Thriller, ahogy még nem láttuk, mert nem látjuk

Ritkán nézek thrillert, mert a félelem és a rettegés visszatart. De a dán filmművészet iránti rajongásom miatt az elsőfilmes Gustav Möller rendezésével, A bűnössel (Den skyldige) – amely alacsony költségvetése ellenére a 2018-as év egyik legnagyobb meglepetéssikere – kivételt tettem.

 

A film közönségdíjat kapott a Sundance Filmfesztiválon, ami azért hatalmas elismerés, mert az igényes zsűri válogatásába csak művészi értékkel bíró alkotások kerülhetnek be. Ez az esemény az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb független filmfesztiválja, de nemzetközi szinten is szakmai körökben a világ legjelentősebb független filmfesztiváljaként ismerik el. Fontosabb feladatnak tekintik, hogy új tehetségeket adjanak a világnak, mintsem hogy az ismert filmeseket még nagyobb sikerre segítsék. A bűnös az ‘A’ kategóriás Rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon is közönségdíjas lett, ahol megkapta az ifjúsági zsűri díját is. De bejárta a világ filmfesztiváljait, ahol további elismeréseket kapott.

Amikor Dániában jártam, s barátokat szereztem a kis országukban, vagy amikor a filmjeiket néztem, mindig megerősödött bennem az az érzés, hogy a dánban van valami nagyon rokon a magyar lélekkel. A világ jelenségeire hozzánk nagyon hasonló módon rezdülnek.

Ezt a filmet még azoknak is ajánlom, akik nem bírnak szörnyűségeket, hatásvadász, lelkileg megterhelő képeket nézni, ugyanis a rendező rákényszerít minket arra, hogy a saját fantáziánkkal dolgozzunk, és a képzeletünket használjuk. Nem mutat ugyanis semmit az eseményekből. „Egy elsőfilmes dán rendezőnek összejött az, ami egy sor hollywoodi öreg szakmabelinek húsz évben legfeljebb egyszer: akciójelenetek, fegyverek és statiszták serege nélkül elképesztő izgalmat varázsolni a vászonra” – írja róla az egyik kritika. A helyszín a rendőrség telefonos segélyközpontja, ahova a 112-es vonalon érkeznek a segélyhívások. Az egész történetfolyam során csak halljuk a betelefonálókat, de nem látjuk őket, sem azokat az eseményeket, amelyeket a vonalon keresztül elmesélnek.

Az egyetlen, akinek az arcát mindvégig látjuk, az egyik készenléti diszpécser, Asger Holm (Jacob Cedergren). Ő egy felfüggesztett rendőr, akit az utcáról egy függőben lévő kétes ügye miatt a telefonos központba rendeltek. Az akcióból átvezényelték a nyugalmas háttérmunkára. Minden rendőr tudja, hogy a telefonközpont nem a legizgalmasabb kihívás, de Asgernek már csak egy napja van hátra a másnapi tárgyalásáig, ami, ha jól sikerül, akkor végre napokon belül visszakerülhet az utcára. Nem tudni mi miatt került felfüggesztésre, de magabiztosnak tűnik a felmentésében, hiszen kollégái is mellette tanúskodnak.

Ez a várhatóan utolsó nap is éppolyan unalmasnak tűnik, mint a többi: egyik pitiáner ügy a másik után. Egy részeg biciklis elesett, kiment a térde, és Asgeren követeli a mentőt. Egy pojáca a vörös lámpás negyedből jelentkezik be, mert az affér után meglopta az egyik utcalány. Ehhez hasonló esetekkel fárasztják őt a betelefonálók. Már csak pár óra van hátra, amikor egy nő segélyhívását fogadja.

– Tessék, ez a segélyhívó központ.
– Szia, drágám.

A rendőr meglepődve folytatja a beszélgetést. Fülelve a háttérzajokat, azt hallja, hogy autók haladnak el, tehát valószínű autópályán lehet a hívója.

– Tudja, hogy a 112-es segélyközpontot hívta?
– Természetesen kicsim, nemsoká otthon leszek.
– Ön alkohol hatása alatt áll?
– Nem.

Mindvégig érzi az ismeretlen nőn, hogy sírás fojtogatja.

– Van ott valaki Önnel, akiről nem akarja, hogy tudja, hogy a segélyhívót hívta?
– Igen.
– Önt elrabolták?
– Igen…

A vonal hirtelen megszakad. A számítógépnek a hívás alapján sikerült azonosítania, hogy egy Iben (Jessica Dinnage) nevű nő telefonált, és még azt is, hogy mely körzetből indította a hívást. Asgerben felpezsdül a rendőrvér, és a korábbi esetekkel ellentétben most pár másodperc alatt érintetté és motiválttá válik az emberrabló utáni nyomozásra. Próbálja visszahívni a telefonálót, de kikapcsoltat jelez. Ez a rövid beszélgetés az egyetlen nyom, amin elindulhat a rendőrség, de a diszpécser személyes küldetésének tekinti, hogy az ügy végére járjon. Mivel a gép kidobta a hívó címét és otthoni telefonszámát, következő lépésként odatelefonál. Akkor vonódik be csak igazán érzelmileg is, amikor a címen egy hatéves Mathilde nevű lányka veszi fel a telefont. Elmondja, hogy egyedül van otthon, csak féléves kisöccse, Oliver alszik a másik szobában. A kislány zavaros beszédéből, gyermeki elmeséléséből kiderül, hogy dulakodás után az apukája, Michael (Johan Olsen) elrabolta az anyukáját. Asger az információk megszerzését letudva már tenné is le a kagylót, amikor hallja, hogy a gyerek elsírja magát: „Nagyon félek! Hazajön még valaha anyu?” Még Asger zord szívét is megérinti a gyermek kiszolgáltatottsága, így segíteni próbál. Megígéri neki, hogy édesanyja haza fog térni hozzájuk, és azt javasolja neki, hogy menjen be az öccséhez a szobába, és ott várja a rendőr bácsikat, akiket odaküld, hogy ne legyen egyedül, amíg a mamája hazatér. Megérzi a mindig magabiztosnak tűnő férfi, hogy most jót tehet, hogy most mekkora súlya van minden lépésének, hiszen az ő kezében van valakinek az élete. Befejezve a hívást, azonnal kiküldi Iben címére a kollégáit, felvázolva nekik az esetet. A kislány emlékezett az apja mobilszámára fejből, így beszélgetésük után Asger megpróbálja felhívni az elrablót. „Nem tudom ki maga, de maradjon ki ebből!” – hangzik a gyors elutasítás. A diszpécser továbbmegy. Saját mobiljáról felhívja az egyik kollégáját, és megkéri, hogy menjen ki az apa címére, és tartson házkutatást Michael lakásában, próbáljon valami nyomot keresni. Minden információ számít, hiszen versenyt fut az idővel a nő életéért. Minden követ megmozgat azért, hogy segítsen, és beváltsa ígéretét a hatéves kislánynak, és megtalálja az anyját.

A rendező mesterien képes mind Asgert, mind a nézőt manipulálni. Mindenki csak találgat, mi történhetett. Nagy fordulat a filmben, amikor sikerül telefonon elérni a házhoz kiküldött járőröket. Halljuk lépteiket, a háttérben a kislányt, és hogy egyik szobáról a másikra térképezik fel a terepet. Egyszer csak elakad a szavuk. „A kisbaba halott” – mondják ledöbbenten. „Biztos ez? Menjetek oda, nézzétek meg a pulzusát!” – utasítja kollégáit a hívóközpontos. Ekkor már ordít a helyszínelő: „Nem érted, hogy halott? Fel van vágva középen a hasánál, vérben úszik.” Asgerben felforr az indulat. Ő maga küldte Mathildát az öccséhez a szobába. Mardossa a lelkiismeret: segíteni akart, de ilyen szörnyű traumát okozott a gyermeknek.

