A Biblia huszonkét figyelemre méltó nőalakja

Csatlakozva a Bibliai nők című kötet három szerzőjéhez, vegyük szemügyre az örökérvényű Könyvben szereplő gyengébb nemet.

André Wénin belga biblikus egy jezsuita folyóirat (Hinni ma) javaslatára fogott munkához. Szerzőnk már tudott egy műről, amely ötven bibliai személyről adott jellemzést, de a nők nagyon is árnyékban maradtak a férfiak mellett. Ennek fordítottja történik most e kötetben, ám a mellékszereplő férfiak is megjelennek egy-egy nem elhanyagolható jellemvonással. Így tehát kiadhatjuk a jelszót: Nem csak nőknek!

A Biblia Isten szava, mégis egy patriarkális kor „emlékműve” – gondolják sokan. De ha elidőzünk a történeteknél, láthatjuk, hogy a nők nagyon is fontos szereplői, mozgatói az eseményeknek. E kis kötet arra ösztönöz bennünket, hogy vegyük kézbe a Szentírást, és nézzük meg, valóban így van-e.

A másik fontos észrevétel bizonyára az, hogy az Ószövetségben a nők többsége nem riad vissza semmitől: céljaik eléréséhez nem szűkölködnek csalásban, hűtlen cselszövésben, hazugságban, zsarolásban, haragtartásban – s mindezt férjeik kizárásával teszik. A szép békés napokra megvan bennük e csúnya jellemvonások örvendetes visszája is: vendégszeretet, szolgálatkészség, éberség, finomság… Figyelemre méltó a narrátor is: egyetlen rosszalló mondatot sem fűz kommentárként a sokszor meghökkentő cselekményekhez, pusztán lejegyzi azt, amit megtudott.

Izrael Istene persze a nőké is. Mégis miben különbözik a férfiakétól? A kötet szimpatikus, katolikus filozófus női szerzője erről így vélekedik: A bibliai nők számára Isten mindenekelőtt az Élet Istene, sokkal inkább, mint a hatalomé vagy a győzelemé (…) A nők hitét az táplálja, ami az ő erejüket is adja, az egyetlen hatalom, amelyet a férfiak nem birtokolnak, s ezért nem vehetik el tőlük: az anyaságot. Ha mégis megteszik, képesek a legveszélyesebb stratégiákhoz nyúlni.

Ősanyánktól, Évától – akiről Ádám úgy gondolja, hogy az asszony a húsából és a csontjából vétetett – egészen a Megváltónak emberi életet adó asszonyig, Máriáig vezet a fonal. Ádám persze téved, mert az Ember egyik oldala a férfi, a másik a nő. De ő hiánypótlóként tekint az asszonyra, azaz önmagához viszonyítva helyezi el ezt a számára is titokzatos lényt. E viszony ellentétpárjával is találkozunk később, az Énekek éneke szerelmespárjával, ahol az asszony, a nagy „Ő” egyenlő párja a szerelmes, vágyakozó férfinak.

Az Édenből kiűzött ősszülők után a Biblia lapjain a választott nép lányainak arca tűnik elénk, a legkülönbözőbb, de mégis sok hasonló sorsvonással. A legfőbb baj, ami őket érheti, a gyermektelenség. Jó pár szeretett, ám gyermektelen asszonyt ismerünk meg. Ez olyan helyzet, amely feloldja a gátakat bennük, s szinte bármire képesek a saját gyermek megfoganása/ születése, és a nemzetség továbbvitele érdekében. Az ősatyák meddő és termékeny feleségei között ádáz harc dúl.

A sort Sára, Ábrahám Egyiptomban egy időre kölcsönadott felesége indítja. A valódi örökös, Izsák sokára lát napvilágot, és ekkor eldől Hágár és Izmael sorsa. Sára ráveszi férjét, hogy űzze ki a szolgálót és Ábrahámtól született fiát a pusztába. A félrecsúszás az igazi örökös érdekében történik…

Rebeka, Ráhel és Lea – egy nép anyái, állapítja meg róluk a könyv. Furfang és csalás van körülöttük, Jákob érdekében – aki végül is érdemesnek bizonyul rá. Nagy nemzetség atyja lesz, s belenyugszik, hogy az öröklési sorból kiesett, Egyiptomba szakadt szeretett fia, József helyett Júda kapja az áldást.

Júdának a nemzetségből igazságtalanul eltávolított menye, Támár e kiiktatást nem nyeli le. Álprostituáltként, vérfertőzés árán (apósa elcsábításával) visszaküzdi magát a nemzetségbe, mert akkor már dereng egy mindent felülmúló ígéret, amelynek hordozója Júda törzse lesz…

Az Ószövetségben üde színfolt egy idegen nő, a moábita Rút, akit a hűség példaképeként mutat be a történet. Izraelita férje halála után anyósa támasza lesz: „ahol te lakni fogsz, ott lakom; a te néped lesz az én népem, és Istened az én Istenem” – s ehhez tartja is magát. Az ő eljárásában minden tiszta, második férje Boáz, törvényes társa, Rút pedig Izrael matriarchája lesz: e frigyből születik Obed, Dávid király nagyapja.

Kiagyalt borzalomnak tűnik, amit Izrael elszánt amazonjairól megtudunk (Debóra, Jáhel, Judit, Eszter), akik nem haboznak csábítani, tőrbe csalni és ölni – de a tét népük megmaradása… Ellentétként találjuk az önmagát életáldozatul adó, hataloméhes apját provokáló szüzet, Jefte lányát.

Olyan anyákról olvashatunk, akik uralkodásra vagy Isten szolgálatára szánt gyermekükért a maguk módján lehetőségeik határait feszegetik: Berséba, Salamonért, a rendkívüli, Istennek tett fogadalmát betartó Anna Sámuel prófétáért.

A kaleidoszkóp érdekessége, hogy a hasonló problémák ellenére sem tipikus e nőcsapat. Mindegyikük külön erős egyéniség így vagy úgy, és nem is mindegyik Izrael leánya: Mózest a folyóból kimentő egyiptomi fáraóleány nemeslelkű, Putifárné, József csábítója, egyszerűen csak gonosz. Ráháb, Jerikó prostituált elárulója számító – aki jól számít, családját e cselekedetével megmenti. Abigél okos manőverrel nyeri el férjéül Dávid királyt.

S mielőtt még úgy döntenénk, hogy nem nyitjuk ki az erőszakos Ószövetséget, szívleljük meg a kötet javaslatát: fel kell hagynunk azzal a hittel, hogy a Biblia követendő példákat ajánl, és meg kell tanulnunk úgy olvasni, mint egy olyan könyvet, amely az embert szembesíti saját igazságával a maga nyers valóságában, abban a reményben, hogy ezáltal elkerülheti azokat a zsákutcákat, amelyek az életet a halálba viszik. Az olvasat tehát az olvasótól is függ, miközben feltehetjük a kérdést: a történetfolyam fejlődése és tetőzése mivé lett volna Isten kegyelme nélkül?

A kötet utolsó harmada az Újszövetség – talán általunk is jobban ismert – nőalakjait rajzolja meg: más világ tekint ránk a Megváltó közeléből. Itt van a szír-föníciai pogány asszony, aki leleményes hasonlatával el tudja érni, hogy Jézus kiűzze a tisztátalan lelket a leányából. Vagy az ismeretlen betániai nő, aki nem sajnálja drága nárdusolaját Jézus fejére hinteni, s cserében örök helyet kap az evangéliumi történetben.

Ismerjük Mártát és Máriát, a feltámasztott Lázár testvéreit, akiknek cselekvő, illetve szemlélődő magatartása igen sok fejtörést okozott évszázadokon keresztül az egyház spirituális gondolkodóinak. A házasságtörő asszony esete sem mindennapi. Szívesen megköveznék őt „bűntelen” bírái. Mi, olvasók csak méltatlankodhatunk ezen az egyenlőtlenségen, ahogyan a férfit és a nőt kezelik az akkori társadalomban. Nem úgy Jézus, aki tudja, hogy a nő esete csapda: akarják tudni, hogy vélekedik a Mester. A meghökkentő reakció után – Ő megbocsátást és új utat kínál a bűnösnek – a vádlóknak csak eloldalogni lehet.

Különleges szerep jut Mária Magdolnának, akinek Jézushoz való viszonya a kezdetektől képzelgésekre ad okot, mivel mesterének szünet nélkül a nyomában van. Egyedülálló szerepét igazából Jézusnak köszönheti: egy mestert abban az időben nő tanítványok nem vettek körül. De a magdalai Mária a régi életétől való szabadulást Jézustól kapja. Ott áll Jézus keresztje alatt, majd elsőként látja meg az Urat feltámadása után.

Kivételes, az apostolokéhoz hasonló helyzetét Ferenc pápának köszönhetően elismerte az egyház: Szent Mária Magdolna eddigi emléknapját az apostolokéhoz hasonlóan ünnep rangjára emelte.

S végül Máriát, Jézus anyját állítja elénk a kis kötet. Milyen keveset beszélnek róla az evangéliumok! Talán a legtöbbet Lukács. Jelen szerzőnk figyelmeztet bennünket, hogy a mesés történetből a lényeget kell megragadnunk, az angyali üdvözletből két dolgot kell megértenünk: azt, hogy Jézus istenfiúságáról, másrészt Mária teljes rendelkezésre állásáról van szó. Utóbbinál ezt tökéletesen szüzességének volta fejezi ki.

Jézus a főszereplő, Máriát alig látjuk. A kánai menyegző után szinte semmikor, csak a kereszt alatt, amikor János anyjává lép elő, fiául kapva a szeretett tanítványt. Az apostolok körében válik ő is tanítvánnyá, velük együtt éli meg azt, hogy a Szentlélek megszüli az egyházat.

Míg a többi szereplő úgy jön elénk, mint a régmúlt mesés figurája, addig Mária élő közbenjáróként, el nem halványuló személyiségként őrzi eredeti szerepét: ő Isten választottja, a világgal, a Teremtéssel, az Istenével kiengesztelődött Éva.

(André Wénin–Camille Focant–Sylvie Germain: Bibliai nők. Sarutlan Kármelita Nővérek, Marosszentgyörgy – Jel Kiadó, Budapest – 2018)

Fülöp Zsuzsanna

2021-06-05