Ahol kutyák döntöttek a templomról

Állítólag úgy történt, hogy Kézdialmás és Lemhény egy-egy kutyára bízta, hová építsék a két falu közé szánt templomot. De erről majd később mesélek, kezdjük inkább azzal, hogy a bevezetőben említett istenházát a „Szentföld” északi részén találjuk, és Kézdivásárhely felől, a DN11-es jelzésű úton lehet megközelíteni.

Az anyaországiak nem is nagyon tudják, hogy itt, Erdélyben is van ám egy Szentföld, mégpedig azon okból kifolyólag, hogy a XVI. század derekán errefelé is nagy lendülettel terjedő reformáció ezen a vidéken zátonyra futott, megtorpant a helyiek ellenállásán. Háromszék ezen része minden próbálkozás ellenére megmaradt mindig is tisztán katolikusnak. Innen jött az elnevezés, vélhetőn a hoppon maradt protestánsok megállapítása, akiket nyilván bosszantott, hogy semmiféle hitújításra nem voltak vevők az erre élő székelyek.

Szóval, az ojotozi szorosba vezető DN11-esen autózva, még Lemhény előtt balra le kell térni a DJ114-es útra, de már a kanyarodás előtt kilométerekkel jól látszik a Háromszéki-medencéből jócskán kiemelkedő Szent Mihály-hegy, tetején pedig az ugyancsak az arkangyalról elnevezett templom. Az a bizonyos istenháza, amiről, mármint a pontos helyéről a máig élő történet szerint két kutya döntött valamikor réges-régen. Mégpedig vélhetően még az 1332-es, híres pápai tizedjegyzék elkészülte előtt, mert eme, az akkori Erdély templomos falvait felsoroló regiszter már egy – éppenséggel Lemhényhez tartozó – istenházáról beszél itt, ahol pedig Beke és Péter nevű plébánosok szolgálták az Urat, no és az itt élőket.

Ha pedig két pap is volt, nem lehetett kicsi az egyházközség lélekszáma sem, így az 1400-as évek végén már le is kellett bontani a félköríves szentélyű, kis, román stílusú templomot. A szentélyt a hajótól elválasztó diadalíven szereplő dátumra, 1510-re el is készültek a nagyobbítás munkálataival, de ekkor már a török beütések miatt ovális kerítőfal is készül az épület köré. 1546-ban ennek keleti kapuja fölé kisebb tornyot is emelnek, leginkább védelmi célzattal. 1607-ben az új hitet pártoló I. Rákóczi György idején is megerősítik a falakat, két új torony is készül az északi és déli oldalra.

1697-ben aztán van annyi erő a közösségben, hogy harangot rendel Heinrich Lampe mester brassói műhelyéből, amit aztán valami csoda folytán most is ott találunk a toronyban. És ha már itt tartunk, a barokkos sisakú, 1811-re a mostani állapotát elnyerő háromszintes toronyban meg lehet nézni a legutóbbi felújítás után lecserélt, bádogból kikalapált keresztet és az alatta lévő, azt tartó gömböt is, számos golyó ütötte lyukkal. Az 1944 nyarán benyomuló oroszok ugyanis erre lőttek célba, láthatóan jónéhány találatot elérve. A toronyba amúgy a kilátás miatt is érdemes felmenni, az ablakokat kinyitva a templom alatti, szépen rendezett temető és a medence parcellái mellett tiszta időben jól látszik a Kárpátok vonulatában lévő nagy kanyarulat is.

A torony ajtaja egyben a főbejárat is, rajta egy lemhényi telefonszámmal, amelyet megcsörgetve éppen olyan szerencsénk akadt, hogy tulajdonosa Mindenszentek előtt éppen ott rendezte a sírokat a temetőben. Így jutottunk be az 1776 és 1777 között aztán barokká átépített istenházába is. De még előbb, 1760 körül a kerítőfalat erősítették meg az óvatos akkoriak, így alakult ki a mai, négy méteres magassága és nyolcvan centis szélessége. Ekkor készültek az erős támpillérek és a fordított kulcslyuk alakú lőrések is. Ekkor lett az északi toronyból a nyitott kápolna – mostanában itt rendezik be a Szent Sírt –, a déliből pedig remetelak.

A hajó és a szentély átépítésének célja megint csak a méretek növelése volt. Magasabbak lettek a falak, fiókos dongaboltozattal fedték azokat, elkészültek a karzat mellett a mostani padok és ajtók is. A boltozatra stukkók kerültek helyi mesterek jóvoltából. A központban itt is Szent Mihály látható természetesen, amint egyik kezében lángpallossal, a másikban mérleggel tapod éppen a villával és kígyóval felfegyverkezett Sátánon. Érdekesség, hogy az arkangyal erősen kilengő mérlegének serpenyőiben egy gonosz és egy jótét lélek sorsa dől el éppen. A gonosz, akinek közben még farka is nőtt, a serpenyő szélébe kapaszkodik kétségbeesetten, miközben pozitív elbírálásban részesülő társa csendben, térdelve, összetett kézzel imádkozik.

A naivan barokkos főoltár, természetesen Szent Mihály olajképével a központban, no és a két mellékoltár 1820 és 1822 között épült. Csűrös Mihály nevéhez köthetők, ami jól látszik a stílusegységen. A mellékoltárokon Szűz Máriát és Jézus Krisztust ábrázoló olajképeket találunk tőle, de a hasonlóan díszített szószéket is az ő munkájának tartják. A templom legrégebbi berendezési tárgya amúgy egy erősen megkopott, homokkő keresztelőmedence, a legöregebb sír a temetőben pedig az 1514-es dátumot hordozza.

Mielőtt elmesélném ama mindent eldöntő kutyafuttatás történetét, tudnunk kell azt is, hogy Lemhény 1975-ben templommá alakította a faluban található paplakot, 1978-ban pedig Kézdialmás is önálló parókia lett. De nem hagyták veszni századokon át közös templomukat sem, 2020-ban uniós pénzből nagy felújítások kezdődtek. Két év alatt lecserélték a tetőt, a kápolnák és a torony fedését, kívül és belül megújult itt minden. Csak hát a szeptember 29-én tartott búcsúi misék és a november 7-i szentségimádások mellett leginkább csak temetések idején nyílnak ki a megújult, évszázados kapuk.

Nem veszekedik már a két falu, hogy kihez tartozzon, kihez legyen közelebb a templom, amelynek a helyét állítólag közös megegyezéssel úgy állapították meg, hogy a lemhényiek egy Almásról hozott, az almásiak pedig egy lemhényi illetőségű kutyát indítottak el egymással szemben. Ahol aztán az ebek találkoztak, az lett a templom helye. Ami azért van aztán Kézdialmáshoz közelebb, mert az almásiak jól megverték, vagy – a szelídebb verzió szerint – rendesen jóllakatták a lemhényi kutyát, hogy ne tudjon annyira futni szerencsétlenje.