Szolgálatra szegődött

Prof. dr. Rosta István egyetemi tanár, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának alapító elnöke Kaposvár díszpolgára lett január 23-án, a város napján. A hetven feletti tudománytörténész vallja: Isten kegyelme mindvégig vele volt és vele is marad, a Szentlélek tüzét, életalakító hatalmát mindig érezte.

 

Vallásosságáért ugyan nem hurcolták meg az elmúlt rendszerben, ám vezető pozícióba csak a rendszerváltozást követően kerülhetett.

Milyen családban nevelkedett? – kérdeztük kaposvári otthonában a tudománytörténészt, kinek dolgozószobájában zsúfolt könyvespolcok állnak, rajtuk dossziék sora, ilyen feliratokkal: Prohászka, Pázmány, Mindszenty…

– 1946. október 12-én láttam meg Isten szabad egét, s egy hatfős családban nevelkedtünk Andor öcsémmel. Szüleinken kívül velünk lakott két nagyanyánk is, sajnos nagyapáink születésünk idején már nem éltek. Katolikus szellemiségben telt a gyerekkorunk. A Petőfi iskolába jártam hittanra, ahol Szekeres Dezső atya volt a hitoktatóm. A belvárosi nagytemplom – ma székesegyház – harangszava hívott bennünket misére. Ott szolgált Babics kanonok úr, Schuszter, Wass, Ádám és Longauer atya is, aki akkoriban építtette a Szent Margit-templomot.

Ahol vagy húsz esztendeje az egyházközségi képviselőtestület elnökhelyettese...

– Ez sem véletlen, hiszen amikor elkészült a templom, már ide jártunk ministrálni, mivel ez közelebb volt a házunkhoz. Érzek valami sorsszerűséget abban, hogy ilyen erős kötelék fűz e megszentelt falakhoz, és a plébánoshoz, Rumszauer Miklós atyához is.

Ha visszagondol gyermekkorára, hogy emlékszik, milyen istenkép élt az egykori Istvánkában?

– Nem a büntető Krisztusé, hanem mindig a jóságos, bátorító Isten képe jelent meg előttem. Édesanyám többször is megjegyezte, amikor az iskolai tanévzárókról kitűnő bizonyítvánnyal tértem haza, hogy: „Kisfiam, téged a Jóisten nagyon szeret!” Ezt magam is így éreztem, és az édesanyai mondat máig a fülemben cseng.

Mely tantárgyakért rajongott?

– A reáliákat és a humán tárgyakat egyaránt kedveltem. A matematikáért éppúgy rajongtam, mint a magyarért. A ma már megszűnt iskola kötelességtudatra is tanított; olyan nem fordult elő, hogy házi feladat nélkül indultam volna el reggelente hazulról.

– Négy évtizede a Kaposvári Egyetem, illetve jogelődjének az oktatója, hogy látja, az Ön által említett kötelességtudat nem kopott ki a hallgatókból?

– Dehogynem, a legtöbbjéből igen. A fiatalok egyharmada tisztában van azzal, mit jelent e szó, és így is viszonyul az órákhoz, a tananyaghoz, másik harmaduk átlagos, a harmadik harmad pedig gyenge felkészültségű, pedig akkor sokkal teljesebb lenne az örömöm, ha a befogadót is érdekelné, amit mondok, amit kérek.

– Milyen tantárgyakat tanít professor emeritusként?

– A pedagógiai karon változatlanul tudomány- és technikatörténetet, és ugyanezt a hitoktató szakosoknak is.

Ön melyik egyetemen végzett?

– Pécsett érettségiztem a Zipernowsky Károly Gépipari Technikumban, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem mérnöki, tanári, energetikus-szakmérnöki diplomát. Egyetemi éveim alatt a tudományos diákkörökben a mérnöki tudományok alaptudományaival, matematikával, általános fizikával, atomfizikával, kémiával foglalkoztam. Doktorátusaim közül a bölcsészettudományit 1974-ben, a mérnökit 1997-ben, a történelemtudományit 1998-ban, a habilitált doktorit 2004-ben kaptam, a Magyar Tudományos Akadémián történelemtudományból szereztem kandidátusi minősítést.

– Akadt a családban tudós-előd?

– Nem. Édesapám inkább reálérdeklődésű volt, egykor a kaposvári Gépipari Technikumban oktatott, édesanyámat pedig a humán terület vonzotta; az irodalom, a történelem.

Ön viszont kutatott tudományterületén egyesítette a két ágat…

– Így van.

Közben pedig keresi a tudomány és a hit kapcsolatát…

– Miután tudománytörténettel foglalkozom és gyerekkorom óta templomba járok, a hit és tudás szimbiózisára talán nagyobb rálátásom van ateista kutatótársaimnál. Az istenhit a legtöbb tudós-életműben jelen van. Gondoljunk csak Jedlik Ányos fizikusra, ki bencés diák volt, Hell Miksa jezsuita csillagászra, vagy Lenhossék József és Mihály orvosokra, akik a piaristáknál nevelkedtek. Egyébként a kortárs tudóstársadalomban is szerencsére szép számmal akadnak hívők. Elég ha három nevet kiemelek: Vizi E. Szilveszter, Hámori József, Freund Tamás.

Papp Lajos, Csókay András, Kellermayer Miklós és még hosszasan sorolhatnánk a kiválóságokat, akik sokakkal együtt nyíltan beszélnek a transzcendensről. Hit és tudás kapcsolatáról a régmúlt időkben nem volt ildomos beszélni és írni, ám ha valamelyik tudósról – de nem is kellett tudósnak lennie az illetőnek –, kiderült, hogy istenhívő, nyomban elvágta az érvényesülés útját. Önt érte-e ilyen jellegű mellőzöttség, vagy megbélyegezés?

– Direkt és erős támadások szerencsére elkerültek, de azt mindig éreztem, főleg budapesti munkahelyeimen, hogy vallásosságom miatt vezető beosztásba sohasem kerültem. Igaz, mindig párton kívüli voltam, mint ahogy most is. Ilyen attitűddel, ilyen háttérrel nem lehettem vezető Kaposváron sem egészen a rendszerváltásig. Pályám ekkor kezdett felfelé ívelni; tanszéki csoportvezető, tanszékvezető, majd intézetigazgató, s főigazgató-helyettes lettem, 2004-2005 között pedig a Kaposvári Egyetem Csokonai Vitéz Mihály Pedagógiai Főiskolai Karának főigazgatójaként dolgoztam.

Pedig a vallás nem személyes ügy, hanem a legszemélyesebb közügy, ahogy Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is oly régóta hangoztatja, de említhetném Balog Zoltán volt minisztert is, aki olyan szépen mondta: „Református hitem nem a ruhám, hanem a bőröm.” Idézhetném Orbán Viktor miniszterelnököt is, aki 2005 adventjén éppen Kaposváron egy KÉSZ-rendezvényen egyértelműsítette: „az ember akkor legerősebb, amikor térden áll”.

– Mindez valóban így igaz, és örülök, hogy ezek az igazságok kimondattak, és egyre több politikus vallja meg és éli meg a hitét.

– Mi jelentette a legnagyobb motiváló erőt, amikor huszonkilenc éve elvállalta a KÉSZ kaposvári csoportjának alapító elnöki tisztét?

– Éppen azért, hogy kimondassék az, amit ki kell mondani. A rendszerváltozás előtti államhatalmi törekvés arra irányult: hívő emberek maradjanak a templomfalakon belül. A KÉSZ viszont arra adott lehetőséget, hogy megjelenjen a közéletben a keresztény gondolkodás.

– Két évig vezette a csoportot, milyen előadókat hívott?

– Többek között Mécs László költészetéről tartott előadást Korzenszky Richárd atya, s Péteri Pál atya Róma templomairól adott elő, Balás Béla püspök atya az egyház szerepéről, feladatairól beszélt.

– Könnyű volt tágítani a KÉSZ-kört?

– Nem, mert a KÉSZ kaposvári csoportjának életre hívásakor még nem alapították meg a Kaposvári Püspökséget, így a megyei bíróság épületében tartottuk összejöveteleinket 30–40 fős közönséggel. Az egyházmegye megalapítását, a püspökség épületének felújítását követően azonban állandó helyünk lett a Zárda utcai székház. Itt működik kéthetenkénti rendezvényekkel a Csillag Gusztáv vezette csoport, immár jóval népesebb gárdával. S ami felettébb fontos: azóta is folyamatosan és nagyon színvonalasan.

– Az elmúlt években tucatnyi emléktábla, emlékhely létesítését kezdeményezte és szervezte meg a városban. Olyan tudós személyiségeket hozott közelünkbe ezáltal, akik valaha a somogyi megyeszékhely utcáit koptatták. Felnevelő vidékük volt e táj, s innen indultak el világhódító útjukra.

– Fontosnak tartom, hogy emléket állítsunk kaposvári származású tudós személyiségeknek, hogy életművük példa legyen az új és új nemzedékek előtt, hogy tevékenységüket ne fedje a feledés homálya. Meggyőződésem: ahogy múlik az idő, egy-egy ilyen mementó egyre értékesebb lesz. A Németh István fasorban a jelenlegi Szent Imre Kollégium falán helyeztük el a jezsuita tudósok emléktábláját, Zákányi Zsolt Liszt-díjas karnagy, kiváló zenepedagógus táblája a Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskola falára került, ahol évtizedekig tanított, de emléket állítottunk a kaposvári születésű Taky Ferencnek, a Műegyetem gépészmérnök professzorának is, aki 1956-ban a műegyetemi forradalmi tanács elnöke volt.

– Ki lesz a következő „kiszemelt” tekintély?

– A kaposvári Keleti temetőben nyugvó Biczó Ferenc, az Egyesületi Leánygimnázium tanára. Zárda utcai házának falára kerül majd a táblája, vagy a volt Tanítóképző Főiskola épületére, ahol a leánygimnázium működött.

– Professzor úr az Óvó- és Tanítóképzők Egyesületének országos alapító elnöke, megválasztották a Technikatanárok Országos Egyesületének elnökévé is, s 1998-tól a Technika az Iskolában című országos folyóirat szerkesztőbizottságát vezette. Tizenkét könyve jelent meg; 2002-ben fejezte be önálló nagymonográfiájának bővítését, amely mintegy 550 oldalon Magyarország technikatörténetét foglalja össze. Egyetemen-főiskolán kívüli előadásainak és publikációinak a száma mintegy ötszáz. Az utóbbi negyedszázadban több mint száz előadást és emlékbeszédet tartott Kaposváron a magyar tudomány ünnepéhez és más alkalmakhoz kapcsolódva. Elnöke a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Akadémiai Bizottságában a Tudománytörténeti és Technikatörténeti Munkabizottságnak, a Somogyi Tudósklubnak és a Tudományos Életért Közalapítvány Kuratóriumának. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületének, valamint a Professzorok Batthyány Körének. Felsorolni is nehéz, milyen sok jelentős szervezet tagja vagy vezetője, ám szemmel láthatóan most sem pihen…

– Van egy mintegy 150 oldalnyi megírt szöveg a fiókomban. Ezt a Magyarország technikatörténete kiegészítéséhez szánom. A bővített kiadás ezáltal 600 oldalas lesz, s Magyarország tudomány- és technikatörténete címmel tervezem megjelentetni, de terveim között szerepel egy Szent-Györgyi Albertről szóló újabb, bővített kötet kiadása is.

– 2000-ben a Kaposvári Egyetem Főiskolai Díjjal tüntette ki, 2002-ben Szent-Györgyi Albert-díjat vett át. 2007-ben megkapta a Somogy Megyei Prima díj közönségdíját. 2011-ben Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése Kaposvár Városért kitüntetésben, 2015-ben az emberi erőforrások minisztere Eötvös József-díjban részesítette. Birtokosa a Kaposvári Egyetem Életműdíjának és a Kaposvári Egyházmegye Szolgálatáért díjnak is. Mindez azt jelenti, hogy észrevették, elismerték a munkáját, ám ehhez biztos családi háttér kellett...

– 1976-ban vettem feleségül Horváth Ilona szemész főorvost, akinek első és egyetlen munkahelye a kaposvári megyei kórház volt. Több mint másfél évtizede nyugdíjasként rendel, és több kötetemnek ő a társszerzője. István fiunk közgazdász, de jogi diplomája is van, Barbara menyünk szintén közgazdász, és Kaposváron élnek. Két unokánk közül a három hónapos kisfiú az István nevet kapta, így ő már a hatodik generáció, akit Istvánnak kereszteltek. Nagyobbik unokánk, Dorka két és fél éves. Kell ennél szebb családi háttér?

– Akkor bátran elmondhatja magáról: elégedett ember…

– Egyszer az Új Emberben – lehet ennek talán negyven éve is –, olvastam egy cikket, amelynek az volt a címe: Isten a görbe vonalakkal is tud egyenesen írni. Én is így érzem, hiszen a kétféle érdeklődési területet ötvözte bennem, s mind szakmailag, mind családom szempontjából csak köszönettel tartozom neki. Nem vagyok és nem is lehetek elégedetlen. A Jóisten kegyelmét mindenkor éreztem az életemben. A megkezdett útról soha nem szeretnék letérni. Szolgálatra szegődtem, nem tétlenségre, így szeretném mindazt tovább olytatni, amiért az elismeréseket kaptam. A közelmúltban például a KÉSZ kaposvári csoportjának felkérésére a Magyar Katolikus Rádió „Keresztény szerzetesrendek a tudománytörténetben” címmel indított egy nyolcrészes sorozatot. Ebben a bencéseknek, a ferenceseknek, a domonkosoknak, a cisztercieknek, a jezsuitáknak, a piaristáknak, az irgalmasoknak és a pálosoknak a tudományban betöltött szerepéről fejtettem ki gondolataimat.


Lőrincz Sándor
Fotó: Kaposvári Egyetem

 

 

2019-02-28

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

1%

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks