A gyermekgyógyász lelke

A kaposvári származású, Romhányi György- és Frank Kálmán-díjas gyermekgyógyász és humángenetikus szakfőorvos, a Széchenyi Díj a Közügyekért kitüntetés birtokosa közel ötven esztendeje Székesfehérvárott gyakorolja hivatását. Az idén nyolcvanéves Wilhelm Ottó már középiskolás éveiben felmutatta szépirodalmi erényeit: a Művelődésügyi Minisztérium bölcsészkarra felvételi nélküli jogosultsággal jutalmazta harmadikos gimnazista korában Az ember tragédiája című Madách-műről írott dolgozatát. Szintén gimnazista volt, amikor Rippl-Rónai festményétől ihletve készült első versét publikálta a Somogy folyóiratban.

Személyes örömmel fedeztem fel nevét a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Közösségének tagjai között, hiszen többük írásait elégedettséggel szerkesztettem antológiákban, folyóiratokban, önálló könyvekben történt közlésre. Tagja továbbá a Magyar Nemzeti Írószövetségnek, a Vörösmarty és a Csoóri Sándor Társaságoknak, a Krúdy Gyula Irodalmi Körnek. Lap- és folyóiratpublikációit követően, A szeretet gyakorlata címmel jelent meg első könyve 2021-ben, majd álnéven adta ki összegyűjtött verseit. Az utóbbiban világháborús témájú színdarabját is közölte. Szakmai tapasztalatait, vallási-filozófiai ismereteit összegezte És a te lelked? címmel 2013-ban megjelent könyvében. Majd 2022-ben, Életemből verseket faragtam címmel jött ki kötete. Legutóbbi verseskötete pedig 2025-ben, a Résnyi Éden. Munkáit rangos irodalmi és szakfolyóiratok közlik, írásai több antológiában szerepelnek. A Magyar Múzsa folyóirat hozta Máig ható üzenet: a minőség forradalma című tanulmányát Németh Lászlóról.
Indíttatását jellemzi, hogy költészete témáit a mindennapok jelképes kútjából és hazánk történelméből egyaránt meríti. Egyik, méltán iránytűnek minősített könyvét ajánlva, olvasóit valójában hitvallásával szembesíti: „Mindenkinek szól, akit nem csak a haszonszerzés, az élősködés és a hatalomvágy hajt. Mert szeretni, örülni, bízni, boldognak lenni és hinni: ezek az igazi értékek. Ehhez kell minél több jó lélek érvényesülése. És a te lelkedé is. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akiknek az élet nem csak evést-ivást jelent, akiknek a szellemi és erkölcsi értékek fontosak, továbbá a hit, a szakralitás és a spiritualitás életük és jellemük meghatározói.”
Szívesen konstatálom és kommendálom, hogy a gyermekgyógyász példamutató lelke továbbsugárzó hatású versekbe költözött.
Wilhelm Ottó verseit itt olvashatják