A rendőr szemünk előtt alakul át a történet elején még a telefonálókkal flegmán pimaszkodó, magabiztos férfiből megtört érzékeny emberré, akinek a lelkét megérinti mások sorsa, és a szakmai kihíváson túl az is érdekli, mi történik a szereplőkkel. Félelmeiben, aggodalmában és telefonbeszélgetéseiben meglátjuk a gyenge, esendő embert. Arcának minden vonását megismerjük, hiszen csak azon keresztül követhetjük az eseményeket. Iben elrablásán túl egy-két mozzanat megvillan a felfüggesztett egyenruhás életéből is. Az események közepette hívást kap egy kíváncsiskodó újságírótól a másnapi tárgyalásról. Meglepő, mennyire felkavarja. A társa pedig, akit holnap tanúként beidéznek, szintén felhívja nem titkolva félelmét és kétségeit: „Akkor maradunk az eredeti sztorinál, amit megbeszéltünk, igaz?” Fogalma sincs a nézőnek, mi pontosan Asger ügye, de az egyértelmű, hogy simlisség van mögötte.

A házkutatást végző rendőrtárs pszichiátriai kezelések papírjait találja a gyanúsított apa lakásán, melyek a nő kezeléseit mutatják. Minden világossá válik: az anya megölte a kisbabáját, a férfi pedig beültette a kocsiba, hogy bezárassa egy pszichiátriai intézetbe. Az apát újra eléri a rendőr, hogy meggyőzze, ne egyedül intézkedjen az őrült anyával kapcsolatban, de a férfi korábbi tapasztalataiból kiindulva nem bízik többet a rendőrségben. Zokog kisfia elvesztése miatt.  

A történet vége drámai. A nőnek sikerül megszöknie elrablójától. A rendőrrel folytatott telefonbeszélgetéséből kiderül, hogy a folyton síró csecsemő hasfájásán akart könnyíteni, és a pocakjában lévő „kígyóktól” akarta megszabadítani gyermekét. Tettére rádöbbenve kiáll egy híd tetejére, hogy a mélybe ugorva véget vessen életének. Asger az egyetlen, akiben még bizalma van, és akinek felveszi a telefont, hisz ha csak távolról is, de ő volt vele végig. Az ő kezében van Iben sorsa. Azt mondta Mathildenek, hogy hazamegy hozzá az édesanyja. Nem szegheti meg a gyereknek tett ígéretét. Le kell beszélnie az anyát az öngyilkosságról pusztán a szavak erejével. Most nem lendülhet akcióba, most nincs nála fegyver, sem más eszköz, csak a telefonkagyló és a nő belé helyezett bizalma.

A mindvégig titokzatos Asger színt vall, mert ez az egyetlen, ami maradt, hogy meggyőzze az őrült asszonyt. Bár elborzad a nő tettétől, de látja esendőségét, és azt, mennyire szenved, amikor tiszta pillanatában rádöbben tettére. Ezzel azonban az ő sorsa is megpecsételődik. „Iben, én embert öltem. Egy húszéves fiút. Szinte még gyerek volt. Sok rosszat tett, s úgy gondoltam, véget vetek ennek. Pedig nem volt szükségszerű lőnöm. Pusztán azért öltem, mert megtehettem, nem volt önvédelem. Maga azonban nem akarta Olivert megölni.” Meg akarja menteni az asszony életét a megölt húszéves áldozata életéért cserébe, de valójában ezzel mentheti meg a maga életét és lelkiismeretét is. Észre sem veszi, hogy miközben a nő életéért küzd, önmagát is kénytelen valahogy megváltani.

„Hiába fürösztöd önmagadban,
Csak másban moshatod meg arcodat”

(József Attila)

Iben elfogadja a rendőr segítségét és lejön a hídról. A másnapi tárgyalás sorsa eldőlt. A nő ezzel a mondattal zárja utolsó beszélgetését a telefonközpontossal: „Asger, maga jó ember.”

Szökő Mária

 

2018-12-18

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks