Egyszer csak Jézus fölállt a vacsoraasztaltól. A közelben ülők csodálkozva követték tekintetükkel. Amikor már-már azt hitték, végre kezdik megérteni, hogy a mester mit miért tesz, akkor mindig valami váratlannal lepte meg őket.

A pap végignézett a foghíjas padsorokon. Leszokott már arról, hogy a jelenlévőket ostorozza a távolmaradók miatt. Az üdvösség személyes ügy. És bár őt felelősség terhelte minden elveszett lélekért, az Úr végtére is pásztornak állította ide, nem pedig megváltónak. Senki sem tehet többet, mint amennyire képes. („Kishitű vagy!”, kiáltotta ilyenkor egy belső hang.