Vendégség

Mottó: "Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám" (J. A.)

Emberemlékezet óta ismerjük és gyakoroljuk a vendégséggel járó rítusokat. Ősszüleink, Ádám és Éva a Paradicsomban vendégeskedtek, és a kert minden fájáról ehettek, kivéve egyet. Történetükből kiderül, hogy a vendégjoggal járó visszaélés komoly bonyodalmakat szülhet, jóllehet a vendéget mindig megilleti a vendégbarátság.

 

Különösen az ókori keleten volt nagy hagyománya a vendégeskedésnek. Ábrahámnak Mamré tölgyesében egyszerre három vendége is akadt. „Fölemelte tekintetét és látta, hogy három férfi áll előtte. Amint meglátta őket, eléjük futott a sátor bejáratától, földre borult és így szólt: »Uram, ha megnyertem jóindulatodat, kérlek ne kerüld el szolgádat! Mindjárt hozatok egy kis vizet, mossátok meg a lábatokat és dőljetek le a fa alá. Én meg hozok egy falat kenyeret, hogy felüdüljetek és úgy menjetek tovább, ha szolgátok mellett mentek el!« Ezután besietett Sárához a sátorba és ezt mondta: »Siess, dagassz meg három mérték finom lisztet és süss lángost!« Ő pedig fogott egy báránykát, odaadta a legényének, hogy készítené el a vendégeknek.” (1Móz 18,2–5) Íme Ábrahám igyekezete, vendégszeretete, mellyel ama három különös férfiúnak, valójában angyaloknak vagy egyenesen az Úrnak igyekezett kedvében járni. Bizonyára erre utal a Zsidókhoz írt levél rövid intelme is: „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek – tudtukon kívül – angyalokat vendégeltek meg.” (13,2)

Ezek szerint a vendégség olyan, mint a mágnes, két pólusa van: az egyik materiális, a másik spirituális. Ábrahám mindent megtesz a vendégeiért: finom falatokkal kedveskedik nekik, akik ugyancsak megajándékozzák őt. Azonban az ő ajándékuk nem materiális, hanem spirituális, ugyanis ennek a két élemedett korú, gyermektelen öregembernek reménységet ajándékoznak, mondván: „Egy esztendő múlva, visszatérek hozzád, s akkor már a feleségednek, Sárának fia lesz.” (Hárman vannak ezek a különös jövevények, mégis egyes számban beszélnek, és beszél róluk az Írás, mert valójában az Urat testesítik meg, a Szentháromságot, az egyetlen és örökkévaló Istent. Az Úr nehezteléssel reagál a nevető Sárára, aki így morfondírozik magában: „Minekutána megvénhedtem, hogyan is adhatnám magam testi gyönyörűségre?” Reménytelen helyzetben nagyon nehéz reménykedni, de nem lehetetlen, hiszen az Úrnak minden lehetséges. Ábrahám és Sára a reménytelenség ellenére is reménykedni kezdhet, hogy öregségükre mégiscsak adatik nekik egy fiú. Reménységük a vendégség során kialakult kapcsolatban születik, mely merőben spirituális jellegű.

Az igazi vendégség nagy misztériuma a befogadás vagy elfogadás, mely mindig kölcsönösen történik. Ily módon nemcsak Ábrahám fogadta be a három titokzatos jövevényt, azaz a háromságos egy Istent, az Urat, de ők is ugyanezt tették vele a lélek által. Befogadni annyi, mint másoknak teret, otthont adni magunkban, belső szobánkban. A szíveslátás, az eszem-iszom csak a kezdet, az első lépés Jákob létráján, melyen angyalok járnak le s föl, tetején pedig ott áll az Úr.

Sok vendégségben meghiúsul ez az igazi befogadás, a lélektől lélekig jutás, mert „fecseg a felszín és hallgat a mély”, vagyis nincs őszinte kommunikáció. Ilyenkor az együttlét sekélyessé válik, a belső éhség és szomjúság megmarad. „Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok” – mondja majd Jézus ama napon. (Mt 25,35) Bizonyára itt nemcsak a Maslow-féle piramis aljáról, a testi szükségletekről van szó, de az emberi lélek éhségéről, szomjúságáról és hontalanságáról is.

Amikor Jézus Mártánál és Máriánál vendégeskedik Betániában, Márta mindent megtesz azért, hogy Jézus éhségét és szomjúságát csillapítsa, és Máriát is szeretné bevonni ebbe a szolgálatba, ezért Krisztushoz fordul segítségért, aki imigyen válaszol neki: „Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,41) Ezzel Jézus kilép a vendégség megszokott komfortzónájából, az étel és ital kínálásából, és a spiritualitásra teszi a hangsúlyt. Mária, aki a jó részt választotta, leült Jézus lábához, és hallgatta őt. Ebben a spirituális térben már a lélek éhségéről, szomjúságáról és befogadásáról van szó. Mindez a kölcsönösség jegyében történik, melyben Isten és ember egymásnak vendége lehet. (Mária Jézust hallgatva Isten országának lakója és befogadója lesz egyszerre.) Mert „nem csak kenyérrel él az ember”, és ez minden vendégségre nézve igaz. Az evés-ivás csak körítés, a lényeg a kommunikáció, a beszélgetés, vagyis a csend és a szó. Olykor a csendnek nagyobb hangja lehet, mint a szónak, kiváltképp, ha tettekkel párosul.

Amikor Simon farizeus vendégül látta Jézust, ettek, beszélgettek, majd hirtelen elcsendesedtek. „Egy bűnös asszony, aki a városban élt, megtudta, hogy asztalhoz telepedett a farizeus házában, kenetet hozott egy alabástrom tartóban. Megállt a lábánál sírva, és könnyeivel öntözte azt, s a hajával törölte meg, csókolgatta a lábát és megkente kenettel.” (Lk 7,37–38) Ebben a szótlan csendben mindennél „hangosabban beszélt” a tett, mindaz amit ez az asszony cselekedett: a sírása, a haja zizegése, a mozdulatainak jelbeszéde. Ebben a vendégségben sokkal több történt annál, mint amire a farizeus gondolt, amikor arra kérte Jézust, hogy egyék vele. „Ahol megnövekedett a bűn, ott még bőségesebben kiáradt a kegyelem” – írja Pál a rómaiaknak. (Róm 5,20) Itt is ez történt, kiáradt a kegyelem. Jézus már nem Simon farizeus, hanem a bűnös asszony vendégeként van jelen, aki odaadó, pazarló módon gyakorolja a vendégszeretetet, pedig ő is csak vendég, a kegyelmes Isten vendége, aki újra átélheti bűnei bocsánatát. Íme, az igazi vendégségben gyógyul a test és a lélek, kisimulnak a ráncok, és megújul az élet.

Az utolsó vacsorán mindenki vendég volt, Isten vendége volt mindenki, aki csak részt vett rajta, Jézust is beleértve. Ebben a vendégségben is megtörténik a csoda, Isten és ember kölcsönösen befogadják egymást. „Vegyétek és egyétek e kenyeret, mert ez az én testem, mely értetek megtöretik, s igyatok ebből a pohárból, mert ez az én vérem kelyhe, mely értetek kiontatik.” Jézus itt önmagával vendégeli meg a tanítványokat, saját testével és lelkével ajándékozza meg őket. A kenyér és a bor Isten áldozatos szeretetére, életének odaszentelésére utal. Aki ebből a kenyérből eszik és borból iszik, az nemcsak vendég, de gazda is, mert a hajlékát adta, befogadta Isten Krisztusát.

„Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, / de gondold jól meg, / szalmazsákomra fektetlek, / porral sóhajt a zizegő szalma. / A kancsóba friss vizet hozok be néked, / cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm, / itt nem zavar bennünket senki, / görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod. // Nagy csönd a csönd, néked is szólok, / ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek, / melegben levethetsz nyakkendőt, gallért, / ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul, amikor akad más is, / hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok. // Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, / de gondold jól meg, / bántana, ha azután sokáig elkerülnél” – írja József Attila.

A vendégség igazi célja, hogy ama közös spirituális térben, közelségben kiáradjon a szeretet, otthonra leljen a lélek, hogy Isten és ember találkozhasson egymással.

Simon István
lelkész

 

2019-09-25

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks