A húsvéti látás egy tágabb horizontot nyit meg

Szeretem, ahogy „lázasan” beszél a teázásról, növényekről, ízekről, Erdélyről, Lélekről és az Ő Uráról. Szavaiban ott van az elhivatottság, az életszeretet, a bölcsesség. Végiggondolva eddigi életútját, lehetett volna akár főállású kertész, földművelő gazda, rádiós, „vad motoros”, sportoló, remete és ki tudja mi még. 

László Rezső pap lett. Azt mondja, a Jóistennek egy szép terve volt az életével kapcsolatban, s hihetetlenül szépen alakítja. Csak csodálni tudja, ahogy használja gyarlóságaival és gyengeségeivel együtt. 2004-ben szentelték pappá, három évet töltött a pálos szerzetesrendben. Jelenleg Csíkcsicsóban plébános, ahol megteremtette az Úr kertjét: paradicsomot és gyógynövényeket termeszt. Egy finom, saját készítésű, illatos tea mellett születtek meg a kérdéseimre a válaszok.

– Milyen különleges teák rejtőznek a kincseskamrájában, és melyikük a legkedvesebb a szívének?

– Kincseskamrámban ott vannak az általam termesztett, gyűjtött, összerakott és vásárolt, ajándékba kapott ínyenc teák is. Kedvenceim? A fekete teával szeretek leginkább játszani, mindenféle ízét, kombinációját kipróbálva: tejjel, szörppel, gyümölcslevekkel. A gyógyteák közül kedvencem és gyakran használom a fenyő intenzív ízét sugalló légúti teát, ami megelőzésre (is) alkalmas, gyulladásgátló tea.

– Mitől függ, hogy melyik teát választja éppen?

– Körülménytől, hangulattól függően választom ki, mit fogok fogyasztani vagy kínálni. Mivel nem fogyasztok alkoholt, a teák és ízek világában élem ki magam. Szeretek az ízekkel játszani. A mentát és citromfüves szörpöt (teaízesítőt) gyakran használom, amikor vendégeim vannak. A jó tea mellé mindig jöhet egy jó beszélgetés is vagy elcsendesedés, illetve egy jó könyv.

– A teázás lehet egy rituálé. Vajon milyen spirituális üzenetet hordoz?

– Igen, számomra egyfajta rítust is jelent. Egy tea több, mint egy alternatív vagy gyógyászati termék, de lehet akár ez is. Itt van például a Nyugalom őre teánk, ami a nyugtatást segíti elő. Az esti elcsendesedéshez forrásvizet használva (melyet a Hargita erdőiből hozunk), jól esik a tiszta vizet forrázni, kikeresni a ma teáját, azt adagolni, átáztatni, illatoztatni, és a kiválasztott bögréből szeretettel kóstolgatni. Igen, egy embert szerettető rítus a teázás. Ha csak úgy kellene beloccsantanom a bögrébe a teát, mint a reggelim részét, akkor nem is innék, akkor elég lenne egy pohár víz is. Több a teázás, mint csak inni adni a „szamárnak”. Életforma, rítus, megállás, tudatosság.

– A közelmúltban a kertészeknek szóló konferencián bukkant fel a neve. Hogyan fonódik össze a papi hivatás és a kertészkedés? 

– Családi örökségem. Szeretjük a földet, az élővilágot. Terápia benne lenni, szemlélni, művelni, gyümölcseit élvezni. Aki után a nevemet is kaptam, a leányfalusi Rezső bátyám példaképem ebben, továbbá a brassói Dávid bátyám és még sokan mások. A listából soha ki nem maradhat az egykori biológia–földrajz tanárom és a természetjárást megkedveltető Macalik tanár úr sem. Mindig olyan helyeken szolgálhattam, ahol nem kellett kiszakadnom a természet nagyszerűségéből, finomságából. Itt, Csíkcsicsóban is egy szép nagy kert várt rám, amelyet szeretek művelni, és a föld sok finomsággal hálálja meg tevékenységemet. Ora et labora, vagyis imádkozzál és dolgozzál! A kettő mindig is kiegészítette egymást az egyházunk, és a kereszténység életében. Kincs ez számomra, harmóniát, kikapcsolódást és finom, természetes, valós ízeket hoz. 

– A földet, amit megművel az „Úr kertjének” nevezte el. Meséljen erről a külső és belső kertről? 

– Amikor a pálos szerzetesrendben éltem, az első évben a fizikai munka többnyire a „paradicsomot” jelentette. Egy nagy paradicsomos fóliaházban szolgáltam. A jelenlegi plébánia kertjét is hasonlóképpen élem meg: a templom körül számomra az Úr, a mi Urunk kertje van. Szeretném is úgy gondját viselni, hogy ez az Úr kertje a maga sokszínűségével, kincseivel. Jó benne lenni, benne élni. A munka verítékkel is jár, ugyanakkor terápia is. Gondolva például a fóliában végzett munkára, az testileg és lelkileg szaunát, szoláriumot biztosít és elcsendesedést az élet szemlélésében, gondozásában.

– A rádiózás, a motorozás és a pálos szerzetesség is szerepelt élete forgatókönyvében, mégis a papi hivatást választotta. Mi volt az az élmény, ami után azt mondta, ez a hivatásom?

– Volt egy lelki nap, amikor megtapasztaltam Isten konkrét szeretetét, valós törődését és ez hozta meg azt a döntést bennem, hogy ezt meg szeretném osztani másokkal is: ha a rádión keresztül, ha motorozásban, ha szerzetesként,  épp amiben vagyok. Sok mindent szeretek csinálni, ott van a túrázás, a biciklizés, alkotás, de jobban semmit nem tudok elképzelni a magam számára, mint mindezek mögötti biztos talajt: a papi szolgálatomat. Amit megéltem, megtapasztaltam az isteni szeretetből, az teszi az életemet lélektől átitatottá, élővé, vonzóvá. Ő van minden mögött. Ő a titka és szépsége mindennek, és ez olyan szép. 

– Hogyan találkozik a szabadság és a kalandvágy a papi élet kereteivel? 

– Igyekszem nem rebellis lenni, ugyanakkor a mi Urunk szabadságát, kreativitását, nagyszerűségét szemlélve, azt hiszem, azért ajándékozott értelmet és szabad akaratot az érzékszerveimmel együtt, hogy meglássam ajándék-életem nagy kalandját, szabadságát, amely földi életem lehetőségeivel, kibontakozásával a mennyei nagy el- és befogadásra készítgeti törékeny, emberi szívemet. 

– Térjünk vissza élete néhány fontos állomásához. A rádiózással mi volt a célja? Mi motiválta abban, hogy szóljon az emberekhez, különösen a fiatalokhoz?

– Biblikusan fogalmazva, minden fórumon azt éltem meg, hogy nem hallgathatok arról, amit megéltem, láttam, hallottam. S hát nem mondom el senkinek, ezért elmondom mindenkinek. A rádió azt a lehetőséget adta, hogy „hirdessük a háztetőkről” a megtapasztalt, személyessé vált örömhírt. Ez hoz ma is lázba, amikor megoszthatom, hogy mindig van több az életben, amit számunkra készít a mi Urunk, ami a mi elhívásunk, hogy Isten nagyságából, szeretetéből mind többet megtapasztalhassunk, megélhessünk. És a fiatalok? Szerintem jó lenne, ha mielőbb megismernénk az élet nagyszerűségét, értékességét és ne csak a halálos ágyunkon sirassuk el a meg nem élt életet. Szövevényes is lehet az életutunk, de ha hamarább is tudatosíthatjuk azt, akkor miért ne válasszuk mielőbb az értékesebbet, mely nem veszti el célját?!

– A motorozás is az élete része. A szabadságot szimbolizálja? Szenvedély? 

– Nem tudom szenvedélyem-e, de nagyon szeretem, ha két, ha négy keréken, ha az utcán, ha nyílt terepen vagyok. Kikapcsolódás számomra. Az utakat szelve élvezhetem a sisakon keresztül is világunk illat-palettáját. Ha nem muszáj, nem kockáztatok, de az adrenalin is sok meglepetést szolgáltat.

– Volt egy súlyos motorbalesete. Mi változott ebben a kiszolgáltatott időszakban? Mire tanította?

– Kétszer is megtörtént. Az első pont abban az időben, amikor életem delén Richard Rohr Emelkedő zuhanás című művét olvastam, és ezt megelőzően Nemes Ödön atya Élet, Bölcsesség – Hazafelé könyvét. Segítettek (átmenetileg) lassítani. A baleseteim utáni lábadozás hosszas lelkigyakorlatokká lettek, amit magamtól nem választottam volna, de igen tartalmas volt. Második legértékesebb életszakaszomnak mondom, a pálos noviciátus mellett. Legmélyebb, újraértékelő időszakaimmá váltak. 

– Miért?

– Nem tudtam, mennyire nyerem vissza egészségemet ahhoz az életformához, amit addig intenzíven éltem, de hogy arra is szabaddá váljak, hogy ha másként kell folytatnom az életem, abban is sok és éltető értéket találjak.

– Említette a pálos noviciátust. 35 évesen lépett a pálos rendbe, majd pár év múlva visszatért az egyházmegyés papi szolgálathoz. Mi vezérelte ebben a döntésben? Mindig a belső hívást követte?

– Egyik jezsuita atya mondogatta, és bennem is megfogant: mindennek, ami van, szabad lennie. Sőt számomra mindennek helye van az életemben! A pálos életforma előtt is szerettem a lelkiséget, a mélységet. De az az időszak picit sabbath idő volt, amikor Isten jelenlétében még többet lehettem, nem volt adminisztratív és egyéb gondom, terhem. Segített megállni, értékelni, mélyíteni és újra a startvonalra állni ott, ahová a Jóisten megbízott és a hívek bizalma szólított. Mindkettő a helyén van az életemben, az életem része.

– Csíkcsicsóban, ahol szolgál, milyen lelki tájakat jár be a közösséggel együtt?

– Picit még mindig forradalmi típusú személy vagyok, szeretek álmodni, robbantani, természetesen lelki értelemben. Ennek szeretek utána is olvasni, töprengeni, elmélkedni. Csicsó az a terület számomra, ami a „megvalósítom” helyett/mellett a megfigyelés helyévé lett: keresem és igyekszem betölteni, hogy a mi Urunk miért rendelt ide, mi az életem üzenete a mindennapokban. Úgy szoktam mondani, a helyi közösségre gondolva, értékelve, hogy az egy „hagyományos szekér”, amit „taszítani” kell. A mindennapi teendőkben, szolgálatokban keresem, hogy Isten Lelke mit akar számomra és általam sugallni, mozgatni. Keresem a természet segítségével is, hogy minél természetesebb, istenibb élet, látás, vágy, szívdobogás alakuljon ki bennem és bennünk.

– Hogyan éli meg az erdélyi közösséghez való tartozást? 

– Meggyőződésem, hogy a Jóisten nem hiába teremtett ide, itt a helyem, itt van szükség rám a magam karakterével, itt tehetem a legalkalmasabban a dolgom az emberek javára. Itt vagyok otthon, népem körében. Itt mi értjük meg a legjobban egymást. Szép itt az élet az évek, évszakok, a liturgikus ciklikusság, amely mindig mélyebbre hív meg. A Kárpátok ölelése, a völgyek oltalma, a friss források, erdők illata, a kis harangok hangja emberivé teszi az életünket. 

– Milyen kihívásokkal néz szembe? 

– Számomra talán a legnagyobb kihívások közé tartozik a megszólíthatatlanság, amikor látom, mennyivel több lenne egy-egy ember vagy család élete, ha elfogadnák a mi Urunk irgalmát, szeretetét, tanácsait. Aztán az is kihívás, amikor a szűklátókörűség, a tehetetlenség miatt elhalványulnak és kiüresednek hagyományaink, szokásaink, hogy ha nincs nyitottság értékeink újrafelfedezéséhez. Vagy az is kihívást jelent, hogy ami már nem aktuális, legyen erőm elengedni és az újat befogadni a szüntelenül megújuló egyházban és az életben. 

– Milyen álmokat és terveket dédelget a jövőre nézve?

– Kiegyensúlyozottságra vágyom, miközben szeretem az intenzív életet. Azt szeretném, hogy mindinkább ráismerjek és kövessem a Lélek indíttatásait. Azt hiszem, ez a kaland vonz leginkább: keresni és követni, mi az Isten elhívása az életemben, a hétköznapokban és a kiemelkedő pillanatokban. Ahogy a mi Urunk is tette. Az Atya akaratában élt, azt kereste és tette, amire az Atya szívesen adta áldását. Küldetésének élt. Én is ezt kutatom, akarom. 

– A nagyböjt időszakában beszélgetünk. Milyen húsvéti üzenetet szeretne átadni az embereknek 2025-ben?

– Úgy élem meg az idei nagyböjti szent időt, hogy vágyom a feltámadás horizontjából szemlélni földi, törékeny, de ugyanakkor ajándék-életem. A nagyböjt gyakorlataiban keresem és igyekszem megélni azok lélekformáló lehetőségét. Például a keresztúton, amikor szemlélhetem, hogy még a szenvedésnek, életem minden rezdülésének van értelme és célja, a feltámadás fényében nézve. A húsvéti látás számomra tágabb horizontot nyit meg a szűklátókörűségem helyett, ahogy az Tamással is történt, és ez mindannyiunknak lehetőség. Így több lehet az életünk. Tudatosabban élhetünk.