A hűség példaképe

Lehet-e napjainkban tudatos keresztényként, szentként, Isten közelében élni egy egész, hosszú életen át? Minden nehézség ellenére – lehet. Erről vall saját szavaival a néprajztudós, pedagógus, politikus Bálint Sándor (1904–1980) és életéről így szólnak pályatársak, ismerősök, barátok, a kortársak, felmutatva egy megpróbáltatásokkal teli, hitvalló és hiteles keresztény élet példáját.

     Bálint Sándor válaszai igazak, emberiek és keresztények, ezért követésre méltók. Így segíthetnek bennünket abban, hogy a magunk keresztény és hiteles válaszait kialakíthassuk. De abban is, hogy tudjunk imádkozni boldoggá avatásáért és tudjunk fohászkodni közbenjárásáért mindennapi gondjainkban, különösen a családi élet, a házasélet konfliktusaiban.

     Bálint Sándor egyik fontos jellemvonása a hűség volt. Hetény János idézi a 70 éves születésnapi gratulációra érkezett köszönőlevélből: „[…] megérezted, hogy mit tartok egyedül érdemesnek ebben az életben. – Egyetlen szóval válaszolok: a hűséget, amelyben benne van a szeretet.”

     Születésnapján, augusztus 1-jén, Szeged a börtönből szabadult Szent Péter apostol tiszteletére fogadalmi ünnepet ült, hogy Isten szabadítsa meg a várost és népét minden csapástól. Jelképes a születésnap tehát, mert ahogy Isten Szeged városát a történelem folyamán sokszor, úgy Bálint Sándort is megpróbálta. De mindannyiszor megszabadította hűségéért. Naplójába írta: [Istenem] „Köszönöm, hogy nem kényeztettél, és mégis kegyelemmel vigyáztál rám, törődtél velem. Megengedted, hogy annyiszor megalázzon a világ, de vigasztalásod nem késett. Idehaza nagy kereszteket raktál rám, de nem engedted, hogy összeroskadjam alattuk. Te jobban ismersz engemet, mint én magamat.”

     Bálint Sándor életének a hűség a kulcsfogalma, amelynek tükrében megérthetjük döntéseit, tetteit. Tudta, hogy az élet nemcsak kötelesség és feladat, de ajándék is. Ajándék Istentől. Ám ez nem menti fel az embert a feladatoktól, nem mentesíti a kötelességtudattól, a felelősségvállalástól.

     Hűséges volt munkájához. Tudományterületét nagy alázattal művelte. Pedagógus volt, nagy hatású, aki szerette tanítványait. S mindennek a gondolkodásnak az alapja a szeretet volt. A Breviáriumban így ír erről: „Mindenkinek igaza van. Bizonyára igazuk van a protestánsoknak és humanistáknak, igazuk van a demokratáknak és bolsevistáknak. Ha azonban a ti igazságotok nem lesz több a farizeusokénál és írástudókénál, ugyan mit nyertek vele? Az igazság nem más, mint a szeretet, az a szeretet, amely meggyalázva, halálra vérezve is több a világ fiainak minden igazságánál.”

     Akik ezért az őszinte szeretetért őt naivnak, nem e világból valónak titulálták és megmosolyogták, maguk is e szeretetért sóvárogtak. Bálint Sándor pedig mindezt őszintén, természetesen, mesterkéletlenül élte. Tiszta személyisége nagy belső nyugalmat és derűt árasztott, a Krisztushoz tartozás nyugalmát és derűjét, az örök életbe vetett hit reménységét. Önmaga, nemzete, a szomszéd népek, az emberiség sorsát mindig transzcendens távlatban látta és szemlélte. Ez tehette őt derűssé, őszintévé és nyitottá.

     Segítőkész nyitottsága fogott meg sokakat, közöttük engem is. Egy tiszazugi kiránduláson, 1979 októberében, a tiszasasi Ótemetőben közölte velem, hogy bennem látná munkája folytatóját. Szava szívembe talált. Ez a mondata köt engem máig Szegedhez, egykori egyetemi tanszékéhez, és próbálom folytatni mindazt, amit ő csinált életében.

1. Hűsége népéhez, származásához, szülőföldjéhez

     Bálint Sándor első generációs értelmiségi volt – mondanánk róla. 1904. augusztus 1-jén, Vasas Szent Péter napján született. Felmenői generációkon keresztül Szeged-Alsóváros földműves családjaihoz tartoztak. Édesapját korán elveszítette, édesanyja egyedül nevelte föl. Sokat forgott ezért középkorú és idős asszonyok körében. Látta munkájukat, részt vett áhítataikban. Hallgatta a paprikahasító lányok és asszonyok énekét, megfigyelte munkájukat.

     Az egy szem gyermek az elemi után polgári iskolába ment. S kiderült, fog az esze. Jó tanuló volt, minden érdekelte. Elmondása szerint első olvasmányélményei a világi és a vallási ponyvák, olcsó regények, kalendáriumok voltak. Ezek a többnyire épületes olvasmányok valamilyen erkölcsi erényt állítottak példaként olvasóik elé. De úgy gondolom, legnagyobb példát maga az a közösség nyújtotta, amelyben felnőtt, amiben élt. A polgáriból különbözeti vizsgával került a piarista gimnáziumba. Az egyetem pedig, a tragikus Trianoni békediktátum után, helyébe jött: a Ferenc József Tudományegyetem a románok megszállta Kolozsvárról Szegedre menekült.

     Még gyermekkorában történt meg az az eset, amit egyik interjújában elmondott az alsóvárosi vasutasról és édesanyjáról. Ez egy életre meghatározta viszonyát nemcsak saját édesanyjához, hanem az alsóvárosi parasztokhoz is. „No és az édesanyám be akart íratni az első polgáriba, én kapálóztam gyerekfővel ellene, de hát persze nem volt visszaút, úgyhogy azt mondák akkor a rokonai, szomszédasszonyai: na, Panna, te is jól csinálod, a fiadat beíratod az iskolába, majd meglátod, hogy ő itt hagy tégedet, majd hogyha úr lesz belőle, akkor nem törődik veled, és hát észre se vesz. Ilyen példák sajnos előfordultak abban az időben, tudok… nem akarom a nevét megmondani, egy vasúti főtisztviselőről, alsóvárosi származású volt, aki megtiltotta az édesanyjának, hogy ha a belvárosban véletlenül találkoznak egymással, hogy köszönjön az édesanyja őneki! Hát ezt, ezt gyalázatnak éreztem akkor is, amikor beszélték, és valami elhatározás, valami gyermeki, de nagyon erős elhatározás fogant meg bennem, hogy én nem akarok ilyen lenni.”

     Hűséges volt az Alsóvároshoz, Szegedhez, a fölnevelő közeghez. Egész életében kultúráját kutatta. Nyelvét, paraszti műveltségét, építészetét, dalait, szokásait, vallásosságát.

     „Még gyerökkoromba sokszor hallottam azt, hogy kérdöztek öregöket, maga, bátyámuram, huva való. Azt mondta, hogy én szögedi nemzet vagyok. Ez bizonyos önérzettel mondódott természetszerűen, de úgy érözték, ez a nagy magyar világba, a nagy magyar nemzetbe egy külön kis kozmosz, ez a Szöged. És ehhöz ragaszkodnunk illik. Itt vannak a temetőink, itt éltek az őseink, küzdöttek nehezen, de mégis helytállóan. Ezzel a szögedi világgal kezdtem foglalkozni, hogy másokba is tudatossá váljék az a nagy szülőföldélmény. Az anyanyelv mellett a legnagyobb ajándék, amit az embör egyáltalában kaphat.”

     És Szeged-Alsóvároson keresztül az egész addig mostohán kezelt és elfeledett Alföld, a tágabb szülőföld vizsgálatára szegődött. Egész kutatói élete ennek megvalósítása volt.

     Hűsége csupán akkor ingott meg rövid időre, amikor az 1960-as évek közepén igazságtalanul perbe fogták, s 1965 őszén felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték rendszer ellenes izgatás vádjával. Az volt a vád ellene, hogy 1964-es nyugatnémetországi útjáról olyan könyveket hozott haza magával, amelyek kritizálták az akkor nálunk létező szocializmust. De ez csak ürügy volt eltávolítására, amit két évtizedes titkos megfigyeléssel készítettek elő. A sok jogtalan bántalmazás, meg nem értés és felesége súlyosbodó betegsége miatt élete végén a Szegedről való elköltözésre gondolt. A távozás nagy önfeláldozás lett volna Bálint Sándor részéről, de végül nem valósult meg. Maradt Szegeden.

2. Hűsége nemzetéhez, anyanyelvéhez

     Nemcsak a magyar nyelvhez, hanem annak Szegeden beszélt ö-ző változatához is ragaszkodott. S ez éppen napjainkban lehetne követendő erény. Ezt használta beszédjében, de a katedrán is. Nem restellte akkor, amikor pedig a közoktatásban a tájnyelvek eltüntetésén serénykedtek a pedagógusok! Ezzel jócskán megelőzte korát. A szellemi kulturális örökségről szóló törvény szerint a tájnyelv is fontos része egy-egy nép szellemi kulturális örökségének, ami védendő és megőrzendő! Írni azonban irodalmi magyar nyelven írt, méghozzá választékosan, világosan, érthetően. „A máig őrzött tájszólásnak az a jelentősége: íróink, költőink nyelvében is megjelenik. […] Az vóna a föladat, hogy valakibe legyen egy hitvalló elhatározás, hogyha a tájszólásnak a vidékérű származik, hogy nem tagadja meg, hanem meri használni bátran […] Ez a hangzás, úgy érzöm, szintén a nemzeti értékeink közé tartozik, amit föltétlenül meg kéne mentenünk […] Az a művelt ember, akinek a tájszólása az anyanyelve, azt használja, és ezzel a nyelvünket gazdagítsa, színesítse, és nem mondja annak a gyeröknek, hogy csúnyán beszélsz, fiam. Még azt is mondják, hogy parasztossan beszél. Hát azt a nyelvet az édösanyjának a tejivel szívta magába. Tehát nagy föladat volna a tájszólásnak polgárjogot nyerni.”

3. Hűsége feleségéhez és családjához

     Bálint Sándor 1935. május 8-án feleségül vette a jászladányi főkántor, Németh Andor leányát, Németh Sarolta Magdolna tanítónőt. Az esküvői szertartásra az alsóvárosi ferences templomban került sor. Házasságuk hamar már megromlott, a fiatalaszszony 1943-ban elköltözött Pestre, és megindította a házasság érvénytelenítését. A hosszúra nyúló eljárás végén kimondta az egyházi bíróság Bálint Sándor és Németh Sára házasságának kezdettől fogva érvénytelenségét. Naplójában így ír erről Bálint Sándor: „December 24. Első magányos karácsonyom. Elárvultan gunnyasztok a karácsonyfa alatt. Tudok mindent, nem teszek szemrehányást senkinek. Bölcs szomorúsággal mondom: dicsőség Istennek, békesség minden embernek. Szórakozottságba kábultan, magamtól is üresen, de kifosztottságában is tele szívvel menekülök az álom mennyei kietlenségébe.

     December 31. Szilveszter. Az esztendő mérlegre kerül. Tíz évig szolgáltam Sáráért, hogy végül is elmaradjak tőle: óh isteni adósság. […] Elvesztettem és megtaláltam magamat. Egyedül vagyok, mint az Isten: áldom érette. Mintha az Angyal akarna elragadni. A világ sokaknak nagyot változott az idén. Én most is itt vagyok: Istenem előtted.

     Dicsérlek Uram elhagyatottságomért, dicsérlek, hogy előbb a szerelmet, majd a magányt is elvetted tőlem, dicsérlek napjaim mennyei sivatagjáért, dicsérlek a szeretetért, amelyet kínjaimból sarjasztottál és a békességért, ezért a könnyekből született mosolygásért.

     Se feleségem, se menyasszonyom, se feladatom, se szabadságom. Romba döntöttél, hogy Te épülj föl bennem. Készen vagyok Rád.”

     A Bálint Sándortól külön élő Németh Sárának 1945. július 30-án fia született, Péter, akit utóbb Bálint Sándor a nevére vett. Feleségét és fiát anyagilag mindvégig támogatta. Az 1950-es évek közepén – emlékezik vissza az akkor Szegeden diákoskodó Grynaeus Tamás – már gyakran járt haza Sára asszony, akiről „Sándor bácsi mindig a legnagyobb tisztelet és megbecsülés hangján beszélt […] Sára néni ekkor még egészséges volt, szellemi ereje teljében. […] Ezzel egy időben jelentkeztek újra és folytatódtak még éveken keresztül fogadott fiával, Péterrel kapcsolatos gondjai-bajai. Ezeket a keserűségeket igen nagy türelemmel és alázattal viselte, minden tőle telhetőt (sokszor erején felüli!) segítséget megadva. Türelme meghozta gyümölcsét: élete utolsó éveiben már örömét lelhette »a Pétör« életében, munkája eredményeiben is.”

     „Sajnos, Sára testi ereje, lelki közérzete rohamosan hanyatlik. Aligha van nagyobb szomorúság, mint tehetetlenül nézni, átélni az emberi pusztulást. Ilyenkor nagy alázattal érzem és várom, hogy Isten elégtételt adjon mindazért, amire a mi erőnkből és szeretetünkből nem telhetett. A mi hiányaink és nosztalgiáink nem maradhatnak mennyei kiegészítések nélkül. Milyen igaza van szegénykémnek, amikor lázadozik és mennyire fáj, hogy hiába minden Ige és minden emberi szó. Nem tudom, helyt tudok-e állani mellette. Ha mindent megtehetnék is, úgy érzem kevés volt” – vall Lang Ernőhöz 1976. október 29-én kelt levelében.

     A hozzá közel állók sok mindent láttak és tudtak erről a sajátos kapcsolatról, amiről Belon Gellért így nyilatkozott: „A legmélyebb emberi kapcsolat a házasság. Az ő házassága nem sikerült. Egyházilag is kimondták semmisségét. Mégis, volt feleségét, kinek sorsa úgy alakult, hogy erre szüksége volt, magához vette, annak gyermekét is a maga nevére fogadta s felnevelte. Idegbénulásos »Sáráját« holtáig ápolta, saját kezével.

     Olyan megható volt hallgatni külön-külön a két embert. Sára mindig azt vetette saját maga szemére, hogy ekkora észt és munkabíró embert elvon a tudományos munkától és hozzá nem méltó szolgálatra kényszeríti. Sándor pedig mindig az után kutatott, hogy Sára nem panaszkodik-e, hogy mint férfi, talán hiányosan szolgálja ki, és nem elég figyelmes vele szemben.

     Amikor Sára idegsorvadása súlyosabbra fordult, mindig kérte, hogy Szegeden jártamban lássam el szentségekkel Sárát, előbb otthon, majd később az ideggyógyászaton. Megható volt látni azt a gyöngéd figyelmet, amit Sándor a nagybeteg asszonnyal szemben tanúsított. A kórházban adoptált fia orvosi szobájába vezette át a kórteremből a járni alig tudó Sárát. Diszkréten távozott, hogy Sára elvégezhesse gyónását. Sándor is mindig megáldozott.”

     Ezt a sajátos házastársi kapcsolatot, amit Bálint Sándor a házasságkötés semmissé nyilvánítása után is érvényesnek érzett, legszebben talán Sinkó Ferenc értékelte: „Tiszteletre méltó, aki hősi fokon gyakorolta a házastársi szeretetet, a megbocsátást, azt, amit a reform előtt kánonjogi kódex így fogalmazott meg: mutuum adjutorium – a másik fél testi, lelki és anyagi támogatása. Külön széppé tette hősiességét, hogy nem mutogatta azt, hanem szelíd szerénységgel tette.”

4. Hűsége katolikus hitéhez és egyházához

     Hűséges volt istenhitében, kereszténységében és római katolikus vallásában. Többre tartotta hitén alapuló meggyőződését, mint egyetemi és tudományos karrierjét. A II. világháború után megértő, fájdalommal teli szeretettel írt a katolikus egyházat ért hátrányos megkülönböztetésekről. De ebben a Gondviselés kezét látta: „…szegény kommunistáink nem is sejtik, hogy az üdvösség eszközeivé lettek: a püspöki karnak, a magyar hierarchiának kell most végigjárnia azt az utat, amelyen a hívek már évek óta rajta vannak. Az úr nem lehet kisebb a szolgánál, a pásztornak is ki kell innia a szégyen és förtelem poharát. Ebben a teljes kiszolgáltatottságban, a babiloni sorsnak ebben a fojtogató közösségében kell a magyar Sionnak várnia a szabadulást. […] Püspöki karunk elődeinek ragyogóan helytelen szerepjátszásáért, annyi sok mulasztásért, önmagának régebbi tétovázásaiért vezekel most, hogy méltó legyen, hogy végre igazán teljesen azzá legyen, amire a mester kiválasztotta.”

     Látta egyháza és papjai gyarlóságát is, és imádkozott értük. Papok emlegették összeszedett gyónásait. Néhány nappal halála előtt Nagykőrösön vett részt egy tudományos konferencián, melynek ideje alatt Fila Béla plébánosnál lakott. „Az előadás-sorozat utolsó napjának reggelén jó korán, a szentmise előtt kért: szeretne velem beszélgetni. Letérdelt előttem. Kérte, hallgassam meg életgyónását, talán utolsó szentgyónását… Azóta biztos vagyok, hogy megmaradt valami ebben a bűnös világban az eredeti ártatlanság állapotából; […] Arra is gondolok néha szentgyónása óta, hogy talán kimondhatatlan módon, de ránk sugárzik az angyalok ragyogó tisztasága. Ez tény. Ahogyan előttem térdelt vagy félóráig, én szinte nem is tudtam mondani semmit sem, csak figyeltem egy élet vallomására, melyből kiderült, hogy igen, lehet élni és szenvedni, nagyon szenvedni – tisztán, ártatlanul, Isten közvetlen, konkrét jelenlétében!”

     A szerzetesi élet és példa különösen közel állt szívéhez, lelkéhez. Tudomásunk szerint piarista, ferences és bencés confrater volt. Vállalta e rendekhez tartozás imakötelezettségét. „Végrendeletileg meghagyom, hogy sírkövemre, ha lesz, ezt véssék rá: Piarista confrater. Az, hogy egyetemi tanár, professzor voltam, az elmaradhat.”

Barna Gábor

Ima Bálint Sándor boldoggá avatásáért
Istenünk! Te megengeded nekünk, hogy a kegyelmedet felhasználó embereket mint példaképeket magunk elé állítsuk, és a magunk hivatásában, életében követni próbáljuk. Sándor szolgád szeretett téged, és mindig figyelt lelkiismerete szavára, amelyben a te szavadat akarta felismerni, és utasításodat megvalósítani. Ezért képezte magát, ezért ment a nép közé, hogy a magyar vallásos kultúra gyöngyszemeit mindnyájunk számára hitet növelő kinccsé tegye. De megalázottságának és szenvedéseinek útján is benned bízott, téged nézett, és a te erőddel győzött emberi szenvedélyein. Add meg neki a hozzád hűségeseknek megígért mennyei örök életet, és add meg nekünk, hogy őt a boldogok között tisztelhessük, és így még inkább példaképünknek tarthassuk. Krisztus a mi Urunk által. Ámen.

*

Ima Istenben boldogult Bálint Sándor pártfogásáért
Te, aki annyira ismerted az emberi gondokat és nehézségeket, és oly sokszor győzedelmeskedtél Isten erejével a világ csábító kísértései felett, aki az emberek hálátlansága ellenére is az Úr segítségével mindenkinek szeretetet tudtál viszonzásul nyújtani, járj közben jelen gondjaim miatt az Úrnál és kérd őt, hogy a te közbenjárásodra hallgassa meg kérésemet, és adja meg a kért kegyelmeket. Tudjuk, hogy az Úr szívesen veszi hűséges szolgáinak könyörgését és teljesíti azokat, ha a kérőnek is lelki javára válik. Járj közbe értünk Istenünk színe előtt, hogy a jelen gondjaink az ő akarata szerint oldódjanak meg. Ámen.
(Az imameghallgatásokat a következő címre szíveskedjenek jelenteni: Püspöki Hivatal 6720 Szeged Pf. 178.)