Széljegyzetek a Himnusz zeneszerzőjének életrajzához

Nemzeti imánk, a Himnusz dallama 175 éves[1]. A szerző, Erkel Ferenc életrajzait tanulmányozva feltűnik, hogy világnézetével kapcsolatban csak elszórtan kapunk, nem egyszer homályos adatokat. Egyik méltatója írja: „annyira szótlan természetű volt, hogy készebb lett volna kézzel nekimenni egy oroszlánnak, mint bármely szónoklatra vállalkozni.”[2] Nem csoda, ha hitéről tett vallomásokban sem bővelkedhetünk. Ha bepillantani szeretnénk a művészek gondolatvilágának eme területébe, több életrajz elolvasása mellett kutatómunkát is kell végezni.

Erkel Ferenc ősei közt több jó muzsikusról tudunk, akik uradalmakban, kastélyokban folyó házi muzsikálással rangot vívtak ki maguknak. Édesapja, Erkel József az egyházi zenében jeleskedett. Gyulán a Németváros nevű városrészben mint kántortanító nyert állást, ahol 1806–1841  között működött. A kántori tevékenysége nem csupán az egyházi ének vezetéséből, orgonakíséretéből állt, hanem a templom fúvós zenekarának irányítása is feladatai közé tartozott.

Ferencet a jelenlegi németvárosi templom elődjében keresztelték. Mivel az egyházközségileg a belvároshoz tartozik, a bejegyzés ma a gyulai Nádi Boldogasszony-plébánia anyakönyvében szerepel. Az édesapa tekintélyét mutatja, hogy a keresztapaságot  Wenckheim Ferenc földesúr vállalta, aki után a gyermek a keresztnevét is kapta. Feltételezhetjük, hogy a kántor édesapa legnagyobb fiát, Ferencet egyházi szolgálatra, az ő munkásságának folytatására szánta, ezért jó időben elkezdte zenei képzését. Hogy a fiú milyen eredményesen haladt tanulmányaiban, igazolja, hogy „már 10 éves korában játszott orgonán, s hiba nélkül kísérte a miséket.”[3]

Szerzőnk középfokú tanulmányait a nagyváradi gimnáziumban kezdte, de az igényes apa – látva a kibontakozó zenei képességeket – úgy döntött, hogy a II–IV. osztályt a pozsonyi bencéseknél végezze. A koronázó városban látta biztosítva a magasabb szintű zenei képzést. Több ok is szólhatott Pozsony mellett. Az Erkel család innen származott, két nagynéni a Notre-Dame zárda apácáiként ebben az időben is ott éltek. De még nyomósabb ok lehetett, hogy Klein Henrik (1756–1832), a Notre-Dame zárda, majd a pozsonyi fő-nemzeti iskola rendkívüli zenetanára, idősebb Erkel József barátja volt.

Klein professzor pedagógiai munkássága mellett zeneszerzéssel is foglalkozott. Művei közt főleg egyházi alkotásokról tudunk, misék, kantáták, más egyházi művek növelték elismertségét, annyira, hogy kitüntetésül a Stockholmi Királyi Zeneakadémia tagjává választotta (1805). Pozsonyban kántori tevékenységet is végzett, énekkart, zenekart vezetett, továbbá külföldi zenei lapokat is ellátott cikkeivel. Ő vállalta az ifjú Erkel tanítását zongorára és zeneszerzésre. Klein professzor családjában lakást, kosztot is biztosított növendéke számára, így a tanulmányi idő alatt a serdülő fiú nevelése is rá hárult, s a tanulmányok mellett – a gyulai család után – a vallásos légkör továbbra is biztosítva volt. Egyik életrajzírója megjegyzi, hogy Pozsonyban gyakran játszott az apácák templomában.[4] Másik tanára Turányi Károly, ismert zeneszerző és zongoraművész, az egyházzenében szintén jelentős szerepet játszó személy volt.

Itt említsünk meg egy művet a korai alkotások közül: Pozsonyban született a Litánia zenekari kísérettel (1822–25). A kompozíció kottája elveszett, de témánk szempontjából fontos momentum, hogy a muzsikus növendék – aki nyilván nem megrendelésre dolgozott – ilyen témát választott első jelentősebbnek tűnő szerzeményéhez.

A már felnőtté vált szerző megismerkedett Adler Györggyel, a budavári koronázó főtemplom (Mátyás-templom) karnagyával, akinek házában gyakran megfordult, nemcsak a házi muzsika kedvéért: Adler György leányát, Adélt 1839. augusztus 19-én vette feleségül. Házasságát az egyházi előírásoknak megfelelően kötötte. A budavári koronázó főtemplom plébániájának anyakönyvében az alábbi szöveg olvasható Erkelről, a vőlegényről: „A pesti Magyar Színházban a hangászati kar igazgatója; nőtlen; született N.Váradon;[5] lakik Pesten”. A hitvesnél pedig ez áll: „Adler György a budavári templom hangászati karának igazgatójának leánya; született Pesten; lakott Budán a várban”. Tanúik: Bartay András[6], Pest városi Tanács expeditorja [intézője] és Kirchen Alajos budai választott polgár. Majsch Jakab helybeli plébános adta őket össze. „Háromszor kihirdettettek, a vőlegény a menyasszony templomába bocsátatott.”

*

Erkel valamennyi operájában találunk olyan részletet, imát, fohászt, melyből megcsendül őszinte hite. Első dalműve a Bátori Mária[7], amit nagy lelkesedéssel fogadott a magyar operára vágyó közönség. A Kálmán király udvarában játszódó történet középpontja a címszereplő és István trónörökös tragikusan végződő szerelme. Témánk szempontjából az I. felvonás 2. képének esküvői jelenetét emelem ki, ahol a kápolnából egyházi kórus hallatszik. Az egyszerű, szinte összhangzattani példa hatását keltő templomi ének ihletésében szerepe lehet a gyermekkori templomi élményeknek.

A II. felvonás 5. képében a címszereplő, Mária, szívhez szóló imában ad hálát, és könyörög Isten oltalmáért:

Irgalomnak Atyja,
légy örökre áldott,
a halál karmából
megmentéd leányod.

Zeneszerzőnk második operája a máig is sokat játszott Hunyadi László[8]. Második felvonásának zárójelenetében a király a vár kápolnájában tesz esküt. Az ünnepi ceremónia a püspök és a szerpapok jelenlétében folyik, amit a kórus zár. Szövege ugyan nem templomi ének, de korálra emlékeztető hangulata az ünnepélyes egyházi énekek élményét idézi. Szilágyi Erzsébet áriáiban több ilyen gondolatot találunk. Idézetünk a záró jelenetből származik:

Ó, ég és föld irgalmas Istene,
ki látod szörnyű kínomat,
ó, adj erőt fiamnak, légy vele,
ha eljő a végső pillanat!
Tégy csodát az ártatlan hőssel,
vagy észrevétlen vidd el,
hogy máris meglássa Arcodat!
Ó, Uram-Istenem,
Te kormányozd az életem!

A nagy történelmi operák közé beékelődik egy ünnepi játék, mely a világon legismertebb magyar származású szentről, Szent Erzsébetről szól, címe: Erzsébet[9]. A mű a királyi pár, Ferenc József és Erzsébet királynő magyarországi látogatására készült, felkérésre. Ahogy a költőktől is dicsérő himnuszt vártak a hivatalos körök (ehelyett írta Arany János A walesi bárdokat), úgy a zeneszerzők is kaptak ilyen feladatot. A rendelkezésre álló idő rövid volt, és Erkel nagyfokú elfoglaltsága miatt közös alkotás született: Az első és harmadik felvonást a Doppler fivérek, Ferenc és Károly komponálták, a másodikat Erkel. Az uralkodónak az opera sem zeng dicshimnuszt, kerüli a király említését. Itt a királyné névadója, Árpád-házi Szent Erzsébet kap hangsúlyt. A meseszerű cselekmény – Szent Erzsébet élete nem mai ismereteink szerint tárul elénk – olyan időben játszódik, amikor a királylány és thüringiai Lajos gróf még nem ismerik egymást, álruhában találkoznak, s egymás kilétét sem sejtik. (Inkább Ferenc József és Erzsébet találkozására emlékeztet.) A szerelmi jelenetek és a lovagi torna mellett éppen a II. felvonásban találkozunk Szent Erzsébet karitatív lelkületével.

Az operák sorában a Bánk bán következik [10]. A közismert műben 21-szer hangzik Isten neve, többnyire a Teremtő segítségét kérve.

Szerzőnk az 1860-as évek elején a vígoperához nyúlt, új műve: Sarolta[11]. A II. felvonásban a címszereplő imája kelt megindító hangulatot. Tán ironikusnak tűnik, hogy a opera egyik fontos szereplőjének, a kántornak Ordító a neve. Lehet ez jó szándékú kritika is, szerzőnk tapasztalatai alapján.

A vígopera után ismét drámai hangvételű, történelmi témát választott a komponista. A Dózsa György[12] több részében is egyházi hangulatú zenét találunk. Lőrinc barát prédikációja, vagy Dózsának a haza és a kereszt védelmére tett esküje is példa erre, ahogy az I. felvonás végének templomi éneke, vagy az áldást kérő Ambrus vitéz is. És ne feledkezzünk meg a III. felvonás végén megszólaló Rózsa imájáról sem.

A Brankovics György[13] szövegkönyvéből idézzünk egy részletet az I. felvonásból:

FRUZSINA: Az álmok Istentől vannak. Menjünk az Úrnak templomába, imádkozzunk atyádért, testvéreidért, s az ország szerencséjéért.
BRANKOVICS: Győzelmünk teljes volt. Hanem egy csapással oly hatalmas ellenséget tönkre tenni nem lehet, de bízom az erős Istenben, s népünk hazafiságában, s a haddöntő magyarok segélyében, hogy a nagy mű nemsokára be lesz fejezve, s visszafoglalt erősségeink bástyáin a félhold helyett nemzeti színű zászlónk fog lobogni.
BRANKOVICS: Kegyelmes úr, legdrágább kincseimet adtam kezedbe, légy helyettem atyjok.
MARA: Testvéreim, édes jó testvéreim, óh Gerő...
GERŐ: Óh bízzál Istenben.
BRANKOVICS: Áldásom veletek, az kövessen mindenkoron. Óh mi fájdalom, kín tőlük válni nekem, ám így kívánta a szerb nemzet s hazám. Isten oltalmazzad, te védd és óvd mindkét fiam.
KAR: Isten áldd meg fegyverünket, győzelemre segíts minket. Te vezess a diadalra, hozz veszélyt, pusztulást, végromlást a török hadra. Föl hát a csatára, bosszúra fel, bajtársak, mienk lesz a győzelem, halál a törökre, halál reá, bosszúra fel, csatára!

Megható a mű fináléja, a címszereplő megtérése. Brankovics, az élettől búcsúzva belátja bűneit. Utolsó szavaival ezt mondja:

Elveszett hitemért,
Megrontott szívemért
Megvert az ég…

Gyermekeitől így búcsúzik:

Királyi kincsetek egy lesz:
A hűség, az igaz szív,
Minden más csupán csillogó szegénység.
Én elmegyek, s mit viszek magammal?
Csak súlyos vétkemet,
Csak egy bűnt, nagy bűnt,
Megtört hitet,
Csak ezt…
Viszem…
És megbüntet majd az Isten.

A tragikus történelmi hősök színrevitele mellett találunk Erkel művei közt könnyebb hangulatúakat is. A Névtelen hősök[14] című operában az 1848-as honvédek jelennek meg. A főszereplő fiatalok, akik egymást szeretik, a mű végén összekelhetnek, míg a vagyonos agglegény gúny tárgyává válik. Ebben a műben is felhangzik az orgonával kísért egyházi ének.

Az István király[15] című operát sokan hattyúdalnak tekintik, ami igaz, ha azt tekintjük, hogy ez Erkel Ferenc utolsó befejezett operája. A szent királyunkról szóló darab Erkel régi terve volt, az Operaház felavatására szánta. A bemutató azonban mintegy fél évet késett. A mű közös alkotása fiával, Gyulával[16], melynek középpontjába a pogányok megtérése mellett Szent Imre herceg fogadalma és házasságkötése került.

Imre, az I. felvonás végén így számol be szüleinek misztikus élményéről:

a sugáros éjből elém egy csodás tünemény száll:
egy égi nő, arcán varázs – az Isten anyja, senki más.
Karján egy gyermek álmodik, arcán az üdvösség lakik.
És mond a nő: keresd fel égi termeinket,
feledd el szüleid, honod, a menny legyen új otthonod! […]
s megfogadám, ő lesz anyám, égi arám!

Imre házassága mégis megköttetik, felesége Crescimira, a mű szerint a horvát fejedelem leánya[17], és – ugyancsak az opera szerint – neheztel férjére annak szüzességi fogadalma miatt. A III. felvonásban Imre így szól ifjú nejéhez:

Borulj le térdre, kérd az Istent, hogy adjon lelkednek vigaszt.
Megenyhít mindig az imádság, az égi enyhítő malaszt.
Én fájó szívvel távozom s érted imádkozom.

Közben Vazul vezetésével megjelennek a pogányok, akik Hadúrnak állítanak oltárt, és a király ellen lázadnak. István király Isten segítségével és a jó szó erejével állítja maga mellé népét, megbocsátásáról biztosítva őket:

Megálljatok! A fegyvert elvetem, kardom, pajzsom az én Istenem.
Győzni fogok fegyvertelen a béke szellemében, az Úr sugára lesz velem.
Megyek az ő nevében s ti zendítsétek a bércen át a szent keresztnek
himnuszát!

A nép megtérését zengi a kar:

Úr üdvösségem, az Úr az én üdvösségem! Adj diadalt a te híveidnek, és
döntsd le a pogányok oltárait, hogy áldassék a Te neved, áldva legyen
szent neved! Ámen!

A szent életű király fia elvesztését követően – a mű szerint Imre mérgezés áldozata lett – látomásban részesül: látja, hogy országa felvirágzik, és megnyugodva mondja ki az agg Simeonra, majd Szent Pálra emlékeztető szavakat:

Uram, bocsásd el hű szolgádat, szemeim látták a jövőt!
Időm lejárt, jó harcot harcolék, szilárdul áll a nemzet és a trón,
csak egyetértsetek.

*

Az operák után szóljunk szerzőnk kórusműveiről is. Erkelnek szoros kapcsolata volt korának énekkaraival, a dalárdákkal. Az Országos Magyar Daláregyesület Erkelt országos főkarmesterré választotta, neve elválaszthatatlan a 19. századi magyar dalos mozgalomtól. Gyakran vezényelt a dalárdák ünnepélyes összejövetelein. Szép gesztus volt, hogy az idős mester az ország valamennyi dalárdájának tiszteletbeli tagja lett. Természetes, hogy operái mellett kórusműveket is írt a dalárdáknak. Említsük meg közülük az egyházi kötődésűeket.

1874-ben gyulai látogatásakor szülővárosának papja, Göndöcs Benedek apát kérte, hogy a Nádi Boldogasszony-plébániatemplom fennállásának 100. évfordulójára komponáljon ünnepi zenét. Erkel előbb egy Graduale és egy Offertórium tételre gondolt, később változtatott tervén. 1875 októberében Göndöcs Benedektől egy szöveget kapott megzenésítésre, „férfinégyesre orgonakísérettel”. Így készült el a Buzgó kebellel című férfikari mű, orgona kísérettel. A művet a Gyulai Dalkör mutatta be a jubileumi szentmisén, 1876-ban, Erkel Gyula vezényletével. Idézzük a mű kezdetét:

A darabnak időközben nyoma veszett, mígnem 1930-ban a gyulai templom régi orgona szekrényét lebontották, és a kotta ott került napvilágra. Nyomtatásban valószínű, azóta sem jelent meg, zenei könyvtáraink nem tudnak róla.

A halálnak éjszakája (1876) gyászkarát Szigligeti Ede temetésén énekelték először, két évvel a mű születése után. Szerzőnk temetésén az Operaház énekkara szólaltatta meg.

*

Erkel Ferenc nemcsak zeneszerzőként, hanem karmesterként is beírta nevét a 19. századi magyar zenetörténetbe. Az általa vezényelt, bemutatott művek közt is gyakran találunk bibliai eredetű, vallási fogantatású alkotásokat. Bach és Händel több oratórikus művét vezényelte. Nagy kortársa és honfitársa, Liszt Ferenc egyházi kötődésű darabjait is bemutatta. A Szent Erzsébet legendája, a Koronázási mise, a 137. zsoltár első előadása az ő vezénylése mellett szólalt meg. Mendelssohn: Paulus című oratóriumának magyarországi bemutatója is Erkel nevéhez kötődik, mégpedig jótékonysági céllal, a Vakok Intézete javára. S ha már karitatív tevékenysége szóba került, említsük meg, hogy a „Magyarhonban élő zeneművészek segélyegylete” első alapító tagja volt, bár életrajzából tudjuk, hogy maga is folyton anyagi gondokkal küzdött. Kórház javára és más nemes célokra is adott hangversenyeket, zongoraművészként és karmesterként is fellépve.

*

Erkel Ferenc 1893 júniusában hunyt el. Az életrajzírói megörökítik a temetés gyászpompáját. Említik az operaházi ravatalt, ahol gróf Zichy Géza és Mihalovich Ödön mondott beszédet, olvashatunk a Hunyadi gyászinduló és A halálnak éjszakája gyászkar elhangzásáról. Említés történik Nikolits Sándornak a sírnál mondott búcsúztatójáról. Nem mindenütt szerepel a tény, hogy Erkel Ferenc hívő katolikusként adta át lelkét Teremtőjének. „Lajos és István fiai […] s leánya Mária voltak utolsó percig mellette, akik a Krisztinaváros egyik segédlelkészét hivatták föl, ki az elhunyt ágyánál hosszabb ideig imádkozott.”[18] (Az említett segédlelkész valószínűleg Kőnig Gusztáv volt.)

A krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébánia anyakönyve szerint végelgyengülésben hunyt el, miután részesült az utolsó kenetben. Június 17-én temették el Pesten, a Kerepesi temetőben. Kőnig Gusztáv segédlelkész búcsúztatta.[19]

Balás Endre

 


[1] 1844. július 2-án volt a megzenésített Himnusz első bemutatója a Nemzeti Színházban.

[2] Pukánszkyné Kádár Jolán: A Nemzeti Színház százéves története. Budapest, 1938.

[3] Sherer Ferenc: Erkel Ferenc. Gyula, 1944. A Városi Múzeum Kiadása. 10. o.

[4] U.o. 13. o.

[5] Téves bejegyzés, mint fentebb írtuk: Erkel Gyulán született.

[6] Bartay András zeneszerző (1798–1856.). Művei közt operák mellett misékről és oratóriumokról tudunk. Ő hirdetett pályázatot a Szózat (1843) és a Himnusz (1844) megzenésítésére, és ösztönözte Erkelt a pályázaton való részvételre.

[7] Szöveg: Egressy Béni. Bemutató: 1840. augusztus 8.

[8] Szöveg: Egressy Béni. Bemutató: 1844. január 27.

[9] Szöveg: Czanyuga József. Bemutató: 1857. május 6. Ferenc József és Erzsébet királyné jelenlétében.

[10] Szöveg: Egressy Béni, Katona József drámája alapján. Bemutató: 1861. május 23.

[11] Szöveg: Czanyuga József. Bemutató: 1862. június 26.

[12] Szöveg: Jókai Mór szomorú játéka nyomán Szigligeti Ede. Bemutató: 1867. április 6.

[13] Szöveg: Obernyik Károly tragédiája alapján Ódry Lehel és Ormai Ferenc. Bemutató: 1874. május 20.

[14] Szöveg: Tóth Ede. Bemutató: 1880. november 30.

[15] Szöveg: Dobsa Lajos tragédiája alapján Várady Antal. Bemutató: 1885. március 15.

[16] Erkel Gyula (1842–1909) Erkel Ferenc első fia, zeneszerző, karmester és zeneakadémiai tanár.

[17] A hagyomány három uralkodóházat említ a feleség származását illetően: a lengyel, a horvát és a görög királyságot. Felesége kilétét nem tudjuk pontosan, csak az bizonyos, hogy szűzi házasságban éltek. 

[18] Id. Ábrányi Kornél: Erkel Ferenc élete és működése. Schunda V. József kiadása, 1895.

[19] Perémy Gábor, a Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébánia munkatársának közlése alapján

 

 

 

2019-07-01

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks