A kötelező, dálnoki kitérő

Brassóból Kézdivásárhely felé autózván csak egy rövidke kitérőnek gondolná az ember Dálnokot, de aztán a templom, a kúriák és a szerencsés találkozások órákra is ott tudják marasztalni a maradék magyarországi utazókat.

A történelem után némi affinitást mutatóknak biztosan ismerősen cseng Dálnoki Miklós Béla, vagy éppen Dálnoki Veress Lajos neve. A két, komoly tisztségeket betöltő, lófő székely felmenőkkel bíró katonatisztről az előnév alapján a dálnoki születést feltételezné az ember, de ez egyik esetben sincs így. A miniszterelnöki pozícióig jutó Miklós Béla Budapesten született, tanító édesapja, Miklós Gergely (1857–1935) azonban tényleg Dálnokon látta meg a napvilágot. Veress Lajos viszont Sepsiszentgyörgyön jött a világra, Veres Géza ügyvéd fiaként, aki a szintén lófő dálnoki Veresekkel volt rokonságban (A dálnoki Veres família egyik jeles képviselője Veres Gerzson (1681–1722) kuruc kardforgató és költő volt, akinek műveit Thaly Kálmán adta ki először.)

Aztán a kilencszáz lelkes, színmagyar Dálnokot is abban a bizonyos 1332-es, pápai tizedjegyzékben említik először, tehát IV. Béla uralkodása alatt már volt temploma és papja is. A templom sok átépítés után most is áll, előzményeit az 1200-as évek végére teszik. Ezt az egyenes záródású szentéllyel együtt 13,7 méter hosszú, 6,5 méter széles istenházát aztán a XV. században árokkal és magas kőfallal vették körbe, ennek keleti bejárata fölé pedig a harangnak is helyet adó kaputornyot emeltek. Ahogy aztán gyarapodott a közösség, egyre szűkebb lett a templomocska is, így a XVI. században, bontás után egy 20,4 méter hosszú és 7,2 méter széles templom épült fel a településen, szép, gótikus hálóboltozattal. Ezt a boltozatot pedig éppenséggel terrakotta elemekből rakták össze. Legalább is erre következtetnek a régészek, hiszen a cserépboltozat töredékét megtalálták a cinteremben, tehát a templom körüli temetőben folytatott ásatások során.

Az északi falon máig ott látható az építkezés befejezésének dátuma, ami egyben a mohácsi csata éve is. Ebből következtetve aztán nem is maradhatott sokáig Róma hitén a közösség, hiszen negyedszázad múlva már „tombolt” Erdélyben is a reformáció. Aztán teltek-múltak az évtizedek, századok, a török és kuruc idők után békésebb évek jöttek, így az 1700-as években visszabontották a kaputornyot, majd 1802-ben, egy földrengés után el kellett bontani, aztán újjá építeni a szentélyt is. Az 1900-as évek elején felszámolták a várárkot és a teljes várfalat is, ennek köveiből építették fel 1914 és 1922 között a mai, erőteljes tornyot.

A legutóbbi belső feltárások után a falon festéssel is jelezték, hol voltak hajdanán a boltozatot tartó pillérkötegek és a gyámkövek, de meg lehet tekinteni néhány, még a XVI. században készült felirat töredékét is. Hátul, a karzat alatt, az itt is kékre festett padsorok végénél pedig a festett rozettával együtt egy rövid, rovásírásos felirat is előkerült. A XVIII. századból való a fából faragott, festett növényi motívumokkal díszített úrasztala, amit szerencsére templombelsővel együtt meg is nézhettünk. Ahogy ugyanis megálltunk a falu központjában, motorfűrész hangját hallottuk a templom melletti portán. Az ott munkálkodó középkorú atyafi pedig készséggel hagyta abba a munkát, és nyitotta ki nekünk a szépen rendben tartott istenházát.

Hasonló szerencsével jártunk aztán a templommal szemben elhelyezkedő Lázár-Beczásy kúria esetében is. Ahol is éppen zajlottak a felújítási munkálatok az új tulajdonos, dr. Albert András, sepsiszentgyörgyi szemész főorvos vezényletével. A doktor úr képzési központot álmodott a láthatóan igazán sokszor átépített, ódon épületegyüttesbe, amelynek a Lázár família által emelt előzménye az 1750-es évekre tehető, de csak 1885-re nyerhette el végső formáját. Ekkor már az örmény származású Beczásyak a tulajdonosok, akik Zágonból költöztek erre a nyugodtabb vidékre. Tőlük veszik el a kommunisták majd 1949-ben az épületet, a családot pedig kényszermunkára, Dubrudzsába telepítik. Az udvarház további barbár toldozgatások közben volt aztán gépállomás, raktár, de óvoda is az idők folyamán.

Albert doktor készséggel kalauzolt végig bennünket a pincétől a padlásig. Elmondta, hogy vették fel a küzdelmet a faanyagok gyilkosával, a könnyező gombával, megmutatta az egyik teremben a vélhetően 19. század elejéről származó freskótöredékeket, a praktikus zsanérozással szerelt, így maguktól csukódó ajtókat és azt a hatalmas kemencét is, ahol hajdanában sokaknak főzhettek. A Lázár-Beczásy kúriához nagyhírű arborétum is tartozik, ennek különleges fái (illér juhar, páfrányfenyő, japán liliomfa, arizonai luc, japánbirs) közül egynéhányat még ma is megcsodálhatunk.

Dálnok amúgy arról is nevezetes, hogy itt született lófő nemesként Dózsa György. A parasztvezér emlékét ma is őrzi a feltételezett szülőház helyén egy 1949-ben emelt, kaszákból álló kerítés és emléktábla, és a templomhoz közel, 1976-ban emelt monumentális szobor is. A szülőház helye mellett elhaladva, rövidesen elérjük aztán a domboldalba épített, 2014-ben teljesen újjá tett Gaál udvarházat is. Amit a falába rakott korabeli kőtábla szerint „Gál Miklós és nöje, Imre Julianna épittették 1844-ben”. Az alapítványi (Barabás Miklós Központ) kezelésben lévő hajlék mostanság vendégeket is fogad, a név pedig onnan jön, hogy itt gyerekeskedett a reformkor, a szabadságharc és a biedermeier jeles festője, Barabás Miklós. Egészen pontosan szülőhelyéről, a közeli Márkosfalváról, rabiátus férjeura elől menekült vele ide az édesanyja, Gaál Terézia, de idővel aztán csak helyreállt a családi béke. A festő emlékét a kúria előtti homokkő piramisra csavarozott modern tábla is őrzi.