Az újságíró már csak ilyen: kérdez, s ha teheti, a mélyre ás. Akár a lélek mélyére, hogy megtudja, interjúalanyának milyen a kapcsolata a Teremtővel.

Nehéz, izgató, talán megválaszolhatatlan kérdés, hiszen a kézenfekvő válasz az volna, hogy magyar az, akinek szülei, felmenői is azok voltak. Ám, ha ez így van, akkor ma a magukat magyarnak vallók jó részét ki kellene zárnunk nemzetünk sorából.

A következőkben – kicsit csúsztatva a történelem idősíkjait – Tiborc, ki tisztességről és becsületről beszél, mi volnánk, mai magyarok. Mátyás pedig a mindenkori hatalom. Panaszainkat kívülről tudjuk, nem sorolnám őket, ám arról a zsinórmértékről, amely bárminő kormány irányadója kellene, hogy legyen, tán ejthetünk néhány szót.

Tedd a jót, s beszélj róla! Ezt a gondolatot kötötte lelkünkre egyik regionális összejövetelünkön Osztie Zoltán, a KÉSZ egykori elnöke. Akkor nem igazán tudtam azonosulni a gondolattal, hiszen miféle dolog az, hogy teszek valami szerintem jó dolgot, és még el is dicsekszem vele: hadd tudjanak róla minél többen. Lehet, hogy mások nem is tartják jónak?

Jó volt június 22-én este magyarnak lenni. Így fogalmaztuk meg egy barátommal azt, ami a lelkünkben lakott akkor, és azóta is ott él, hál’ Istennek. A békési kulturális központ kivetítőjén néztük együtt a meccset. A magyar csapat eredményes szereplése nyomán felszabadult állapotban gondolkodtam el sok mindenen. Komoly dolgokon is.