Tükör által tisztán

A Gondviselésben való bizakodás, maga az élő hit – vallja Vizy Márton zeneszerző. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett előadóművésszel nagycsaládról, belső szabadságról, művészi hitvallásról, lelki tükrökről és a nemrégiben bemutatott, Loyolai Szent Ignác életéről szóló musical születéséről beszélgettünk.

 

– Nagycsaládban nevelkedett nyolc testvérével. Milyen gyermekkora tekint vissza?

Boldog és kiegyensúlyozott gyermekkort élhettem meg, igazi családi egységben, melynek összetartásában kulcsfontosságú szerepet vállaltak a szüleim. Háromgyermekes édesapaként értettem meg csak igazán, milyen nagy felelősség kellett ahhoz, hogy édesanyám és édesapám kilenc gyermeket felneveljen. Az igaz életre való minták és a keresztény értékrendünk átadása, úgy hiszem, a legnagyobb életfeladatok egyike. Nagyon hálás vagyok, hogy ezt megkaptam tőlük. Ezt a szeretetet és látásmódot igyekszem én is továbbadni a gyermekeimnek.

– A nagycsaládi légkör azért életrevalóságra is nevel…

Igen, és önállóságra. Ami a hivatásomat illeti, szüleim korán észrevették a zene iránti érzékenységemet, ezért már kisgyermekként összekötöttek a dallamok világával és talán az is sorsszerű, hogy abban a házban nevelkedtem az Andrássy úton, ahol Kodály Zoltán élte le az életét. Bár hat évig csellóztam, mégis a zongorázásban találtam igazán önmagamra. Ebben az intézményes formákat mellőzve, mindvégig autodidakta módon haladtam előre. Nem bánom, hogy így alakult, mert a belső ösztönösség, ami mindig is élt bennem, így szabadon szárnyalhatott. Úgy gondolom, egy ember hivatása nagyon összetett és folyton alakuló folyamat. Mai napig sokszor megkérdezem magamtól és a Jóistentől, hogy ki vagyok és mi a feladatom az életben. Erre sokszor azt a választ hallom magamban, hogy „és én ki vagyok neked?” Egyre inkább azt tapasztalom, hogy az Isten-kapcsolat együttműködés, amelyben a kapott tehetségeket és képességeket időről időre aktualizálni szükséges.

– Említette a belső szabadságot. Fiatal korában ez nem okozott egyfajta különcséget?

De igen, és az iskolában ez több, erős konfliktushelyzetet is eredményezett. Bár introvertált személyiség vagyok, az igazságtalanságot és a méltánytalanságot nehezen viselem, s ezt szóvá is teszem, ha az adott szituáció úgy kívánja. Fiatalon megtapasztaltam, hogy az őszinteségre nehezen felel a világ, ez tizenévesként kissé magányossá is tett. A határaimat egyébként mindig is szerettem feszegetni, ami a keretekből való kilépést hozta magával. Szőcs Géza néhai költő barátom azt mondta erre, hogy az átlagtól eltérő vagy magasabb szint eléréséhez az irracionalitás határait kell feszegetni a gondolatainkkal. Ez a művészetben előny, a civil életben olykor küzdelem, de ahogy halad előre az ember a tapasztalatok útján, egyre inkább megtanulja kezelni az érzelmeit.  

– Egy zárkózott személyiségre kik lehetnek igazán hatással?

A nagymesterek. Alkotó emberként – mint a legtöbben – természetesen szeretnék nyomot hagyni a világban, ezért a példaképeim olyan személyek, akik korszakalkotó látásmóddal rendelkeztek, s ezt a tetteikben is megmutatták. Az első Jézus, akiben tökéletesen működött az érzékenység, kifinomultság, a hatékonyság és a határozott férfiasság. Említhetném még Steve Jobs személyét, aki a fókuszálás nagymestere volt. Érdeklődő személyiségként hajlamos vagyok elveszni a legapróbb részletekben is, így az ő koncentrált hozzáállásából folyamatosan merítek. Példaképként említeném a nemrégiben elhunyt táncművész legendát, Markó Ivánt is. Munkássága és koreográfiái időtlenek, mint ahogyan a tőle származó idézet is: „A maximum alatt nincsen semmi”.

– A tökéletességre való törekvés a lelki ember sajátja. Mi az Ön művészi hitvallása?

Minden egyes művemet az örökkévalóság igényével próbálom megalkotni, bízva abban, hogy szerzeményeim generációk múltán is értékkel bírnak majd a hallgatóság számára. Az életünk, s benne a művészet is folyamatosan fejlődik, ezért úgy vélem, abból válik hiteles alkotó ember, aki érti és érzi is azt a világot, amiben él. Szinkronban van lelkileg és szellemileg is a környezetével, s arra reflektálni tud a műveiben. Hozzá kell tennem, hogy mindehhez a legjobb szándék és akarat is kevés az Istennel való bensőséges kapcsolat hiányában. Éppen úgy, mint ahogy a csoda sem születhet meg a színpadon katarzis nélkül. Hiszem, hogy a művészember csatorna ég és föld között.

– Az Én, József Attila című musical nagy fordulópont a zeneszerzői munkásságában. Az előadást egy évtizede töretlen érdeklődés övezi. Hosszú út vezetett a katarzisig?

Igen, de közben folyamatosan tanultam is. Első zenés-színházi musicalünk volt Tóth Dávid Ágoston szövegíró szerzőtársammal, ami a Madách Színházzal közösen valósult meg. Félve álltam neki az alkotó folyamatnak, hiszen a musical az egyik legösszetettebb műfaj. Kétszer ötven percben elmesélni egy történetet, amiben a dalok akkor kell, hogy megszólaljanak, mikor a szöveg már nem tudja kellőképpen kifejezni az érzéseket és a gondolatokat, nagy kihívás elé állítja a gyakorlott szerzőket is. Az arányérzék használata kulcsfontosságú, könnyen dominóként dőlhet össze egy mű, amelyben a színpadi szituációk egymásra épülnek. Mindezek tudatában, de a belső hangot követve írtuk meg az egyik legnagyobb költőnk életének sorsdöntő eseményeiről szóló darabot, ami aztán a legjobb hét versenymű között végzett egy több mint száz művet befogadó pályázaton. A Madách Színház vezetősége további bizalmat szavazott a musicalünknek, így a nagyszínpadi 2012-es bemutató óta népszerű repertoár darabbá vált. Alkotóként mégis az a legnagyobb öröm a számomra, hogy a közönség egy évtizede ugyanazzal a lelkesedéssel ül be estéről estére a színházba, mint ahogy azt a premieren tette. Már most készülünk a századik előadásra, amely 2023 januárjában jubilál.

– A színházi világon túl keresztény szerzeményeivel is tanúságot tesz. Vezessen be minket a titokba, hogyan lehet eljutni az Istennel való élő kapcsolatra?

Vallom, hogy életünk nagy mérföldkövei mindig jelekként szolgálnak. Ezek az életesemények rendszerint figyelmeztetésként történnek velünk. Isten azért adja a felismeréseket, hogy vezessen bennünket, ami atyai szeretetéből fakad, és abból a végtelen jóságból, amivel újból és újból megerősít, hogy az örökkévalóságnak teremtett minket. Ezért a Gondviselésben való bizakodás maga az élő hit. Misztikus tapasztalatom, hogy az Isten leginkább akkor lép be az életünkbe, mikor elérjük a határainkat. A végpontokig vezet, ahonnan már szabad döntésünkön múlik, hogy elfogadjuk-e az akaratát vagy az emberi mivoltunk szerint cselekszünk. Az emberIsten-kapcsolat lényege szerintem a már korábban is említett együttműködés. A „legyen meg a Te akaratod” alázatával ez élő valósággá válhat. Isten az embert folyamatos fejlődésre hívja és nem stagnálásra.

– Élete mélypontjain milyen kapaszkodók nyújtottak ilyenkor segítséget?

Az életben nem mindig vannak azonnali kapaszkodók. Egy fura beidegződése a mai kor emberének, hogy ha fáj valami, azonnal beveszünk egy fájdalomcsillapítót. A fájdalomnak értéke van. Nehéz erről beszélni, de helyzeteket nagyon sokszor végigszenvedek, mint mindenki más, pontosan úgy, ahogy Reményik Sándor írja a Kegyelem című versében. A család nagy erőforrás ilyenkor, de az ember lelkét csak a Jóisten tudja teljesen meggyógyítani. A saját belső krízisek idején érdemes tükörbe nézni. Ez egy nagyon erős jelkép és a szembenézés szimbóluma is, ami szerintem a legfájdalmasabb szenvedések egyike, mert a valósággal senki nem szeret szembesülni. Szent Pál jut eszembe, aki a Szeretethimnuszban fogalmazza meg talán a legkifejezőbben: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre…” A mitikus megközelítése az életnek, melyben a legnagyobb félelmeinkkel nézünk szembe, megmutatja, hogy kik vagyunk vagy kik lehetünk, ha legyőzzük önmagunkat. Ez a „módszer” és az őszinte ima mindig átsegített a mélypontokon. Nevezhetjük tanulópénznek is.

– Nemrégiben mutatták be a jezsuita rend alapítójáról, Loyolai Szent Ignác életéről szóló musicaljét, Ignác – A lelkek lovagja címmel. Hogyan emlékszik vissza az alkotó folyamatra?

A jezsuiták 2021–2022-ben ünneplik alapítójuk, Loyolai Ignác megtérésének ötszázadik, illetve szentté avatásának négyszázadik évfordulóját. A kettős jubileum kiemelt eseményeként kért fel Kajtor Domonkos jezsuita a musical megalkotására. Tóth Dávid Ágoston szövegíró szerzőtársammal úgy írtuk meg ezt a kétfelvonásos darabot, hogy modern, humorral teli és mai dallamokkal ismertesse meg a nézőkkel a jezsuita rend alapítójának különleges életét. Az idő szűkössége is nagy kihívás elé állított minket, hiszen alig egy év állt a rendelkezésünkre. A drámai ív felállítása után a szövegírás következett, majd a zeneszerzés és a hangszerelés. Egy szentéletű ember esetén a lelkiségre is külön hangsúly helyeződik. Ebben a jezsuita szerzetesekkel való hosszas beszélgetések sokat segítettek. Loyolai Szent Ignác az egyházban élve is érezte az idők jeleit és látta, hogyan lehet egy üzenetet a szélesebb közönséghez is eljuttatni. Ez volt a mi célunk is, ami igazi csapatmunkával született meg. A musicalt elsőként a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium százhúsz fős Magis kórusának diákjai állították színpadra. A díszbemutatót követően egy tizenöt állomásos hazai s határon túli turnéval folytatódott az Ignác, a lelkek lovagja című musical, amely június 28-án, az Erkel Színház teltházas közönsége előtt került bemutatásra. A fiatalok tisztasága és lelkesedése nem várt érzelmeket váltott ki belőlem is. A pozitív visszajelzések, nagy letöltésszámok is arra buzdítanak, hogy a musicalt továbbvigyük. A jövőben képzett színészek előadásában kőszínházi bemutatót és nemzetközi folytatást is tervezünk.

– A jövőt illetően mire helyeződik életében a legnagyobb hangsúly?

Ha visszatekintek az eddigi életemre, s benne a munkásságomra, az igazán nagy műveim a Jóisten kegyelméből íródtak. Elég, ha csak a 2002-es kampánydalomra, az Én, József Attila vagy az Ignác – A lelkek lovagja musicalre gondolok. Jelenleg több művészeti projekten is dolgozom, remélem, ezek hamarosan megvalósulnak. Ami a lelki életet illeti, annak nagyon örülnék, ha a hitem – kis mosollyal a szám szélén – mondjuk kétszer erősebb lenne a mostaninál. A családban békére és harmóniára törekszem, a gyermekeimnek pedig szeretném átadni mindazt a tudást és mintát, amelyek birtokában felnőtt életük akadályait is könnyebben vehetik majd. Ebben a szakmai, családi és lelki koordinátarendszerben való remélhetőleg optimális mozgást igyekszem megtartani a jövőben is, Isten gondviselésében bízva. 

Lonkay Márta

 

 

2022-08-10

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

      Önnek ajánljuk

 

 

   Tegyünk a békéért!

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks