JEL újság

A helyi egyházak születésének százada

Szerdahelyi Csongor2011.10.07

A magát egyetemesnek tartó egyház valójában a 20. században vált a szó szoros értelmében is világegyházzá. Misszionáriusok ezreinek áldozatos munkája eredményeként a kereszténység gyökeret vert a világ szinte valamennyi népe körében. Közben azonban a missziós tevékenység is sokat változott.

 

A 19. századmásodik felében a nyugat-európai társadalmak elvilágiasodása feltartóztathatatlanul haladt előre, de ugyanitt a katolikusok figyelme egyre inkább ráirányult a missziós munkára. Az északi egyház úgy érezte, hogy adósa a világnak az evangéliummal. Tucatjával alakultak az új missziós rendek és mozgalmak. A hithirdetők eljutottak a legtávolabbi országokba is, és a kereszténység minden nép számára kezdett ismertté válni. Sok európai és észak-amerikai misszionárius hagyta el hazáját, hogy a távoli népek körében hirdesse az evangéliumot. Az utazási és kommunikációs nehézségek miatt a misszióba indulás akkor még a szülőföld végleges elhagyását jelentette, és gyakran életveszélyes vállalkozás volt.

A nyugat-európai országok, amelyek a korábbi századok folyamán nagy hasznot húztak a rabszolga-kereskedelemből, a 19. század végén Afrika „civilizálását” tűzték zászlajukra. A gyarmattartó hatalmak támogatták a missziós tevékenységet, mert úgy gondolták, hogy a kereszténység terjesztése hatékony eszköz Afrika elmaradottságának csökkentéséhez. Érdekes, hogy az egyes hatalmak saját országukban korlátozni igyekeztek az egyházak szabadságát, de ugyanezeknek az egyházaknak a külföldi missziós tevékenységéhez – persze nem önzetlenül –, komoly segítséget nyújtottak. Ennek azonban ára volt.

Az volt a gyakorlat, hogy az egyes gyarmatokon a missziós munkát, illetve a megszülető helyi egyházat az anyaországi egyház irányította. Ez a helyzet azonban sok visszaéléshez, káros összefonódáshoz vezetett. Ezért a Szentszék a 20. század elejétől igyekezett fokról fokra megszabadítani a missziókat a gyarmattartó hatalmak befolyásától, és saját hatáskörébe vonni az egyházi ellenőrzést.

XV. Benedek pápa az első világháború idején figyelmeztette a misszionáriusokat: „Nektek nem az emberek királyságát kell terjesztenetek, hanem Jézus Krisztusét. Nem a földi, hanem a mennyei hazának kell polgárokat szerezzetek. Aggasztó lenne, ha nem mindig és mindenekelőtt az Úr nevét és dicsőségét hirdetnétek. Ez lenne az apostolkodásra nézve az egyik legszomorúbb csapás, amely lerombolná a bennszülöttek előtti minden tekintélyeteket.”

A Szentszék irányvonala tehát a missziós munka és a gyarmati politika szétválasztása volt. Igyekezett a hithirdetői tevékenységet megszabadítani nyugati jellegétől és minél hamarabb saját lábára állítani a helyi fiatal egyházakat. Szemináriumok felállítását szorgalmazta a távoli országokban a bennszülött papság kinevelésére. Az volt a cél, hogy belátható időn belül helyi irányítás alá kerüljenek a helyi egyházak.

Ázsiában az egyház sokkal fejlettebb civilizációkkal találkozott, mint Afrikában. Az ázsiai országok vezetői a misszionáriusokban általában nyugati ügynököket láttak, gyakran nem is alaptalanul. A Vatikán 1922-ben kiadott, kínai missziós munkával kapcsolatos irányelveiben szerepel, hogy meg kell szüntetni a missziós és a helybeli papság közötti feszültségeket, az egyház kormányzását fokozatosan a bennszülöttekre kell bízni, és fel kell számolni a francia vallási protektorátust, amely a múlt terhes maradványa. Kínában 1926-ban fel is szentelték az első helybeli püspököt, és ezt követően évről évre több egyházmegye élére kerültek bennszülött főpásztorok.

XII. Piusz 1951-ben büszkén jelentette be, hogy a bennszülött papság száma világszerte negyedszázad alatt megduplázódott, és 27 ezer főre emelkedett. Ekkor már a missziós területeken nyolcvannyolc egyházmegye élén állt bennszülött főpásztor. Ázsia és azon belül is Japán haladt az élen ebben a folyamatban. 1937-ben japánt nevezett ki a pápa Tokió érsekévé, és 1939-ben már a Szentszék valamennyi egyházmegyét japánokra bízta.

Indiában 1923-ban kapott kinevezést az újkor első indiai püspöke. A harmincas években gyakoribbá vált indiaiak püspöki kinevezése. Vietnamban az első helybeli püspökké szentelésére 1933-ban került sor. 1955-ben Burmában, 1961-ben Indonéziában és 1965-ben Thaiföldön állították fel a helyi hierarchiát.

A második világháborút követően az afrikai gyarmatok szinte mindegyike hamar kivívta függetlenségét. Sokan a helyi egyházak elsorvadását jósolták, mikor számos országból kiutasították a külföldi misszionáriusokat. Ennek azonban épp az ellenkezője történt. Felgyorsult a „saját lábra állás”, és a kereszténység csodálatos iramban terjedt Fekete-Afrika országaiban. A kereszténység afrikai és ázsiai meghonosodásának a huszadik század első fele volt a hőskora. A II. Vatikáni Zsinat időszakára, vagyis a hatvanas évekre már szinte mindenhol felállhatott a helyi egyházszervezet. S immár egyházunk nemcsak egyetemes, hanem világegyház is.

Szerdahelyi Csongor

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Háború és béke Keleten

Innen, a Fülöp-szigetekről az orosz–ukrán háború távoli konfliktusnak tűnik, ám közvetlen szomszédunk a fenyegetett Tajvan. A Dél-kínai-tengeren a mi országunkhoz tartozó zátonyokat foglalnak el kínai hajók, és lehalásszák az ottani vizeket. Kell-e ezt tűrni? Nem csorbul-e az igazság, nem az agresszort támogatjuk-e a békével?

Pepe és a király

Pepe nem hibátlan valaki. Nekem ő az igazi király. Mint minden ember, aki elkötelezetten és lelkiismeretesen végzi munkáját, uralva szakterületét.

Tájékozódni a világban

Hogyan lesz valaki az egyházatyák korának, illetve az egyház szociális tanításának, a XX. századi keresztény szociális mozgalmaknak egyaránt termékeny kutatója?
2016–2024 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!