A Jóisten mindent a javunkra fordít

Műszaki és gazdasági területen több diplomát is szerzett. Sikeres gazdasági vezetőnek ismerték el, mégis negyvenévesen búcsút intett a pályának, a szakrális festőművészet és az irodalom felé fordulva ért el újabb és újabb sikereket. Ikonjait több mint harminc kiállításon mutatták be, azokkal húsznál több templom szakrális terében találkozhatunk. Lelkes babagyűjtő és babamúzeum-alapító, adományozó. Multimédiás könyv és verses könyvek szerzője. Elnyerte a Feltalálók Nagykövete címet, számos hazai és külföldi kitüntetés, nagydíj és elismerő díj tulajdonosa. Mindezek mellett egy nagycsalád összetartó ereje, nyolc unoka boldog nagymamája, aki immár egy dédunokával is büszkélkedik. Beszélgetőtársam Latorcai-Ujházi Aranka festőművész.

– Kezdjük a 101 éves édesanyával. A közösségi médiában azt írta róla, hogy aktívan érdeklődik a világ dolgai iránt, még a tőzsde után is. Mit örökölt a nagyon aktív édesanyától?

– Az édesanyám a 102. életévét kezdte el. Remélem meg is éli, ha a Jóisten is így akarja. Mostanában már kezd öregedni, de százéves koráig kerékpározott, és háromkerekű kismotorjával is rendszeresen közlekedett. Egész életében pozitívan állt az élethez, pedig a történelem fájdalmasan meggyalulta a családot. Mindenünket elvette a kommunista rendszer, kitelepítették a családot, osztályidegennek minősítették. Mégsem esett kétségbe, nem rokkant bele. Mindig azt mondta: „Majd visszaadja a Jóisten, hogy hogyan, azt nem tudhatjuk, csak legyen elég hitünk és kitartásunk!” Ebben a kitelepített helyzetben születtem a világra, az orvostudomány ellenére, házasságuk tizenharmadik évében a „Pócsi Mária” közbenjárására, váratlanul.

Édesanyám Isten-hite olyan kemény volt, mint a gyémánt, és olyan nagy, mint a Mount Everest. Vallásos meggyőződéséért bármikor, bárkivel kiállt harcolni, vitatkozni. Minden érdekelte és különösen minden, ami hasznosnak és célszerűnek látszott. Ezeket meg is tanulta és alkalmazta. Soha nem félt, vakon hitt Isten jóságában és védelmében. Életének irányát is ez határozta meg. Gyakran hangsúlyozta: „Nem kell félni a jövő kihívásaitól, mert minden, amit mi rossznak ítélünk is, azt a Jóisten a javunkra fordítja!” 

– Hogyan élték meg ezt a gyötrelmekkel teli kort a családban?

– Harmonikus, jó családban nőttem fel, sok munkával töltött nappal. Nálunk az Isten, haza, család nem csak valami általános érvényű szlogen volt, hanem a mindennapok szerves része. Szigorú életelv, mely ma is Édesanyámnak és nekünk sziklaszilárd igazság. Be kell, hogy valljam, kamasz koromban nagyon untam a folytonos nevelést, de ő úgy ítélte meg, hogy azt mélyen belém kell rögzíteni. Nemcsak mondta, hanem mindennap meg is élte. „Ha a csónakunk viharba kerül, nem álmélkodni kell, hanem evezni a part felé” – hangoztatta. Égett a keze alatt a munka, hűséges, önálló asszony volt. Ezeket tanultam tőle, és még számtalan sok dolgot. Bevésődött minden, azóta sem felejtettem el, úgyannyira, hogy kezdem én is továbbadni, a gyerekeimbe és az unokáimba bevésni. Ilyenkor a családom már nevetve hárít, és felemelt ujjal hangosan kiáltják: „Anyuka!” Jelzik, ők is így élnek, és nem kell állandóan ismételni, mint Anyuka, az intelmeket.

– Szülővárosa Gyomaendrőd is mély nyomokat hagyott Önben?

– Gyomaendrőd egy oázis. A Hármas-Körös és tizenhat holt ága, egyedi flórája és faunája van. Paradicsomi hely. Ezek szeretetét mind a nagybetűs élethez kaptam. Ma is hazamegyek Anyukához a házunkba, a temetőbe a férjemmel és a nagy családommal. Sok híres ember került ki innen, mert megtanulták a munka becsületét és az általa elérhető eredményességet. Ma is ezt tartom helyes életszemléletnek, életvitelnek. Még egy, ami talán a legfontosabb az életemben, s amit biztosan átszugerálok a családom minden tagjába: Vörösmarty Szózatának tartalmát: „A nagyvilágon e kívül nincs számodra hely.” Elmehetsz tanulni, tapasztalatot szerezni, de gyere haza azokat hasznosítani!

Isten, az anyaföld, az anyanyelv, a családfád innen adja a szeretet erején keresztül az erőt, a lelkierőt és a munkaerőt az élethez, az alkotáshoz. Így virágba borul az életfád, és gyümölcsöt hoz. Magyarországon minden megvan, amire egy embernek szüksége van. 

– Viszonylag későn talált rá az ikonfestészetre. Mit gondol, miért?

– Az ikon mint kép, mint alkotás kora gyerekkoromban megszólított. Vonzott az egyszerű vonalvezetéssel ábrázolt szentkép, mintegy titkos írás, izgatott. Akkor még sem a szüleim, de különösen a tanárnőm nem értékelte ezt a művészetet a helyén. Később már színesben rajzolgattam titokban, sőt festészetet tanultam Corini Margit irányításával. Meggyőződésem, hogy Isten tartós hívása kell hozzá, mint a papi hivatás elfogadásához. Félre kell tenni az ego cselvetéseit, és szeretettel, boldog alázattal elfogadni a kánoni mintakönyv vonalainak állandóságát. Ismerni kell az ikon szimbolikáját, ismerni kell a hozzá kapcsolódó szent tanításokat, mint a „Miatyánkot”.

Amikor komolyan kezdtem gyakorolni az ikonfestést, az nem gyerekkorban kezdődött. Mivel az ikon képbe foglalt imádság, szükséges a stabil, meggyőződéses Isten-hit. Az ikon olyan alkotás, ahol az Isten fogja a kezedet, ezért istenadta tehetsége lesz az ikoníró festőnek. Lélekben és szellemben meg kell élni a Biblia tanítását, a szentek életét, hogy ily módon az ábrázolás hiteles legyen a festék és az ecset eszközein keresztül úgy, hogy a harmónia, a szépség által megihlesse, szóra bírja a nézőt, és megélje a gyógyító energia áramlását.

Az ego körül forgó „szabad művészek” sorozatgyártó szakmának degradálják ezt az istenadta művészetet. Az ikon szakrális környezetben fejezi ki önmagát. Leginkább Jézus Krisztus mint Isten Fia és a nem ábrázolható Isten mását ábrázolja a Szentlélek irányítása alatt. Az apostolok, evangélisták, szentek, tanúságtevők, mártírok is az Isten mindenhatóságát sugározzák szemükön, alakjukon keresztül. Tehát nem egyszerű másolás, hanem az isteni teremtés ismétlése, az Ősképre való emlékeztetés. Ehhez az ábrázoláshoz fel kell nőni, erre meg kell érni, és ezt meg kell élni.

– Ha ikonjai tematikáját nézzük, ki az, aki vagy ami, évről évre megihleti? És miért éppen az?

– Az ikonfestést, az alapjául szolgáló fa kiválasztásától a táblák kiszabásáig (az aranymetszés szabályai szerint) mindent a kánoni törvények szabályoznak egészen az ikonosztáz felépítéséig. Ha én dönthetek, szabadon, magamnak, hogy kit jelenítsek meg egy ikontáblán, az Eleusza, a Meghatódott Istenanya kompozíció a szívemnek a legkedvesebb. Ez a kép az anyát és isteni fiát szorosan, gyengéd ölelésben ábrázolja. A hagyomány szerint ebben a gesztusban azt a pillanatot örökítjük meg, amikor az Istengyermek felfedi anyjának a halála és feltámadása misztériumát. Mária arcán a fény és az árnyék ellentétében, szomorú és megdöbbenéssel teli tekintetében ott tükröződik a fájdalom, a szeretet és az isteni akarat békés elfogadása. Egész testéből misztikus fény árad, olyan, ami összeköti a nézőt az Istennel, összeköti a látható világot a láthatatlannal. E közben rád veti tekintetét, együtt fogadjuk el a keresztet.

– Nemcsak ikonfestőként, de mesekönyv szerzőjeként is ismerhetik, sőt költőként és lelkes babagyűjtőként is számon tartják. Szenvedélyről van szó?

– Mindig nagyon szerettem a gyerekeket. Nekem nem volt testvérem, ezért kislányként a barátnőimmel játszottam, sokat babáztunk. De sokszor otthon csak magamban a babáimmal játszottam iskolásat, családosat, boltosat, királynőset. Minden szerepet én magam játszottam, mondtam el. Az élethez ez is adott sokféle mintát és tapasztalatot. Nem volt sok babám, három-négy darab, s nem is kaptam többet. Rajzoltam papírbabákat, nekik sok szép ruhát. Megfogadtam, ha felnőtt leszek, annyi babát veszek, amennyit csak akarok. Később a férjem külföldi útjairól mindig hozott különleges népművészeti babát. Lassan a szenvedélyemmé vált a babagyűjtés. Aztán már felújításra szoruló antik babákat vásároltam, amiket a szabadidőmben restauráltam. A férjem örömmel támogatott, így aztán közösen gyűjtöttük. A komoly gyűjteményt rendszerezve Gyomaendrődnek, szülővárosunknak ajándékoztuk. Ez lett az Aranka Játékbaba Interaktív Múzeum, amit beemeltek a városi értéktárba. 2023-ban a Békés Megyei Értéktárba került, majd a különleges múzeumok és gyűjtemények magyarországi turisztikai ajánlatában is rangos helyet kapott.

Az Álmomban is vezetek című interaktív mesekönyvem látás- és hallássérülteknek, természetesen mindenki másnak is pszichológiai tréningként is ajánlott. Braille-írással is olvasható hangos könyv, ami Nürnbergben, a Szellemi Javak Szellemi Világkiállításán elnyerte a nagydíjat, a gyémánttal ékesített aranyérmet. Angolul és németül is megjelent.

2010-ben megjelent a Mamika madárkái verses könyvem, ami a szívemnek a legkedvesebb, mert az unokáimról szól. A családom és a nyolc unokám történeteit írtam le versek formájában. Szép fotókkal illusztrálva, amelyeket az egyik kismenyem édesapja készített. Így igazi szeretetkönyv lett belőle.

– Ha már babákról esett szó, az unokái is szeretnek babázni? 

– A játékbabáim nagyon szép és érzékeny porcelán babák. Játszani velük csak nagyon óvatosan szabad, ami egyben megtanítja a gyermeket, hogy vigyázni kell a játékra, mert olyan, mint az élet: törékeny. Három lányunokám van, a legidősebb már tizennyolc éves, komoly felnőtt, komoly céllal él, de ő is szívesen babázott kislány korában. A másik kettő fantasztikus játéktehetséggel tud babázni együtt, pedig a nagylány már tizennégy éves, a kicsi pedig a nyolcadik évében van. Történeket játszanak a babákkal, és ez nagyon jó!

– Nagymamaként mit tanul az unokáitól?

– Én sok mindennel szerettem foglalkozni egyszerre. Nagyon érdekelt minden kihívás. Ügyintézés, vásárlás, magam körüli dolgok rendezése, sportolás, tánc, olvasás, rajzolás és festés, és természetesen a ház körüli munkák. Már egészen kicsi koromtól egyedül intéztem a dolgaimat, természetesen csak akkor, ha erre lehetőséget kaptam. Örültem, ha ezért megdicsértek a felnőttek. Ezerféle dologgal foglalkoztam, de nem jutottam el a tökéletességre. Az unokáim célratörően jó tanulók, az élet egyes területein igyekeznek kitűnően helyt állni. Úgy szoktam fogalmazni, ha komolyan sportolnának, ők lehetnének az olimpiai bajnokok.

Hogy mit tanultam tőlük? Erre nehéz választ adnom. Elsősorban azt, hogy a mai korban nem szabad szétaprózódni, mert ha megpróbálunk sok mindent egyszerre csinálni, az ma már nem vezet teljességre, és azt később az egészségünk is megbánhatja. De a problémákhoz nyitott bátorsággal kell közelíteni!

– Az élet nehéz kihívásait, fájdalmait, betegségeit hogyan kezeli? Vannak öngyógyító technikái?

– Nem félek! Ehhez megint vissza kell nyúlnom családi neveltetésemhez, ahhoz a képhez, amiben felnőttem. „A Jóisten mindent a javunkra fordít!” Csak akkora terhet kapunk, amekkorát el tudunk vinni. „Segíts magadon, és az Isten is megsegít!” Semmilyen körülmények közt ne add fel, mert mindenképp el tudsz jutni a megoldásban valameddig. A tökéletességre ne törekedj! Mindig kapsz a megoldáshoz elég ötletet, csak kérni kell, és kapsz, csak azt vidd végig. Az öngyógyításnál is ezt a módszert alkalmazom. 

– Egy versében azt írja, hogy érti Isten nyelvét. Mit suttog a szívének? Hogyan lehet szépen és megelégedettségben élni?

– Ma már tényleg értem a küldetésemet, hogy a teremtő munkatársa legyek. Kamasz koromban azért sokszor nem azt csináltam, amit kellett volna. Később is sokszor ellenkeztem, mert úgy gondoltam, hogy a társadalmi megbecsülést hamarabb elérem, ha más úton megyek. Ezért szereztem több diplomát is. Sikeresen végigfutottam a pályámat, megálltam a helyemet. Jó férjet, szép családot adott a Jóisten. Harmonikus életet élünk, melynek középpontjában ma is az otthonról hozott Isten, haza, család életelv érvényesül.

– Jelenleg mi foglalkoztatja?

– Ma, egy véres világválság és a szomszédunkban zajló kegyetlen háború idején leginkább a nagy családunk harmonikus összetartása, az öt generáció egymáshoz való viszonyának kiegyensúlyozása a célom. Ez eddig ötven éve működik, összetartó család vagyunk. Az alkalmazkodó szeretet jellemez bennünket. A munkát sohasem adtam fel, ma is dolgozom, s mellette egy új stílusú evangelizációt szeretnék megmutatni, bevezetni, amit a fiatal generáció is megért.

A festői munkában is jelen vagyok. Éppen egy nagy képet készítek elő, Árpád-házi Szent Erzsébet ikonját. Minden nehézség ellenére megelégedett és boldog vagyok.