Véghelyi Balázs versei

2020

Kóbor szellő ül a hintában. –
Hiába indulnál, nincs hova:
minden út végül hazavezet.
Álmában csönget az iskola.

Filmekről álmodik a mozi,
a kocsma is kijózanodott.
Karneválra hív az új tavasz,
végtelen álarcosbált hozott.

Keresed magad a maszk mögött.
Tükörbe szorult a stílusod. –
Kint virágszirmokat fúj a szél,
madarak röpködnek s vírusok
.
 


Szavakat fakasztott…
Tóth Sándor emlékének

Szavakat fakasztott a kövekből,
szöveg-folyóvá terelve össze
mindet, hogy a távolt is közelről
lássa, múltat-jelent egybekötve.

Hegyek és erdők, várak, templomok –
térképén lelket nyert az ősi táj.
Lantszó kísérte s régi verssorok.
Benne élt mindaz, ami elmúlt már.

De most túlment hetedhét határon,
míg itt lent a kőből csak por fakad.
Szólunk, míg ringatja örök álom:
„Áruld el: hol hagytad a tolladat?”

 


Teofil!

Ismerős az érzés,
mégis új az élmény:
kibukkantál, ahogy
háztetőn a kémény.

Óvunk még a széltől
s mindentől, mi fájna. –
Mosolyogva nézel
fel a napvilágra,

vörös hajad csillog
a ragyogó fényben.
Egyre csak növekszel,
szinte észrevétlen,

mégis látjuk már a
mesebeli legényt,
aki valóra vált
minden álmot, reményt.




Véghelyi Balázs költészetét itt mutatjuk be

 

 

2020-10-19

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks