Anyám halálos ágyánál

Útszéli Krisztus

Dicsértessék
viharvert Jézus Krisztus!
Hómarta kő, naphasogatta ágas
keresztre feszített fény,
vérrozsdás, jégesővert pléh,
vasszög vérehulló fűben,
pusztába kiáltó, árva,
figyelmeztet vétkünkre,
bűnök bocsánatára.

Szentföld, ahol áll
sugárkerékbe törten,
szívek dombján magas
keresztútnál, kálvárián,
ki fának gyümölcse,
düledező falak, falvak előtte,
ahol tágas temetőkapuk
(írva van: föltámadunk!)
bevégzetlen szobor az időben.

Szenvedés egyezményes jele,
felénk dőlő kereszt,
hőség ostorozta, virágporos arc,
csillagtövistől nehezült feje,
barka, nád a jogar,
színjátszó szirom-levél a palást,
rá hermelin hószakadás
– természet körforgása, körmenet
kerít be, Isten.

Vándorok égtáj mutatója,
szegények vigasztalója,
fűzfák borulnak lábaihoz
(hervadatlan a kérők mezei csokra)
költöző madarak karjairól
rugaszkodnak az égbe –
emberszabásúvá formálja népművészet,
mit az enyészet vésője kibont még –
halandó előtte térdel most és
mindörökké

Anyám halálos ágyánál

A szem hal meg előbb
– tükör a száj előtt,
megsüketít e csönd.

Életem szülője,
halálom bölcsője,
keresztem vivője.

*

Csak nyugovóra térni,
csöndesen elaludni,
már semmiről se tudni,
meghalni hangtalanul –

Hozzá irgalmas volt az Úr.

                                        Szigeti Lajos