JEL újság

Mit üzen a történelem az MI korában?

Mit üzen a történelem az MI korában?

A Magnifica humanitas arra bátorít, hogy építsük újjá az „aktív mezoszférát”: a helyi cselekvő közösségeket, a szakmai hivatásrendeket, a civil kezdeményezéseket, amelyek képesek „leszerelni” a technológiát és saját emberi léptékű medrükbe terelni azt.
Csend, méltóság, keresztény kiállás

Csend, méltóság, keresztény kiállás

Olyan korban élünk, amely fél a csendtől. A közélet állandó hangossága folyamatos nyomást gyakorol az emberre. Ez a zaj nem semleges háttér, hanem erőszakos hatás: présként nehezedik a lélekre, tompítja az ítélőképességet és megnehezíti, hogy a másik embert ne ellenfélként, hanem személyként lássuk.
35 év az evangélium szolgálatában

35 év az evangélium szolgálatában

„Semmilyen reform, sem gazdasági, sem politikai változás nem lehet igazán eredményes az ember benső, lelkiségi – erkölcsi és kulturális – átalakulása nélkül, még kevésbé hit nélkül.” E gondolattal indult útjára harmincöt évvel ezelőtt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének küldetése.
A keresztény értelmiség feladata és felelőssége a média területén

A keresztény értelmiség feladata és felelőssége a média területén

Ha felismerjük mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a média magában hordoz, akkor kapukat tudunk megnyitni a keresztény értékek, az örömhír közlése, továbbadása és megosztása terén.
Misszió az evangelizációért, a kultúráért és a közéletért

Misszió az evangelizációért, a kultúráért és a közéletért

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyidős a modern kori magyar szuverén demokráciával. A rendszerváltás hajnalán jelentkező rendkívüli társadalmi igényre reagálva az első civil egyesületek egyikeként jött létre a jelenleg legnagyobb magyarországi ökumenikus, vallási evangelizációs civil szervezet.
A szolidarizmus

A szolidarizmus

A szolidarizmus általános értelemben egy olyan szociális rendszer, amely mind az egyes emberek egymás közötti, mind a család és állam természetes közösségeinek tagjai közötti szolidáris kapcsolatot megfelelően, azaz a mindenkori közösség lényege szerint érvényre juttatja.
A magyar kereszténydemokrácia egy elfeledett apostola

A magyar kereszténydemokrácia egy elfeledett apostola

A modern magyar kereszténydemokrácia kialakulása és fejlődéstörténete párhuzamba állítható a 19. század utolsó harmadában Európa nyugati országaiban végbemenő folyamatokkal és eseményekkel. Igaz a több forrásból táplálkozó nyugati modern politikai katolicizmus csak lassan nyert teret a hazai politikai kultúrában.
Szívünkben élő Európa - az ideától a 21. századi valóságig
SzemleZachar Péter Krisztián • 2016.05.03.

Szívünkben élő Európa - az ideától a 21. századi valóságig

A két nagy háború által szétszabdalt és megcsonkított Európa 1945 után ismét szilárd sziklákat keresett, melyeken megvetheti megsebzett lábát. Ebben a légkörben a megbékélés, a szolidaritás, a közös hittel vallott jövőépítés lehetősége jelentette a biztos alapot a jövő felé.
Az egyház társadalmi tanítása és az emberarcú piacgazdaság

Az egyház társadalmi tanítása és az emberarcú piacgazdaság

A második világháborút követő európai fejlődés – a 20. században immár sokadszor – újra alapvető változásokat hozott mind a politikai határok, mind az egyes országok társadalmi-gazdasági berendezkedése tekintetében.
A társadalmi érdekkiegyenlítés hivatásrendi alapjai

A társadalmi érdekkiegyenlítés hivatásrendi alapjai

A 19. század alapvető változásokat hozott a gazdaságban, a társadalomban és a politikában. Az ipari forradalom hatására új csoportok jelentek meg a társadalomban, melyek egyfelől saját gazdasági érdekeik, másfelől politikai akaratuk megvalósítására törekedtek.

Jelen Idő

Keresés

Rovat szerint

Szerző szerint

Évszám szerint

Legfrissebb

Megőrizni a békét a békétlenségben

Nagyné Tóth Mónika volt az ötletgazdája a Balatonszemesi Katolikus Találkozónak, s maradt a „lelke” csaknem három évtizeden át.

Hőség és hűség

Nehéz napokat élünk, mint Jónás, aki napszúrást kapott és ájuldozott a hőségben. Hőségkupola van fölöttünk, forróság köröttünk, , majdnem úgy érezzük magunkat, mint Dániel barátai a tüzes kemencében. Ki ítéletnek, ki figyelmeztetésnek véli ezt a szó szerint meleg helyzetet...

Hogyan szolgál napjaink szelleme?

Az asztalomon két cikkgyűjtemény feküdt. Egy régebbi kiadvány Tőkéczki Lászlótól, a másik napjaink öt kiváló gondolkodójának szerkesztésében 21 elemző tanulmányt tartalmaz. Felváltva olvasom őket, s el-eltűnődöm, honnan hová igyekszünk, s végül hová jutunk?
2016–2026 © jelujsag.hu • Minden jog fenntartva!