A kapocs szerepkörében

Piarista tanítórendi szerzetes (2011-ben szentelték pappá), magyar-történelem szakos tanár a gyöngyösi születésű Bozók Ferenc. Életének negyvenötödik esztendejét tölti be idén, (éppen ennyi éve publikálok). Nevére gyakran felfigyelhettek olvasói különféle folyóiratokban, többek között a Jelben, s könyvei homlokán a Szélkutya címűtől (2007) a Szárnyas idők-ig (2016).

Jellemző műfaja a vers, az esszé és az interjú. A tizenegy általa jegyzett mű között antológia is van, amelyben magyar költők versei szólnak Budapestről. Munkáit neves költők, irodalomtörténészek elő- vagy utószava kíséri. A Magyar Írók Egyesülete és a Fiatal Írók Szövetsége tagja.
Vallja, hogy a vers összekötőkapocs az ifjúság és az irodalom között. S valójában több feladata is van ennek a kapocsnak, lélektől lélekig, embertől Istenig. Nemes szerepkörök. Egyhelyütt így nyilatkozott: „töredezettnek, tökéletlennek és sérülékenynek, kuszának érzékelt létezésünk talán majd a halálunk után ragyog fel, mint a bizánci mozaikok, amelyeket csak kellő távolságból tudunk szépnek és egésznek látni”.
Assisi Szent Ferenc, aki közvetve hivatására igazította, a következőképpen határozta meg küldetésének igényét: „Hadd vigyem a hitet, / hogy szétoszlassam a sötétséget, / s az örömöt vigyem oda, / ahol szenvedés az élet.” E szolgálatnak egyik leghathatósabb terepe a szépirodalom, amelyik megőrzi az üzeneteket és szerencsés esetben távoli századokba is továbbítani képes.

Zsirai László

Bozók Ferenc verseit itt olvashatják

2018-08-22