JEL újság

A templomfaragó

Naskay Szilárd2013.06.05.

Non videri, sed esse – Nem látszani, hanem lenni! Ez olvasható az Andrássyak egykori erőssége, a krasznahorkai vár bejárati kapuján. Lenni, azaz jelen lenni.

 

     Ez akár Ulman István várhosszúréti (Szlovákia) fafaragó, faszobrász jelmondata is lehetne, akivel először a helyi templom kertjébe látogatunk. A templom előtti tér jobb oldalán az Ulman István és barátai által készített kopjafák állnak a II. világháborúban elesett hősök tiszteletére.

     „Ezt a katonatemetőt '94-ben faragtuk – kezdi Ulman István. – Három hónapig állt itt a front, magyarok és németek védték a főgerincet. Negyvenöt napon át lőtték a falut. Amikor átvonult a front, idehozták eltemetni a halottakat. Nagy Ferenc, aki Ibrányban egy köztiszteletnek örvendő ember, az apját kereste több éven keresztül. Két hónapos volt, amikor az apja elment a háborúba. Csak annyit tudott, hogy egy kéttornyú templom tövében van eltemetve. Ötvenévesen lelte meg itt az apját, a kéttornyú templomunk tövében. Ezt az emlékművet '94-ben faragtuk Pekár Józsi barátommal, ő is fafaragó Szepsi környékéről.Mi ezt nem pénzért faragtuk. Rá is véstük, hogy faragtuk becsületből”.

Az elpusztíthatatlan emlékmű

     Az Ulman István faragta emlékművek Felvidék-szerte megtalálhatók.Krasznahorkaváralján, a Pacsa patak és az Andrássy Képtár szecessziós épülettömbje határolta kis téren, éppen a vár alatt immár tizenhetedik éve áll az a magyar a millecentenárium tiszteletére emelt emlékmű, melyet Ulman Istvánék készítettek s állítottak fel a szlovák hatóságok állandó támadása közepette. Az emlékművet 1996-os felállításakor harminc napon át kellett védeniük az elbontástól.

     „Idehoztunk egy őrbódét. Kis kályhát állítottunk bele. Éjjelnappal őriztük. A szomszéd községekből is jött segítség – emlékezik. – Eddig sikerült megtartanunk – int az emlékmű felé Ulman István. Büszkén teszi, hiszen azóta a magyarlakta déli részen, Perbete, Bátorkeszi, Kürt, Nagykeszi, Kolozsnéma, Hetény községek turulszobrait mind lebontatták vagy ellopták.”

Wojtyla keresztje

     István alkotó társát, Baffy Lajost dicséri, akivel többek között a füleki református templom berendezését, a szepsi templom szószékét, emlékműveket, kültéri faépítmények, díszes kapuk sorát készítették el. „A szepsi szószék faragványainak elkészítését csak úgy vállaltam, ha rákerül az »Isten, áldd meg a magyart!«, vagyis himnuszunk első sora. Természetesen magyarul.”

     Gömörben, vagy ahogy egykor nevezték, Gömörországban Ulman István keze munkáját feszületek sora őrzi. Faragott feszületeiből a Vatikánba is jutott: „Az Wojtyla keresztje. II. János Pál, amikor 2003 szeptemberében Rozsnyón járt, a város úgy döntött, hogy velünk faragtatja meg az ajándékot. Egy kikötésem volt, hogy akkor nyúlok ehhez a munkához, ha a történelem is – Gömörország évszázadokon át békében együtt élt nemzetiségeivel, a némettel, magyarral, szlovákkal – valahogy benne lesz. Rá is került. László Ottó, egy híres hanvai kovács készítette a töviskoszorút, s azokat az indákat, amelybe belekovácsolta a régi Rozsnyó bányáinak az érceit. Az aranyércet, az ezüstércet, s a szideritet, a vasércet. Nagyon szép, szimbolikus munka volt.”

„A templomot s az iskolát”

     Ulman Istvánnal megállunk a falu egyik büszkesége, a jelentős anyagi áldozatokkal fenntartott iskola épülete előtt. A magyar iskola faláról Andrássy Dénes emléktáblája néz le ránk.  Ulman  István az 1835-ben itt, a várhosszúréti kastélyban született Dénes grófot dicséri, aki „talán többet tett az itteni eldugott szlovák falvak lakóiért, mint a magyarokért”. A helyi iskola abban a bal oldali szárnyépületben működik, amelyik régen a cselédség szálláshelye volt, s hősiesen tart ki a jelenleg még 11 ide járó tanulójával. Jövőre a felső tagozatosok kiválásával nem érik el a fenntarthatóság mértékét.

     „Valamikor én is ezeket a padokat koptattam. Akkor még három falu gyermeke járt ide: Hárskút, Jólész és Hosszúrét. Két műszakban jártunk iskolába, mert még délután is tanultunk, meg délelőtt, mert nem fértünk, annyian voltunk. Hosszúrétet is elérte a romlás,  mert már ebbe a faluba is vannak olyanok, holott eddig nem voltak, hogy szlovák iskolába adják a gyermeket azért, hogy majd miniszter legyen belőle. Pedig hát nem hiszem, hogy lesz.”

     Az említett három falu egyike – Jólész – közel, a szelicei fennsík másik oldalán fekszik. Itt született Cházár András ügyvéd, aki 1802-ben kezdeményezte Magyarország első siketnéma intézetének, a Váczi Királyi Magyar Siketnéma Intézetnek a megalapítását, amely mai napig eleget tesz küldetésének. A hozzá közel álló templom harangtornyát Ulman Istvánék csapata hozta rendbe.

     E tájon a jótékonysági és kulturális intézmények támogatójaként elhíresült, műpártoló Andrássy Dénes gróf két épülettel is jelen van. Az egyik az 1904-ben, felesége halálát követően emelt Andrássy Mauzóleum Karasznahorkaváralja határában, a másik a már említett Andrássy Képtár szecessziós épülettömbje a vár alatt, ahová híres képgyűjteményét telepítette. Bár a várhosszúréti kastélyát elbontották, parkja iskolakertként maradt fenn.

Kézművesek a tűzvészben

     Ulman István kezdeményezésére alakult meg a már több mint száz taggal rendelkező Gömöri Kézművesek Társulása. Büszkeségük a várhosszúréti iskola kertjében felépített Kézműves Ház. Lent műhelyek sora, fent vendégszobáké. Mind az ő kezük munkája. Ulman Istvánnak ez esetben is van kit dicsérnie: „Nagy Gyuri a Társulás vezetője. Soha ki nem fulladó szervező. Nélküle aligha állna ez a ház, nem lennének nyári kézműves táborok, sem a kétévenkénti Gömöri Pásztortalál kozók. Gyuri nálunk kezdte fafaragóként. Egy súlyos baleset folytán kiesett kezéből a véső. Sokáig lábadozott. Felépült, s megleltük számára ezt a feladatot. Mára nélkülözhetetlen társunk.”

     A Gömöri Kézművesek Társulása a jövőnek is dolgozik. Minden nyáron háromszáz gyermeket fogadnak a várhosszúréti kézműves táborban, és a hagyományos mesterségek egész sorával ismertetik meg őket. A társulás tagjai közül a mesemondó, rendező, bábjátékos Badin Ádám által gyűjtött gömöri mesék bábos megjelenítéséhez életfa-díszletet, bábokat faragott Ulman. Szerinte őt szellemi kézművesnek kell tekinteni.

     A meseszínházas Badin a gömöri magyarság „két lábon járó szellemi központjának” nevezi Ulman Istvánt: „Miközben szervez, ráncba szedi a falut – mindenkivel dolga van.” Társuk a krasznahorkaváraljai Baffy Lajos, akinek ott jártunkkor a műhelyében a Kassán most létesülő örmény templom kapuja s berendezései készültek Ulman István faragásaival. A műhely, amely a településnek a várhoz legközelebb álló épülete, alig menekült meg a 2012. márciusi tűzvésztől.

     „A tűz innen vagy kétszáz méterre keletkezett. Óriási, déliről jövő forgószél dúlt, és hol a vár felé, hol a műhelyem felé terjedt. Éppen itt voltam akkor, nagy fehér füstöt láttunk, a szomszéd házakból is tíz-tizenötenen összefutottunk, hordtuk a vizet, oltani próbáltuk. Aztán a szélirány hirtelen megváltozott. Mi megmenekültünk, de tíz percre rá már láttuk égni a vár  etőzetének északi sarkát.”

A feszület

     „A mi vidékünk gyönyörű hely, főleg ha az ember Kassától jön, és benéz ide a Szoroskőtől. Szembe van a vár, amire rálátunk. Itt folyik a Csermosnya-patak, gyermekkorunkban még ebben rákásztunk, halásztunk. Fölöttünk van a szilicei fennsík, és itt van egy gyönyörű cseppkőbarlang a világ egyik legmagasabb cseppkő képződményével, a hosszúréti Buzgó barlang. Mellette egy régi búcsújáró hely, melyet 2000-ben Nagyboldogasszony s az államalapító Szent István tiszteletére újra faragtunk” – mesél tovább a fafaragó.

     Várhosszúréten, a Pacsa és a Csermosnya-patak találkozásának közelében áll Ulman István édesanyjának a háza. Kertjében fia műhelye, s az előbb-utóbb elkészülő lakóháza, melynek terveit ő maga vetette papírra, s amit félkész állapotában még Makovecz Imre is megcsodált. A telek bejáratát az István készítette – „székelyes, de mégis itteni” – kapu díszíti. A kisebbik kapurész oszlopaira idős édesanyja kedvenc madarait faragta. Fent ez van bevésve: „Hosszúrét: 1338” és István mottója: „A madaraknak szárnya van és szabadsága, nekünk szülőföldünk és sok-sok tennivalónk.” A szülői házzal szembeni kereszteződésnél szép, új, míves feszület áll. Az ablakból éppen rálátni. Ulman István édesanyja s a szomszédok minden évben ott égetnek gyertyát a halottak emlékéért.

     „Egy idő után, nem tudom miért, az egyik szomszéd – elment-e az esze, vagy nem tudom, mi történt vele – kivágta a régi keresztet. Anyám ezzel nem tudott megbékélni, mert mindig templomba járó asszony volt. S hát azt mondta, építsünk egy keresztet!

     A gömöri kézművesek, a barátaim meg a szomszédok összefogtunk, hozattunk egy rönköt, aztán megfaragtuk a keresztet. A hamvai László Ottó kovácsolt rá egy boltívet. A fazekas Horváth Zoli Kazincbarcikáról meg a félkörívbe foglalt tulipánokat égette ki agyagból. Ha figyeljük, a tulipán színei olyanok, mint egy szép magyar kokárda: piros, fehér, zöld. Baffy Lajos meg a kislánya megfestették a pléh Krisztust. Anyám, ha már nem tud templomba járni, akkor innen nézegeti. Nyáron, ha meg nem fáj úgy a lába, bár féltjük őt, lassan kibacog oda, és a kereszt körül kigyomlálja a sziklakertet.”

A kő marad

     Közismert a „Krasznahorka büszke vára / Rászállott az éj homálya” kezdetű dal, melyet 1906-ban, II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor szerzett gróf csíkszentkirályi és krasznahorkai Andrássy Gyuláné, született vásonkői Zichy Eleonóra grófnő. Tárogatón, messzehangzóan akkor is játszotta valaki, amikor Krasznahorkaváralján Ulman István elkalauzolt a csíkszent - királyiak ajándékához, a település főterén felállított székelykapus emlékműhöz. A két települést az Andrássyak múltja köti össze. A család eredetileg Csíkszentkirályról származik. Viszonzásként Ulman István egy Szent István-szobrot faragott, melyet Csíksomlyón állítottak fel.

    A csíkszentkirályiak székely kapujának homlokán az Andrássyak jelmondata: „Non videri, sed esse.” Ez az üzenet akár Ulman István jelmondata is lehetne, miként Wass Albert ide illő hitvallása: „Üzenem a háznak, mely fölnevelt, / A fundamentum Istentől való. / És Istentől való az akarat, / mely újraépíti a falakat. / A víz szalad, a kő marad. / A kő marad.”
 

Naskay Szilárd

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Megőrizni a békét a békétlenségben

Nagyné Tóth Mónika volt az ötletgazdája a Balatonszemesi Katolikus Találkozónak, s maradt a „lelke” csaknem három évtizeden át.

Hőség és hűség

Nehéz napokat élünk, mint Jónás, aki napszúrást kapott és ájuldozott a hőségben. Hőségkupola van fölöttünk, forróság köröttünk, , majdnem úgy érezzük magunkat, mint Dániel barátai a tüzes kemencében. Ki ítéletnek, ki figyelmeztetésnek véli ezt a szó szerint meleg helyzetet...

Hogyan szolgál napjaink szelleme?

Az asztalomon két cikkgyűjtemény feküdt. Egy régebbi kiadvány Tőkéczki Lászlótól, a másik napjaink öt kiváló gondolkodójának szerkesztésében 21 elemző tanulmányt tartalmaz. Felváltva olvasom őket, s el-eltűnődöm, honnan hová igyekszünk, s végül hová jutunk?
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!