Johanna-Andrea nővér Nagy Szent Teréz Belső várkastély című művén keresztül a karmelita lelkiséget bemutató sorozatának utolsó része.

Hosszú és fáradságos az út idáig, de megéri belevágni, és a kegyelem erejében vállalni a küzdelmeket, hogy alkalmassá váljon az ember ennek a titoknak befogadására, amely olyan ajándék benne, amit csak ki kell bontania.

A belső vándorúton az ember megérkezik a benne lakozó Kedveshez, aki el nem lankadó türelemmel várja őt. Hívogatja, csalogatja, mint a szerelmes a kedvesét. „Jöjjön a kedvesem kertjébe, és élvezze pompás gyümölcseit!” (Én 5,1)

A szenvedés meghív arra, hogy lépjünk ki önmagunkból, és forduljunk szeretettel mások felé. Ez az egyik teendő a hatodik lelki lakásban. Ahelyett, hogy önmagunk körül forognánk saját fájdalmunkban elmerülve, meglátjuk Jézust a másikban.

Belső várkastélyunk ötödik lakásának nagy kegyelme: az egyesülő ima ajándéka, amely nem tart tovább fél óránál, de a lelket úgy megsebzi Krisztus szeretete, hogy ezután mindig vele akar lenni. Ahhoz, hogy ide elérjünk, „nagyon-nagyon sok kell, és sem a kicsiben, sem a nagyban nem szabad hanyagnak lennünk” (BV 5.1.3).

Ha kitartunk az első két lelki lakás küzdelmeiben, és rendszeresen adunk az időnkből Istennek, akkor erős alapot vetünk a jóban a kegyelem segítségével. Kerüljük a bűnre és a szétszórtságra vezető alkalmakat, tegyük a jót, időnket jól használjuk fel és rendezett lesz mind a házunk tája. Így beléptünk belső várkastélyunk harmadik lelki lakásába.

Egy barátságra időt kell szánni. A szeretet másik neve: idő. Mennyi időt szánunk szeretteinkre? Mennyi időt szánunk az Úrra? Benső barátságban élni Istennel, kötetlenül megosztani vele örömeinket, bánatainkat, hálát adni a kapott jókért és kérni az erőt a nehézségek elviseléséhez – mindez a párbeszéd része lehet. Ám ami ennél is több: befogadni szeretetét és viszont szeretni őt.

A várkastély legbelső lakásában a Teremtő lakik, aki Atya, Fiú, Szentlélek, és várja teremtményét, hogy tapasztalható módon egyesülhessen vele a szeretetben. Hosszú lelki folyamat, ameddig az ember rátalál a bensőjében lakozó Istenre. Ezt a folyamatot írja le Szent Teréz „A belső várkastély” című könyvében.

A sátor-lét jelzi, hogy most itt vagyunk, de bármikor sátrat kell bontanunk és tovább kell mennünk. A mi otthonunk a mennyben van, amely nem is olyan távoli valóság, mint ahogy esetleg gondolnánk.

A zaj „kultúrájában” élünk. Szól a rádió, a tévé, nézzük a DVD-ket egymás után, amikor egy kis szabad időnk van, és rossz értelemben megfeledkezünk magunkról. Szép lassan elfelejtünk gondolkodni is.

A Szentlélek imádkozik bennem, a bensőmben, amelyet Avilai Szent Teréz egy várkastélyhoz hasonlít, ahol sok lakás van, és a kastély legbensőbb részében lakik a Király, vagyis Isten. Hozzá kell eljutnom kalandos utakon, melyeket szívemben teszek, hogy földerítsem, hol lakik bennem az én Királyom és Istenem.

Mit jelent az ima Szent Teréznél? Személyes szeretetkapcsolatot a Szentháromság egy Istennel. Olyan mély barátságot, amelyben az imádkozó eljut az élő hitre, reményre és szeretetre, a kegyelem segítségével.