A vezeklés költészete

Verseiben olykor mintha szavakkal festene modern képeket Vasi Ferenc Zoltán, aki Tatán született, 1966-ban. Neve nem ismeretlen irodalombarát körökben. Műveivel több pályázaton ért el szép eredményt, s több önálló kötete is megjelent országos hatókörű kiadóknál.
Az első Gyógyulás kertje címmel (2002), a legutóbbi pedig A szeretet fájdalma (2014).
Gyógyíthatatlan betegséggel élő, érzékeny lelkületű alkotó, aki többnyire önéletrajzi ihletésű lírában mozog, saját sorsának örömeit–gondjait veti papírra, ám látásmódjának övezetébe szélesebb terület is belefér: „álmodom más életek / hömpölygő valóságát”. Életének rossz epizódjait igyekszik kiírni magából, ezzel – mintegy példáival másokat is segítve a belátásban, a helyes útra térésben – a gonosztól való szabadulni akarás igyekezetét erősíti. Általános jellemzője a vezeklés költészete, noha az eredendő bűn nem csak az övé. A betegség magányát sűrű publikációival oldja fel, számos irodalmi folyóirat rendszeresen közli sajátos képi látásmódban fogant élményeit. Sokrétű poétikai próbálkozásait figyelve, megállapítható a kísérletezés izgalmas kényszere, ami sokszor a szenvedés terepén történik ugyan, de értékes gondolatokat hordozó művek teremtéséhez vezet.
Szeretett fiához intézett intelmeit a következőképpen zárja: „Legyen utódod / s akkor majd megszenvedett sérelmeidet / bocsájtsd meg mindenkinek, s javíts, / hogy értelme legyen férfiúi létezésednek, / s megálld helyed Isten tkeintetében. / Ámen.” Minden megtapasztalt keserű múltja ellenére az igazság, a jóság és a szépség erőit szeretné érvényesíteni, kínkeservesen elrugaszkodva is átugrani az ezeket ellenző gátakat. Mi ez, ha nem nemes szándék?