Oldás és kötés

„Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsájtod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot! Oszd meg kenyeredet az éhezővel, vidd be házadba a szegény bujdosókat, ha mezítelent látsz, ruházd föl, és ne zárkózz el testvéred elől!” (Ézsaiás 58,6-7)

 

A Sarah kulcsa című film egy párizsi zsidó család tragikus történetét meséli el. A háború kellős közepén járunk (1942), amikor a német megszállók összegyűjtik és elhurcolják az izraelitákat. Sarah családja is sorra kerül, de mielőtt elvinnék őket, a kislány a testvérét mentendő, a szekrénybe zárja, a kulcsot pedig magával viszi. A lágerből egy kis társával, és egy őr segítségével megszökik, hogy az öccsét kiszabadítsa. Szökés közben egy jólelkű családnál találnak menedéket. Sarah elmondja nekik, hogy Párizsba kell mennie, hogy az öccsét kiszabadítsa. Először nem veszik komolyan a dolgot, később azonban a kislányt kisfiúnak öltöztetve vonatra ülnek, hogy a fővárosba utazzanak. Sarah szinte betöri a volt lakásuk ajtaját, ahol már mások laknak. Rohan a szekrényhez a kulccsal, amit mindvégig gondosan megőrzött. Végre kinyílik a szekrény ajtaja és szörnyű látvány tárul a szeme elé, amikor meglátja halott testvérét és megérzi bomlásnak indult testének szagát. Nevelőapja, a jólelkű öregember, akire menekülés közben talált, az őrjöngő kislányt magához öleli, hazaviszi és feleségével együtt fölneveli.

Sarah-ból gyönyörű hölgy lesz, de a sebei soha nem gyógyulnak be igazán. Kivándorol Amerikába, férjhez megy, gyermeket szül, de sehogy sem találja helyét az életben. Szívesen időzik az óceán partján, a végtelen víz vonzásában. Olykor néhány lépést tesz a tengerbe, mintha meg akarna mártózni benne, hogy megfürössze lelkét, s a fájdalmas emlékektől végre megszabaduljon. Azonban ez sehogyan sem sikerül neki, ezért végül is a halálba menekül.

Sarah szomorú története feledésbe merült volna, ha egy újságírónő nem kezdi kutatni annak a családnak az életét, akinek a lakását férje szülei úgymond örökölték. Addig nyomoz, míg meg nem találja Sarah volt férjét és fiát. A család a történetet mindvégig titokban tartotta, soha nem beszéltek róla. Amikor az újságírónő találkozik a fiúval, s elmondja neki az igazságot, a férfi szinte elmenekül előle. Végül megtörik a jég, az apa mindent elmond a fiának, s átadja neki anyja emlékeit is, hogy megtudja az igazságot. Ily módon Sarah titokzatos története napvilágra kerül, fia pedig könnyes szemmel öleli magához az édesanyja emlékét és az újságírónőt, aki nemrég született kislányát is Sarah-nak keresztelte.

Ez a megrendítő film mindvégig az oldásról és a kötésről üzen nekünk. Az oldás és kötés a ragaszkodás és az elengedés gesztusainak gyakorlása. Szüntelenül szükségünk van mindkettőre, jóllehet mi inkább ragaszkodni szeretünk, az elengedésről szívesen megfeledkezünk. A böjt arra biztat bennünket, hogy merjünk elengedni, és merjünk ragaszkodni is. „Nekem az olyan böjt tetszik, amikor leoldod a bűnösen fölrakott bilincseket, kibontod a járom köteleit, szabadon bocsájtod az elnyomottakat, és összetörsz minden jármot és megosztod kenyered az éhezővel.” (Ézsaiás 58,6-7)

Az oldás és kötés gyakorlásához emberségre és bátorságra van szükségünk. Sarah történetében a háború embertelenségében mindig voltak, akik emberségesek tudtak maradni. Az őrszem, aki a drótkerítést fölemeli, s a két kislányt megszökteti, az idősödő házaspár, aki befogadja őket, s az egyik, már haldokló gyermekhez orvost hív, a másikat, Sarah-t pedig elrejti. Ők azok, akik képesek voltak az oldás és kötés jegyében a háború farkastörvényeit elengedni, s a maguk emberségéhez bármi áron is ragaszkodni. Mintha csak Ézsaiás próféta szavának engedelmeskedtek volna, amikor leoldották a bűnösen fölrakott bilincseket, szabadon bocsájtották az elnyomottakat, esélyt adva nekik a menekülésre, az életre.

Sarah a saját életében az oldást és a kötést nem tudta igazán gyakorolni, a szörnyű trauma, öccsének halála kitörölhetetlenül beleivódott az emlékezetébe és a lelkébe. A kulcsot, amivel menteni akarván testvérét a szekrénybe zárta, nem tudta többé elengedni, mindhalálig megőrizte, fia az emlékek között meg is találta. Ellenben férje és fia képesek voltak a tragikus történetet elengedni, ugyanakkor Sarah emlékéhez ragaszkodni. Az oldás és kötés a film többi szereplőjére nézve is igaz, hisz minden élethelyzetben szükség van az elengedés és a ragaszkodás mozzanatára.

Ily módon a böjt sem csupán lemondás, hanem vállalás is egyben. „Ne zárkózz el testvéred elől”, ha valóban böjtölni akarsz. Másképpen szólva: ne légy görcsös, engedd el magad, ne ragaszkodj annyira magadhoz, a magad igazához. Tárd ki az ablakodat, miként XXIII. János pápa tette, amikor kinyitotta a Vatikán ablakát, s meghirdette az aggiornamentót, a nyitást. „Nyitnikék”, mondják a madarak ilyenkor, tavasszal. Velük együtt mondd te is: nyitnikék; nyisd meg a szívedet Isten és az emberek előtt.

Mostanában az érintkezés materiális értelemben nem ajánlott, de spirituálisan annál inkább. Az oldás és kötés, egymás elengedése és az egymáshoz való ragaszkodás akkor lehetséges igazán, ha Krisztus, az élő Isten fia megajándékoz minket a mennyek országának kulcsaival. Ezek a kulcsok az élet, és nem a halál kulcsai, mert az Isten elengedő és ragaszkodó, megbocsájtó és megváltó szeretetének eszközei, melyeket egyszülött Fia által ajándékoz nekünk. A böjt a hiányainkkal való szembesülésre biztat, valamint arra, hogy ne zárkózzunk el a testvérünk elől. Annál is inkább ne, mert ahogy mondják, létünk egy darabja mindig a másiknál van elrejtve.

Bizonyára ezért fájhat annyira mindenkinek az elutasítás, a bántás vagy a gyász. Ha a szeretet „cserekereskedelme” működésbe lép, akkor mindnyájan megkaphatjuk lényünk hiányzó részét, a másiknál elrejtett darabkáját. A Názáreti Jézus azért jött, hogy kinek-kinek odaajándékozza lényének hiányzó darabját. Ezért kért inni a szamáriai asszonytól, és ajánlotta neki az örök élet vizét, ezért tért be a vámszedők otthonába, hogy együtt vacsorázzon velük. Egy történet szerint a pokolban és a mennyországban is egy hosszú, terített asztal mellett ülnek a megboldogult lelkek. A finom étkek fogyasztására igen hosszú villák állnak rendelkezésükre. A pokolbéli lelkek mindent megtesznek azért, hogy a fura evőeszközökkel szájukhoz emeljék a falatot, de sehogyan sem boldogulnak, mind éhen maradnak. A mennyben viszont a hosszú villákkal mindenki a szemben ülő társát eteti, így senki sem marad éhes.

Isten országának már itt és most polgára lehet, aki böjtölve sem zárkózik el a testvére elől, mert mindenkor Krisztus kenyeréből vehet és ehet az élet asztalánál.

Simon István
lelkész

 

2020-03-23

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks