Szokatlanul napos januári délután volt, amikor kilépett az utcára, és ettől határozottan jó kedve lett. Élvezte, ahogy a langyos levegő simogatta arcát, és az úttest tócsáiról visszaverődő csillogás elvakította. Azt sem bánta, hogy résnyire összehúzott szemei körül elmélyültek az amúgy is karakteres ráncok.

Egy ideig még tanácstalanul nézett körbe, majd elindult a lépcsőn lefelé.– Előbb is eszébe juthatott volna lemondani a találkozót! – mérgelődött.Annak viszont örült, hogy a legközelebbi vonatot kényelmesen eléri, és átadhatja magát az utazás örömének.