökségnek az, hogy maga az elnök is magyar, Német László nagybecskereki püspök személyében. Elnökségi tagként így van szerencsém 2018-ban immár a harmadik Nemzetközi Ministránszarándoklatot szervezni.

– Jár-e haza Erdélybe és Magyarországra olykor?

– Mindig szívesen jövök. Továbbra is igyekszem tenni a kelet-európai egyházmegyékért. Tőlem telhetően, ahol tudok, és szükség van rám, ott jelen vagyok. Jelenleg egy nagy és szép feladat, hogy a nagybecskereki egyházmegye első zsinatában teológiai tanácsadóként működhetek közre és ezt nagyon szívesen teszem sok öröm van benne.

Szerdahelyi Csongor

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks