Víz, föld, levegő

Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezőssel beszélgettünk alapértékekről, Isten-hitről, nagycsaládról, kenyai misszióról, sportolói pályafutásról, követendő példákról.

 

– Egy nyolcgyermekes család legidősebb gyermekeként felnőni előny vagy inkább hátrány?

– Szép és élményekkel teli gyermekkora emlékszem vissza, ahol a szociális együttlét okozta tanulságokat már a kezdetektől fogva gyakorolhattam és ez mindenképpen előny. Szüleim mélyen hívő emberek, fiatalként Kozma Imre atya hittanóráira jártak, nála is esküdtek, a zugligeti Szent Család plébániatemplomban. Kisgyermekkoromban Zebegényben laktunk, de a vasárnapi szentmisékre felutaztunk Imre atyához. Ezt a napot szó szerint az Úr napjaként éltük meg. Ilyenkor az egész család útra kelt, és gyakorlatilag egy egész napos közösségi élménnyé avanzsálódott a vasárnapunk. Ez lehet, hogy akkoriban soknak tűnt, engem mégsem ijesztett el a keresztényi életformától. Sőt hiszem, hogy jó alapja volt a későbbi életemnek. Édesapám munkája miatt (Zsolt édesapja, Dr. Hirling András, a váci Irgalmasrendi Kórház igazgatója – a szerk.) Vácra költöztünk, és ezáltal a hitéletem is újabb dimenzióba lépett. Ministrálni kezdtem Gáspár István atyánál a székesegyházban, aki nagyon értett a fiatalok nyelvén, és lendületes, közösségépítő lelkipásztorként terelt minket. Így ezekből a közösségi, társas kapcsolatokból igaz barátságok születtek, ami egy még szorosabb elköteleződést eredményezett a Jóisten felé is.

Ez a mély Isten-kapcsolat később a sportban is erőt adott?

– Igen, nagyon erősen meghatározta a sportolói életben való helytállásomat is. Amikor egyetemistaként kikerültem a ministráns közösségi létből, a felnőtt világban bizony jöttek az akadályok. A mélypontokon az Istenbe vetett hitemmel jutottam túl, s erre a szentmisén való jelenlét és a mély imádság a legjobb módszer. Ezek a lelki pillérek mindig kisegítettek a nehéz helyzetekben. Természetesen ez nem megy csak úgy, csettintésre. Az Istennel való kapcsolat épp ugyanolyan, mint a tanulás vagy a sport. Energiát és időt kell belefektetni, és akkor sem biztos, hogy rögtön jön a válasz. A sportban sem lehet azonnal a csúcsra törni. Rengeteg edzés és verejték kell a jó eredményhez. A sok kis apró befektetés viszont megtérül. Az igaz, szívből jövő imának valóban ereje van. Ettől függetlenül még a hitben élő embereknek is újra meg újra meg kell harcolniuk a saját démonaikkal. Istennek tetsző életet élni nagy küzdelem, de egyúttal nagy kegyelem is. Az Isten-kapcsolatunkat élővé kell tennünk, és ez nemcsak az imában, hanem a tetteinkben is testet kell, hogy öltsön.   

A kenyai missziós útra is egyfajta tenni akarásból indult?

– Igen, mondhatjuk. Számomra a hit cselekvő, s mindig is kerestem a tettekben való megnyilvánulásokat. Unokatestvérem, Borbély Emese, a Taita afrikai gyermekeket segítő alapítványt vezeti. Az egyetem elvégzése után felszabadult egy fél évem, így megszületett bennem a gondolat, hogy elmenjek Kenyába. A Taita a tartomány neve, ahol az elsőként támogatott árvaház található. Egy apáca, Sister Willhelmina vezeti 1975 óta. Mellette civilek is segítik a munkát. Az elsődleges cél, hogy megtanítsuk őket az önfenntartásra. Ilyen például a biogáz, a napelemek, a kert, az iskola vagy a könyvtár. Ami engem illett, öt hónapot töltöttem velük. Kinti szolgálatom alatt egy éppen aktuális építkezés levezetésében segítettem. Képzelje csak, íróeszköz hiányában az épület tervrajzait először homokba rajzoltam le. De az is előfordult, hogy egy teherszállítmányra két hetet kellett várni. Addig állt az építkezés. Ez számukra természetes, de nekünk itt, ma, 2018-ban szinte felfoghatatlan. A körülmények és az elmaradottság évszázadnyi köztünk és közöttük. Érdekes és egyben megdöbbentő volt mindezt megtapasztalni. Ettől függetlenül nagyon sokat kaptam lelkileg az Afrikában töltött időszak alatt. A gyerekek tiszta ártatlansága, őszinte szeretete és mosolya – minden nélkülözés és éhezés ellenére – példaértékű és bizakodásra ad okot. Ők a jövő reménye!

Ami a sportolói pályafutását illeti, világ- és Európa-bajnok evezős. Miért pont ez a sportág lett a nagy szerelem?  

– Nagycsaládunk lévén a szüleim már gyermekként elvittek sportolni, elsősorban energia- levezetés céljából. Több labdás sportágat is kipróbáltam, de egyikben sem mozogtam túl otthonosan. Aztán Pető Tibor kétszeres világbajnok evezős, akivel egy házban laktunk, levitt minket a váci evezős telepre. Gyorsan megfogott a légkör, a jó társaság és a természet közelsége. Testvéremmel együtt egyszerűen csak ott ragadtunk. Az évek alatt megerősödtem és szépen jöttek az eredmények is. Az ifi korosztályban, mikor már a könnyűsúlyú kategóriában versenyezhettem (a könnyűsúlyú egységeknél a versenyzők átlagtömege legfeljebb 70 kg lehet – a szerk.) egyből országos bajnok lettem.

