Sára, a kőszirt

Sára Sándor – a legbeszédesebb cím, amelyet kaphatott a Magyar Művészeti Akadémia kiadásában megjelent négyszáz oldalas kötet, amely a tavaly elhunyt Kossuth-nagydíjas operatőr, rendező, fotóművész, a Duna Televízió egykori elnöke életművét veszi nagyító alá. Egy olyan alkotóét, aki a magyar filmművészet ikonikus alakjává lett az elmúlt évtizedekben.

 

Hogy azzá lehetett, Istentől kapott talentumának köszönheti, és a benne ágaskodó örök igazságkeresésnek, mert – ahogy 80. születésnapja kapcsán e sorok írójának nyilatkozva megjegyezte –, az volt a dolga, hogy tükröt tartson. E szent elköteleződéstől pedig akkor sem tágított, amikor a hatalom betiltotta „beszédes” dokumentumfilmjeit, vagy amikor különféle minisztériumokból telefonáltak rá – már Duna tévés korában. Egyenes gerince hajlíthatatlan maradt a puha diktatúra idején éppúgy, mint a rendszerváltást követően. A Turáról induló, s kezdetben még az operatőri és a rendezői szakma mibenlétéről semmit nem tudó, egykori kamasz szakmai tudása, tartása, hitelessége és erkölcsi nagysága révén emelkedett a legkiválóbbak közé. Nem véletlenül tartották a nemzet „lelkiismeretének”. 

A Nemzeti Filmintézet – Filmarchívum közreműködésével és Sára özvegyének, Szegedi Erikának, valamint két gyermekének, Sára Júliának és Balázsnak a segítségével megvalósuló kötetnek súlya van. Fizikálisan is, de elsősorban mondandójával, hiszen egy gazdag, sok területet átfogó, felettébb gazdag életmű került premier planba a kiadó, illetve Pintér Judit szerkesztő és Kincses Károly képszerkesztő gondos munkájának köszönhetően. Már a vállalkozás terve is bámulatos; tanulmányokat, fotókat, emlékezéseket úgy „összerostálni”, hogy azok a legteljesebb képet alkossák Sára Sándorról? A lehetetlennek tűnő álom azonban valóság lett, mert sikerült egy remekül szerkesztett, tipográfiailag is figyelemre méltó, csaknem kétszáz fekete-fehér, illetve színes fotót felsorakoztató albumot letenni a nemzet asztalára. Mert ez a kötet az egész magyar nemzeté – határon innen és túlról.

Ismert volt előtte e nagyszabású vállalkozás, a kötet megjelenését – bár nagyon várta – nem érte meg; 2019. szeptember 22-én, 86. évében magához intette az Égi Főrendező. Azóta odafentről figyel minket; kamerájával pásztázva emberarcokat, tájakat, emberarcú tájakat…

A kötet tanulmányainak sorát Gelencsér Gábor kezdi, aki Sára Sándornak a magyar filmkultúrában elfoglalt helyéről értekezik, számos filmjére fókuszálva. Summázatában megfogalmazza: „az elmúlt fél évszázad magyar filmkultúrájának meghatározó szereplője, kánonjának alakítója volt, alapítványa pedig – remélhetőleg – a jövendő magyar filmkultúra kánonjának alakítója lesz. Életműve minden értelemben – legyen szó a rendezőről vagy az operatőrről, a játék- vagy dokumentumfilmesről, az intézményvezetőről vagy a mentorról – példa és (m)érték.”

A Sára-életmű főbb területeit kijelölő esszét követően Arcokra írt történelem címmel Benke Attila értekezését olvashatjuk – középpontba állítva a rendezői és az operatőri tevékenységet. A szerző a filmtörténeti kontextus kapcsán utal egy Pintér Judit-megállapításra is, miszerint Sára „korai szociofotói éles kontrasztban álltak a korabeli szocialista realista propagandaművészet képeivel: nála nem csupán vidám ember jelenik meg, hanem a fáradt, szomorú arcok, valamint ember és táj kapcsolata a hangsúlyosak.” E rendkívül részletes, élvezetes elemzésben megjelennek az alkotótársak, filmjeinek főszereplői, de tanárok, forgatási helyszínek színes kavalkádjában is elvegyülhetünk. Illusztrációként pedig fotók gazdagítják az olvasmányélményt, melyben mini esszék gyöngyfüzére világít rá egy-egy alkotás, mint az Árvácska, az Ítélet, a Feldobott kő, a Pályamunkások, a Sodrásban, a Tízezer nap, mondanivalójára. Látványos táblázat kategorizálja a különböző filmtípusokat. A történelem, a vidék, a történelem és a vidék filmjeit, s az egyik csoportba sem tartozókat – mint a Virágát a napnak, a Gyerekbetegségek, az Öngyilkosság, a Szindbád, s az Orfeusz és Eurydiké. Csaknem félszáz alkotásra vetül a figyelem.

A következő, Nehézsorsúak című fejezetben – egy hosszabb tanulmányrészlettel – Pörös Géza osztja meg gondolatait Sára dokumentumfilmjeiről, hallgatásra ítélt történetek elevenednek meg jóvoltából. Cigányokról, Bábolnáról, a Gulágra hurcolt nők lágerlétéről. „A keresztúton nincs könnyítés – ahány túlélő, annyi bibliai példázatba illő sors” – jegyzi meg a szerző, aki a bukovinai földönfutókról, a néptanítókról szóló alkotásokat is elemzi többek között, de olvashatunk Sára ázsiai utazásairól, találkozásairól, köztük a magyar származású festőnőről, Amrita Sher-Gilről, akiről filmet álmodott, de álmát magával vitte a sírba.

A harmadik részben Bakos Edit eleveníti fel a Duna Televízió megalapításának körülményeit, és Sára Sándor elnökségét – rámutatva anomáliákra, a létezésért való folyamatos küzdelemre, a szűkös költségvetésre, holott elnöksége alatt kapta meg az Unesco Camera-díját, mint Európa legjobb televíziója. Az értékek mentén készülő műsorok, a határon túli magyar lakta vidékeken is „fogható” adás valódi pezsgést hozott a nemzet szellemi életébe, s valódi közszolgálati-kulturális csatornává lett vezetése idején. Nemcsak Mádl Ferencet, a néhai államfőt idézi a szerző, aki hódolattal beszél a televízió küldetéséről, hanem egy-egy külhoni közönségtalálkozó hangulatát is feleleveníti, amelyek megerősítették Sárát abban, hogy helyesen döntött, amikor rábólintott az elnökségre; jóllehet: „Néha az ember nem azt választja, amit szeretne, hanem azt, ami szükséges.”

Kincses Károly a Sára-képek erejéről ír. E közvetlen hangú esszében a kezdetektől végigvezeti az olvasót a Mester fotós pályafutásának állomásain, azt is megemlítve, bizony semmisült meg fotósanyag, s jócskán akad még lappangó felvétel, filmtekercs is. A tanulmány szerzője így számol be egy helyütt: „Egyszer azért hívott, hogy talált Turán három kartondoboz diát, nézzük meg, mit lehet használni belőle, aztán kiállítását nyitottam, utána azokat a beszkennelt fotókat néztem meg, amelyek a számítógépén sorakoztak, ezres nagyságrendben. Utoljára, alig néhány héttel halála előtt, átadott egy külső hordozón további képeket, melyek már eleve digitális technikával készültek. (…) Bemutatjuk és az utókor emberei számára megőrizzük egy nem mindennapi vizuális kultúrával rendelkező ember másik tevékenységi körét. Több ezer állóképről van szó (…). Kínok kínja közülük pár százat kiválasztani, mert annyira sok a jó köztük. Mind kellene, de nem lehet.”

Ezt követően képgaléria fogadja az olvasót. Tura, Galga mente gyönyörű fényképei sorjáznak előttünk fekete-fehérben, gazdag fény-árnyék-játékban, ezt követően a Pályamunkások „triptichonja” következik, majd a Magyarország felfedezése cím alá sorolódnak a képek. Jönnek a cigányok, a telepek szociofotói, a putrilét mindennapjai, a nyomor, a mozdulatlanság, a kilátástalanság üzenetével, de a főiskolai évek alatt született képeket is megtaláljuk. A kísérleti fotók után a Tisza, majd Erdélyország hívogat – egyre több színes felvétellel. Igéző képekkel elevenednek meg a külföldi utazások – külön fejezetet szentelve India arcainak, életképeinek. A galéria Köveskállal, kedves helyével és a Káli-medence hívogató felvételeivel zárul.

A kötet végén Sára Sándor alakját idézve, a mester testamentumáról, a Földobott kő Alapítvány kuratóriumi elnöke, Kovács Géza írt. Földije, neves kurátorokkal arra szövetkezett, hogy Sára még életében tett alapítványa, az özvegy közreműködésével, támogassa a Galga mentéről származó filmes alkotókat, a turai tornyos szülőház pedig legyen gyakori helyszíne különféle rendezvényeknek. Mint megjegyezte: „Megtisztelő feladat egy ilyen életmű ápolásában részt venni, az Alapító nemes szándékai szerint eljárni. Tesszük ezt elsősorban azért, mert tudjuk, hogy a felejtés ártó ereje a művészi életművek legnagyobb ellensége. Ez ellen szándékozunk minél többet tenni, és büszkék vagyunk nemes megbízatásunkra. Mert tudjuk, hazajött a Galga mente fia.”

Az album tekintélyes függelékkel zárul, melyben az életrajzi adatokon kívül, díjainak hosszú listájával is szembesülünk, és filmjeinek, kiállításainak lajstroma mellett válogatott bibliográfia segít a további elmélyülésben. Terjedelmes a kötetben található képek forrásjegyzéke is.

A Magyar Művészeti Akadémia fontos missziót tölt be e kötet kiadásával (is). A jegyzetíró – sokak várakozását tolmácsolva –, abban bízik, előbb-utóbb a Sára-filmek is megjelennek majd díszkiadásban. Így még közelebb kerülhet hozzánk e kivételes személyiség, aki ki nem mondva is tisztában volt azzal: sokat bíztak rá az égiek, s aki többet kapott, attól többet is kérnek számon. Sára Sándor kőszirt volt, igazodási pont, aki szenvedéllyel élt, alkotott és szeretett. Akire sokan felnéztek, akit valódi szellemóriásnak tartottak. Óriások válláról pedig messzire ellátni…

Lőrincz Sándor

 

 

2020-08-31

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks