JEL újság

A katolikus püspökök új körleveléről

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) 1996 szeptemberében adta ki az Igazságosabb és testvériesebb világot! című dokumentumát, mely a rendszerváltás utáni Magyar Egyház „szociális enciklikája”. A körlevél szellemi hátterében, előmozdítói között Gyulay Endre szeged-csanádi püspököt és Bolberitz Pál pap-filozófust fedezhetjük fel. Jelentőségében a szintén 1996-os A hit hirdetése a mai társadalomban. Levél a francia katolikusokhoz című francia püspökkari dokumentumhoz mérhető. Az MKPK körlevele úgy reflektált a Bokros-csomag Magyarországának sokrétű problémáira, hogy képes volt a helyi gondok részletes elemzésére, de mindvégig a világegyház társadalmi tanításának a keretrendszerében maradt. Közérthetően, de szakpolitikai mélységben és a keresztény antropológia holisztikus szemléletével kalauzolta végig olvasóit a rendszerváltást követő magyar társadalom sorskérdésein. Három évtized távlatából bátran mondhatjuk, hogy a körlevéllel a magyar katolicizmus bizonyította, hogy a kommunista diktatúra elhallgattatásának évtizedei után képes és kész az ezeréves hagyományok talaján állva felkészült társadalomfilozófiát és megvalósítható cselekvési programot, iránytűt adni a nemzetnek.

1

Az MKPK most megjelent dokumentumának elsődleges címzettjei a magyar katolikusok, de – csakúgy, mint az 1996-os körlevélben és az utóbbi évtizedek pápai enciklikáiban – a bevezetőben hangsúlyozzák a püspökök, hogy minden jószándékú emberhez kívánnak szólni. A körlevél kevésbé politikai, gazdasági fajsúlyú, mint az elődje. Épp ezért kevesebb a nóvum, a nemzeti viszonyokra megfogalmazott sajátosság. Utóbbi magától értetődő, hiszen az Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után az Egyház társadalmi tanítását mutatja fel, azt adaptálja a magyar viszonyokra.

A püspökök leszögezik, hogy az egyház szociális tanításának és a társadalommal folytatott párbeszédének alapja a minden embert megillető méltóság felismerése. A hit és az ész egymást segítő mivoltát domborítja ki, hogy a társadalmunkról való gondolkodást lehetővé tevő méltóság fogalma egyszerre ismerhető fel a természetes ész fényénél és kap megerősítést, új dimenziót Krisztus kinyilatkoztatásában, akiben az Isten képére teremtett ember immár adoptált fiú és testvér is. Korunk fontos antropológiai kérdéseihez ad fogódzót az ebből fakadó következmény, hogy az emberi személyt „mint Isten képmására alkotott, megismételhetetlen, egyedi létezőt tisztelet illeti meg a fogantatásától a természetes haláláig”. Erre az alapra építve az Egyház nyitottan vesz részt az értékekről szóló dialógusban, de nem mond le az igazság melletti kiállásról. 

Az MKPK-dokumentum világos alapokat ismer fel és mutat fel a magyar nemzetnek: „A személy méltósága és istenképisége, a család, a tágabb közösséghez való tartozás, az anyanyelv és a kultúra, a spiritualitás és életadó keresztény gyökerek képezik azokat az értékeket, amelyekre a közös jövőnket építenünk kell.”

Főpapjaink felmutatják a keresztény meggyőződést, „hogy a család a társadalom alapvető sejtje, a kultúra továbbadásának és az ember lelki fejlődésének elsődleges színhelye, amely egy férfi és egy nő élet- és szeretetközösségére épül”. A család hivatása, hogy az élő hit, a sugárzó szeretet és a nevelés helyszíne legyen. A körlevél szerzői nem hallgatják el a problémákat, kihívásokat sem: a házasságkötések számában és a gyermekvállalásban megmutatkozó elköteleződés hiányát, a sebzett légkörben felnövő gyermekek szenvedését, az online tér családot fenyegető hatásait, a szexualitás egyesítő és életadó dimenziójának a szétválasztását, valamint a számos párt érintő gyermektelenség drámáját, illetve a nemi identitással kapcsolatos bizonytalanságot. Segítségként az igazságot és irgalmat együtt képviselő Egyházat, a szeretetközösségként megmutatkozó keresztény családok életpéldáját és a családközösségek megtartó hálózatát ajánlják a Magyar Katolikus Egyház vezetői.

A körlevél az orvostudomány megalapozásával és világos etikai megfogalmazással szól a bioetika legnagyobb kérdéseiről. Elutasítja a lombikeljárás szelektálási problémáját, egészségügyi kockázatait és a béranyaságot, de felmutatja a követendő példákat, a reproduktív helyreállító orvoslást és a közösségi szolgálat, illetve az örökbefogadás nagylelkűségét is. Az Egyház tanítása az orvostudománnyal összhangban határozottan vallja, hogy az emberi élet a fogantatással kezdődik és a természetes halálig tart, ezért a dokumentum elítéli az abortuszt, az eutanáziát és a kémiai terhességmegszakítást, illetve az erőszak minden formáját (a háborútól a prostitúción át a dolgozók kizsákmányolásáig). Mondanivalója azonban nem merül ki a tiltásban, hanem a jelenlévő, meghalló és segítő szeretetre hív, illetve az idősgondozással kapcsolatban a hospice-szemléletre buzdít.

A dokumentum felhívja a figyelmet a testi- és lelki egészség fontosságára, valamint az ezzel kapcsolatos hiányosságokra, külön kitérve a magányosság okozta szenvedésre és a „képernyőidő” káros hatásaira. Holisztikus szemlélettel vallják a püspökök, hogy a „teljes egészség a természettel, önmagunkkal, embertársainkkal és Istennel megélt harmonikus és szeretetteljes kapcsolatban bontakozik ki”.

A gyermekvédelmet „kiemelt erkölcsi és társadalmi felelősségnek tekinti” a körlevél és mélységében, az okokat felfejtve, a célokat megfogalmazva és eszközöket ajánlva (segítő háló kialakítása, szakellátásban lévő gyermekekre való fokozott odafigyelés) járja körül a témát. Egyúttal önkritikusan, a bocsánatkérés hangján szólal meg: „Bocsánatot kérünk azon egyházi vezetők nevében is, akik nem tettek meg minden lehetséges lépést azért, hogy ezek a bántalmazások ne történhessenek meg.” Gyermekeink megóvása és a családok támogatása a közjót szolgálja és szorosan összekapcsolódik az emberi méltóság sérthetetlenségével. Jóllétükhöz társadalmi szintű felelősségtudat és érzékenység szükséges, ami a családok elsődleges védelmén nyugszik, de nélkülözhetetlen módon egészíti ki „az oktatási, szociális, egészségügyi és egyházi szereplők együttműködése”.

A gazdasági helyzettel kapcsolatban, a harminc évvel ezelőtti dokumentumhoz képest szűkszavúbban, de pontos helyzetelemzést ad a körlevél. Dicséretes, hogy politikai kiszólásoktól mentesen, az Egyház társadalmi tanításának talaján állva hívja fel a figyelmet a strukturális problémákra (pl. régiós egyenlőtlenségekre, a cigányság körében tapasztalható szegénységre, gyermekszegénységre, devizahitelek problémájára, az alacsony összegű gyesre és minimálnyugdíjra, valamint a korrupcióra), a szolidaritás, közjó és szubszidiaritás követelményeire, de szól a harminc év pozitív eredményeiről, gazdasági fejlődéséről (GDP duplázódása, reálkeresetek nagymértékű növekedése, foglalkoztatottság bővülése, hazai tulajdon növekedése) is.

A testvériesebb világ elérésének nélkülözhetetlen követelménye az Egyház társadalmi tanításának alapelveként megjelenő szolidaritás, ami a leszakadt néprétegek, a periféria és a roma társadalom esetében még hangsúlyosabban jelenik meg hazánkban. A munka és a tanulás lehetősége az emberhez méltó élet alapfeltétele, míg a gazdaság végső célja az ember (a teljes emberi személy), nem pedig a haszon. Püspökeink figyelmeztetnek, hogy a célul kitűzött igazságosabb és testvériesebb világ nem érhető el a „szegények iránti kitüntetett szeretet nélkül”.

Az oktatás és a nevelés kapcsán – ami „az ember formálásának meghatározó területe, amely a hagyományok és értékek átadására, valamint az emberi méltóság, szeretet és igazságosság kibontakoztatására törekszik” – a keresztény oktatás fontosságát és annak a közjóért végzett szolgálatát emelik ki a szöveg szerzői, rámutatva, hogy a gyermekek nevelése elsősorban és megkérdőjelezhetetlenül a szülők felelősségi körébe tartozik. Az egyházaknak joga van az oktatási tevékenységhez és ehhez megilleti őket az állami intézményekkel azonos mértékű normatív támogatás.

A katolikus iskola egy sajátos emberképre, az Isten képmására teremtett ember megvallására épül, ezért nemcsak intézmény, hanem küldetés is. Küldetés, amely a személy méltóságát, a közösséget, a remény szolgálatát és a teljes ember formálását célozza, a mérhető teljesítmény mellett pedig a gyermek teljes személyiségére is hangsúlyt fektet, nevelési tevékenységét pedig „kapcsolati történésként” értelmezi.

Püspökeink felismerik, hogy társadalmunk jövője nagyban függ a családjainktól és az iskoláinktól, köztük kiemelt helyen a keresztény szellemiségű iskoláktól. Azoktól az egyházi iskoláktól, melyek egyszerre helyei a befogadásnak és a tehetség gondozásának. Ez korunkban, amikor az oktatási rendszer Európa szerte kihívásokkal küzd („demográfiai változásokkal, kulturális bizonytalansággal, a fiatalok identitásválságával, a súlyos pedagógushiánnyal”) különösen fontossá válik és a széttöredezett világban szervesen kapcsolódik össze a kultúrateremtés dimenziójával. A kultúra vonatkozásában (amit teremtő erőnek is lát a körlevél, nem csupán örökségnek), keresztény feladat annak hitünk szerinti alakítása, gazdagítása.

Röviden, de hangsúlyosan szögezi le a dokumentum, hogy a kereszténységnek – a transzcendens végcélon túl – evilági feladata, küldetése is van. Ezért „itt, a földi társadalomban kívánja keresni és építeni Isten országát, vagyis egy olyan közösséget, amelyben az Isten szeretetének igazsága mindenki számára megtapasztalható”. Ez alapozza meg azt az elvárást a világi krisztushívők felé, hogy „hitüknek és belőle fakadó erkölcsüknek megfelelően kapcsolódjanak be a közéletbe, és vegyenek részt a politikai életben is”. A politikának mindenkor a közjót, vagyis a társadalom egészének javát kell szolgálnia.

A közélet kapcsán az igazságosabb gazdaság, a szubszidiaritás elve (önkormányzatiság és társadalmi egyeztetés fontossága), a közbeszédben az emberi méltóságot tiszteletben tartó hangnem követelménye, a vidékkel és az értelmiséggel folytatott dialógus szükségessége jelenik meg, felesleges politikai áthallások nélkül. A magyar Egyház vezetői fontosnak tartották, hogy kitérjenek hazánk szuverenitásának a jelentőségére, mely a „a családok védelme, a migráció, a béke megőrzése, a határainkon túl élő magyarság támogatása és érdekeinek védelme, valamint az energiaellátás, a vízkészletek és a földtulajdon nemzeti kézben való megőrzése terén” mutatkozik meg. Főpásztoraink emlékeztetnek a határon túli magyarság testvérvoltára, a szomszédainkkal és az ezer éve otthununkat jelentő Európával való békés együttélésünk fontosságára, valamint a jogállam nélkülözhetetlenségére (amely „egy demokratikus állam stabil működésének elengedhetetlen feltétele. […] Nem lehet jogállamot a jog áthágásával, és nem lehet szeretetteljes társadalmat a gyűlöletkeltésre építve felépíteni”). 

A körlevél alapos és hazánkra vonatkoztatott tanítást ad a teremtésvédelemről (főként Ferenc pápa nyomán), az Isten–ember–teremtett környezet hármasáról és otthonunk gondos sáfárként való megóvásának szükségességéről. Mivel felbolygattuk Földünket és mértékén felül használjuk fel természeti erőforrásainkat, meg kell történnie a fenntarthatósági átmenetnek és költségvetési szinten is nagyobb súlyt kell kapnia a teremtett környezet és a társadalom megóvásának. A Laudato si alapján tudnunk kell, hogy Isten művének védelmezése a hivatásunk, erényes életünk része, a teremtésvédelem célja pedig „a Teremtő és teremtményei iránti szeretetünk gyakorlása”. Mivel az utánunk következő nemzedéknek is át kell tudnunk adni azt, amit Istentől kaptunk, le kell mondanunk „a túlfogyasztás igézete és a határtalan növekedés kényszerképzete” délibábjairól és meg kell tanulnunk reálisabban gondolkodnunk anyagi lehetőségeinkről. Az MKPK körlevele ökológiai megtérésre hív, megoldásként pedig a teremtésvédelem kiskortól való edukálását és egyházmegyei szintű kezelését javasolja.

A dokumentum pontos elemzését nyújtja a digitalizáció problematikájának, amit az elmúlt harminc év egyik legjelentősebb társadalmi átalakulásaként azonosít, felismerve, hogy az nem csupán a kommunikációs szokásainkat, hanem az időhöz és kapcsolatainkhoz fűződő viszonyainkat is átalakította, sok esetben sebzetté, felszínessé téve azokat és függőséget okozva (főleg a fiatalok esetében, akiknél súlyos identitásproblémákat is okoz a közösségi média, a videójátékok és a pornográfia). Rövid utalásként villan fel, hogy a mesterséges intelligencia kapcsán XIV. Leó pápa felhívja arra a figyelmet, hogy a „a technológia nem válhat az emberi bölcsesség és a lelki kapcsolatok helyettesítőjévé”. 

Részletesen kitér a dokumentum a fiatalok és a misszió helyzetére, rámutatva az egyéni és közösségi tanúságtétel nélkülözhetetlen szerepére és arra, hogy a fiatalok nemcsak a célpontjai a missziónak, hanem a munkásai, az „evangelizáció aktív alanyai” is. Az Egyház fiatalok közötti hitelességének újbóli növekedéséhez olyan közösségeket kell tudnunk felmutatni nekik, melyek megélik az evangéliumot, és melyek az intézmény mellett a hiteles példát és a tanúságtételt is előtérbe helyezik. Egyházunknak ki kell lépnie a világba, a párbeszéd és az emberi méltóság kultúráját kell képviselnie, és a relativista zajban fel kell mutatnia az igazságot és a csend erejét (olykor digitális böjtre hívva).

Mivel az Egyház az alapítása óta közösségi valóság, hitelesen tudja képviselni (például a testvéri közösségként megjelenő plébániákon keresztül), hogy a szeretetkapcsolatra teremtett ember akkor leli meg önmagát, ha szeretni és kapcsolódni tud. Emberi kapcsolatainkat nem helyettesítik a digitális megoldások. Az online tér ugyanakkor a számtalan kihívás mellett a misszió eszköze, területe is.

Az Igazságosabb és testvériesebb világot! – 30 év után evangelizációs célja igazán a szöveg utolsó harmadában válik hangsúlyossá. Befogadó egyházat sürgetnek püspökeink, mert

„Az Egyház küldetése az, hogy Krisztus irgalmas arcát mutassa a sebzett emberek felé, és ne bezárkózva, ítélkezve vagy közömbösen reagáljon a nehézségeikre. (…) Olyan közösséggé kell válnia, amely kezdeményez, bevonódik és kísér.”

A Caritas in veritate üzenetére rímelve olvashatjuk, hogy az igazság és az evangélium radikalitása melletti kitartás nem jelenti a szeretet vagy a nyitottság feladását. Szorongó, útkereső és reményét vesztő korunkban a kereszténységnek ki kell tudnia domborítania a reményt. Azt az emberi bizakodást meghaladó hitünket, mely Krisztus feltámadásából meríti forrását és tisztában van vele, hogy életünk Isten kezében van. Egyházunk elsődleges küldetése a krisztusi örömhír hirdetése és az életszentségre való meghívás, annak a felmutatása, hogy a szekularizáció és a relativizmus korában is a Krisztussal való élő kapcsolat, Isten abszolút igazságként való felismerése, a megtérés, tudatos tanítványi lét, az ima és a szemlélődés vezet el az üdvösségre. Minden megkeresztelt embernek részt kell vállalnia a misszióból és tanúságot kell tennie az objektív igazságról. Vissza kell találnunk az őskeresztény Egyház vonzó és hívogató közösségeinek a példájához. 

Püspökeink a prófétai küldetés felvállalására, a világ fájdalmában való részvételre, irgalmas szamaritánussá válásra hívnak: „amikor igazságtalanságot tapasztalunk, vállalnunk kell prófétai küldetésünket. Vállalnunk kell az igazság kimondását azokban a helyzetekben is, amelyekben a hatalom, a félelem vagy valakinek az érdeke elhallgattatná a lelkiismeretet.” Küldetésünk, hogy az emberi méltóság, a közjó és az erkölcs mellett kiállva az irgalmasság és a testvériség lelkületét mutassuk fel. Csak „az egység, a kiengesztelődés, a béke és az irgalom tanúságtevőiként” tudunk hozzájárulni a társadalmi megújuláshoz.

Útravalóként szívünkre helyezik, hogy közösséggé kell válnunk, segítő kezet kell nyújtanunk a rászorulóknak, meg kell hallanunk fiataljainkat, munkálnunk kell a párbeszéd kultúráját, meg kell becsülnünk hazánk történelmi örökségét, kulturális értékeit és hagyományait. Olyan társadalmat kell építenünk, amely „védi az emberi méltóságot, támogatja a családokat, szolgálja a közjót és erősíti az élet kultúráját. (…) Tegyük meg azt, ami rajtunk áll, amire képesek vagyunk a teremtett világért, az egész emberiség jövőjéért! Legyünk egy igazságosabb és testvériesebb világ építői!”

Összegezve a püspökök tanítását, meg kell erősítenem a bevezetőben írottakat: az Egyház társadalmi tanítására épülő kiváló helyzetelemzést kapunk. Az első olvasatra lazább ecsetvonásokkal megrajzolt mű igazi mélységeket rejt. Kijegyzetelve, újra visszatérve a szöveghez, gazdag dimenziók tárulnak fel. Erénye a körlevélnek, hogy nagytotálban is jó látleletét adja társadalmunknak, de akadnak olyan területek (pl. gyermekvédelem, digitalizáció, teremtésvédelem, evangelizáció), melyek kapcsán önállóan is gazdag és részletekbe menő elemzést, megoldási javaslatokat és cselekvési tervet nyújt. A harminc évvel ezelőtti dokumentumhoz képest prófétaibban jelenik meg az evangelizáció, a tanúságtétel és a fiatalok egyházban betöltött szerepének a témája, ami tovább gazdagítja az MKPK tanítását. A rövid gazdasági és politikai részt a szűk terjedelme ellenére korrektnek és elfogultságtól mentesnek érzem. Ugyanakkor apologetikai szempontból hiányolom, hogy nem nyúltak bátrabban a püspökök a korunkat szétfeszítő antropológiai kérdésekhez, a szomszédban dúló háború témájához (igaz, annak tavasszal önálló és kiváló körlevelet szenteltek), az egyre fenyegetőbb egyházellenességhez és kulturális keresztényüldözéshez, illetve a gender-LMBTQ témákhoz. Ez utóbbi észrevétel kapcsán adja magát az Ökumenikus Chartával való összehasonlítás: a 2001-es dokumentum megújított változatát, éppen idén, a 25. évforduló kapcsán jelentették meg az európai egyházak és érdekes módon az MKPK-körlevélhez nagyon hasonló témákkal maradt adós a szöveg. 

Az azonban nem lehet kérdés, hogy az 1996-os körlevél méltó folytatását adta közre az MKPK, az összehasonlításnál pedig sokkal fontosabb, hogy keresztény közösségként és hívő egyénként induljunk el a biztos vonalvezetőt jelentő útmutatásai mentén, hozzáadva erőnket és meglátásainkat egy valóban igazságosabb és testvériesebb Magyarországhoz.

A szerző katolikus teológus

 

■

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

■

Legfrissebb

Muki

November a gyász, az elmúlás, a veszteségek hava, a köddé vált emlékek emlékezetének időszaka. Ilyenkor azzal szembesülünk, ami elől szüntelen menekülünk, a „volt, nincs” fájdalmas érzésével, hajdani kincseink elvesztésével.

A múlt sebei és a kiengesztelődés esélye

Egy társadalomnak joga van tudni, hogyan működött az a rendszer, amely félelemből épített hatalmat. Nem az igazság megismerése ellen érvelek. A kérdés nem az, hogy megtudhatjuk-e az igazságot. Hanem az, hogy hogyan, milyen sorrendben, milyen körítéssel, és kinek a terhére.

Ordass Lajos naplója

Ordass Lajos evangélikus püspököt a naplóját közreadó kötethez írt tanulmányában Mirák Katalin „botlatókönek” nevezi, „akibe nemcsak saját egyházának tagjai, de a pártállami diktatúra vezetői és működtetői is rendre beleakadtak.”
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!