Újévi köszöntés

A szilveszteri vigasság, a kapulopás még jóformán véget sem ért, amikor, mi, kisfiúk elindultunk újévet köszönteni. Ahogyan a kántálás, az újévi köszöntés is a fiúk kiváltsága mifelénk, a nádasmenti Türén. Azért valami kis különbség mégis van a két esemény között!

 

A karácsonyi kántálásnak az éjszaka a rendelt ideje, mint ahogyan a hajdani bölcseket is csillag vezérelte a jászolhoz, és a pásztoroknak is éjjel jelent meg a fényességes angyal, az újévi köszöntés ideje az újesztendő első napjának reggele. A türei lányoknak tiltva volt az éjszakai barangolás, falujárás, no meg fogadni kellett a legényeket, így a kántálásból kimaradtak. Az újévi köszöntéstől meg azért estek el, mert a népi hiedelem szerint jó, ha férfiember köszönti elsőre a családot újév reggelén, még ha egy kisfiú személyében is!  A férfi szerencsét hoz a házra, a nő szerencsétlenséget – tartja a babona.
Jó érzés tölti el a lelkemet, ha visszaidézem a régi újévi köszöntéseket. Szépen felöltözve, szőttes tarisznyával a nyakunkban – merthogy a sok finomságnak, ami ilyenkor dukált a köszöntőnek, az is kellett – vágtunk neki a falu utcáinak. Ez alkalomra is szép köszöntőket faragtak számunkra szüleink vagy a hozzáértő falusi költők, de olykor mégis őseink köszöntői tetszettek leginkább.
– Boldog újévet kívánok! Szabad köszöntőt mondani? – így kezdtük a mondókát, ha beléptünk valamelyik rokon házába. Tudtuk, hová illik bemenni, hová kötelező bemenni, még el is ismételtették velünk a szülők, mielőtt elindultunk.  
– Szabad! – válaszolta valaki a háziak közül, vagy akár mindannyian egyszerre… Ezúttal bent a házban történt a köszöntés, nem úgy, mint karácsonykor, kint az ablak alatt. Bent a jó melegben!
Ahogy megvolt az engedély, jöhetett a köszöntés.
A legkisebbek, a mindenki által jól ismert kétsoros versikét mondták legtöbbször, de ezért is nagy dicséretben részesültek, hadd gyarapodjon az önbizalmuk és a bátorságuk. Következőre majd hosszabbat is elmondanak!
„Kicsi szívem, kicsi szám,
Boldog újévet kíván!”

De akadt háromsoros versike is:
„Kicsi vagyok, székre állok,
Onnan nagyokat kiáltok,
Boldog újévet kívánok!”

Az egy fokkal nagyobbak előszeretettel köszöntöttek az alábbi versikével:
„Adjon Isten füvet, fát,
Tele pincét, kamarát.
Sok örömöt e házba,
Boldogságot a hazába,
Boldog újévet!”

Vagy pedig a következővel:
„Ez újév reggelén minden jót kívánok,
Amerre csak nézek, nyíljanak virágok!
Még a hó felett is virág nyiladozzon,
Szálljon áldás rátok ebben az újévben!”

Valószínűleg én magam is elmondtam mindezeket, hiszen ma is tudom mindegyiket kívülről. Szépen hangsúlyoztam a verseket, és jó hangosan mondtam, nem is maradt el soha a köszönet, a dicséret, meg a jó sok ajándék.

A következő köszöntőt Kapa Pista keresztapám írta valamelyik türei kisfiúnak 1954-ben, az is lehet, hogy Toni kisfiának.

„Uram Isten áldd meg,
Ebben az újévben,
E háznak lakóit,
Szent szeretetben.

Bocsájts áldást, örömet
Gyarló népeidre,
Áldásesőt, bő termést,
Szántóföldjeinkre.

Eledelt és ruházatot
Rendeld ki Istenünk,
Ebben az újévben
Maradjál mivelünk!”

Az óévi istentiszteleten a templomban ő maga is mondott köszöntőt szinte minden évben. Íme az egyik az 1950-es évekből.

„Mennyei Jó atyánk, ki vagy a mennyekben,
Hozzád kiált szívünk, szánk, ebben az újévben.
Esedezőn tekintünk fel a magas égbe Hozzád,
Kérünk, ne fordítsd el mirólunk az orcád!
Tekints ránk kegyelmesen, ne nézd bűneinket,
Bőséges terméssel áraszd el termőföldjeinket.
Bőven adja hegy, völgy búzáját és borát,
Ülhessük meg abból örömünknek napját!
Szenteltessék meg a Te neved,
Gondodat és tekinteted mirólunk le ne vedd!
Ebben az újévben mely előttünk még titkos,
Nem is sejtjük még, hogy számunkra mit hoz!
Jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod!
Országodnak lehessünk boldog részesei,
Hogyha áldott akaratod ezt így megengedi.
Mint a mennyben úgy itt a földön is,
Ha mivelünk sanyarúan bánsz is,
Szent kezedbe ajánljuk életünk napjait,
Kormányozz e földi pályán, legyen vezérünk a hit.
A mi kenyerünket add meg nekünk ma,
Ezeket cselekedd velünk, mindenha!
Te tartod e világ népét kenyérrel és mégis,
Tagadjuk nevedet, pedig sok bűnünk van úgyis.
Bocsásd meg kérünk, a mi vétkeinket,
Másképp minket az örök tűz emészt meg.
Ha nálad nem nyerjük meg bűnünk bocsánatát,
Örök halál birtokában, vesszük meg az árát.”

Egy köszöntőmmel mindig könnyeket csalogattam elő a háziak szeméből. Sokáig nem tudtam, miért. Édesapám tanított meg a versre, s arra is, mely családoknál szabad elmondanom. Kicsit furcsállottam az intést, máskor ilyen tanácsot nem kaptam, de gyermekként ezen nem sokat töprengtem, édesapámban pedig feltétel nélkül megbíztam. Ha ő ezt mondja, akkor az így van helyén, zártam le magamban a témát. Ma már én is sírnék, ha az én kis kalotaszegi szülőfalumban ezzel a verssel kellene beköszöntenem, talán el sem tudnám mondani… De akkor nagyon büszke voltam magamra, s akár többször is elmondtam, ha kérték. Ma már tudom: ez a mi legszebb köszöntőnk.

„Isten, áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel.
Balsors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!
(…)
Szánd meg, Isten, a magyart,
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart,
Tengerén kínjának.
Balsors, akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!”

(Türei) László István Jánoska

 

 

2019-01-01

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks