A Szentlélek átjárja az egész testet

Isten szelíd és folyamatos cselekvése élő reménységet ad az embereknek Jézus Krisztus feltámadása által. A Szentlélek munkája olyan, mint a Balaton lágy, éltető vize, amely a legmelegebb napokon is felüdít, körbeölel és átjárja az egész testet. Ez a reménység nem bizonytalan várakozás, hanem biztos kapaszkodó, amely segít elengedni a múlt terheit, erőt ad a jelenhez és irányt mutat a jövő felé. Általa új kezdet lehetséges, bármilyen mélységből is indulunk. Ez a reménység képes összekapcsolni embereket, közösségeket, és képes visszahangolni a szíveket Isten szeretetére és egymásra – dr. Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke, az egyház zsinatának lelkészi elnöke vallja ezt. 

– Több évtizedes lelkipásztori, egyházvezetői és közéleti munkásságáért nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal kitüntetést vehette át. Az indoklás szerint elkötelezetten képviseli a nemzeti értékek, a keresztény kultúra és az emberi méltóság védelmét. Lelkipásztori szolgálatában és nyilvános megszólalásaiban hangsúlyosan jelenik meg a béke, a szolidaritás és a társadalmi igazságosság fontossága, különös tekintettel a nehéz helyzetben élő közösségek támogatására. Kik a segítői e nemes misszióban?

– Hálával tekintek vissza arra, hogy az elmúlt 36 év alatt számos szolgálati területet adott az Isten. Ezeket alázattal veszem számba, hiszen Isten ajándékai csakúgy, mint a hozzájuk kapott bölcsesség és erő is. A legfontosabb mindig a gyülekezeti lelkészi szolgálat volt, kezdettől fogva mind a mai napig, két Balaton-parti templom nagyszerű népe között. 

A dunántúli reformátusok nagy családja 2008-ban választott püspökévé. Csodálatos, és nehéz szolgálat ez, miközben vezetőként végig a terepen maradtam, azaz a gyülekezeteimben is jelen voltam, ahol lelki ébredést éltünk meg, sokan csatlakoztak közösségeinkhez, épületeink gyarapodtak, megújultak, óvodát indíthattunk, számos gyermekkel és fiatal családdal foglalkozhatunk, nyári tábort üzemeltetünk, több nem direkt egyházi alkalmat is tartunk, ilyenek a filmklubok. Püspökként több százezer református, háromszáz lelkész és családja, négyszáz templom és gyülekezeti ház és ötven intézmény felelőse lehetek. Nyilván ekkora rendszerben mindig vannak nehézségek, ütközések, néha megoldhatatlannak tűnő helyzetek, konfliktusok. Kegyelmi állapotnak veszem, hogy a dunántúli reformátusság egységes, mindenki a helyén áll helyt. A Dunántúl kiemelt terület, hiszen a keletről nyugatra tartó mobilizáció az itteni missziói helyzetet egyre hangsúlyosabbá teszi, s az is igaz: e változó világban egyre nagyobb feladat és támadás hárul majd az egyházra.

A 2024-es esztendő első negyedétől át kellett vennem a Magyarországi Református Egyház vezetését is, amely egyben a Magyar Református Egyház ügyvezető elnökségét is jelenti, vagyis a 2009-ben létrejött Magyar Református Egyház ma már magában foglalja a Kárpát-medencei református egyháztesteket Felvidéktől, Kárpátalján, Partiumon, Erdélyen, Délvidéken át, ma már a nyugat-európai, amerikai, ausztráliai magyar református diaszpórát is.
Szolgálatom legfontosabb alapelve a pásztori lelkület gyakorlása, fenntartása, minden levélre válaszolva, mindenkinek időpontot adva, és mindenkit meghallgatva, szeretve. Csakis a szolgáló, felelősséggel teli, odaadó vezetői attitűdben hiszek… Aki az „első”, azért első, hogy elöl menjen, vállaljon minden veszélyt, és merjen az utolsó lenni.

Éppen ezért jogos a kérdés, hogy kik segítettek ebben a sok munkában. Áldott munkatársaim vannak, akikért hálás vagyok. Ez a munkatársi kör, akikre mindig lehet számítani, és akikben meg is lehet bízni, egy egyre szűkülő kör. Mindenki munkáját köszönve, egyre inkább átérzem a vezető magányosságát, beleértve azt is, hogy a nagy döntésekben és terhekben egyedül vagyok, és nem is igazán tudom ezeket megosztani senkivel. A Biblia is azt mondja, hogy egy darabig hordozhatjuk egymás terheit, de egy határon túl mindenkinek a maga terhét kell hordoznia. 

Mindig az volt a tapasztalatom, hogy gyakran a „segítség” – lényegi ügyekben – még bonyolultabbá torzítja a helyzetet. Gyakran egy válaszlevél megírása nem működik ötszöri visszakérdezés nélkül; ez pedig nem is lényegi, hanem egyszerű adminisztratív ügy. Az egyházban a delegálás sokkal bonyolultabb kérdés. Nem egy cégként működünk, noha a munkatársak anyagilag megbecsült fizetést kapnak. Május elsején, a hosszú hétvégén, amikor a munkatársak jól megérdemelt pihenésüket töltötték, már reggel történt egy rendkívüli ügy, amit kezelni kellett. Nem zavartam kollégáimat, elhordoztam és megoldottam magam. Az igazi munkatársam, bizalmasom, mindenben konkrét segítőm: a feleségem. Áldja meg őt az Úr! 

– Lassan harminc éve tanít a Pápai Református Teológiai Akadémián, kutat, publikál s mindemellett 2012 óta a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának elnöke. Soltész Miklós még egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárként egy kaposvári tanúságtétele kapcsán azt mondta: az ökumené kiemelkedően fontos és érvényesül is az egyházak közötti párbeszédben. Hogy véli, mivel lehetne tovább erősíteni a társegyházak közötti egységet?

– Az ökumenikus mozgalom összefogja a hazánkban szolgáló keresztyén felekezeteket és keresztyén civil szervezeteket. Jelenleg tizenkét tagegyházunk van a szervezetben. Vezetőikkel rendszeresen találkozunk, közös alkalmakon szolgálunk az év minden kiemelt szakaszában, miközben részt veszünk a nemzetközi ökumenikus tanácskozásokon, több bizottságunkban pedig tudományos munkát végzünk.

Dr. Fischl Vilmos evangélikus lelkész, az Ökumenikus Tanács főtitkára végzi az operatív munkát, akivel nagy áldás dolgozni. Havonta rendszeresen találkozunk, mi egyházvezetők, bibliai igére figyelve, imaközösségben beszéljük meg közös dolgainkat, meghagyva minden felekezet sajátosságait. Testvérként vagyunk együtt, és belátjuk, hogy a jelenlegi helyzetben mennyire egymásra szorulunk, hogy együtt jelenítsük meg Jézus Krisztus evangéliumát, a bűnbocsánat, az új élet, az örök élet örömhírét, és az ebből következő keresztyén érték- és életrendet. Most nem a részleteken kell vitatkoznunk. Isten országát építeni, együtt, Jézus Krisztusra tekintve, igazságban, békességben, örömben. Ez a lényeges, amiben össze kell fognunk. 

A nyugati progresszív keresztyénség elvárásai szorongatnak bennünket, ezért a hitvalló válaszok közös megfogalmazása és megélése már most közös ökumenikus küldetés, mely egyre fontosabb lesz. Meg kell fogalmaznunk az aktuális kérdésekről a hitvalló válaszokat: házasság, család, szexualitás, bioetikai kérdések, eutanázia, béke és háború kérdése, gyónási és lelkigondozói titok kérdése, valamint a mesterséges intelligencia terén is, miközben folyamatos a párbeszéd azokkal is, akik nem biblikus módon látják e kérdésekre a választ vagy másként értik a Biblia ide vonatkozó passzusait.

– A közelmúltban hálát adott többek között Somogyjádon is a felújított református templomért, amely a Magyar Faluprogram elnyert pályázatából valósult meg…

– Felmerül a kérdés: amikor az egyház támogatásokat kapott és fogadott el, kiknek a javára tette? Épített örökségeink vannak, amelyek a településkép, illetve a keresztyén kulturális örökségünk részei. Gyülekezeteinkben az adott település javára is közösségeket építünk, embereket segítünk és lelkigondozást végzünk. Közoktatási, közegészségügyi és szociális intézményeinkben állami feladatokat vállalunk át. Szinte mindegyik iskolánkban, óvodánkban óriási túljelentkezés van, a Bethesda Gyermekkórházunk és a tüdőkórházunk, a Református Pulmonológiai Centrum országszerte megbecsült intézmények, ahogy szeretetotthonaink is méltán jóhírűek. Csak egyetlen számszerű példa az országos szeretetszolgálatunkat illetően: nem számítva az egyházkerületi, egyházmegyei és gyülekezeti diakóniát, hetvenezer ellátottról beszélhetünk a gyermekvédelemtől az idősgondozásig, hétezer foglalkoztatottal. 

Ettől függetlenül nyilván helyes volna – bibliai-teológiai és gyakorlati alapon is – újragondolni az egyházfinanszírozás kérdését. De csak annak szem előtt tartásával, hogy az egyháztól a kommunista diktatúra kiépülésével mindent elvettek, működő vagyona nincs, ezért épített örökségét és közszolgálati intézményeit nem tudja saját maga fenntartani. 

Ami viszont a mi felelősségünk, hogy a gyülekezeteink törekedjenek az önfenntartásra. Újra kell gondolni, hogy híveink akarnak-e anyagi értelemben is áldozatot hozni, fel kell mérnünk, hogy ténylegesen hány gyülekezetünk van és ehhez hány lelkészre van szükségünk. A jelenlegi helyzetben jó lelkiismerettel fogadhattuk el a támogatást, amelynek minden fillérjét közös céljainkra fordítottuk. Természetesen létjogosult kérdés, mennyire jelent ez potenciális összefonódást, mennyire lettünk kiszolgáltatottak, de a lelkiismeretünk tiszta. Szolgálatra kaptuk, szolgálatra fordítottuk a kapott támogatásokat mások, és nem a magunk javára. Mindennel elszámoltunk.

Hamarosan jelentkezünk egy szép kiadvánnyal is, amely röviden bemutatja országos egyházunk csaknem száz szolgálati területét „Ez is református” címmel. Ebben az egyházkerületi, egyházmegyei, gyülekezeti szolgálataink nem is szerepelnek. Szeretnénk ezt a kiadványt terjeszteni, mert nemhogy hazánkban, de még egyházunkon belül sem ismerik sokan, mennyi áldást kapunk és adhatunk tovább. Szolgálni szeretnénk a magunk helyén, minden erőnkkel és talentumunkkal – ebben kérjük mindenki támogató szeretetét.

– Missziós terület nemcsak az Ön által vezetett egyházkerület, hanem az egész ország, mi több: az egész világ, és ebben kulcsszereplők a lelkipásztorok. 

– Csak ott van misszió, ahol munkál az Isten Lelke. Emberi erővel, indulattal, akarattal, ráhatással elrontjuk, semmire sem jutunk. Jelenleg sok önmagát hívőnek valló, de valójában akaratos ember próbál Krisztusról szólni, miközben tele van önigazultsággal, tapintatlansággal, agresszivitással. Én hazánkban, Európában és a világban is nagy lelki ébredésért imádkozom, mert most már annyi minden elromlott, hogy csak Isten megváltó szeretetének Lelke tud megoldást adni nekünk. 

Persze az is csoda, hogy Isten arra méltatott bennünket, hogy rajtunk, embereken keresztül akarja kommunikálni a megváltó, életet megújító szeretetét. A „misszió” mindenekelőtt a ma emberének megértése, meghallgatása. Jakab figyelmeztet arra, hogy legyünk gyorsak a hallásra. Mások meghallgatása, megértése közben alakul ki, mikor s kiben szólalhat meg az evangélium, vagyis ezután tudjuk megszólítani a másik embert, abban az élethelyzetben, amiben ő maga örül, vagy sír; így a Biblia üzenetét is le tudjuk fordítani számára. 

– Miként ismertethető meg s vihető a fiatalok közelébe a harmadik isteni személy?

– Fiatalok. Itt hadd álljak meg! A fiatalokra tekintve látjuk, hogy most nagyon nagy a generációk közötti szakadék. Persze ez egy állandó jelenség. A fiatalokat azonban nagyon kell szeretni, meg kell hallgatni őket, komolyan kell venni kritikáikat, kérdéseiket, mert csak így kezdhetjük el a formálásukat, miközben ők is formálhatnak bennünket. A hívő fiatal pedig a Szentlélek legnagyobb ajándéka.

A Szentlélek adja a hitet és hozza létre az egyházat, azaz a hívők közösségét. A Szentlélek aktíválja azt a tehetséget, talentumot, amit az Úrtól kaptunk, vagyis a Szentlélek teszi áldottá a karizmánkat, a lelki ajándékainkat, ami másokat segít, vigasztal, gyógyít, felemel, és amely soha nem tehet gőgőssé. 

– Tüzes prédikációi legendásak. Több tucat kötet szerzője. Van-e nyomdában újabb kézirat?

– A prédikálás valóban a legnagyobb örömöm, a vasárnapi igehirdetésre egy héten át folyamatosan készülök, szinte szenvedek, amíg a bibliai üzenet nem ragad meg, nem lesz elevenné számomra, amelynek során a világos tolmácsolást, a pontos gondolatmenetet, az érthető szemléltetést is megkapom, és az egészet megtanulom. Szenvedés és mennyei öröm egyszerre. Mindig dolgozom valamin, mert a száraz egyházigazgatás, a gyűlések, jogi viták, adminisztrációk, e-mailek, digitális ügyek nem elégítenek ki, sőt kiszárítanak. Noha egyre több az ilyen feladat, nem engedem, hogy bedaráljanak. Folyamatosan komolyzenét hallgatok; minden zenére nyitott vagyok, mindennap olvasok egy verset, töltődök színházakban és a művészet számos területén, miközben saját területemen folyamatosan továbbképzem magam. Ezek nélkül lelkileg meghalok. Ha egy élmény ér, azonnal írok arról egy féloldalas tárcát. 

Jelenleg a veszprémi, nagyívű Dunántúli Református Egyházi Fesztiválra készülök, az ott elmondott igehirdetésem megjelenik előre egy kis kötetben, mindenki ingyen elviheti majd. Ugyanakkor erre a fesztiválra jelenik meg egy imádságaimból és fotóimból összeállított öröknaptár, amelyet a Szent Gellért Kiadó vállalt fel kiadóként. Közben az évtizedek alatt megírt művészeti írásaimat szerkesztem kötetbe. Nyomdába készül a cikluszáró püspöki jelentésem, valamint a Példabeszédek könyvéről írt meditációim negyedik kötete. Tördelés alatt van a teológiai és esztétikai tanulmányaimat s a legfontosabb előadásaimat tartalmazó gyűjteményes kötetem. Zsinati Naplómat is írom – ez közegyházi dokumentum is lehet egyházunk egyik nehéz, ellentmondásos idejéből. Idén megjelentek egy kötetben recenzióim, egy másik kötetben pedig a velem készült interjúk válogatása. Hálás vagyok, hogy a négy éven át folyamatosan prédikált Márk evangéliumáról elhangzott anyagok kidolgozottan, három kötetben napvilágot láthattak.

– Az imán túl mivel tudja megőrizni lelki békéjét?

– A rendszeres bibliaolvasás és imádság nálam olyan, mint a szívdobbanás. Imádságaimat egyre gyakrabban leírom, hogy akkor csak odakoncentráljak és minden szót átgondoljak, mint egy gyöngyszemet, a szent Isten színe előtt, magasztalással, hálaadással, bűnvallással, Szentlélek hívásával, és másokért való közbenjáró könyörgéssel.

Régóta vezetek naplót, őszintén, nevekkel, örömteli és bántó levelekkel, benne egyéni életem, gyülekezetem, egyházam minden eseményével – nyilván az én szubjektív tolmácsolásomban, ahogyan azt én megéltem, de – ismét mondom – őszintén, mert a napló műfajának csakis így van értelme. Ez nem lesz kiadva, levéltárba kerül. Ha valami nagyon megörvendeztet vagy megkínoz, versben írom ki magamból.

– S mit biztosít a hátország, a feleség, a család?

– Mindent, s csakis ők! Még azt sem mondom, hogy Isten után csakis ők, hiszen Istenben vagyunk, és Isten jelenléte ők számomra. Lányaink már kirepültek, ennek ellenére nagyon sokszor lehetünk együtt – azaz így is egy család maradtunk. Áldja meg őket mindenkor az Úr!