JEL újság

A sebek evangéliuma

Kardos Csongor OFM2024.10.04

Mindannyian megsebzettek vagyunk. Életünk töredékessége miatt, kudarcaink miatt, bűneink miatt, kapcsolatainkban, önértékelésünkben. Ki-ki hosszú listát írhatna.

Gyakran azt tapasztaljuk, hogy ezekkel a sebekkel egyedül maradunk. Magunkba záródunk, elönt a szégyen, a fájdalom vagy a keserűség. Lehetséges-e sebzettségünkben a növekedés? Vagy éppen ez adja meg az esélyt a növekedésre?

Krisztus kereszten elszenvedett sebei húsvéti sebekké váltak feltámadott testén. Megjelöltetett a szenvedés jegyeivel, melyek azonban a húsvét valóságában átváltoztak a szeretet sebeivé, amelyekből felismerhető az Úr. Felismerhető, hogy Ő az Úr, mert ezekben a húsvét tükröződik vissza, a feltámadás ragyog fel újra és újra. Krisztus sebei a megnyílás sebei, oldalából víz és vér fakadt, a szentségek, az egyház, a megváltás kegyelme, közelség és élet. Arról tanúskodnak ezek a sebek, hogy Isten számára nem közömbös az ember. Isten válasza megsebzettségünkre, összetöretettségünkre a kereszt megsebzettsége, Jézus Krisztus összetöretettsége. „Az ő sebei által gyógyultunk meg” (Iz 53,5).

Mindez azt jelenti, hogy Isten úgy hajol le minden teremtményéhez, hogy elmegy egészen az emberi szenvedés legmélyéig, hogy megmutassa szeretetét, és bevonja abba azokat, akik addig sötétségben voltak. Szent Ferenc Istene ilyen Isten.

„E szavakkal nagy örömöt hirdetek nektek, mégpedig egy újszerű csodát. A világon nem hallottak ilyen jelről, kivéve Isten Fiát, aki az Úr Krisztus. Nem sokkal halála előtt a mi testvérünk és atyánk keresztre feszítve jelent meg, öt sebet hordozva testén, amelyek valóban Krisztus jegyei. Kezein és lábain mintegy szögek okozta szúrásnyomok voltak mindkét oldalról, melyek forradásokat őriztek és a szögek fekete színét mutatták. Oldala pedig lándzsával átdöföttként jelent meg és gyakorta vérzett” – olvassuk Illés testvér levelében, a Szent Ferenc stigmatizációjáról szóló első tanúságtételben, közvetlenül a szent halála után.

Ferenc útja a stigmatizációig, a Krisztussal való lehető legnagyobb azonosulásig nem szenvedésmentes út volt. Épp ellenkezőleg. Kezdve a Keresztrefeszítettel való első nagy találkozástól San Damiano romos kis templomában, ami megérintette és megsebezte szívét, mert ráébredt Isten irgalmas szeretetére, együttérzésére, ami őt is együttérzővé tette, és szívébe véste a Szenvedő sebeit, amit egész további életében ott hordozott. Rátalált a szenvedélyesen szerető Istenre. Felfedezte a világban és a másik emberben Isten alázatát, lehajlását, ami a szeretet műve, amiben Isten szegényként mutatkozik meg. Ferenc számára a kereszt misztériuma elsősorban a szegénység misztériuma. Isten, aki a jó, a legfőbb jó, az egyedül jó, lemond mindenéről, hogy megmutassa magát az embernek, hogy közölhesse magát vele. Ez arra indította Ferencet, hogy mindent, amije csak van, hálaadásként visszaadja Teremtőjének.

Mindent visszaadni – ez nem ment könnyen Ferencnek sem. Életének utolsó szakaszában nagy krízist élt át. Életrajzai a „lélek rendkívül erős kísértéséről” beszélnek, próbatételről, amit csak akkor érthetünk meg, ha ismerjük életének nehézségeit ebben az időszakban, kapcsolatának megromlását rendjével, szerzetestestvéreivel, betegségeit, lelki sötétségét.

Ferenc úgy érezte, hogy a testvérek egyre inkább eltérnek az evangéliumi élettől, ami számára oly fontos volt, és alapja egész életformájának. Egyre fontosabb szerepet akartak betölteni az egyházban, koruk társadalmában és kultúrájában. Ferenc ezt látva kiábrándult, megbántott és elégedetlen lett. Peremre szorult, és ítéletet mondott testvérei fölött, akik hűtlenek lettek a kisebb testvéri léthez, a minoritáshoz. Ironikus és keserű szavakat ad ezeknek a testvéreknek a szájába Az igazi és tökéletes örömről mondott példabeszédében: „Menj innét, te együgyű vagy és tanulatlan; nem vagy hozzánk való; mi annyian vagyunk, és olyan fontosak vagyunk, hogy nincs szükségünk rád” (ITÖ 11).

Amikor egyik testvére megkérdezi Ferencet, hogy miért vonult vissza a rend vezetésétől, és „bízta őket idegen kezekre”, betegágyában felindulva felemelkedik és felkiált: „Kik azok, akik az én rendemet és testvéreimet kiragadták kezemből? Menjek csak el az egyetemes káptalanra, ott majd megmutatom nekik, mi az igazi akaratom!” (2CÉ 188)

Hasonlóképpen Celánói Tamás életrajzában olvassuk, hogy amikor lemond a rend irányításáról, ezt mondja: „Ezentúl halott leszek számotokra” (2CÉ 143). Ferenc szavaiból haragot és keserűséget hallunk ki. Tele van dühhel, megbántottsággal. Megsebzett ember, de ezen a ponton sebzettsége nem a növekedést szolgálja, nem mások iránti nyitottságra vezet.

Ez Ferenc személyes passiója, ami saját akaratától a másik elfogadásához és a kiengesztelődéshez vezet. „Az én rendem”, „az én testvéreim”, „az én akaratom”. A stigmatizációhoz vezető belső út ezek elengedéséről szól, arról a felismerésről, hogy a rend és a testvérek mind Istenéi, aki mindenkihez irgalommal és elfogadással hajol le, aki Krisztusban mindenkiért meghalt a kereszten. Ferenc képes a saját útját Krisztus passiójához igazítani, abban felfedezni az életre vezető utat, ami a teljes önzetlenségből és önajándékozásból ered. Sebzettségéből való gyógyulása a megsebzett Krisztussal való találkozásból fakad, amikor saját sebei Krisztus sebeivé változnak; ebben a mély misztikus tapasztalatban, amelynek során „Krisztus igaz szerelme önnön képmására alakította át szerelmesét” (Szent Bonaventura: Legenda major, XIII. 5.).

Szent Ferenc alvernai imádsága – amelyet A három társ legendája őrzött meg számunkra – megmutatja, hogy mindez csak akkor lehetséges, mikor saját szenvedését képes alámeríteni Krisztus szenvedésébe és szeretetébe, ahol mindez átalakul és értelmet nyer: „Uram Jézus Krisztus, két kegyelmet kérek Tőled, mielőtt meghalnék. Az egyik, hogy érezhessem lelkemben és testemben, amennyire lehetséges, azt a fájdalmat, amit Te, édes Jézus, keserves kínszenvedésed alkalmával elviseltél. A másik az, hogy érezhessem szívemben, amennyire lehetséges, azt a túláradó szeretetet, amely Téged, Isten Fiát arra indított, hogy értünk, bűnösökért oly szörnyű szenvedéseket önként és szívesen vállalj.”

Az önmagában értelmetlen és megnyomorító szenvedés Jézus szeretetében megmerítve húsvéti valósággá válik, szeretetből vállalt szenvedéssé. Mindebből Ferenc számára hatalmas és mindent átölelő kiengesztelődés fakad, annak tudata, hogy Isten maga a jóság és a szeretet, a kedvesség és az édesség, a szépség és a megnyugvás (vö. A fölséges Isten dicsérete). Ebből a tapasztalatból születik a Naphimnusz egyetemes hálaadása és istendicsérete, a kiengesztelődés kozmikus éneke.

A stigmatizáció után Ferenc „a Kisebb Testvérek Rendjének intézményes és térbeli peremvidékéről változatlan erővel, a megbékélt, stigmákat hordozó ember nagy-nagy tudatosságával folytatja a mindig is Istennel való személyes kapcsolatából táplálkozó evangéliumi tanúságtételt, a személyes kapcsolatból, amely La Verna hegyén nyilatkozott meg a legteljesebben” (Giovanni Merlo).

Ferenc útja a stigmatizációig nagyon is emberi út, tele kudarcélménnyel, fájdalmakkal és keserűséggel. Az „újszerű csoda” lényegét tekintve az, hogyan válhat ez az emberi út, a sebek útja az Istennel való mélyebb egyesülés útjává, a sebek evangéliumává, hogyan hordozhatja az ember magán „a Keresztrefeszített képmását, nem kézzel mintázott kő- vagy fatáblákon, hanem testének tagjain az élő Isten ujjával megrajzolva” (Szent Bonaventura).

 

Jelen Idő

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Az ember életprogramja

Nincs olyan fizetős kurzus, mentálhigiénés képzés vagy beavatás, ahol bölccsé teszik mások az embert. Mert a bölcsesség az Istennel való közösség, a bizodalmas hit velejárója – nem tanulható és megtanítható.

Aquila János nyomában

Barangolás az Őrségben Aquila János nyomán, aki Nagy Lajos királyunk idején úgy helyezte el freskóit a veleméri templomban, hogy a fény az adott időpont szerint színjátékszerűen emelje ki a szereplőket és a jeleneteket.

Angyalszárnyak

Száll az ének a temetőben. Sírközeli szép ének.
S a kék ég alatt lassan vonulnak a karcsú, fehér felhők.
2016–2025 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!