Tours-i Szent Márton - 2. rész

A pannóniai születésű Szent Márton alakja a kezdetektől nagy népszerűségnek örvendett a keresztények közt, s ezáltal igen kedvelt témája volt a képzőművészetnek is. Mivel a római kori Savariában született, s emlékét a dunántúli keresztény közösségek már a 4. századtól nagy tisztelettel ápolták, magyarországi kultusza a továbbiakban is szépen virágzott.

 

Érdekességként említhető, hogy amikor Nagy Károly, frank uralkodó 790--91-ben az avarokkal csatázva Győrig előrenyomult, a sikertelen hadjárat után hazafelé tartva meglátogatta Márton szülőhelyét, majd a későbbiekben Tours-t is felkereste. A szent magyar tiszteletének következő jelentős pontja Szent István királyunk döntése volt, mellyel Szűz Mária mellé Szent Mártont választotta az ország védelmezőjévé. Ez a döntés nem volt alapok és előzmények nélküli, hiszen a 11. századig a salzburgi érsekséghez tartozó Savariában már a 799-es helyi zsinat óta meglévő hagyomány volt elsőrendű ünnepként ülni Szent Márton napját. A Szent István-i döntést később Szent László is megerősítette, aki az 1092-es szabolcsi zsinaton háromnapos böjti előkészületet rendelt az ünnepnaphoz, ami ekkor csupán Péter és Pál ünnepéhez dukált, még Szent István és Gellért ünnepe előtt is csak egynapos előkészület volt szokásban.

Szent István idejében Márton legfőbb „feladata” háborúk esetén az ország védelme volt, ennek köszönhető, hogy a szent uralkodó a seregek zászlóira a bátor katonaszent képmását festette, erősítve katonái lelkét. Természetesen Szűz Mária mellett jóval kisebb számú ábrázoláson jelenik meg, inkább a háttérben van, de így is jelentősnek mondható. A mai Magyarország területén 33 település őrzi nevében Szent Márton alakját, ezenkívül hét a történelmi részeken található, s 82 templomunk védőszentje Márton. Kiemelkedik közülük a szülőváros, Szombathely, ahol a források alapján 860-ban már bizonyosan állt az első Szent Márton tiszteletére szentelt templom, mely a keleti városrész, a hajdan önálló Szentmárton területén állt (1. kép). A templomot többször átépítették, bővítették, ma a barokk kori állapot a meghatározó. A templom előtt áll a kút, melynél a legenda szerint Szent Márton édesanyját megkeresztelte, 1938-ban állították fel a Rumi-Rajki István szobrászművész által készített kútszobrot.

Első szent királyunk, illetve hagyományának követői által a Márton tiszteletére alapított templomok sora szépen gyarapodott (Mogyoród, Feldebrő, Székesfehérvár, Buda, Szepeshely), ám sajnos ezekben nem maradt emlék róla. Mellettük fontos szerepet töltött be a hazai Szent Márton kultusz továbbélésében az eredetileg Győrszentmártonnak nevezett Pannonhalma bencés apátsága, melyet még Géza fejedelem alapított cseh szerzetesek meghívásával, első templomát is ő kezdte építtetni, amit Szent István idejében, 1002-ben szenteltek fel, s ma itt őrzik Szent Márton csontereklyéjét.

A középkorban Szent Márton alakjának kétféle ábrázolása vált gyakorivá magyar területen: az álló alakos katona vagy püspökszent megjelenítése különböző attribútumokkal, illetve életének bemutatása jellemző. A jelenetek sora közt nagy eltérések figyelhetők meg, szabadon variálják az egyetemes művészetben megismert ciklusok epizódjait. A magyarországi művészetben elsőként a Magyar Anjou Legendáriumban találkozhatunk ezzel, mely Hertul mester ecsetje által született 1320-40 körül, Károly Róbert megbízásából, aki fia, András herceg számára készíttetett egy kódexet. Ebben Krisztus élete mellett az Anjouk számára fontos, leginkább dinasztikus okokból jelentős szentek életét mutatta be képekben képaláírásokkal. Ennek elemei: 1. a köpenymegosztás, 2. beteg gyógyítása, 3. az akasztott ember megmentése, 4. püspökké választása (2. kép).

Önálló ábrázolása a 13. századtól kezdve egyre több emléken kapott helyet, illetve maradt is fenn az utókor számára képmása, elsősorban pecséteken és freskókon. Ez utóbbiakon többnyire az ismert európai ábrázolások közül a lovon történő köpenymegosztás jelenetét láthatjuk a szent lábánál kuporgó koldussal, illetve lovagként vagy hercegi kalapos, hermelinszegélyű palástot viselő figuraként láttatják, melynek forrása valószínűleg nyugati, stájer és karintiai kapcsolatok lehettek.

A 14. századtól az udvari művészetben és a lovagi témájú művészeti alkotásokon is felfedezhető alakja, hiszen élete példaként szolgálhatott a lovagi eszményeket követők előtt, emellett folytatódott a szakrális freskókon való megjelenítése is. Így kapott helyet 1378-ban a veleméri Szentháromság-templomban Johannes Aquilea műveként, ahol Szent István, Imre, Erzsébet és Margit mellett Márton freskótöredékek is maradtak; a felvidéki Zselíz 14. századi plébániatemplomában, itt Szent Lénárd szerzetessel együtt látható (3. kép); és egy sajátos ábrázolása Mártonhelyen, ahol szintén Aquila János működése nyomán maradtak freskók 1392-ből. Itt három jelenet is látható Márton éltéből, s amitől különleges és egyedi, hogy a szent halála jeleneten az egyik pap rózsát hint Márton holttestére, ami általában Szent Erzsébethez kapcsolódó attribútum (4. kép).

Szent Márton ábrázolásainak virágkorát a 15. századra tehetjük, ugyanis ekkor már a városi polgárság is ápolta kultuszát. Elsősorban az Imitatio Christi eszményének képviselőjeként jelenik meg, s leginkább a szegények patrónusaként ábrázolják, általában püspökként, a lúd többnyire helyet kap mellette, ám előfordul nyársra húzott állapotban is. Ezt láthatjuk például az 1510 körüli Pannonhalmi Evangelistarium (Forgách-kódex) H-iniciáléjában, ahol pásztorbotot, illetve egy nyársra húzott libát tart kezében (5. kép).

Különleges helyet foglal el az emlékek sorában Szepeshely, ahol – mivel titulusszent – több emléken is megjelenik: így az 1270-es eredetű pecsételőn, az 1348-ban neki szentelt oltáron, a főoltáron 1470--78-ból, a Mária megkoronázása-oltáron, s a Királyok imádása-oltáron Szent István társaságában.

Az 1483-as készítésű cserényi Szent Márton-oltáron is felfedezhető egy érdekes jelenet, mely magyar kuriózumként ismeretes (6. kép). A szárnyasoltár szembenézeti bal táblájának külső oldalán Márton egy pólyás csecsemő mellett áll püspöki ornátusban. Az újabb kutatások alapján a jelenet diakónusát és tanítványát, Szent Berecket (Brictius) mutatná, akinek a Legenda Aureában olvasható legendája szerint éppen tisztaságát és ártatlanságát bizonyítja be a gyermek vádlói előtt. Bereck még mestere életében irigy és féltékeny volt rá, ám Márton halála után őt választották utódául püspökké. A legenda szerint bár tisztaságban élt, megvádolták azzal, hogy mosónője gyermekének ő az apja, mire hívei ellene fordultak. Legendája így számol be az esetről:

Sok időtől fogva elhallgattuk a te paráznaságodat Szent Márton kegyességéért, de immár semmiképpen a te fertőzetes kezedet meg nem csókolhatjuk. Ezeket hallván, Bereck nagy erősen tagadja vala mondva, hozzátok elém az gyermeket, kit szült az asszonyállat. Mikoron az harmincnapos gyermeket elhozták vala, mondá néki Szent Bereck: Kérdezlek tégedet Istennek fiára Jézusra, mondd meg mindeneknek előtte [...] én vagyok a te atyád? És mondá a kisgyermek: Nem te vagy az én atyám. Az népek pedig keserítik vala Berecket, megkérdené-e ki volna őneki atyja. Felelé Szent Bereck: Nem az én dolgom. Megtettem, ami engem illetett.” (Cornides-kodex, 1514--19)

Ahogy azt a fentiek alapján láthatjuk, igen népszerű ábrázolási mód Mártonnak a más szentekkel való együttes megjelenítése, s ugyanilyen változatos a társként lefestett szentek sora is (Toulouse-i Szent Lajos, Szent Pál, Szent Lőrinc, Árpád-házi Szent Erzsébet, Alamizsnás Szt. János).  A leggyakrabban Szent Miklóssal látható egy emléken, hiszen mindketten karitatív cselekedeteik miatt váltak népszerűvé. Így jelenik meg például Dubravában, ahol a köpenymegosztás jelenete látható, ám püspöki ornátusban és a koldus nélkül, vagy Bertót oltárán, illetve Héthárson, a plébániatemplom főoltárán. Ez 1520-ban készült, s különlegessége, hogy a koldus figuráját aktualizálták, ugyanis az 1510--11-es járvány, a bubópestis sebhelyei láthatók rajta. Ez nem egyedülálló jelenség, több helyen előfordul, hogy a különböző testi fogyatékosságok, betegségek, illetve magának a szegénységnek illusztrációjaként tűnik elénk a koldus alakja. Ezt láthatjuk például a Nemzeti Galéria 1490-es Szent Márton és a koldus c. táblaképén is (7. kép), mely egy Szent Márton-oltár része lehetett. Az előkelő öltözetű Márton mellett itt két, többféle testi bajjal sújtott koldust láthatunk, háromféle mankó is megjelenik a képen, s a háttérben a Krisztus megjelenik Márton álmában jelenet fedezhető fel.

A rekatolizáció nyomán a 17. században erősödik fel ismét Szent Márton hazai képi kultusza, ekkor általában a magyar szentek sorában jelenik meg, illetve önálló oltárképtémává is válik, s gyakori a kor nemzeti törekvéseit alátámasztandó huszárruhás vagy magyaros öltözetű megjelenítése is. A hazát oltalmazó gesztus figyelhető meg a Péchy Ferenc által a győri bencés templomba megrendelt Magyar szentek kápolnájának oltárképén 1642-ből (8. kép), melyen a felső régióban Szent István országfelajánlása látható, a középső régióban egy-egy Patrona Hungariae-pajzsot tartva balról jobbra Szent Adalbert és Márton, illetve Szent László és Imre alakja. Márton püspöki öltözetben, baljában a pásztorbotot, jobbjában a pajzsot tartja, s érdekes módon lába mellett, a pajzs alatt kuporogva, rá feltekintve láthatjuk a koldus figuráját, aki jobbjában egy pénzérménél nagyobb méretű, lapos fémtárgyat tart. A földi szférában a nézőknek háttal állva harcos török csapat látható nyilakkal és pajzsokkal, támadásra készen.

A 18. században többnyire két téma váltakozik az ábrázolások közt: a gyógyító, csodatévő szent megjelenítése, illetve a barokk monumentalitása és teatralitása jegyében a korábbiak mellett népszerűvé válik a Szent Márton apoteózisa téma. Ez utóbbiak közül igen jelentős az 1772-ben Franz Anton Maulbertsch által a győri székesegyházba elkészített Magyar szentek apoteózisa c. munka (9. kép), és a sümegi püspöki nyaraló kápolnájának mennyezetére 1751-ben Vogl Gergely ecsetje által készült Szent Márton apoteózisa (10. kép).

Érdekes altípus az apoteózis jelenetek sorában a bágyogszováti templom főoltárképe, melyen a felső régióban a hagyományosan puttók által felhőn magasba emelt Szent Mártont láthatjuk, az alsó sáv bal sarkában pedig a köpenymegosztás jelenetét, melyen a koldus egy földhányáson ülve emeli balját kérőn a római öltözetű szent felé (11–12. kép). Egy másik variánsa a témának a balatonudvari templom oltárképe, mely Padányi Bíró Márton, lelkes művészetpártoló püspök megrendelésére készülhetett 1754-ben (13. kép). A festményen a szent egy Madonna-kép előtt térdepelve imádkozik püspöki öltözetben, balján a barokk épületrészletnek támasztva látható püspöki pásztorbotja, háta mögé helyezve mitrája, a kettő közt egy nyitott könyv, kezében szintén nyitott imádságos könyvet tart, jobbján pedig attribútumai közül ott áll a lúd. Érdekessége még a képnek, hogy Márton Krisztus helyett Mária előtt imádkozik, aminek Padányi püspök Mária-tisztelete lehet az oka. A feltámadt Krisztus előtt imádkozva látható a vásárosdombói oltárképen (14. kép).

A század kiemelkedő szobrászati darabja a pozsonyi Koronázási templomba Georg Raphael Donnertől megrendelt, 1733--35-ben elkészült monumentális szoborcsoport (15. kép). A 2,75 m magas, ólom és ón ötvözetéből készített kompozíció 1865-ig állt a szentélyben a baldachinos oltár fő részeként, majd purista törekvések miatt a templom külső falához került, végül 1912-ben ismét visszakerült a templom déli mellékhajójába. Márton magyar vitézként hasítja ketté köpönyegét, lova szinte ugrani készül. A szokatlan módon meglehetősen deli megformálású koldus a ló mellett félig fekve fogja meg a felé nyújtott köpeny szélét. A rendkívül mozgalmas és monumentális kompozíció Esterházy Imre hercegprímás megrendelésére készült, s része volt a ma a Nemzeti Galériában látható két hatalmas adoráló angyal is.

A 19. században folytatva a korábbi hagyományt, két jelenetet mutatnak be szívesen a savariai szent életéből: a köpenymegosztást, illetve Márton püspökként való megjelenítését, ami többnyire más szentek társaságában valósul meg. A külföldi ábrázolásokban sűrűbben jelenik meg az a momentum, amikor Márton pénzt ad a koldusnak, ez a magyar művészetben igen ritka. Így láthatjuk például a felsőszentmártoni templom főoltárán Maureiter Alajos 1886-os műveként (16. kép).

A 20. századi ábrázolásokban megmaradnak a korábbi típusok, s gyakoribbá válik a ciklusként való megjelenítés is. Ennek egy különleges megoldását láthatjuk Kontuly Béla 1941-es szombathelyi freskóján, melyen Szent Márton életének legfőbb jeleneteit képregényszerűen egy idősávba tömöríti (17. kép).

A kortárs művészet a hagyományos ikonográfiai megoldásokat követi, időnként apró variációkat beiktatva az ismert téma elemei közé. Ezt láthatjuk például Benedek György munkáján, a 2000-ben készült szalkszentmártoni szabadtéri Szent Márton kompozíción (18. kép), mely a köpenymegosztás jelenetének lehetőségeit tágítja ki. Szintén e típust dolgozta fel a Nagymaroson álló kompozícióban Nagy Attila (19. kép).

Lovas Orsolya

Főbb források:
Lőrincz Zoltán: Szent Márton, Savaria szülötte, B. K. L. Kiadó--Pannon Lapok Társasága, Szombathely, 2000
Wehli Tünde: Szent Márton alakja a középkori magyarországi művészetben, in: Szent Márton emléke, Szombathely, 1997

 

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks