Pár perc csend a Párbeszéd Házában

A Kálvin és Ignác-konferencia margójára

A józsefvárosi Horánszky utcai épület különleges rendezvénynek adott otthont. A népes hallgatóság és a közreműködői csapat ökumenikus közösségben vizsgálta meg a kérdést: Van-e közös útja a református és jezsuita – tágabb felfogásban a protestáns és katolikus – lelkiségnek?

 

Bár a protestáns és katolikus ellentéteknek fél évezredes története közismert, a kölcsönös megismerés vágya és a közeledés gyakorlata is legalább fél évszázados múltra tekinthet vissza, így az október 3-i programra összegyűlt résztvevők tanúskodtak arról, hogy az egymás iránti kölcsönös bizalmatlanság falai leomlóban vannak, s reménység szerint teret nyithatnak a párbeszédnek.

A konferencia nyitó előadását a Franciaországban tevékenykedő nemzetközi hírű Kálvin-kutató jezsuita professzor, Gánóczy Sándor tartotta. Indításként hangot adott reményének, hogy a lelkigyakorlatok iránti református érdeklődés elősegítheti a felekezetek ökumenikus egymásra találását. Történeti bevezetőjében Kálvin János és Loyolai Szent Ignác életútjának kevéssé ismert közös indulásáról szólt. A reformáció és ellenreformáció e két ikonikus alakja néhány év eltéréssel a párizsi Montaigu kollégium hallgatója volt, ahol filozófiai tanulmányokat folytattak. A kollégium elkötelezett volt a „devotio moderna”, az „új kegyesség” teológiai mozgalma iránt. Ez a Németalföldről indult mozgalom szakított a középkor skolasztikus teológiájával, s az egyházi megújulást a hit közösségi megélése helyett a személyes hitgyakorlásban, Kempis Tamás fő művéhez igazodva – Krisztus követésével – képzelte el. Kálvin és Ignác életútjuk során eltérő eredményre jutottak ugyan, de ez a fiatalkori benyomás befolyásolhatta szemléletmódjukat. Míg Ignác a szinoptikus evangéliumok tanulmányozása alapján a történeti Jézus tevékenységének megértését és követését helyezte a lelkigyakorlat középpontjába, addig Kálvin az írásmagyarázat történeti-kritikai módszerének következetes alkalmazásával kívánta a híveket Isten akaratának megismeréséhez közelíteni.

A reformáció és ellenreformáció kora végletes szembenállást, sőt kölcsönös kiátkozást eredményezett. Napjaink pápai állásfoglalása alapján ez a kiátkozás már nem érvényesül, sőt Gánóczy professzor szerint lehet, hogy sosem volt ténylegesen hatályos. Abban a korban egyébként az eltérő gondolatok megértésének hiánya nemcsak a protestánsokkal szemben érvényesült, hiszen többek között a XVI. századi katolikus kritika éppenséggel a jezsuita lelkigyakorlatot tekintette „protestáns eltévelygésnek”. Téves a tanításbeli különbözőségeket a pápai és a zsinati hatalomgyakorlás eltérő értelmezésében is keresni, hiszen napjaink katolikus felfogása is a hívek összességének tekinti az egyházat, melyben a papság a vezetés szolgálatát látja el.

A szabad akarat és az isteni kegyelemből való megigazulás ellentétének hangoztatása helyett Gánóczy professzor megerősítette, hogy mindenki képes lehet a jóra Krisztus követésével, ha ezt nemcsak személyesen, de közösségében is érvényesíti. Ez a gondolat a kálvini és az ignáci életműben egyaránt feltalálható, s ezen keresztül túl lehet lépni a felekezeti igazságokon, s igazodni a „mindnyájan egyek legyetek” páli felszólításához (1Kor 1,10).

A plenáris előadások folytatásaként Balogh Judit történész Kálvin és Ignác munkásságának hatását mutatta meg a XVII. századi vallásosság átalakulásának folyamatában. Ezt a korszakot a mindennapi lét valamennyi szegmensét átfogó vallásgyakorlás jellemezte. A személyesen megélt és gyakorolt hit mellett a korszakot a felekezeti tudatosság jellemezte, s a reformáció hatására a Szentírás iránti igény mellett az evilági aszketizmus megjelenése is megfigyelhető volt.

A konferencia ezután három szekcióban folytatódott. Az Isten dicsőségének keresése, mint a Szentírás megértésének alapelve szekciót Takács Gyula katolikus és Szűcs Sándor református teológiai professzorok moderálták. Szűcs Sándor Isten dicsőségének megjelenéséről beszélt az evangéliumok tanúsága alapján, mely szerint Isten dicsősége emberi mivoltából adódó elesettségében lett nyilvánvalóvá, s a meghalt Istenben mutatja meg a halhatatlanság reménységét. Takács Gyula a „theologia est grammatica” jegyében a református Soli Deo gloria és a jezsuita ad maiorem gloria Dei jelmondatok különbözőségének és azonosságának lényegére világított rá a nyelvtani elemzés segítségével, ezenkívül az Újszövetség görög szövegében fellelhető dicsőség=doxa szavának és szövegkörnyezetének értelmezését végezte el.

A konferencia záró blokkja rendhagyóan indult, mivel a hallgatóság felszólítást kapott, hogy ötpercnyi csenddel ízlelje meg a lelkigyakorlatok hangulatát. A csendes elmélyülést követően mutatkoztak be a kerekasztal katolikus és protestáns laikus és lelkész tagjai, akik lelkigyakorlat-vezetői és -résztvevői tapasztalatokkal rendelkeznek. Vízi Elemér jezsuita provinciális a lelkigyakorlatos csend felekezetnélküliségére hívta fel a figyelmet, s szorgalmazta, hogy a saját identitás keresése ne a külsőségeken keresztül valósuljon meg, s a másik fél megismerése során kerüljük korábbi előítéleteink partnerünkre történő kivetítését. Kovács Endre református lelkész szintén az elcsendesedés módszeréről szólt, mely az istenfélelem gyakorlatának elsajátítását mélyítheti el.

A konferencia egészét és a kerekasztalt is avatottan moderáló Sajgó Szabolcs SJ arra hívta fel a beszélgetés részvevőit, hogy a lelkigyakorlatok protestánsokra gyakorolt hatása mellett szóljanak arról is, mennyiben termékenyíti meg a katolikus lelkiséget más felekezetűek közeledése. A lelkigyakorlat vezetői tapasztalat alapján elismeréssel szóltak a protestáns résztvevők igei fogékonyságáról és a Biblia használatának természetességéről. Az egyes felekezetek eltérő nyelvhasználata is éppúgy inspiráló hatású, mint az istenkapcsolat közvetlensége iránti vágy. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem ószövetségi tanszékének vezetőjeként Varga Gyöngyi arra hívta fel a figyelmet, hogy Luther Márton Ágoston-rendi szerzetesi indulása miatt is az igeértelmezés meditációs módszerét hagyományozta tovább az evangélikus gyakorlatban. Hozzászólásában tömören fogalmazta meg a konferencia üzenetét: A vallásosság elválaszt – a lelkiség összeköt, hiszen Krisztusban mindnyájan egyek vagyunk!

Zsugyel János

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

1 %

 

 

 

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks