A modern kori igricek atyja

Nem lehetett sehová besorolni, beskatulyázni műfajilag, külön „intézmény” volt. Saját, maga teremtette stílusában egy szál gitárral hódította meg a zenehallgatás mellett gondolkodni is vágyókat, azokat, akik a kádári összekacsintás mellett valami teljesen másra vágytak: őszinteségre, egyenes beszédre. Még akkor is – és ez volt művészetének egyik legfontosabb értéke –, ha akkoriban csak homályos célzásokból összeállt sorok között olvasva lehetett megérteni a szabadság üzenetét. Az ironikus strófákba csomagolt mondatokból aztán mindenki kibogozhatta a számára megfelelő gondolatot. A fájdalmasan korán, 66 évesen eltávozott Cseh Tamás január 22-én töltötte volna be 80. életévét.

Cseh Tamás már a hatvanas évek elején tanult gitározni egy testvérpárral együtt a XI. kerületben, majd dobossal kiegészülve együttessé alakultak Sztereo néven (ez a formáció nem tévesztendő össze Csepregi Éva azonos nevű, ám később alakult csapatával). A vállalkozás ugyan kérészéletű volt – a testvérek Bécsbe emigráltak –, mégis elindította a pályán, noha sokáig a képzőművészettel is kacérkodott. Időközben el is végezte a rajztanári szakot, ezt megelőzően azonban – számára embert próbáló módon – a Tanítóképző Főiskola elvégzése után alsósokat tanított Perkátán, illetve Kelenföldön egy szakmunkásképzőben volt nevelőtanár. Szaktanári képzettséggel már feljebb lépett a ranglétrán, egy kőbányai általános iskolában felsősöket is taníthatott. Az azonban már messziről látszott, hogy nem ez lesz számára a kijelölt életút, még akkor is, ha zenei pályafutásának felfutására még jó ideig várnia kellett. Addig viszont élni kellett valamiből.

Zenei exhibicionizmusa ugyanakkor megmutatkozott egy balatonalmádi affér során. 1962 vagy 1963 nyarán ugyanis, amikor „tetőzött az ifjúsági probléma”, kitiltották a településről, mert nyilvános helyen twistelt és gitározott. Érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy a twist aztán mindenféle pártállami averzió ellenére nagyon gyorsan polgárjogot nyert Magyarországon nemcsak a magánrendezvényeken, de a hivatalos, első nyilvánosságban is, jó példa erre a Patyolat akció című 1965-ös film Bodrogi Gyula főszereplésével, amelyben hosszú perceket töltenek a színészek a filmvásznon ezzel a fajta muzsikával.

Persze ez a retorzió nem rettentette el attól, hogy már a rajztanítás mellett is sokat gitározzon, énekeljen – egyelőre csendes magányában. Számára ez volt a menekülési útvonal a kádári szürke valóságból. Ez azonban nem jelentette, hogy nem szerette volna megmutatni magát a közönség előtt is, így került a színpadra életében először egy Kex-koncert szünetében. Populáris zenetörténeti pillanat volt ez: az államszocialista rendszertől két, bár eltérő módon, de mégis egyaránt idegen alkotó találkozása a világot jelentő deszkákon a közönség előtt. Az igazi fordulat azonban akkor következett be életében, amikor 1970-ben megismerkedett Bereményi Gézával, aki egy csapásra szinte elválaszthatatlan barátja, lakó- és alkotótársa lett.

Rendkívül termékeny együttműködésük gyümölcse lett az a több száz dal, amelyek közül jó néhány kultikussá vált és a mai napig ismert. Sokáig az asztalfióknak írtak, nem mertek – talán nem is akartak – olyan gyorsan a nyilvánosság elé állni. Érdekes intermezzoként ekkoriban, 1972-ben elgondolkodtak azon, hogy disszidálnak, ahogy az akkori belügyi szakzsargon, majd a köznyelv is nevezte az emigrációt. Életükben először jártak 1972-ben Nyugaton, és éppen Párizsban, a „szabadság, egyenlőség, testvériség” hazájában, ami olyannyira megtetszett nekik, hogy az útleveleikkel a párizsi magyar barátaik elkezdték intézni a politikai menedékjogukat. Ebből aztán nem lett semmi, a fiatal művészek meggondolták magukat, és az utókor szemszögéből nézve jól tették, mert egy különös és különleges színfolttal lett gazdagabb a magyar popzenei paletta. A haza elhagyása vagy a maradás dilemmája viszont nem múlt el nyomtalanul munkásságában sem, az első, emblematikussá vált Levél nővéremnek című lemezén a Budapest című, ugyancsak népszerűvé vált számában ezt meg is énekelte: „Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakhelyünk / Maradunk itt, vagy egyszer majd továbbmegyünk? / Itt van a város, vagyunk lakói / Maradunk itt, neve is van: Budapest”.

Cseh Tamás különleges státusza a magyar könnyűzenei életben egyrészt abból ered, hogy mindenki mástól eltérő módon többnyire egy szál maga járta mintegy igricként műsoraival az országot, másrészt különleges előadásmódja, hangvétele, szarkasztikus, sokszor kiszámíthatatlan stílusa, a közállapotokat ostorozó áthallásos mondanivalója sokakat meg tudott rökönyíteni. E különleges szerepe is közrejátszott abban, hogy viszonylag sok víznek kellett lefolynia a Dunán ahhoz, hogy meghódítsa többek között a budapesti Huszonötödik Színházat és az Egyetemi Színpadot. Előbbibe Gyurkó László, a Kádár-rendszer kegyelt írója, nem mellesleg országgyűlési képviselője és Kádár János életrajzírója hívta, aki még ezen túlmenően is sokat lendített a karrierjén. Ő volt az, aki még egy budapesti kerületi pártbizottságra is elvitte Cseh Tamást, hogy bemutassa művészetét, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy meglágyítsa az elvtársak szívét. Ez sem volt elegendő azonban ahhoz, hogy megakadályozza a Táncdal- és Sanzonbizottságot abban, hogy két dalát (Tábori lap Karády Katalinnak; Balogh Ádám) is visszautasítsa, mondván, azok zeneileg „silányok”. Ez a plénum azonban a hetvenes évek második felében már nem mindig tudta érvényesíteni akaratát a Magyar Hanglemezgyártó Vállalattal (MHV) szemben, így fordulhatott elő, hogy az MHV a nem éppen fényes előzmények ellenére 1977-ben mégis kiadta első nagylemezét, az ominózus Levél nővéremneket, aminek főleg értelmiségi körökben kirobbanó sikere lett. Talán ebben az is szerepet játszott, hogy ekkor már filmben és televízióban is találkozhatott a társadalom Cseh Tamással, dolgozott vele Bacsó Péter, Jancsó Miklós és Maár Gyula is, valamint a szintén közkedveltté vált Cimbora című gyerekműsorban magát a főcímzenét játszotta, és sokszor szerepelt is benne.

A karrierje ezek után megállíthatatlanul ívelt felfelé, sorra jöttek a jobbnál jobb albumok: Antoine és Désiré; Fehér babák takarodója; Műcsarnok; Frontátvonulás; Jóslat. Utóbbin, 1984-ben helyet kapott a Biblia című szám, ami már csak azért is érdekes, mert ahhoz képest, hogy 1976-ban elkészült, hosszú várakozás után kerülhetett csak fel hanghordozóra. Mivel a kádári-aczéli cenzúra alkalomadtán szinte labirintusszerűen bonyolult tudott lenni, így csak sejteni lehet, hogy a „klerikális reakciót” üldözte nyolc éven keresztül ennek a dalnak a képében a pártállami kontroll. A kérdés már csak amiatt is fennáll, mert a rusztikus, természetközeli környezetben játszódó, Jézus fogantatásáról és kereszthaláláról egyaránt szóló zeneszám a felületes olvasó számára éppúgy lehet blaszfémia, ahogy a mélyebb tartalmakat keresők számára szakrális is. A Biblia már csak azért is különleges, mert a zongora játssza benne a főszerepet, és rock and rollos boogie-woogie stílusban íródott.

A nagy szakmai visszhang és a közönség elismerése ellenére nem volt kikövezve Cseh Tamás számára a sikerhez vezető út. Amikor új szövegírójával, Csengey Dénessel 1988-ban megalkották a Mélyrepülés című lemezt, a bemutatót a hatalom majdnem betiltotta, amiből az látszik, hogy a Kádár-rendszer még végóráiban is rajta tartotta óvó szemét a kultúrán. Az állambiztonsági jelentésekből pedig nagyon jól tudta a pártállam, hogy Cseh Tamás nem különösebben szíveli őket, mégis elküldték a Szovjetunióba koncertezni. A KISZ felkérését nem lehetett visszautasítani, mégsem volt túl sok köszönet benne, amikor ugyanis a Frontátvonulás című lemezét előadta Kijevben, egyik helyi pártfunkcionárius sem gratulált neki, mert ők is tudták, hogy jó néhány szerzemény burkolt formában ugyan, de a szovjet megszállást pellengérezte ki. Ideológiailag következetes módon Cseh Tamás részt vett 1987. szeptember 27-én a lakitelki találkozón is, majd a rendszerváltáskor – immáron újra Bereményi Géza oldalán – a kék Duna metaforát felhasználva megírták a Kádár keringőt, a kommunista rendszer búcsúztatóját.

Cseh Tamásnak a rendszerváltás után is maradt mondanivalója, keze alatt a Levél nővéremnek trilógiává terebélyesedett, elkalauzolt minket a Nyugati pályaudvarra, Jóslat a metrón címmel pedig koncertlemezt is megjelentetett. Már tudta, hogy halálos beteg, amikor kiadták utolsó, Fel nagy örömre című karácsonyi lemezét 2008-ban. Rá egy évre hagyott itt minket, de itt maradtak velünk dalai és szereplői, Vetró Irén, Fáskertiné, Lee van Cleef, Velkei Margit, Rajnák elvtárs (a Budai Ifjúsági Park pofonjairól hírhedt igazgatója), Bíró Imre, Antoine, Désiré és még sokan mások, akik a maguk módján megtanítanak bennünket arra, hogy az ember esendő, sokszor érik megpróbáltatások, mégis megtalálhatja a boldogságot. Ehhez pedig Cseh Tamás dalai halála után is hozzájárulhatnak.

Csatári Bence

2023-01-24