A zsolozsmázás öröme

A zsolozsma az egyház mindennapi imádsága, melyet felszentelt papok, szerzetesek és világiak egyaránt imádkoznak az egész világon. Miként juthatunk el a zsolozsmában oda, hogy találkozzunk Jézussal, aminek következtében az ima napunk és életünk örömforrása lesz? Tomka Ferenc lelkiismeret-vizsgálati pontokba foglalva, gondolataival kíván a zsolozsmára kötelezetteknek – és önmagának is – segítséget nyújtani ehhez. Írásának első részében az egyház tanácsait veszi sorra.

Minden zsoltárban Jézust szólítsuk meg! – javasolja Szent Ágoston, amit az Egyház is meghatározónak tart a témában.1 Origenész ugyanezt javasolja, hogy a zsoltárokat imádkozva Jézushoz forduljunk.2 Napjainkban ezt tanítja Szent II. János Pál pápa, egy zsoltárokat magyarázó homíliájában, s említi ezt a Novo millenio ineunte apostoli levelében is.3

Miként szólítsuk meg Jézust? – Ágoston szerint mondhatom neki: köszönöm, hogy az Ószövetségben ezt még így látták, de te újat tanítasz. A bűnvallásoknál kérhetek bocsánatot tőle. Amikor szenvedő vagy üldöztetésre panaszkodó zsoltárt olvasok, amilyen pl. a 87., a pénteki completorium zsoltára, fordulhatok közvetlenül a kereszten függő és elhagyottá lett Jézushoz, kérve őt a szenvedőkért, bűnösökért vagy az üldözött keresztényekért (akikért szenvedett).

Próbáljuk ki néhány zsoltáron, miként tudunk Jézushoz, a Szentháromsághoz fordulni az ilyen típusú zsoltárok szavai által!

„Az Egyház a zsolozsma liturgiájában Fejének papi tisztét gyakorolja. »Szünet nélkül« bemutatja Istennek a dicséret áldozatát (...) [imádkozói] osztoznak Krisztus jegyesének fönséges méltóságában, mert (…) az Anyaszentegyház nevében állnak Isten előtt.” (Istentiszteleti Kongregáció: Általános rendelkezések az imaórák liturgiájáról 15.)

„Az Egyház a liturgiában nemcsak dicsőíti Istent, hanem elmondja neki valamennyi krisztushívő kívánságait és vágyait, sőt az egész világ üdvösségéért is közbenjár Krisztusnál és általa az Atyánál. A kéréseket Krisztus nevében adjuk elő, vagyis »a mi Urunk, Jézus Krisztus által«.” (Általános rendelkezések 16.)

Osszuk be az imaórákat, és szenteljük meg vele egész napunkat – tanácsolják a zsolozsmára vonatkozó Általános rendelkezések is. Imádkozzunk lehetőleg reggel, délben és estefelé, majd lefekvéskor. Amikor magam elkezdtem követni ezt az elvet, és hagytam elegendő időt is az imára, sokkal élőbbé vált zsolozsmázásom.

Eszembe idéztem azt is, amire az Általános rendelkezés meghív: papként (s a szerzetesek többsége) „vállaltam ezt a szent feladatot”, ami mintegy kötelességem lett.4 Eközben örülhetek, hogy az egész egyház nevében és érette imádkozom.

A gyümölcs az öröm lesz

„Bölcsen tehát az imádkozza a zsoltárokat, aki belső elmélyedéssel halad versről versre, és mindenkor kész szívében olyan választ adni, amilyet a zsoltárost inspiráló Szentlélek vár tőle; – ezért a zsoltározás mindig a lélek öröméből és a szeretet édességéből fakadjon.” (Általános rendelkezések 104.)

„Aki az imaórák liturgiájának zsoltárait imádkozza, nem annyira a maga nevében teszi ezt, hanem Krisztus egész Testének nevében, sőt magának Krisztusnak személyében is.” (Általános rendelkezések 108.)

„Az imaórák liturgiája megújítja bennünk az egyház autentikus szemléletét, megtartja az apostolkodás lelkületét, és megszabadít a kísértéstől, hogy úgy képzeljük el az egyházat, mint egy szolgáltató társaságot. Hála a zsolozsmázáshoz való hűségnek, szolgálatom megszabadult az eredményfüggőségtől, illetve emlékeztet arra, hogy semmi sem fontosabb Isten Művénél. Visszaállítja bennem az értékek hierarchiáját, egészséges módon relativizálja a munkát. Az imaórák liturgiájának összeszedett és következetes végzése folytonosan erre figyelmeztet, tehetek bár ezer dolgot a szegényekért, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.” 5

Emellett, ha egy pap a zsolozsmát imádkozza egy templompadban, ez olyan kép a régebbi időkből, mely Isten népében még jelen van, és ők joggal, szívesen látnának így bennünket. Sok egyházi mozgalomban, mint a Communione e Liberazionéban vagy az Új-katekumenek mozgalmában ez megvalósul, és rám úgy hat, mint egy ablak, amely Istenre nyílik.

Az ének

Előnyös, ha kórusban, közösen végzik a zsolozsmát, éneklik is azt; „így teszünk ugyanis eleget az Apostol buzdító szavának: »intsétek egymást zsoltárokkal, himnuszokkal és szent énekekkel, hálás szívvel zengedezve Istennek« (Kol 3,16; vö. Ef 5,19-20)” (Általános rendelkezések 121.)6

„Nem helyes ha az éneket csak a zsolozsma díszének tekintik (…) Az ének tárja fel igazán a keresztény istentisztelet közösségi jellegét.” (Általános rendelkezések 270.)

Nem mellékes a hely sem

Ha lehet, az Oltáriszentség előtt imádkozzunk, egyébként lakásunkban alakítsunk ki imasarkot!

Ne „fussuk végig” a zsoltárokat!

Próbáljuk a zsoltárok minden sorát imádkozni! Ezek akkor lesznek a miéink, ha ima közben sorról sorra „lefordítjuk”: mit mond ez számunkra. A zsoltározás veszélye, ha csak agyunkkal végezzük, de szívünk nem imádja Istent minden sor által.

Segítő útmutatás az örömteli imához, hogy minden sorban a csillagnál tartsunk egy mély lélegzetvételnyi szünetet. „Lehetséges (vagy inkább hasznos) – írja az Általános rendelkezés –, kis szünetet beiktatni a felosztott zsoltár egyes részei közé.” (Általános rendelkezések 124.) A szünetet arra használjuk, hogy alatta mélyítsük el szívünkben az esedékes két sor tartalmát, illetve törekedjünk alatta megszólítani Jézust: a sorok témájától függően olykor hálát adva, bocsánatot kérve vagy más módon.

Korábban magam is azt tapasztaltam, ha siettem és maradt szorosan öt-tíz percem, majd ide beillesztettem egy imaórát, nem sikerült jól imádkoznom. Inkább arra figyeltem, elég lesz-e az idő, nem kell-e már indulnom. Ilyenkor szinte lehetetlen örömmel zsolozsmázni. (Ezt sokan ismerik.) Elsőként tehát azt szerettem volna elérni, hogy imám örömmel töltsön el, hisz Jézussal, a Szentháromsággal beszélgetek.

Az örömhöz segített egy példa is: egyszer részt vettem a káposztásmegyeri plébániámon lakó szerzetesnők imáján, akiknek imájából érezhető volt, hogy átélik azt. „Technikailag” az tűnt fel, hogy a sorok közt található csillagoknál komolyabb szünetet tartottak (mintegy jó lélegzetvételnyit). Akkoriban ez még kevésbé volt gyakorlat nálunk, mint ma. Elkezdtem módszerüket alkalmazni. Megtapasztaltam, hogy a szünetek arra szolgálnak, hogy elmélkedjek az olvasott soron. Így az én imám is mélyülni kezdett.

Könnyű és nehéz

Legkönnyebben imádkozhatóak a himnuszok, hálaadások, a dicsőítő-, kérő-, a Sion- vagy zarándok énekek, király-zsoltárok és sokszor a történetiek (pl. 8., 19., 18., 21., 48., 47., 93., 2., 110., 79., 74).

Hasonlóan közelinek érezzük magunkhoz a messiási zsoltárokat (2., 72., 110). vagy az ismert újszövetségi részeket. Lássuk utóbbira példaként a Kol 1,12-20-at, mely nagyon érthető és mély. De amikor az Újszövetség elmond valamit Jézusról, azt sem elég megértenünk. Pál itt Jézusról beszél, de meghívja az olvasót, hogy ő beszélgessen saját szavaival Jézussal, imádja őt, boruljon le előtte. Minden szentírásolvasás feladata volna, hogy hívjon meg minket a Jézussal, az Igével való találkozásra (hogy váltsuk ily módon is tettekre az olvasottakat, ne csak olvasgassunk).

A Jézussal való „tegeződés” gyakorlásához vegyük példaként egy vesperás olyan bevezető himnuszát, mely nincs végig tegeződő formában, és alakítsuk azt úgy, hogy Istent – Jézust – tegezve szólítsuk meg (azaz lépjünk vele párbeszédbe), de a tartalma maradjon ugyanaz.

Nehezebbek a panasz- és átokzsoltárok vagy a siralmak.

Imádkozzuk el egy beteg ember imáját (pl. 53.), avagy az üldözött helyzetet felpanaszoló zsoltárt (pl. 55.). Az itt szereplő, szenvedő emberek szavait az Újszövetség fénye világítja meg számunkra, ha átéljük, hogy a szenvedő Jézussal együtt imádkozunk, és egyúttal az ő segítségét kérjük a betegek vagy az üldözött keresztények számára.

Nehezebb az is, ha a zsoltárok nem feltétlenül Istenhez szólnak, de mintegy Isten színe előtt hangzanak el (14). Mit tegyünk ilyenkor? Szent Benedek válaszol e kérdésre: „Vegyük fontolóra, miként kell Isten (…) angyalainak színe előtt viselkednünk, és úgy fogjunk a zsolozsmázáshoz, hogy a lelkület igazodjék a szavakhoz.” (Általános rendelkezések 105.)

„Bár sokszor tudunk a zsoltár szavaival könnyen és lángolóan imádkozni, hálálkodni, ujjongva Istent dicsőíteni, mégis van úgy, hogy bizonyos nehézségek merülnek fel, főleg ha a zsoltár nem közvetlenül Istenhez szól. A zsoltáros ugyanis – amint ezt egy költő megteheti – gyakran hallgatóihoz fordul, felidézi Izrael történetét, sőt értelemmel nem rendelkező teremtményekhez is szól (…) vagy megszólaltatja Isten ellenségeit, mint a 2. zsoltárban.” (Általános rendelkezések 105.)

„Aki zsoltárt imádkozik, feltárja a szívét annak az érzelemnek, amelyet a zsoltár sugall: legyen az panaszkodás, bizalom, hálaadás vagy egyéb, a zsoltárok irodalmi műfajai szerint; ezeket a műfajokat a szentírás-magyarázók joggal különböztetik meg.” (Általános rendelkezések 106.)

„Ha a zsoltározó a szöveg szerinti értelmet keresi, akkor arra figyel, mit mond a szöveg a hívőknek, az ember élete számára… Tény, hogy mindegyik zsoltárnak megvan a maga közvetlen ér-telme, amelyet napjainkban sem hanyagolhatunk el (Általános rendelkezések 107.), legyen az akár a fájdalom is.

Nehézzé teszi az imát szétszórtságunk is, mely nem elkerülhető következménye ember voltunknak. Vannak összeszedettebb és szétszórtabb óráink. Rendezettebb a reggel a legtöbb ember esetében. Ilyenkor jelentősen növelhető figyelmünk, s ezért is fontos a reggeli (vagy délelőtti) imaidők kihasználása. – Milyen jó, hogy szétszórtságunk fájdalmát is felajánlhatjuk Jézusnak.

„Azt veszem észre, hogy saját generációm idején nem oktattak minket a szemináriumban mély Egyház iránti szeretetre. Később, a lelkipásztori munkák idején kellett erre eljutnunk, de csak ritkán vált szolgálatunk lényegi részévé, értékévé pl. a zsolozsma vagy elmélkedés.”7

Az imént elmondottak életbe való átvitelét több csoporttal kipróbáltuk, majd megosztottuk tapasztalatainkat, hogy kinek milyen gyümölcsöt termett a zsolozsmázás. Akikkel sikerült nyugodt körülmények között közösen is átelmélkednünk és gyakorolnunk a leírtakat, azok mély élményekről, megérintettségről, találkozásról számoltak be elmélkedésünk végén. A Szentlélek vezetésével és erős elhatározással ez az elmélyült ima kezdete is lehet.

Tomka Ferenc