A Szentjánosbogár jóvá szeret

Az Isten küld, testvéreim tinéktek, / hogy sugarai eleven tüzét, / amik arcáról a szívembe égtek, / sugározzam csendesen szerteszét / a testvéreknek, kik az éjben járnak. / Az Isten küldött, szentjánosbogárnak.

     Sík Sándor 1916-ban megjelent verseskötetének elején olvasható ez a mottó. Szentjánosbogárnak nevezik azt a közösséget, amely a Szent Ignáci lelkiség szellemében foglalkozik fiatalokkal, rendszeres nyári táborokat szervez, ahol fiatalok közösségben mélyíthetik el hitüket, miközben az Istentől kapott szeretetet közvetítik a világban. Szödényi Ákossal, közösségért felelősséget vállaló egyesület elnökével beszélgettünk.

     – Hogyan indult el ez a lelkiségi mozgalom?

     – Az 1980-as évek második felében Dunakeszin fiatal, sokgyermekes házaspárokból alakult egy közösség, amely a gyártelepi Jézus Szíve-plébániához tartozott. Közös problémájuk gyermekeik keresztény nevelése volt: hogyan lehet őket úgy nevelni, hogy hitüket megtartva éljenek. 1989-ben szerveztek egy tábort Bogácson. Itt alakultak ki a mostani szent jánosbogár-táborok jellegzetes vonásai. Ketten vezetnek egy csoportot, a tábor jellege: lelki napok komoly programmal. Hazatérve a helyi szakmunkásképző diákotthonában jöttek össze kéthetenként a gyerekek, ahol különböző foglalkozásokon vettek részt: keresztény videó, mese, játék, kézműves foglalkozás, ének. Amikor Sajgó Szabolcs jezsuita atya megjelent közöttük, az ő irányítása alatt szervezték a programokat.

     – A nyári táborok meghatározó élményt adnak a gyerekeknek. A kezdetek után hogyan folytatódott a táborok szervezése?

     – 1991-ben az első szentjánosbogártábor Dunakeszin csak három és fél napos volt, akkor még többre nem vállalkoztak. 1992-ben szintén Dunakeszin szerveztük a tábort, erre már százhúsz gyerek érkezett, pedig nem hirdették meg az újságban, hanem az előző évben részt vevők kaptak meghívót azzal a megjegyzéssel, hogy mindenki hozhat magával valakit.

     – Hogyan szervezik meg a táborokat?

     – A táborok programját egy csapat, a műhely dolgozza ki. A tábor kezdetétől a zárásig a helyi lakosok segítségére szorulunk, hiszen minden gyerek családoknál lakik.

     – Milyen program szerint zajlik a táborozás hete?

     – A fő- és segédbogarak a tábort megelőző nap érkeznek a helyszínre, hogy megismerkedjenek a településsel, megtekintik a helyszíneket, megkapják a csoportjukba beosztott gyerekek listáját. A gyerekeket a táboroztatók a pályaudvaron „veszik át” a szülőktől, és maguk viszik a tábor színhelyére. Vasárnap este tábornyitó szentmise keretében a velük érkező atya ismerteti a tábor vezérgondolatát. Ezen a szentmisén sok helybéli is részt vesz. Hétfőtől csütörtökig kiscsoportos foglalkozások zajlanak. Fontos számunkra a hazaszeretetre nevelés, de a hazát úgy lehet igazán szeretni, ha az ember saját maga bejárja és megismeri. Ezért mindig megismertetjük a helyiek segítségével a települések nevezetességeit, népviseletét, népszokásait. Ha lehetőség van kézműves foglalkozásra, akkor ezen is részt vesznek a gyerekek. Csütörtök délutánra meghívjuk a falu lakóit, segítőinket a szereplésre, amelyre a csoportok készülnek egy-egy rövid jelenettel. A jelenetek között a tábor vezetője köszönetet mond mindenkinek, aki támogatta a tábor szervezését és lebonyolítását. A szereplést tábortűz követi, ami mellett játszunk és énekelünk. A pénteki napon tartjuk a záró szentmisét, ilyenkor megnevezzük a tábor fair play díjait nyerő gyerekeket, illetve a jutalmazás indokait. Ezután következik a búcsúzás, és harmonikát írnak a gyerekek. Mindenki felírja egy lapra a nevét, és továbbadja a mellette ülőnek, aki ír a lapon szereplő személynek pár sort, leírja a másikról szerzett (csak) pozitív benyomásait, vagy amit meg akar neki köszönni, majd behajtva továbbadja. Mire körbeér a lap, megtelik, és a behajtásoktól harmonikához hasonló lesz az alakja.

     – Milyen pedagógiai alapelveket vall a mozgalom?

     – Legfontosabb törekvésünk, hogy a tábor adjon a gyerekeknek pozitív keresztény közösségi élményt. Azt tartjuk szem előtt, hogy a szeretet nemcsak egy érzés, hanem döntés is, és az ebből a dön tésből születő magatartás meggondolt viselkedés. Ezt figyelmesség, az adott személyre fordított energia, idő, empátia és az érte megtett cselekedetek, önfeláldozás jellemzi.

     Mi sajnos olyan pedagógiai kultúrában nőttünk fel, amely inkább a hiányosságokra figyel. Pedig ha rossz tetteket dörgölünk valakinek az orra alá, nem fogjuk elérni, hogy a jó felé forduljon. Még senkit sem sikerült jóvá szidni, csak jóvá szeretni. Mi a pozitív tulajdonságaikban próbáljuk megerősíteni a gyerekeket, ezért kapják például a fair play díjat azok, akik az átlagnál jobban odafigyeltek a többiekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy szó nélkül kell elmenni a helytelen magatartás mellett. Célunk a belátás elérése, hogy az illető maga oldja meg az okozott problémát, és válassza meg a jóvátétel módját. Tudatosítani próbáljuk, hogy tetteink nem elszigeteltek, a saját életéért mindenki maga felel. A szeretettel, türelemmel való bánásmódot, a teljes nyitottságot tartjuk célravezetőnek. Képesek vagyunk elfogadni a másikat olyannak, amilyen. Nem a tetteit, hanem a személyét!

     Éppen ezért személyes szeretetkapcsolatra törekszünk a gyerekekkel. Szent Ignác szerint minden növendéknek megvan a maga érési ideje, ahogyan az egyes növények is máskor borulnak virágba, és máskor hoznak termést, ugyanígy kell tekintenünk a gyerekekre is. Minden gyerek más, és mindegyik más bánásmódot kíván. Ezt szolgálják a táborokban a húszpercezések. Ez azt jelenti, hogy a csoportvezetők a tagokkal keresik a személyes párbeszédet, és problémákat ilyen négyszemközti beszélgetésekben próbálják megoldani.

     Sokszor értékeljük alul magunkat és a másikat is. Különösen figyelünk a kölcsönös elfogadásra, de nem akarjuk „integrálni”, hanem a saját egyedi képességeit, talentumait kell a felszínre hoznunk. Ezért testhez álló feladatokat adunk a gyerekeknek. Akkor érzi magát mindenki a közösség tagjának, ha részt vesz annak építésében. Igyekszünk mindenkiben megtalálni, hogy miben a legjobb, hogyan tudná leginkább a csoportot gazdagítani.

     Nyitott füllel figyelünk a másikra, illik ránk a mondás: „Azért van két fülünk és egy szánk, hogy pontosan ebben az arányban használjuk őket”.

     A helyes magatartásforma kialakításában nagyon fontos a személyes példaadás, ahogy a régi mondás tartja: Hosszú a parancsok útja, de rövid és hasznos a példáké. Figyelünk a saját viselkedésünkre, beszédstílusunkra, hiszen minden apró szituációban példát kell mutatnunk. Közösségünk emberi kapcsolataiban nem sokat számít a korkülönbség, illetve ez inkább gazdagítja a közösséget. Ha a fiatalok a nemzedékek közötti bizalmat tapasztalják meg, akkor az életük is biztonságosabbá válik. A közösségünkben senki sem uralkodhat, a gyerekek nem alárendeltjei a csoportvezetőknek, csak kevesebb élettapasztalatuk van. Éppen ezért tudatosítjuk bennük, hogy bármikor bármilyen kérdésben fordulhatnak hozzánk. Nem a teológiai tudás átadását helyezzük előtérbe, hanem keresztény értékrend megélését. Ahogy mondani szoktuk: nemcsak vasárnap a templomban kell kereszténynek lenni, hanem akár szerda délután négykor is.

     – A közösség táborai erősen a játékokra építenek, mint pedagógiai módszerre. Miért?

     – Ha a játékot megfelelően használjuk, akkor pedagógiai csodaszer lehet. Nem kell attól félni, hogy ha játszunk, akkor nem marad idő a komoly dolgokra. Sokan afféle csereüzletként alkalmazzák a játékot: ha jók lesztek, akkor fogunk játszani. Pedig a problémák, a gondok megoldásához hasznos segítséget nyújthat a megfelelően kiválasztott játék. A játékokban életünk egy-egy szituációját játsszuk el. Alapul szolgálhatnak a beszélgetés megindításához. Ezek tulajdonképpen modellezések, amelyekből többet tanulhatnak a gyerekek, mint egy előadásból.

     – A tábornak nyilván óriási hatása van a befogadó településre is. Milyen visszajelzéseik vannak erről?

     – A tábor idejére a település életének részeseivé válunk, illetve a település is részt vesz a közösség életében. Minden évben más és más helyszínen szervezzük a táborokat. Ha van egy lelkes helyi szervező, akkor ő oldja meg a helyi feladatokat. Az első gesztus felénk, hogy örömmel várnak, fogadnak minket. A városokból érkező gyerekek megtapasztalják a sajátjuktól eltérő, vidéki életformát. A tábornak köszönhetően sokszor fellendül a helyi hitélet. Azáltal, hogy közösen megvalósítottak valamit, a falu lakói közelebb kerülnek egymáshoz függetlenül felekezeti hovatartozásuktól. Mivel a táborok szervezésében együtt működik a helyi plébános és a polgármester, a falu lakói a megszokottól eltérő szerepben ismerhetik meg őket. A helybeli gyerekek is megismerkednek a Szentjánosbogárral, közösségre találhatnak nálunk, mi pedig új tagokkal gyarapszunk. Sokszor tapasztaljuk, hogy a gyerekek színt visznek a magányosok életébe. A kialakult új kapcsolatok, barátságok később megmaradnak a szállásadók és befogadottak között.

     – Ha röviden kellene összefoglalni: mit jelent a Szentjánosbogár közösség tagjának lenni, mit mondana?

     – Sík Sándor szavaival élve: világítani ott ahol vagyunk, mint szentjánosbogarak az éjszakában. Ezt a küldetést erősíteni kell egymásban, hogy az Istentől kapott és egymás között megélt szeretetet továbbadhassuk embertársainknak. Egyik csoportvezetőnk, Zólyomi Tamás egy rövid versben ezt így fogalmazta meg: „Ha Isten a Nap, mi Holdak vagyunk,/ És azt a Fényt, mit tőle kapunk, / Minél erősebben mutatni meg, / A bogár feladata: egy hivatás ez.”

     – Az érdeklődők honnan szerezhetnek bővebb információt a Szentjánosbogár közösségről?

     – A Szentjánosbogár Iroda Budapesten a Párbeszéd Házában található, melynek címe: 1085 Bp., Horánszky utca 20. (Kálvin térhez közel.) Telefonon a koordinátort, Zólyomi Katát lehet elérni a 06-30/743-5860 számon, emailen pedig az iroda[kukac]szentjanosbogar.hu címen. A legtöbb hírt, információt pedig a honlapunkon találhatnak a jelentkezési lapokkal együtt: www.szentjanosbogar.hu

Haider Márta