Zsigulival a Szaharába

Molnár Attila somogyapáti plébános és közgazdász barátja, Fáth Gergely a jövő év elején az afrikai Sierra Leonéba indul, hogy az általuk támogatott kútfúrásnak köszönhetően emeljék némiképp az ott élők komfortját. A Dakar Rally örököse, a Budapest–Bamako égisze alatt megvalósuló, kissé bizarr kaland, mások szerint őrült elképzelés ötletét a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus mottója adta.

 

Az autós „El Camino” kockázatoktól egyáltalán nem mentes, hiszen a somogyhárságyi páros egy 1200-as Zsigulival kel majd útra. A harmincöt éves járgány Fáth Gergely nagyapjáé volt…

– Egy szenegáli falu, Dindefelo ivóvízhez juttatása a cél, ezért gyűjtünk támogatásokat, hiszen kutat kell fúrni, csővezetéket kell lefektetni, de egy napelemes rendszert is ki kell építeni a szivattyúk valamint a szűrőberendezések üzemeltetéséhez – mondta Molnár Attila somogyapáti plébános. – Ha tervünk megvalósulna, akkor több száz emberen segíthetnénk, hiszen az emberek hozzájuthatnának az életet jelentő ivóvízhez. A humanitárius cselekedet mellett egyházi vonala is van segélyakciónknak. A Kenemai Egyházmegye püspökével, Henry Arunával, a ghánai Pápai Missziós Művek elnökével vagyunk folyamatos kapcsolatban. Így ennek a Kelet-Sierra Leone-i kis egyházmegyének az iskolai és kórházi működéséhez is hozzá szeretnénk járulni tanszerekkel és gyógyszerekkel. Aruna püspök atya nagy szeretettel hívott meg bennünket egyházmegyéjébe. 

– Öreg kocsival szeretnék megtenni ezt az utat, s ezen túl is számos nem várt esemény írhatja felül a vakmerőség határát jócskán súroló elképzelésüket. Nem gondolkodtak azon, hogy legalább védőszentet válasszanak e vagány út idejére?

– Megkísértett a gondolat egy pillanatra, tekintettel az esélytelenséggel határos vállalkozásunkra, hogy valamelyik klasszikus nagy és ismert szentet kérem meg, vigyázzon ránk; például Szent Ritát, a lehetetlen ügyek felkarolóját, vagy Szent Júdást, a veszett ügyek pártfogóját. Mivel sem én, sem Gergő nem ért sem az autószereléshez, sem a főzéshez, így valóban nem túlzás a lehetetlen kategóriát emlegetni. Végül mégiscsak Szent Vendelt választottam. Egyrészt azért, mert 245 éve vigyáz a hárságyiakra, tekintve, hogy ő a templomunk és a falunk védőszentje. Miért egy hárságyi védőszentben ne bíznánk, hogy odafigyel ránk, hárságyi „véreire”? Másrészt neki már van gyakorlata a vízfakasztásban. A legenda szerint botját a földbe szúrva forrást fakasztott juhnyájának. Ha már egyszer megtette, miért ne segíthetne még egyszer a vízfakasztásban, csak ezúttal a Szahara homokjában? Ugyan van egy kis bökkenő: Vendel, amellett, hogy a somogyi és a baranyai svábok és az állattartó gazdák kedvenc szentje, a barmok, marhák és a háziállatok védőszentje is. Ezért szereznünk kell sürgősen a Zsigulinkba egy állatot, ha mást nem a klasszikus bólogatós kiskutyát az autó hátsó ablakába, nehogy zavarba hozzuk szegény Szent Vendelt, és ránk alkalmazza az elsődleges oltalmát. Ránk nézve nem lenne túl hízelgő kategória.

– Azon túl, hogy erőpróba lesz ez az út, minden bizonnyal számos lelki-spirituális vonatkozást is rejteget…

– Zarándoklatnak, amolyan autós „El Caminónak” fogom fel afrikai utunkat, melynek örömeit, szenvedéseit, anyagi és lelki adományait az Oltáriszentség tiszteletére a NEK 2020 kegyelmi gyümölcseiért ajánlom fel. Nagyon szíven ütött valamiért egyik hétköznapi szentmisén – éppen azon a héten, amikor ismét hezitáltunk, hogy induljunk-e vagy ne a Bamakón –, és gondolkodtunk Gergővel, hogy milyen módon és egyáltalán tudnánk-e innen, Somogyhárságyból bármivel is segíteni Afrikát. Nos, azon a szerdán szívemig hatolt a sokszor imádkozott VII. kánon egyik mondata: „Adj bátorságot, hogy tettekkel segítsük szegény vagy elnyomott testvéreinket!” Jelként éltem meg, hogy ne hezitáljunk; bátorságért imádkoztunk a szentmisében, de komolyan is gondoltuk? Aztán bevillant a NEK 2020 jelmondata: „Minden forrásom belőled fakad!” Ha valóban kegyelmi életem forrása, papságom kincse az Oltáriszentség, és én ebből részesedem, tudok adni másoknak is belőle? Mondjuk, ha forrás, akkor esetleg vizet? Esetleg a pusztában? Hol is? Mondjuk Afrikában? Miért is ne?

Ehhez hozzátartozik, hogy nem sokkal ezelőtt végigtúráztam néhány fiatallal a Zselicet, amely a Balaton mellett szerintem Somogyország ékköve, és a Jóisten különlegesen szép ajándéka a Kaposvári Egyházmegye számára, de méltatlanul nem használjuk ki, nem tartunk rá igényt, nem fordítunk kellő figyelmet rá egyházi és lelki szempontból. Akkor tapasztaltuk, hogy a végigjárt kutak – Márvány-kút, Pozdorjás-kút, Bukta-kút – többek mellett vagy eltűntek, vagy betemették őket, esetleg kiszáradtak. Az egykori bővizű Pörösházi-patak, amelyben libák százai lubickoltak anno, most éppen csak csermely nagyságú, sőt néha szinte teljesen kiszárad. Az átereszek nincsenek karban tartva, az árkokat beszántották, a sáncokat nem tartják tisztán… Szomorúan emlegettük egymás között, hogy miközben azt szajkózzuk, hogy Magyarország víz-nagyhatalom, nem tudunk felelősen gazdálkodni vele. Vagy nem is vagyunk tudatában annak, hogy a Teremtő jóságából milyen nagy kincsen üldögélünk egykedvű mélaságban. A túra közben morfondíroztunk ezekről a dolgokról, és arról, hogy Ferenc pápa éppen az idén, a víz világnapján Twitteren sürgette a világ népeit, hogy adjunk hálát Istennek „Víz húgunkért”, ezért az egyszerű és értékes elemért, és törekedjünk arra, hogy mindenki számára hozzáférhetővé tegyük.

A NEK 2020-vonalat aztán így gondoltam tovább: A világ Budapestre figyel majd jövőre. „Mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse” (Iz 60,4). Rengeteg ima, felajánlott szenvedés, kegyelmi folyam áramlik majd Budapestre és Magyarországra a legtávolabbi földrészekről is, hogy ünnepelje az Oltáriszentséget. Rengeteg pénz, segítség, önkéntes munka, szervezés szó szerint a világ minden tájáról; és ez így van jól. „Méltó és igazságos, illő és üdvös” mindez.

De mi lenne, ha a NEK 2020 évében mi, magyarok vinnénk, kicsit visszaforgatva mindezt? Mi lenne, ha a rengeteg kincsért, amit kapunk, cserébe adnánk? Mondjuk életet adó vizet, hogy öröm fakadjon másnak abból, hogy a mi forrásunk Jézus? Mi lenne, ha Szent Ciprián és Charles de Foucauld, Remete Szent Antal és Szent Ágoston földjén, magyar nyelven, az Atlanti-óceán partján, vagy a Szahara homokjában bemutatott szentmisén nyitnánk meg az eget Magyarországért, az Eucharisztikus Kongresszusért? Na, az lenne igazán kaland...

Utánozni szeretném kicsit majd Frantisek SJ atyát is, aki úgy járta végig az El Caminót, hogy minden napra egy zacskóba előre megírt és bekészített, szándékokkal és nevekkel teleírt cetlikből kihúzott egyet, és az aznapi örömeit, szenvedéseit, lemondásait arra a szándékra, vagy az adott személyért ajánlotta fel. A NEK 2020 napi szándéka mellett én is készítek majd egy ilyen kis tatyót: az aznapi zsolozsmák, imádságok, szívások és ujjongások, kudarcok és dühöngések, elakadások és álmatlan vezetések így nem vesznek majd kárba. A lelki tartalom gerincét adja majd flúgos futamunknak. Valami nagyon szépet szeretnénk Istenért!

– Úgy tudom, nem kértek segítséget a Kaposvári Püspökségtől. Honnan remélnek támogatást?

– Mi magunk szeretnénk erre a minimálisan szükséges 2,5 millió forintot előteremteni. Helyi, egyszerű emberek támogatnak bennünket, kaposvári, pécsi és szigetvári cégek, vállalkozók segítenek ebben, valamint az itt élő holland és belga telepesek is szociálisan roppant érzékenyek. Hiszem, hogy összejön a szükséges anyagi támogatás annak ellenére, hogy az itt élők rendkívül szegények. Ennek ellenére már sokszor megmutatták, hogy ha kell, elsősorban rájuk lehet számítani. Óriási a szórványban és szegénységben élő emberekben az empátia: akár a kolontári vörösiszap-katasztrófa idején, vagy Böjte atya árváinak gyergyószárhegyi központjának kell adományt vinni, sosem hagytak cserben… Szóval szeretettel várjuk bárki anyagi hozzájárulását utunkhoz.

– Ezzel a „szent őrülettel” mit szeretnének bizonyítani?

– Nincs bennem bizonyítási kényszer. Csak egyszerűen le akarunk jutni... Ha esetleg sikerül és más is látja sikerünket, talán elgondolkodik, hogy ő is tehet „csuda dolgokat”. Mert ugyan kicsit lököttek vagyunk, az igaz, de reméljük, hogy a „Szentlélek lökött meg”. 

Az 1200-as Zsigát, luxusszánkónkat nagyon szeretjük, de lent kell majd hagynunk Afrikában, ugyanis nem hozhatjuk haza. A minap elgondolkodtam rajta: bejárta a klasszikus életutat. Volt új autó, kedvenc és Józsi bácsi által roppantul megóvott, aztán csak hétköznapi futkosó autó, később második autó lett, mert került nála szebb és jobb és gyorsabb és gazdaságosabb. Ahogy öregedett, lett belőle lassan kimustrált, szőlőbe járó, vagy a földekre kipöfögő „oda még jó” kategóriás, nosztalgiából még megtartott vén vas. Végül bekerült az istállóba, egy csomó limlommal eltakarva. A rozsda és az egerek kikezdték, papírjai nem voltak, várta az autóbontót jelentő, nem túl dicső végét. De ehelyett jöttünk mi, kiástuk az öreget a lomok közül, felvertük halálba készülő álmából, és kértünk tőle még egy utolsó nagy szívességet: fussa meg még velünk élete legnagyobb és legszebb útját.

Kicsit talán maga az öreg Zsiga is lehetne példa sok egyedül maradt, és élete delén túljutott embernek. A Jóistennél nincs önkéntes nyugdíjba vonulás. Lehet, hogy azt gondoljuk, mi már kiöregedtünk, vagy már átlépett rajtunk a jövő: ha nyitottak vagyunk a Lélekre, még bármikor leporolhat bennünket is a Jóisten. Váratlanul, soha el nem képzelt csodálatos kalandot tartogat számunkra. És lehet, hogy kopottan, rozsdásan, lenézetten is még utoljára rajtkockára állít, hogy fussuk meg életünk legnagyobb futamát.

Lőrincz Sándor

 

Molnár Attila plébános és Fáth Gergely vállalkozása a Dél-Takarék Bank 50800111-15668969 számlaszámán támogatható.

 

2019-12-18

 

 

Vissza a lap tetejére ⇧

Keresztény Értelmiségek Szövetsége

1016 Budapest, Aladár utca 17.

(06-1) 328-0164

iroda[kukac]keesz.hu

www.keesz.hu

 Adatkezelési és adatvédelmi szabályzat

powered by Reelweb  | designed by PetrusWorks