Széthasított időben

„Csupán a választottak sorsa
lélekszabadság – e csoda.”
                 Oszip Mandelstam

A széthasított idő mélységeiben
a rettenet múlhatatlan szorításában
lágy természetű létre vágyva

keresi tekintetével szárnyak
rebbenését, lélegzet-szakadtan
is áthatja a szabadság-érzet

fény-árnyék tépte éjben
riadt juharfák remegésében
lankadatlan várja a hajnalodást

a megsebzett föld rácsos terein
botladozva, átjárja szomorú
sejtése az iszonytató jövőnek





Gogol kiáltása

„Legalább egyetlen eleven lélekre találnék!”
                          Nyikolaj Vasziljevics Gogol

Őszinte szavaim felháborodott
támadást váltottak ki,
hiányzik belőlem az arány
és egyensúly középútja -
hallgatok, míg bírom erővel,
amíg a hamisság, becsapás,
kufárkodás, a létezés
elhazudása meg nem fojt.

Keserűen nevetve küzdök
az ördöggel, nyíltan gúnyt
űzök belőle, nevetségessé
teszem, hogy legyőzhessük,
lerángatom az álarcát, de
visszacsap a ti kezetekkel,
arcul köpdöstök, mert a
tükörben nem bírjátok
látni felpuffadt képetek.


Mélységes magányom
összeroppant, a rám tapadó
csöndben, álom és látás
határán érzem, miként helyeznek
élve a számomra ásott sírgödörbe,
üvöltenék, de csak hangtalan
kiáltok, mint a kövek.

Isten hiányáról kiáltok, de
nem hallja senki – aki hallja,
félreérti, növekszik a kapzsiság,
a képmutatás, a természet
kifosztása, eleven testekben
holt lelkek bolyongnak.

Felnyög majd a föld,
vak éjszakába borul a
világló nappal, s a rettenet
torka kitárul: a becstelenség
elárad a léttelen tereken,
szeméttől apadó tengereken.





Nagypéntek csöndje

Szálkás délután:
a megfeszített magára
marad fokozhatatlan
szenvedésében, a hit szívébe
hasít az elhagyatottság
legrettentőbb tapasztalata:
Jézus kiáltása

Az elsötétült ég alatt
remegve várjuk Húsvét
hajnalát, ám a roppant
esemény: a feltámadás
még úton van felénk,
várakozásunk múlhatatlan

Mivé leszünk? Isten
sötétbe burkolózik, tőlünk
távolra húzódik, felfoghatatlan
hiány és egyben végtelen
közelség, belső csönd-lélegzés

Csodálkozva és félelemben
állunk a rettentő, fénylő titok
előtt, megrendülésünk
ámulattal teli, nem értjük
részesülésünk okát…

Elgondolt bizonyosságaink
széttaposott virágszálak,
lúdbőröznek az útszéli fák,
megállíthatatlan zuhanásunk
a megtöretésbe,

míg a létkegyelem ki nem
szólít minket magunkból
egy új, ismeretlen megnyílásba:
„Szükség néktek újonnan
születnetek.”

Baka Györgyi
 

 

 

2019-08-24

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks