A mennyország létezik

Újra divatosak, sőt bestsellerek lettek azok a könyvek, melyek íróinak halál közeli élményeit tárják az olvasók elé. Hazánkban a nyolcvanas évek eleje táján jelent meg Raymond Moody könyve az Élet az élet után (alcíme Gondolatok a halál utáni életről), ami sokakra nagy hatással volt.

     Akkoriban a materializmus ideológiájának nyomása alatt a végső dolgokkal, a halál utáni állapottal foglalkozó, nem túlzottan filozofikus, hanem közérthető olvasmányokhoz nemigen lehetett hozzájutni. Bevallom, hogy huszonegynéhány évesen, a saját egyéni hitemet kereső korszakomban engem, és baráti körömben többeket is, megérintett ez a könyv. Leginkább érzelmileg hatott a fiatalokra abban az időben, amikor a szocializmus nyilvánvaló csődjét már mindenki látta, és a kiábrándultság, a perspektívanélküliség, az általános dekadencia, a nihilizmus hatotta át a közgondolkodást, főleg a fiatalokat.

     Ennek a korszaknak a hangulatát jellemezte pl. Sándor Pál: Ripacsok (1980), vagy András Ferenc: Dögkeselyű című filmje (1982), nem szólva az underground koncertekről (URH, Európa Kiadó a Feketelyuk klubban). Ebben légkörben üdítő fénysugárt jelentett ez a könyv azoknak, akik – enyhén szólva – nem voltak „megtalpalva” keresztény vallásossággal, pláne hittantudással. Ezt az időszakot jellemzi még a nyolcvanas évek zárásaként Billy Graham baptista hitszónok (a Wikipédia evangélistának nevezi) budapesti látogatása és igehirdetése a Népstadionban (1989).

     Azután nagyot fordult a világ, és lehetőség nyílt a keresztény hit szabad terjesztésére. Micsoda különbséget jelentett II. János Pál látogatása (1991), találkozója a fiatalokkal szintén a Népstadionban, a Hősök terei szentmise, amelynek augusztus 22-én állított emléktáblát Erdő Péter bíboros. De a hirtelen ránk zúduló szabadságra talán nem voltunk lélekben felkészülve, és a csöndes vallásüldözés után elárasztottak minket a legkülönbözőbb ideológiai áramlatok, sokszor vallási köntösbe burkolva. Akkor már szabad volt közösségekbe, előadásokra járni, és a nagy árukínálat nemcsak az áruházakat, szupermarketeket, plázákat árasztotta el, nem csak a multi-level-marketing, az Amway, a Zepter virágzott, hanem pillanatok alatt felépült a vallások „piaca” is. Szabadon mehettünk vallási vagy vallásosnak álcázott összejövetelekre, a vallási „svédasztalról” pedig mindenki azt választotta, ami neki a legszimpatikusabb, ami a saját elképzeléséhez legjobban közel álló, ami a legkönnyebb, ahol esetleg a legkevesebb energiabefektetéssel lehet bérletet venni a mennyországba.

     Ez a folyamat vezetett azután oda, hogy a százszámra bejegyezett egyházak között a történelmi egyházak csak egyek voltak a sok közül. Rengeteg gondolkodó, értelmiségi ember kereste boldogságát a mindig teltházas Silva-féle agykontrollkurzusokon, kereste és próbálta megvalósítani önmagát, telerakta a lakását a saját fényképével „szeretem önmagam, én vagyok a legjobb, csak én számítok” feliratokkal, így akarva rátalálni a boldogságra, rálépni a sikeresség, a meggazdagodás útjára. Megjelentek a tévében a jósok, a távgyógyítók, akik az emelt díjas hívások során valóban meg is gazdagodtak a nagy nyitottságban már teljesen eltévedt, a káoszban elvesző emberek pénzén.

     De visszatérve a halál utáni saját tapasztalatokról szóló könyvekhez, az utóbbi években reneszánszát éli, és eladási rekordokat dönt egy-egy ilyen írásmű. Ilyen pl. Gloria Polo Ortiz: Akit villámcsapás ért című könyve (alcíme: Beszámoló a túlvilágról), mostanság pedig sok helyen látom Eben Alexander: A mennyország léteziket, alcíme: Egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról, melynek csomagolószalagján óriási betűk hirdetik: „Itt a bizonyíték”.

     Nem szándékozok a jelen keretek között semmilyen konkrét kritikát megfogalmazni, mert nem olvastam el mindegyiket (és jelzem, nem is fogom), de Ortizét igen, mert ő legalább katolikus, és Katona István atya ajánlásával jelent meg a mű. De ezek a könyvek csak a jéghegy csúcsát jelentik, emellett, pontosabban inkább ez alatt rengeteg, már ezotériába hajló, állítólagos személyes tapasztalaton alapuló könyv is napvilágot látott. Ezeknek a könyveknek a népszerűsége – az izgalmas és mindannyiunkat a legmélyebben érintő és izgató témája miatt – szinte előre kiszámítható, éppen ezért nagy kísértést jelent az íróknak, de az olvasóknak is, akiknek Istentől kapott természetes vágyuk, hogy a természetfelettiről mindent megtudjanak. Egyébként ez is istenképmásiságunkat igazolja, hiszen arra vágyunk, hogy megismerjük a Teremtőnket, a végtelent, az igazat, aki maga a szeretet. „Magadnak teremtettél bennünket Istenünk és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik benned” – írja Szent Ágoston.

     Ezek a könyvek elsősorban az érzelmeinkre hatnak, hiszen jó olvasni olyat, ami a keresztény reményünket igazolja. Hitünkre elvileg ez lehet jó hatással, ugyanakkor óriási veszélyeket rejt magában. Egyet ugyanis biztosan állíthatunk mi, Krisztus-hívők mindenképpen (ehhez nem kell orvosnak sem lennünk, mint az említett könyvek írói), mégpedig azt, hogy ezek a „tapasztalatok” bizonyosan nem a halál utáni személyes tapasztalatok, mert a halálból csak egyvalaki tért vissza, ő pedig maga a föltámadt Krisztus, a teremtőnk, a világmindenség királya, aki maga a kinyilatkoztatás teljessége. Az ő érkezésével és művével teljesedett be az idő és nyílt egyáltalán lehetőség számunkra a mennyországba való belépésre. Hamis érzetet kelthetnek tehát bennünk a sokszor „hurráoptimizmust” sugalló, a szeretetet gyakran a „szeressük egymást gyerekek” szintjére lesüllyesztő, deszakralizáló, az egyén személyes felelősségét elmosó, állítólagos túlvilági tapasztalatok.

     Isten hívott életre minket, nekünk pedig válaszolnunk kell erre a meghívásra. Ezt jelenti a felelősség, felelni a szeretet hívására. Nem áll módunkban nem felelni, mert az is felelet, az pedig a felelőtlenség. A mi tévedhetetlen útbaigazítóink nem ezen könyvek, hanem a Szentírás, az egyház tanítása, működése, jelenléte, mely kizárólagosan áll a kinyilatkoztatás alapján. Hogyan is tudhatnánk meg mi bármit is Istenről, ha ő nem akarta volna önmagát megmutatni? Ő viszont az egyházat azért alapította, hogy abban leljük meg az egyetlen utat, az igazságot, aki maga az élet.

     A hit évében igazán aktuális, és sok közösségben ténylegesen bestseller A Katolikus Egyház Katekizmusának Kompendiuma. Ránk is vonatkozzon a diakónusszentelésben a püspök szájából elhangzó, az evangéliumra vonatkozó felhívás: „amit olvasol, hidd, amit hiszel, tanítsd, s amit tanítasz, kövesd”.

Csorba Gábor
a KÉSZ társelnöke