a legmélyebb csönd felé
Oláh András■2020.02.14
terheinktől szabadulva zuhanunk
mélyből a mélybe
*
mindegy már hogy öklöd
ütésre vagy imára
kulcsolod
peregnek a kialkudott
percek
s ha meghalunk
mélyebb lesz
a csönd
mint Isten hallgatása
könnyű meghalni így
fejfájósan telepszik ránk
az esőszagú április
mint lakkozott bútorokra a por
temettünk tegnap is:
sárban tocsogva
kifosztva álltunk a sír előtt
– ismeretlen ismerősök
könnyű meghalni így
– gondoltam –
szűkre szabott tavaszi ruhában
ha idegen arcok didergetik az esőt
távol vagyunk
elfelejtettünk felejteni
átzuhantunk a múltból
ahol őrült eszmék tették beláthatatlanná
a legrövidebb távolságot is
*
távol vagyunk
– szárítókötélen felejtett csipeszként
kuporgunk örökös félálomban
s várjuk hogy emlékeink ketrecében
fényt gyújtsanak
a szentjánosbogarak
Oláh András
2020-02-14
A rovat további írásai
A Hármashatár hídja
A Sile forrásvidékének erdeit és mocsarait lakó varázslatos lények közül senki sem akarta elhinni a történteket: még sosem láttak dühödten civakodó manókat. Ki ne tudná, hogy a piros sapkás apró népség nem híve az erőszaknak. Hosszú életük során bölcsen, udvariasan, kedves szavakkal és érzelmesen fejezik ki magukat.