A kitartásának köszönhette a sikereket?

– Úgy hiszem igen, hiszen a többiek erősebbek és nagyobbak is voltak nálam. Már akkor is éreztem, hogy az edzés fontosabb, mint a verseny. És nem baj az, ha van egy egészséges versenyszellem a csapattársak között. Ez motivál és ösztönöz a minél jobb teljesítmény elérésére. Ami a sportágat illeti, könnyűsúlyban nincs egyéni versenyszám az olimpián. Varga Tamás, aki már akkor is kiváló evezős volt, keresett maga mellé párt. Így kerültünk egy hajóba, s a kezdetektől fogva összhangban eveztünk. Már az első világkupánkon ezüstérmesek lettünk. Onnantól pedig nem volt megállás.

2005-ben világ-, 2007-ben pedig Európa-bajnokok lettek. Az olimpiai győzelmen kívül mindent elért, amit sportoló elérhet ebben a sportágban. Hiányérzet maradt Önben?

– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem, hiszen minden sportoló életében az olimpia a csúcsok csúcsa. Több olyan időszaka is volt a versenyzői pályafutásomnak, mikor valóban közel álltunk a legfényesebb érem megszerzéséhez, de valahogy így alakult. Fáj, hogy a 2008-as pekingi olimpián a túledzettség, míg négy évre rá Londonban betegség miatt nem tudtunk dobogóra állni. Mára már begyógyultak a sebek, de azért a hegek sosem múlnak el…

Az aktív sportolói pályafutása után légiforgalmi irányítóként helyezkedett el a civil szférában. Tudatosan készült a sport utáni életre?

– Igen, mindig is fontosnak tartottam, hogy a sportolói pályafutásom mellett legyen egy másik foglalkozásom is. Az élsporttal párhuzamosan jártam egyetemre, és működött. 2010-ben végeztem a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen közlekedésmérnökként, repülőmérnöki szakirányon. Még a mai napig sokan kérdezik tőlem, hogy mindezt hogyan tudtam összeegyeztetni. A válasz egyszerű: jelen lenni az adott pillanatban. Mindig éppen ott, ahol tevékenykedem. A vízen, a tanulásban és később a munkahelyemen is. Most úgy érzem, a helyemen vagyok. Ha az ember azt végezheti, amit valóban szeret, az onnantól kezdve már nem is munka számára, sokkal inkább hivatás.

Ha már a hivatástudatnál tartunk, életszemléletéről és tapasztalatairól gyakran tart előadásokat fiataloknak. Nemrégiben a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége és az Érme Hálózat társrendezésében lezajló Keresztény Szigeten hallhatta a közösség egy pódiumbeszélgetésen. Miért tartja fontosnak ezt a fajta megnyilvánulást?  

– Ezekre a gondolatébresztő beszélgetésekre nagy szükség van, és ha hívnak, örömmel megyek az ország bármely pontjára. Úgy tapasztalom, hogy a fiatalok nagy része ma úgy érzi, neki alanyi jogon jár az élet és vele együtt mindennek akár a duplája is. Ez rossz út, és nem vezet sehová. Csupán a fogyasztói társadalom manipulációja. Járjunk a földön, és lássuk be, nem pottyan minden csak úgy az ölünkbe, és nem is lenne jó, ha ez így történne. Az eredményekért meg kell küzdeni, és ha jobban belegondolunk, az egész életünk egy nagy verseny. Mindig kihangsúlyozom, hogy a siker mögött bizony sok munka áll. Legyen szó sportról, diplomáról, hitéletről, párkapcsolatról. A boldog, kiegyensúlyozott létállapotért tenni kell.

Említette a párkapcsolatot. A mai fiatalok számára ez is egy igen ingoványos talaj. Sokan a hívők közül azért nem találnak társat maguknak, mert az értékrendbeli különbségek áthidalhatatlanok. Több helyen elmondta, hogy felesége szintén hívő ember. Miben más egy ilyen kapcsolat?

– Ez a kapcsolat az Istenre épül, már az első perctől fogva. A feleségem testi, lelki, szellemi és imatársam is egyben. És ez felbecsülhetetlen érték. Az ő hite nagyon erős, s megtart engem is, ha kissé alábbhagy a lelkesedésem. Az esti imát is ő vezette be a közös életünkbe, és nem alszunk el úgy, hogy ne adtunk volna hálát egymásért és az adott napunkért. A család mindig is fontos volt számomra, most különösképp is, hiszen első gyermekünk napokon belül megszületik. Ha a feleségem nem lenne hívő, biztosan konfliktuspont lenne közöttünk, hogy milyen értékrend szerint neveljük a későbbiekben. Hála Istennek ez nem is kérdés. Nagy ajándék, hogy a keresztény hitben való járás mindkettőnk életében alapérték. Ami a jövőt illeti, szeretnék jó férj, jó édesapa és jó eszköz lenni, aki közvetíteni tud valamit Isten végtelen szeretetéből.

Lonkay Márta

 

 

2018-08-05

Vissza a lap tetejére ⇧

Támogatóink

 

 

 

 

 

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks