Premontreiek - 900

Szent Norbert 1121. karácsony napján mintegy harminc társával fogadalmat tett az Ágoston-regulára. Ez a Premontrei Rend kezdete. A Vita-A-ban olvassuk: „Prémontrében, Urunk születésének napján e regulára fogadalmat téve mindegyikük önként bejegyezte magát a boldog örökkévalóság városába”. Ennek a karácsonynak a 900. évfordulóját ünneplik a premontreiek egy éven át. Nativitas Christi – Nativitas Ordinis.

 

Alapítónk, Norbert 1080 körül született az észak-német--holland határ közelében Genep várurának fiaként. Előkelő származása miatt fiatalon Xanten város társaskáptalanjának tagja lett, ennek révén javadalma is volt, de kanonoki kötelességét, a kórusima éneklését a kor szokása szerint feltehetően mással végeztette. A tehetséges ifjú V. Henrik császár udvari kancellárja lett. Életírásai látványos, pálforduló-szerű megtéréséről tudósítanak, mely után felszentelt papként szeretett volna élni xanteni kanonoktársaival, de nem sikerült neki visszafordítani őket az eredeti, szigorúan szabályozott, kanonoki életformához. Norbert ezért a pappá szentelése (1115) után minden vagyonát szétosztotta, és II. Geláziusz pápa engedélyével mezítlábas, darócruhás vándorprédikátor lett.

Új életének és későbbi rendalapításának indítékai a korabeli egyházi helyzetben rejlenek. Erről sematikusan elmondható, hogy a szerzetesközösségek a 11. században még zártak voltak, a településektől távol éltek monostoraikban, imájuk és tevékenységük gyümölcsei el voltak zárva a hívők tömegétől. Ugyanakkor a világi papok nem éltek közösségben, képzetlenek voltak, nem prédikáltak, hiszen ez a püspök joga és feladata volt. A püspöki székhelyeken lévő világi papi közösségek, a káptalanok és tagjaik, a kanonokok egy meghatározott szabály (regula) szerint éltek. Azonban ez a többszörösen megreformált kanonoki intézmény Norbert idején ismét mélyponton volt, tagjai gazdagok voltak, nem tartották be a regulát.

Az ezredforduló egyházának e hármas gondján segített az egyház három belső reformja. A szerzeteséletet a Cluny-reform újította meg, a világi klérus számára pedig VII. Gergely pápa reformja és Damjáni Szt. Péter hatására a szegénységet is vállaló szerzetes- és a világi kanonok konventek elválása jelentett megújulást. Mindemellett volt még egy harmadik, nagyon jelentős megújulása az egyháznak, az ún. apostoli mozgalom. Ennek mintája az ősegyház volt, a jeruzsálemi egyház, amint azt az Apostolok Cselekedetei írja: A hívek sokasága egy szív egy lélek volt. Senki sem mondta magáénak a birtokában lévő dolgokat, mindenük közös volt (Csel 4,32). Ebben a reformban a világiak is részt vettek, ahogy a jeruzsálemi tizenkét apostol mellé is férfiak és nők, a hívek sokasága tömörült. Ennek a mozgalomnak az volt a jellemzője, hogy a 13. század kolduló rendjeit megelőzve egy-egy nagy egyéniség prédikálni indult, mint egy szent apostol. Faluról falura jártak, férfiak, nők, gyermekek szegődtek a nyomukba. Sokszor kolostort is alapítottak, letelepítették követőiket, maguk pedig folytatták a missziós utakat.

Norbert személyében szerencsésen találkozott az egyházi megújulás három iránya, egyszersmind ez lett az általa létrehívott szerzetesrend spiritualitásának három forrása. Térítő, béketeremtő és evangéliumhirdető útjain Norbert társakra, követőkre talált, akik készek voltak megosztani vele életformáját. Többszörös ösztönzésre letelepedett társaival egy alkalmas helyen, az észak-franciaországi Prémontrében, és 1121-ben megalapította a Premontrei Kanonokrendet. Alapítását az tette (és teszi napjainkban is) aktuálissá, hogy a szemlélődő szerzetesi életformát összekötötte az apostoli tevékenységgel. A premontrei monostorok városokban, lakott területek közelében épültek, és részt vállaltak a környék lelkipásztori gondozásában, olykor alapítójuk példájára vándorprédikálást végeztek távolabb is.

A premontrei élet centruma a templom volt, éspedig a „nyitott” templom, az abban művelt ünnepélyes liturgiával. A premontrei liturgia nem a monasztikus szerzetesek szokását követte, hanem a katedrálisok ünnepélyesebb, „világi” rítusát. Ez összefüggésben van azzal is, hogy a hagyomány szerint maga Norbert választotta Szent Ágoston reguláját rendje életszabályául. Ez a regula a püspökkel közösségben élő világi papok életszabálya, és ezt követve lettek Norbert és követői szerzetes kanonokok. Öltözetük is kifejezte irányzatuk kettősségét: a fehér kártolatlan gyapjú a szerzetesek öltözéke volt, melyhez kanonoki gallér járult. A fehér rendi ruha újszerűsége miatt kapta a rend a „Candidus Ordo” nevet. Rendünk „gloriose Eucharisticus”-ként is ismert, mert Szent Norbert Antwerpenben sikeresen legyőzött egy, az Oltáriszentséget gyalázó tévtant. Ezért a későbbi időben gyakran ábrázolták őt kezében a monstranciával.

Norbert az alapítás után is folytatta a missziós utakat. Prémontrét első követőjére, Hugóra bízta, maga pedig a további alapításokon fáradozott. Az első alapítást rövid időn belül sok új premontrei káptalan (kanonia) követte mind a francia, mind a német nyelvterületen. Sokszor püspöki káptalanok egységesen premontrei szerzetes-káptalanná alakultak. Maga Norbert 1126-ban végleg megvált Prémontrétól, mert Magdeburg érsekévé választották. Ettől kezdve hatalmas szolgálatokat tett az egyháznak a német impériumban, és ha kellett, még a császárral is szembeszállt a pápai trón védelmében. A rend még Norbert életében elterjedt a német nyelvterületen, és attól keletre, pl. Magyarországon is. Eközben Hugó megszilárdította a rend központi irányítását. Prémontré apátjaként ő lett az egész rend vezetője, vezetésével írásba foglalták a közösség statútumait, és egységessé tették a rend liturgikus úzusát, kóruskönyveit. Norbert életét a missziós munka és a kemény aszkézis korán felőrölte, 1134-ben meghalt. A magdeburgi Mária-templomban temették el, majd 1627-ben átvitték relikviáit Prágába, a sztrahovi premontrei apátság templomába.

Az első magyar premontrei alapítás a hagyomány szerint még Szt. Norbert életében történt Váradhegyfokon (Promontorium). A váradhegyfoki monostor Szt. László király városa, Bihar-Várad mellett, a Körös jobb partján volt. Az alapító, II. István király 1131-ben hunyt el, és a rendi hagyomány szerint a premontreiek fehér ruhájában temették el a saját alapítású monostor templomában, vagy más nézet szerint Szt. László király „csodákkal nevezetes sírja mellé” a váradi székesegyházban. A premontreiek az Árpád-kori Magyarország mind több régiójában telepedtek le. A harminc prépostságból nemcsak Várad, hanem Turóc és Lelesz is közvetlenül Prémontré filiációja. Váradhegyfok jórészt még a 12. században a következő 11 prépostságot alapította: Adony, Almás, Bény, Hatvan, Jánoshida, Jászó, Kaposfő, Majk, Nyulak-szigete, Pályi és Zsámbék.

A korai alapítások közül Várad mellett Csorna, Hatvan és Jászó is több további prépostságnak adott életet. Hét prépostságnak volt kegyura a király, és tizenhatról tudjuk biztosan, hogy nemzetségi monostor volt. A nemzetségi monostorokat alapítóik templomépítéssel, birtokkal és juttatásokkal segítették, hogy területükön az ott letelepedő szerzetes kanonokok a rend céljának megfelelően lelkipásztori tevékenységet folytassanak a nemzetség birtokain élő népek között, továbbá templomaik a nemzetség keresztelő egyházául, illetve temetkezési helyéül szolgáljanak, és a nemzetség halottairól a szerzetesek itt megemlékezéseket tartsanak.

A premontrei férfi konventek mintájára még Norbert életében női közösségek is alakultak. Hazánkban a „Boldogasszony leányainak” nevezett premontrei nővérek Szegeden, Somlóvásárhelyen, Mórichidán és Ivanicson éltek. Ünnepélyes liturgia, korán magyarra fordított zsolozsma, szigorú kontemplatív élet és aktív hiteleshelyi tevékenység jellemezte őket a török uralomig, ami őket is megszüntette egészen a 20. századi újjáalakulásig.

Sajátos arculatot kölcsönzött a magyar cirkáriának az ún. hiteleshelyi tevékenység. Csorna, Jászó, Lelesz, Majk, Ság, Turóc, Türje és Váradhegyfok (többségükben királyi alapítású) monostorai részt vállaltak a jelentős közjogi feladatban, az oklevelek írásában és hitelesítésében.

A magyar alapítások egy része a tatárjárás után megszűnt. Végül a török invázió és a hitújítás terjedése is hozzájárult, hogy a 17. század kezdetére úgyszólván teljesen kihalt az Árpádok idején virágzó magyar cirkária. Az osztrák premontrei apátságok anyagi segítséget nyújtottak a török uralom visszaszorításához, ezért a király kárpótlásul az elnéptelenedett magyar prépostságok javadalmait nekik adományozta. Így lett az ausztriai Pernegg apátsága Jászó, Lelesz és Váradhegyfok, valamint Csorna és Türje birtokosa. A többi prépostság függő viszonya megmaradt egészen a II. József rendeletéig, mely 1785-től az összes még fennálló premontrei prépostságban betiltotta a közös életet. A rendek betiltása ellen több vármegye, majd az országgyűlés is tiltakozott, és I. Ferenc császár maga is belátta, hogy a szerzetesrendekre szükség van, ezért 1802-ben a bencés, a ciszterci és a premontrei rendet visszaállította régi jogaiba. A premontrei rend két visszaállított prépostsága Csorna és Jászó lett. Csornához Türjét és Jánoshidát csatolták, Jászóhoz pedig Leleszt és Váradhegyfokot. A visszaállítás feltétele az volt, hogy a premontreiek a bencésekkel és ciszterekkel együtt vállalják fel az ifjúság középiskolai nevelését, oktatását. A csornai prépostságnak Szombathelyen és Keszthelyen kellett rendi gimnáziumot vezetni. A jászóvári prépostságra kezdetben a lőcsei, ungvári, rozsnyói és a nagyváradi gimnáziumok vezetését bízták, később ők az ungvári helyett inkább Kassán indítottak gimnáziumot és konviktust.

Napjainkban kb. 1300 premontrei atya és testvér él huszonöt ország nagy apátságaiban és kisebb perjelségekben. Mintegy kétszáz premontrei nővért egyesít az egy évtizede alakult nemzetközi közösség, a Communio Internationalis Sororum Praemonstratensium.

Hazánkban 1989 óta a Csornai Prépostság, a Gödöllői Premontrei Perjelség (ma Apátság) és a Premontrei Női Kanonokrend ismét nyilvánosan működik. A Nagyváradi Apátság is a magyar cirkária része. A csornai atyák több faluban lelkipásztorkodnak, Szombathelyen és Keszthelyen középiskolát vezetnek. A gödöllőiek Gödöllőn, Zsámbékon és Mányon szolgálnak, továbbá két középfokú oktatási intézményt tartanak fenn. A premontrei nővérek Zsámbékon a liturgikus és a gyakorlati templomi szolgálat mellett szakiskolát, napközit, idősek otthonát és több más karitatív és szociális intézményt vezetnek.

A rend alapításának 900. évfordulója a premontrei atyák, testvérek és nővérek, a rend lelki hálójában élő harmadrendiek, plébániáink családjai számára a számvetés ideje. Megkérdezzük, hogyan követjük az alapítót és rendi elődjeinket a Norbert élete által kijelölt úton. Ez az út lényegében ugyanaz, mint minden keresztényé: Krisztus-követés. Norbert régi életrajza írja az első premontreiekről, hogy „a Szentírást akarták követni, és Krisztust tartották vezetőjüknek. Ugyanis Norbert atyánk biztosította őket, hogy sohasem fognak letérni az igaz útról, ha ténylegesen követik azt, amit megígértek, hogy az Evangélium, az Apostoli Hagyomány és Szent Ágoston életmódja szerint élnek, amire a fogadalmukat is letették.” (vö. Vita-A). Ugyanakkor az ünnep arra is alkalom, hogy a premontrei közösségi élet és a premontrei spiritualitás néhány elemét ismertessük, és ezzel ajándékozzuk meg a magyar egyház velünk ünneplő tagjait.

- Közösségben szeretnénk napról napra megtérni (conversio). A közösség segít a bűnbánatban, az önismeretben és a megváltozásra való törekvésünkben, és egymástól várjuk életmódunk kritikáját.

- Közösségi életünk vezérfonala a liturgia. Együtt törekszünk, hogy az Istent dicsőítő imánkat, a szent zsolozsmát és a szentmisét méltó módon, minél szebben és ünnepélyesebben végezzük. Célunk, hogy mindebben részeltessük környezetünket, a Jóistentől ránk bízott embereket.

- Amikor visszavonultan, magunkban imádkozunk, ezt is a közösségért tesszük. Belső imánk forrása is a liturgia, valamint a Szentírás olvasása (lectio divina). Törekvésünket jól kifejezi a középkori megfogalmazás: Contemplata vivere et aliis tradere, azaz a liturgiában és a magánimában kapott kegyelmek és megtapasztalások szerint élünk, és amit kaptunk, életünk példájával és apostoli munkánkkal továbbadjuk testvéreinknek.

- Premontrei közösségi életünknek talán a legsajátosabb vonása, hogy mi az apostoli, lelkipásztori tevékenységet a szerzetesi közösség hátterével végezzük. Azaz szerzetesek vagyunk, de életünk centruma nem egy zárt, várszerű kolostor, hanem a nyitott ajtójú templom. Erre a templomra tesszük a fogadalmunkat, ennek a kanonokjai vagyunk.

Mindent összevetve a premontreiek az evangéliumi tanácsok szerint élő szerzetesek, a liturgiát papi közösségben végző kanonokok és az ősegyház mintája szerint egy szívvel és egy lélekkel (ApCsel 4,32) az Istent együtt kereső apostoli lelkületű lelkipásztorok.

Ullmann Péter Ágoston O.Praem.

 

 

2021-02-12

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks