Temetőink üzenete

A temető az emberiség lelkiismeretének fokmérője, kultúrájának, civilizációjának kifejezője. Nemcsak sírok összessége, hanem közösségi hely is. Kapcsolat élők és holtak között. Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezető igazgatója, az Országos Temetkezési és Ipartestület elnökségi tagja tartja ezt.

A temetkezési szakma egyik tapasztalt szakembere, a hadisírgondozók hazai szaktekintélye régóta harcol a kegyeleti kultúra színvonalának emeléséért, s Jókai Annával vallja: „Fenn kell tartani az emlékezetet, mert az a nemzet, amely úgy érzi, hogy a múltjának nem tartozik semmivel, az semmit sem követelhet a jövőtől.” 

– Míg régen virrasztottak a halott mellett, s ezután vitték ki az elhunytat a temetőbe, ez a hagyomány ma már jobbára csak a roma családokban él. A koporsós temetéseket fokozatosan felváltja az urnás temetés, s az sem ritka, hogy szóróparcellánál állva róhatjuk le kegyeletünket elhunyt szerettünk emléke előtt. S akkor még nem szóltunk arról, amikor a hozzátartozó hazaviszi az urnát, hogy a szekrény tetején őrizze szerette porát, vagy a vitrinben, mint ahogy a vízbe vagy levegőbe történő szórásról, az erdei temetésről sem, ahol lehet, hogy a vadak nyalogatják le majd a cserjék leveleiről, fák ágairól mindazt, ami egy emberből fizikálisan megmaradt. Egy újabb ötlet nyomán pedig akár brillköves gyűrűben, vagy medálban is őrizhetünk a nagymamából, nagypapából egy parányi részt. Tőlem felettébb idegenek ezek a módozatok. Halottnak temetőben a helye.

– Igen, a holtaknak és a hamvaknak a temetőben a helyük, de mindezek ellenére nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy változnak a temetkezési szokások. Korábban évszázadok alatt nem változott olyan mértékben, mint most néhány évtized alatt. A temetkezés évről évre többe kerül. Sajnos napjainkban a temetőüzemeltetés költségét is a lakosság fizeti meg. Mindezek mellett a temetkezési szolgáltatásra rakódó különböző adók és járulékok szintén jelentősen drágítják a temetkezést, ez is hatással van a temetkezési szokásokra. Az urnás temetések aránya fokozatosan nő, amelynek fő oka, hogy a hagyományos koporsós temetés, valamint a sírhely is sokkal többe kerül, mint urnás temetés esetén. Mindezek ellenére is azt gondolom, hogy a temető az emlékezés színtere. Az a hely, ahová a túlélők, a hozzátartozók halottaikat elhelyezik. A temető az emberiség lelkiismeretének fokmérője, kultúrájának, civilizációjának kifejezője. Nemcsak a sírok összessége, hanem közösségi hely is. Kapcsolat élők és holtak között.

– Én az egyházi szertartást preferálom, amely valóban emberhez méltó; újra emlékeztet bennünket kezdetre és végre, porszem-létünkre, s ha az elhunyt Istennel élte le életét, halálával megkapja az örök élet koronáját. A papok, a lelkészek – osztozva a család gyászában –, mindent megtesznek a végső búcsú méltóságáért. Ön is így látja?

– Az egyház szerepvállalása a temetések lebonyolításában rendkívül fontos. Az egyházi szolgáltatás képes a hozzátartozók számára azt az extázisélményt biztosítani, amely könnyebbé teszi az elválást, elszakadást, a búcsút. Mindezek mellett is látnunk kell, hogy sokan más megoldást részesítenek előnyben, ám azért arra is rendre akad példa, amikor a polgári szertartás emelkedettsége felér az egyházi szertartáséval…

– A köztemetés sok esetben méltatlan az elhunythoz; jóllehet, életében nem gondolta volna az illető, hogy ilyen lesz majd az utolsó út… Ha egyáltalán van utolsó út, hiszen az is gyakori, hogy elmarad a ravatalozás, már a nyitott sírra emelt koporsó fogadja a gyászszertartásra érkezőket…

– A köztemetésen a szolgáltatások körét, a végrehajtás módját, a felhasználható pénzt a szociális rendelet tartalmazza. A megrendelő önkormányzat a költségek csökkentése miatt csak a legszükségesebb szolgáltatásokra tart igényt, s jól látja, ez valóban gyakran méltatlan, az elhunyt személyével nehezen összeegyeztethető. Kollégáimmal arra törekszünk, hogy a temetkezés rítusai folyamatosak legyenek. Az elhunyt tisztességes szolgáltatást kapjon. Egyébként a köztemetések számának növekedése is hatással van temetkezési szokásaink változására.

– A 100 éves Budapesti Temetkezési Intézet közelmúltban rendezett konferenciáján igencsak felrázta a hallgatóságot Kérdőjelek a temetkezésben című előadásával. Szolgáltatóként hogy látja, melyek a mielőbb megoldandó teendők?

– A temetkezési szolgáltatással és a temetőüzemeltetéssel szemben az elmúlt években folyamatosan nőtt az elvárás. A temetőkről és temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény, illetve a végrehajtására kiadott 145/1999. (X. 1.) kormányrendelet majd a jelentősebb, 2005-ös és a 2013-as módosítása egyszerre igyekezett megfelelni a hazai elvárásoknak és az Európai Uniós előírásoknak. A szakmai szervezetek az elmúlt években jelentős munkát végeztek annak érdekében, hogy a temetkezési szolgáltatás megítélése, társadalmi elfogadottsága javuljon. Különösen fontosnak tartottuk, hogy a temetkezési szolgáltatást nyújtó vállalkozások irányítását csak szakirányú végzettséggel rendelkező személyek végezhessék. Minden jó szándék és erőfeszítés ellenére azonban ma is jelentős azoknak a területeknek a köre, ahol sürgős megoldásra lenne szüksége a temetkezési szakmának. A törvényt eddig 160 alkalommal, a kormányrendeletet 133 alkalommal módosították. Ez önmagában is indokolttá és szükségessé tenné a jogszabályok visszavonását és a szakmai szervezetek javaslataival kiegészítve egységes szerkezetbe foglalását. Az előadásomból kiderült az is: meglehetősen sok a probléma a temetkezés területén.

– Emellett arról is beszélt: olykor előfordul, hogy temetkezési szakember előadása nélkül is rendeznek konferenciákat. Nem túl öncélú mindez?

– Nem csak öncélú, véleményem szerint értelmetlen is. Gyakorlati tapasztalatok nélkül hogy lehet konferenciát szervezni egy érvényben lévő jogszabályról? Egy példát említek. Néhány napja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara szervezett konferenciát „20 éves a magyar temetkezési törvény” címmel. A meghívón az előadók között egyetlen temetkezési szakember nevét sem tüntették fel…

– A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tagjai között sincs temetkezési szakember. Ez nem tűnt fel idáig senkinek?

– A Kormány 258/2010. (XI. 12.) rendeletével hozta létre a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottságot. Ekkor a bizottságnak tagja volt Ladányi Jenő, a BTI Zrt. vezérigazgatója. Kiváló kegyeleti szakember volt. Sajnos 2004-es korai halála miatt helye megüresedett, a bizottságba más, nem temetkezési szakember került. E mellőzésben a temetkezési szakma társadalmi elismertségének hiányát látom.

– Jókai Anna, a bizottság egykori elnöke, aki több mint két esztendeje maga is az öröklétbe költözött, az egyik, Ön által szervezett kaposvári konferencián azt mondta: „Kegyelet mindenkinek jár, még annak is, aki bűnökkel terhelten élte az életét, de dicsőség már nem, s úgy vélekedett, hogy kegyeleti ügyek tekintetében »rendben van az ország«”. A hozzátartozók megbecsülik szeretteiket, emlékeznek alakjukra, mozdulataikra, bölcsességükre. Ha rendben is van az ország e téren, minden bizonnyal akad még bőven további tennivaló. Például a temetések kultúrájának erősítése, a gyászfeldolgozás segítése, ám ehhez elengedhetetlenül szükséges a család, az iskola, az egyház. Emellett említhetném a katonasírokat is, melynek gondozása terén is elévülhetetlen érdemei vannak. Hogy állunk e téren? E tekintetben is rendben van az ország?

– Egy ország nemzettudatának, erkölcsi tartásának fokmérője az is, hogy miként bánik katona halottaival. A katonák sorsa a történelem folyamán gyakran alakult hasonlóan, bármely ország egyenruháját hordták magukon, s tartoztak akár legyőzött, akár győztes hadsereghez. A hadra kelt katonákat a háború kérlelhetetlen logikája és a politikai vezetés döntése irányította a különböző hadszínterekre. A korábban egymás ellen harcoló országok népeinek – az utódoknak – a viszonosság alapján kell gondozni a katonasírokat. Minden népnek megvannak az emlékei, fájdalmai. Történelmi távlatban, de akár egy emberöltőn keresztül ezek összemosódnak. Az utódok, a leszármazottak, amikor meg szeretnék látogatni szüleik, nagyapáik sírját, barátként és nem ellenségként érkeznek. A kegyelet gyakorlásához mindenkinek joga van, mint ahogy minden katonát megillet a méltó sírhely és a méltó temetés. Az én felfogásom szerint, aki alkotmányos kötelessége teljesítése során veszítette életét, az hős akkor is, ha a politika szándékából rossz helyen, rossz oldalon harcolt. A magyar állam az elmúlt években jelentős összegeket fordított a határainkon belül és kívül lévő, s nem csak magyar katonasírok, katonatemetők megóvására, felújítására. Az I. világháború befejeződésének 100. évfordulója lehetőséget teremtett arra, hogy a határainkon belül lévő katonasírok, katonatemetők felújításra kerüljenek. Ennek keretében pályázat eredményeként több mint 35 millió forintból újult meg a kaposvári Hősök Temetője is. Mindezek ellenére nagy még az adósságunk. Van még tennivaló, vannak még gondozatlan katonasírok, katonatemetők. Talán a legnagyobb hiányosságnak azt tekintem, hogy a civil szervezetek, magánszemélyek önkéntes munkáját nem hangolja össze a Honvédelmi Minisztérium illetékes szervezete.

– Számos helytörténeti kiadvány szerzője, szerkesztője, többek között a Temetők üzenete című, fotókkal gazdagon illusztrált kötet ötlete is az Ön nevéhez fűződik. Mit üzennek nekünk a múlt századi vagy még korábbi korok temetői, s mit üzennek a harmadik évezred sírkertjei?

– A temető – a holtak birodalma – addig él, amíg az utódokban, a leszármazottakban él a kegyelet érzése. A szaporodó sírok, a temetők az adott település történetének egy-egy fejezetét alkotják. Az élők kötelessége, hogy ezek a fejezetek emberhez méltó tartalommal töltődjenek. A keresztek, a sírkövek a halál jelei. Állandó mementóul szolgálnak az élőknek, az utódoknak, a rokonoknak, az ismerősöknek az élet mulandóságára.

– Az idén tizedik alkalommal hirdették meg a megyei napilappal, a Somogyi Hírlappal közösen a Temetők üzenete című fotópályázatot, amelyre profi fotósok és amatőrök is elküldik felvételeiket, amelyek azt sugallják: Memento mori! Emlékezz a halálra. Ön hova látogat halottak napján? Kiknek a sírján gyújt majd meg egy-egy mécsest?

– Az elmúlt években egy kialakult szokásrend szerint látogatjuk meg hozzátartozóink sírjait. Mivel nekem ezek a napok munkával telnek, előre meg kell tervezni, mikor és hová indulunk. Szüleim sírja Kurdon van, ide viszonylag rövid idő alatt el tudunk jutni. Igyekszünk úgy szervezni ezt a látogatást, hogy valamelyik testvéremmel is találkozhassunk. A feleségem rokonai Baranyában több településen vannak eltemetve. Ezekre a látogatásokra egy napot szánunk, így lehetőség van rokonaink felkeresésére is. Több hozzátartozóm nyugszik Debrecenben, Győrben. Igyekszem megoldani, hogy Mindenszentek előtt vagy után eljussak a sírjaikhoz. November 1-jén a hivatalos programok után a kaposvári Keleti és Nyugati temetőben nyugvó rokonok, barátok, ismerősök és a katonák sírján helyezek el egy-egy mécsest. Sajnos minden évbe egyre több sírt kell meglátogatnom.

Lőrincz Sándor

2019-11-01