Száz év távlatából

IV. Károly király halálának centenáriumára

„Igyekezetem mindig és mindenben az Isten akaratának lehető legtisztább felismerése
és követése volt, az emberileg elérhető legtökéletesebb módon.”
(IV. Károly)

 

XV. Benedek pápa bátorította a császárt. Elküldte a kipróbált Cölestin Schwaighofer kapucinus szerzetest Svájcba, aki 1921. szeptember 20-án a legnagyobb diszkrécióban kereste fel a császárt. Zuhogó esőben találkozott Károllyal és Zitával a luzerni Hofkirche közelében. Megbeszélésükön a második visszatérés tervéről volt szó. A páter óvta a királyt a Franciaországba vetett túlzott bizalomtól, érdeklődött a királytól, hogy megfelelően tájékoztatta-e a magyarországi egyházi vezetőket visszatérési szándékáról. A király biztosította efelől a szerzetest, és kérte, hogy nyugtassa meg a Szentatyát töretlen hűségéről.

A látogatás után az események rendkívül felgyorsultak. 1921. október 19-én Hunyady József gróf Budapesten táviratot kapott Bécsből báró Schager Albintól a Habsburg-ház ausztriai vagyonkezelőjétől, bizonyos „boreladási” ügyekről, és a távirat a következő mondattal fejeződött be: „Dolli soll zur Mama fahren!” – „Dolli” utazása a király visszatérését jelezte.

A repülő a királyi párral 1921. október 20-án 12 óra 14 perckor indult el a dübendorfi repülőtérről Magyarország felé. Zita királyné a következőképpen számol be:

„Egyszerre azt mondta a pilóta: »senki rá ne gyújtson! Valahol szivárog a benzin!« Végre, ezer izgalom után, megpillantottuk Bécset, Schönbrunnt és a laxenburgi kastélyt, ahol olyan boldogan éltünk. Fájdalmas emlékek pillanata volt ez! Amikor Wiener-Neustadt átrepülése után elértük Magyarország területét, kínos meglepetés várt ránk. Valami félreértés történhetett érkezésünk napja tekintetében, és a nagy tüzek, amelyeknek a leszállásra alkalmas területet kellett volna jelezni, nem égtek. Háromnegyed óra hosszat körbe-körbe repültünk, de hiába. A pilóta végre megpróbált leszállni, de kiderült, hogy nem jó helyen járunk. Még egy óra hosszat repültünk.”[1]

A repülőgép Dénesfán szállt le, 4 óra 24-kor Cziráky József  birtokán, 5 kilométerre a kastélytól. A gróf röviddel a gép landolása előtt néhány vendéggel kikocsizott, hogy megnézzék a birtokot.

„Alexay [András] szombathelyi pilóta kért meg, hogy ezt a darab földet ne szántsam fel, hogy gyakorolni tudja a leszállást” – újságolta utasainak. Ebben a pillanatban a földterület szélén landolt egy repülőgép, és az erdő irányából feléjük közeledett. Károlyi gróf felkiáltott: „Ott jön egy repülőgép! Vajon ki ülhet benne?” Cziráky azt válaszolta: „Ez Alexay, bizonyára gyakorlórepülést végez.” Az urak továbbmentek, nem foglalkoztak tovább a repülőgéppel. Hamarosan egy lovászfiú jelentette a grófnak, hogy a „Tiszt urak megérkeztek Svájcból”, azonnal tudta, hogy miről van szó, és a repülőgéphez sietett. A király kiszállt a gépből és köszönetet mondott a pilótának. Cziráky közben a repülőhöz érkezett, és köszöntötte a királyt: „Felség! Örülök a szerencsének, hogy a fenséges Uralkodópárt hazai földön köszönthetem, és hogy ezt a földet, amelyre Fenségetek visszatérésük alkalmával először léptek, magaménak mondhatom.”[2]

Mivel a vártnál két nappal korábban érkezett vissza a király, a vasúti szerelvények még nem voltak összeállítva. A továbbindulásra várni kellett. Az első szerelvénnyel Ostenburg-Moravek Gyula katonái hagyták el Sopront. A királynak és kíséretének különvonatot állítottak össze, amely csak éjjel 23 óra 30 perckor indult útnak Budapest felé. A dunántúli katonai alakulatok sorra csatlakoztak a királypárti alakulatokhoz.

A sok időhúzás miatt a király visszajövetelét már nem lehetett titokban tartani. A szombathelyi helyőrség parancsnoka táviratot küldött Bethlen miniszterelnöknek, amelyben tudatta, hogy a király ismét magyar földön van, és fegyveres kísérettel Budapest felé tart. A hír vétele után a miniszterelnök rendkívüli minisztertanács-ülést hívott össze, hogy döntsenek a kormány álláspontjáról és a megfelelő intézkedések bevezetéséről. Horthy felkérte a külképviseleti szerveket, hogy a nyugati hatalmak legyenek segítségére Károly király lemondatásában. Az ellenállás szervezését Nagy Pál tábornokra bízták. A kormányt támogató katonaság Bethlen István miniszterelnök utasítására Komáromban lefegyverezte Ostenburg előreküldött csoportját, a síneket felszedte, és visszafoglalta a vasútállomást. Rakovszky István telefonon beszélt a miniszterelnökkel, és követelte, hogy vonja vissza csapatait, mert különben kiadja Ostenburg a parancsot, hogy fegyveresen törjön utat magának, de akkor a vérontásért Bethlen miniszterelnököt terheli a felelősség. A miniszterelnök igyekezett Rakovszkyt meggyőzni, hogy a fegyveres támadás teljesen kilátástalan, a külpolitikai helyzet lehetetlenné teszi, hogy a király az uralmat átvegye.

