Mire vége az ősznek, olyan gyönyörűek vagytok,
mint az Isten mellünkön lüktető csillagai,
mint álmok legmélyén, akácfa csúcsán a hóbagoly.

de eljön-e majd a zöld partokkal, akácok árnyékával,
hogy újraálmodjam a hajnali havazást

szállnak, távolodnak, csobogva merülnek a levegőbe,
ölelésre tárt szárnyuk után soha ki nem hűl a nagy ég

Mintha valaki a karámot szaggatná,
sáros tinókat terelne a föld alatt,
melynek szaga, mint a vadcsaláné.

Álom. Azt nyomban el kell mesélni. Azt mindenki szereti. Mondta, előtte héten az egyik éjszaka igen megfélemedett. Fehér lovak futottak le a hegyről, hangos patkócsattogással a város, a fényes rengeteg felé, ahonnét a kutya elkeveredett.

Mi kaptunk a fűszálakba, fiúk, kiknek kabátját körbeillatozza
az októbervégi hegy,
és sejtelmes lasponyabokor mutatja, hogy zajongva merre járunk,
milyen utcákon suhanunk hazáig