Szüreti dal

Isten szőlőnek teremtett engem,
s ha megértem,
leszüretel.
 

Móron esett
az első tíz szüret.
Leányka volt a bor,
derűsen az eget
Ő terítette rám,
Nagyapám-apám.
És milyen bora volt!
Élővel szól a holt.
 
Isten szőleje vagyok,
muskotályos
egy fölötte ecetes időben.
 

Kiss Bencénél
azok a szüretek
fehérek voltak s kifehéredett
barátom is
és fehér volt a bor,
mandulás ízű,
amilyen a kor,
aztán sorra hullottak a tőkék,
és minden tőke
minden reccsenését
magába zárta
az európai hordó.
Az a jó,
ami senkinek sem jó.
 
Isten a szőlő
és én vagyok a mustja,
harminchat fokos.
 

Fiam üres puttonyt cipel,
hol lenn, hol fönn.
Talán nem is az ő hibája,
talán nem is volt szőlő nála,
talán az apja nélkül árva,
majd hazajön.
 
Nálad nélkül szűretlen az élet,
Nálad nélkül mindenki eltéved,
Istenem, mivel itassalak Téged?
S mivel hagyod?
 

Ezerjó,
Veltelini,
s mind, Ti borok,
üres pohár mellett fohászkodok,
hogy ne nekem bocsássatok meg,
nekem ne,
kivágott tőkéket a szívemre
elégetni ne dobjatok,
 
minden szőlő csoda
és mind a rügyek,
aki csak mások borát issza,
nem érti meg,
 

Apámnak a bora
évtizedek óta
olyan vörös,
a hordót befogja,
beszínezi a kezet,
a poharat, a szívet,
mégis finom
oportóvá lett,
s minden évben,
míg világ a világ,
 
koccintunk szüretre,
folytonosságra,
tegnapra, mára
s tesszük tovább,
 
amiről azt gondoljuk, a dolgunk.
S mert azt gondoljuk, az is.
Látod-e, szőlő volt ez a vers is,
látod-e, borként sem lett hamis.

Deák Mór

 

 

2018-10-02

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks