A Lét utcazenésze

„Bennem már semmi hiúság, becsvágy nincs, csak a Misztériumot szavakkal szolgálni. Egy becsvágyam talán mégis van: jövőképet mutatni a korosztályos társaimnak, visszaadni a HIT által öregkorunk elvesztett, elrabolt méltóságát.” Simai Mihály imént idézett mondatai a Szegeden élő József Attila-díjas költő, író vallomását tudatják az olvasóval. A Medgyesegyházán 1935-ben született irodalmár gyulai érettségije után pedagógiai főiskolát végzett, majd általános iskolákban tanított Belsőperegpusztán és Békéscsabán, utóbb Szegeden kollégiumi nevelőként. Ezt követőleg újságíró képesítést szerzett, a Délmagyarország című napilap munkatársa, később a Kincskereső főszerkesztő-helyettese, majd főszerkesztője lett. A dél-magyarországi írócsoport titkáraként, a Szegedi Írók Társasága alelnökeként is tevékenykedett.

Első verseskötete A virradat vitorlái címmel 1962-ben jelent meg, a Végtelenkezdet című legutóbbi pedig 2025-ben.  E kettő között zömmel gyerekverseket, meséket, ifjúsági regényeket publikált. A Musztánglegenda című film 1984-ben A világ legszebb lovai című ifjúsági regénye alapján készült.  

Verseiben nemcsak vendégként van jelen a transzcendencia, hanem otthonosan. Ez az állítás számos idézettel igazolható: „úsznak a sirályok fáradt szemeden / szemükben kék spirál a végtelen / a végtelenben ketten / te meg én / fénnyé fonódva Isten tenyerén” (Úsznak a sirályok). „Ebben a liftben, / édes Istenem / úgy itt rekedtem ég és föld között / hol zuhanok, hol meg emelkedem. / Úgyhogy már nem vagyok se fenn, se lenn. / Segélyhívódat keresi kezem…” (Ebben a liftben). „Isten tenyeréből fény sugárzik, / erővel tölti föl testemet. / Jézus szívéből szerteárad bennem / a mindenható Szeretet” (Anyám imája 944). „véghetetlen gyönyörű rezgés / önmaga dicsőségét zengő / húr volt az idők kezdetén az Isten // s mikor végtelen húr szakadt / végtelen számú részecskére / akkor lettem én is / – szakadt / költő – a Lét utcazenésze / akkor lettél te is meg ő is / akkor lettünk mindannyian / akkor sebzett meg az Idő és / a Tér minket halálosan” (Végtelen húr). 

Váltig vallom, hogy az életrajznál többet elmondanak a művek. A földi létből sokat tapasztalt ember hiteles érzelmei jelennek meg a Simai-versekben. Mint a Végtelen misztériumba sorolt részletversben, a Meditációban felsejlő elvágyakozás: „túl szűk ez az emberöltőnyi öltöny / küszködöm vele ahányszor felöltöm / toldozgatom foldozgatom / ameddig cérnával bírom / de most már minden reggel úgy kelek fel / ez mind anyag és el fog fogyni egyszer / s én fölveszem tündöklő fehér ingem / amit a lelkem szőtt meg csöndjeimben / s indulok ha az égi osztálynaplót / az én nevemhez lapozza Isten”. Mi fejeződik ki ebben a versben? Az, hogy földi tetteiért a tanár felelni akar, vagyis Istentől várja az osztályzatot.

Simai Mihály verseit itt olvashatják.

Simai Mihály elemző írása Halmai Tamás Krisztus követése című verséről.