Horthy levelet írt a királynak. Az 1921. márciusi tapasztalatokból kiindulva a király már jól ismerte Horthy beállítottságát, hogy egyetlen cél vezeti, hogy a királyt eltávolítsa az országból. Nem volt hajlandó fogadni a kormányzó küldöttségét, így nem kapta kézhez a levelet.

Október 23-án a jelentések a lázadók gyors előrehaladásáról számoltak be. Nagy Pál tábornok úgy döntött, hogy Budaörsnél tartóztatja fel az előrenyomulókat. Ennek érdekében minden erőt a IV. Károly király laktanyába összpontosítottak. Than Károly tábornok vezetésével felkészültek a király csapataival való ütközetre.

A harcok során a kezdeti eredmények után a király csapatai egyre nagyobb túlerővel néztek szembe. Október 24-én Tatáig vonultak vissza. Héjjas István különítményei a síneket felszedték, és a visszavonulást elzárták. A király Tatán rekedt. A tisztek nagy része megszökött, a visszatérés kudarcba fulladt. Horthy és a kormány megbízásából Hegedűs Pál altábornagy kereste fel a királyt Tatán, hogy felszólítsa, írásban mondjon le a trónról. A király ennek nem tett eleget.

Az 1921. október 26-án létrejött megegyezés következményeként a királyt vonattal Tihanyba szállították. Október 28-án Csernoch János hercegprímás fölkereste a kolostorban a királyt, de kizárólag a „valós helyzet feltárására” vállalkozott. A pápai nuncius „…figyelmezteti a prímást, hogy a király lemondása céljából ne exponálja magát, ami teljesen egyezik a prímás felfogásával”. A király megkérte a prímást, hogy tiltakozó nyilatkozatát juttassa el a kormánynak, mely szerint nem hajlandó elismerni az esetleg bekövetkező detronizációt. A prímás hosszú levélben számolt be a Szentatyának tihanyi látogatásáról. Kifejtette, hogy a váratlan visszatérés következtében nem tudtak felkészülni a király támogatására a külföldi hatalmak nyomásának ellenében.

A magyar kormány és a szövetséges főhatalmak között létrejött megállapodás értelmében a király 1921. november 1-jén elhagyta az országot a Gloworm nevű angol monitor fedélzetén, és elindult a száműzetésbe Madeira szigetére.

A hercegprímás így emlékezett meg a királyról:

„…Valahányszor fogadott rövid uralkodása idején, mindig megemlékezett valamely kötelezettségéről, amelyet koronázásakor vállalt és imádságomat kérte, hogy hű maradjon mindenben, amit Istennek, a nemzetnek és az egyháznak ígért. Legutoljára 1921. okt. 28-án Tihanyban találkoztam vele. Aggódva léptem be szobájába. Azt hittem megtört, a kegyetlen sors iszonyú csapásai alatt levert és vergődő királyt találok, akinek vigasztalására alig lehet szavakat, annál kevésbé helytálló érveket találni. Nagyon csalódtam. A király fölött nem vonult el nyomtalanul a nagy vihar. Haja megfehéredett. Arcán gondok mély vágásai. Ünnepélyesen komoly a megjelenése, amilyen az önérzetesen szenvedőké. Helyzetével teljesen tisztában van. Nem vár magyarázatot vagy vigasztalást. Ismeri a végső következményeket. De azért rendületlenül bízik és hisz.

»A kötelességemet akartam megtenni, amikor eljöttem. Mint Koronás Királynak nemcsak jogaim, de kötelességeim is vannak. Meg kell védenem a Szent Korona jogait és fényét. Igazságosan akarom kormányozni az országot, a nemzetnek adósa vagyok. Megkíséreltem mindent. Nem sikerült eddig. Fel vagyok készülve további áldozatokra, életem utolsó leheletéig kitartok a vállalt kötelesség útján. Bármit is kell szenvednem, Krisztus Urunk többet szenvedett.«”[3]

Ilyen léleknek fölösleges a vigasztalás. Kikényszeríti csodás erejével a bámulatot. Áldozatos élete végén egészen méltó volt az utolsó szó: „Fölajánlom életemet váltságul népemért.”

A sok megpróbáltatás következtében Károly király egészsége meggyengült. Fizikai állapota folyamatosan romlott és ezt még gyorsította az egészségtelen környezet, a nyirkos, hideg lakás, ahová anyagi helyzetük miatt kényszerültek. A király állapota 1922. március 27-én válságosra fordult, felvette a szentkenetet. Az orvosok mindent elkövettek, de minden igyekezetük hiábavalónak bizonyult. Élete utolsó pillanatáig hazájáért imádkozott, fájt neki, hogy nem tud segíteni népén. „Oly sokat kell szenvednem, hogy népeim ismét egymásra találjanak. Legyen meg a Te akaratod, Jézus, Jézus jöjj! Igen! Igen! Jézusom, ahogyan Te akarod …Jézus!”[4]

Reisner Ferenc

 


[1] Karsai Elek: Brit diplomáciai iratok az 1921. évi királypuccs történetéhez. 227. o.

[2] Boroviczény Aladár: Der König und sein Reichverweser. 27-280. o.

[3] PL Cat. B 1448/1922

[4] I. m.

 

 

 

2022-04-01

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

     

Önnek ajánljuk

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks