JEL újság

A KÉK védőszentjének óbecsei ünnepéről

Szilágyi Edit2017.09.11.

A délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör (KÉK) az idén Óbecsén szervezte meg védőszentjének, Szent Ágostonnak az ünnepét. A Szent Antal-plébánia udvarában gyülekeztek a vendégek: a Vajdaságból és Magyarországról, Kunszentmártonból és Csongrádról.

 

Ötvenen, hetvenen, százan, százhúszan. Öröm és csillogás a szemekben. A viszontlátás, az együttlét, az együvé tartozás ünnepe Szent Ágoston tiszteletére Szent László évében.

A templomot bejárja a napfény. Laurinyecz Pál kunszentmártoni kántor és kórusvezető ujjai érintésére az orgona az első ütemekkel üzeni, hogy kezdődik a rendezvény. Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat, énekli Fenyvesi Zénó óbecsei tanuló, majd hozzá csatlakozik Séra Erzsébet kunszentmártoni festőművésznő, kántor. Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat. A következő sort már ketten éneklik, majd felcsendül a kórus éneke és a refrén, amelybe már mindenki bekapcsolódik. Meghatódás.

Köszöntő a házigazdától és az ünnep szervezőjétől, valamint Szabó Károlytól, a KÉK elnökétől.

Pósa László, az óbecsei Szent Antal-templom plébánosa, minden óbecsei KÉK-rendezvény otthont adója, Szent Ágoston életéről és munkásságáról szól. A szent az akkor még keresztény észak-afrikai Thagastéban született 354. november 3-án, és Hippóban halt meg 430. augusztus 28-án. Nem mindig volt hívő, sőt kicsapongó életet élt, de végül megtalálta az Istenhez vezető utat – ismerteti a fordulatokban gazdag életutat az előadó, majd szokatlan módon az édesanya, szent Mónika bemutatásán keresztül érteti meg a hallgatósággal a fiút.

Előadását a kunszentmártoni Szent Márton Kórus Szent Ágostonról szóló éneke követi. A kórus imádságos Istenhez fordulással és hálaadásképpen mutatja be Szent László dicsérete című műsorát.

Az esemény hivatalos része szentmisével zárul, melynek végén felcsendül a két legszebb ima: a Boldogasszony anyánk és a Himnusz. Mindenki énekel. Az arcokon lepereg egy-egy könnycsepp. Az ima ereje és a mise misztériuma megrendíti és meg is erősíti a hívők lelkét.

A kötetlen program része a közös ebéd, a barátságos beszélgetések, a séta a Tisza-parton, a városközpont és a belvárosi templomok megtekintése.

Megható búcsúzás az utazóktól és a következő találkozás nyugtató reménye.

Szilágyi Edit
Vajdaság

 

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

A KÉSZ küldöttei Miskolcon tanácskoztak

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Miskolcon tartotta tavaszi küldöttgyűlését május 9. és 11. között, amelyen részt vettek a helyi csoportok vezetői és küldöttei, valamint az egyesület határon túli társszervezeteinek képviselői Kárpátaljáról, Felvidékről és Délvidékről.

E-mail Balázsnak

Búcsúzóul hálát adunk érted, köszönjük, hogy voltál, hogy eddig is velünk voltál. Elengedünk, de nem feledünk, szóval így is, úgy is velünk maradsz. Isten veled, álmodat őrizzék angyali seregek!

Imádkozzunk az új pápáért!

XIV. Leó néven Robert Francis Prevost Ágoston-rendi szerzetest, a Püspöki Dikasztérium prefektusát választotta a konklávé Krisztus földi helytartójává.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!